Németországban az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a számítógépek használatát a választásokon, így idén a polgárok csak közvetlen voksolással adhatják le szavazatukat. A testület szerint a szavazók a számítógép igénybevételével nem tudták ellenőrizni voksuk helyes rögzítését.
Kéthónapos eltiltást kapott Tóth András, a Vasas védője a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától, mert a Vecsés elleni felkészülési mérkőzésen szándékosan arcon fejelte ellenfelét, Lukács Bálintot, aki orrcsonttörést szenvedett. Az MLSZ honlapja szerint az angyalföldiek kapitányát visszaesőként kezelték, büntetése április 30-ig tart.
Újabb három játékost hívott be a Margitszigeten gyakorló férfi vízilabda válogatott keretbe Kemény Dénes. Azt egyelőre nem tudni, hogy Mátyás Zoltán (FTC), Létay Krisztián és Somogyi Balázs (UTE) a hétvégi Volvo Kupán a csapat tagja lesz-e.
Az Egyesült Államok és öt másik nagyhatalom a közvetlen párbeszéd mellett foglalt állást az Iránnal folyó atompolitikai vitában, hogy így próbálják kimozdítani a holtpontról az ügyet - közölték az érintett országok a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsának keddi tanácskozásán.
Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) felszólította az Európai Unió tagállamait: bojkottálják az ENSZ áprilisra Genfbe tervezett rasszizmus elleni konferenciáját, amely szerinte "Izrael-ellenes...
Magyarország nem tervezi, hogy szervezett formában fogadjon be iraki menekülteket - mondta a külügyi államtitkár. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) korábban arra kérte az EU-t, hogy tízezer...
A közelmúltban kötött tanácsadói szerződések vizsgálatát kezdeményezi a BKV felügyelőbizottságának fideszes tagja, Vitézy Dávid. Székely Gábor (SZDSZ) fb-elnök szerint Vitézy nyitott kapukat dönget.
Egy ausztriai bíróság bűnösnek találta, és 33 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte Dieter Althaus-t, Türingia miniszterelnökét. A tartományi kormányfő egy síbalesetben halálos sérülést okozott egy szlovák nőnek.
Fenyegető levelet s mellette egy 9 mm-es töltényt küldtek Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek a hétvégén – jelentette be hétfőn a párizsi főügyészség. Ugyanez a küldemény jutott el többek között Rachida Dati igazságügyi miniszternek és Michèle Alliot-Marie belügyminiszternek is.
Bűnösnek találta egy ausztriai bíróság Dieter Althaus türingiai tartományi miniszterelnököt gondatlanságból elkövetett emberölésben, és ezért 33 ezer euró pénzbüntetésre ítélte őt. A német kereszténydemokrata politikus, Angela Merkel kancellár fontos szövetségese újév napján egy ausztriai, stájerországi sípályán összeütközött egy 41 éves nővel, aki kórházba szállítás közben életét vesztette.
Ma teszik közzé februári autóértékesítési statisztikáikat a nagy amerikai autógyártók, melyeket a piac nagy figyelemmel követ. A Ford a hónap során 48.2%-os zuhanást szenvedett el az értékesítésekben...
Míg a Fidesz "tipikus szocialista pótcselekvésnek" minősítette az alkotmány kormány által tervezett módosítását, addig az erről tartott ötpárti egyeztetést az SZDSZ szakpolitikusa...
A piaci kereslet visszaesése miatt március közepétől átmenetileg leáll a termelés a Zalakerámia tófeji gyáregységében - közölte Márton Péter vezérigazgató. A másfél hónapos leállás a 320 embert...
A BKV elmúlt félévben kötött tanácsadói szerződéseinek vizsgálatát kezdeményezi a cég felügyelőbizottsága következő ülésén Vitézy Dávid, a testület fideszes delegáltja. Székely Gábor (SZDSZ)...
Azok a nők, akik vega, vagy vegetáriánus étrend szerint élnek, megnövelik leendő gyermeküknél a születési rendellenességek esélyét. Mindezt a B 12-vitamin hiányával magyarázzák a kutatók.
Sínrongálás miatt a görög vasutak egyik szakaszán kedden felfüggesztették a vonatközlekedést. A görög vasúttársaság közlése szerint valaki eltávolított egy 10 centiméternyi síndarabot Kalamata város közelében, az ország délnyugati részén.
Bár ma nap közben az amerikai határidős részvényindexek pozitív irányú elmozdulást mutattak, Ben Bernanke Fed elnök elszomorította a befektetőket, a Marketwatch szerint Bear-nanke egyenesen leölte a...
Az Egyesült Államok és öt másik nagyhatalom a közvetlen párbeszéd mellett foglalt állást az Iránnal folyó atompolitikai vitában, hogy így próbálják kimozdítani a holtpontról az ügyet - közölték az...
Újabb agresszív lépésekre lehet szükség az amerikai bankok megmentésére, lehet, hogy ki kell terjeszteni a tavaly elfogadott 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot - jelentette ki Ben Bernanke, a...
A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság finanszírozását sem közép-, sem hosszútávon nem fenyegeti veszély. Továbbra is politikai fordulatot és új választást sürget a Fidesz. Kilépett a Magyar Demokrata Fórumból a párt egyik lakitelki alapító tagja.
Van ahol nőni, és van ahol csökkenni fognak a várólisták a teljesítmény-volumenkorlát tervezett eltörlése után. Bár az egészségügyi miniszter azt állítja: az új finanszírozási rendszerről egyeztetett az ágazat képviselőivel, a legtöbb szervezet nem tud semmit a tervezett változásokról. A szakemberek abban viszont egyetértenek: a tavalynál jóval kevesebbet támogatást kapnak idén. A…
A tőzsdén is jegyzett Rába Nyrt. jelentős pénzügyi veszteség, és egy egyszeri tétel miatt 393 millió forint veszteséggel zárta a 2008. évet, szemben az előző évi 1,41 milliárd forint nettó profittal. (ProfitLine.hu)
Akár már a 2010-2011-es tanévtől állami intézményként működhet száz-kétszáz iskola - mondta az oktatási és kulturális miniszter egy keddi sajtótájékoztatón, miután a tárca elképzeléseiről egyeztetett a szakszervezetekkel, amelyek megosztottak a tervekkel kapcsolatban.
Az MSZP támogatja a közbiztonság javítását célzó intézkedéseket - közölte Gál Zoltán, a párt tematikus frakcióülése után. A honvédelmi, rendészeti és nemzetbiztonsági munkacsoport vezetője...
Újabb agresszív lépésekre lehet szükség az amerikai bankok megmentésére, lehet, hogy ki kell terjeszteni a tavaly elfogadott 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot - jelentette ki Ben Bernanke, a szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed elnöke kedden Washingtonban. (ProfitLine.hu)
72 ezer kilométerre haladt el a Föld mellett egy tízemeletes ház nagyságú aszteroida - ez az ötöde a bolygónkat a Holdtól elválasztó távolságnak. A 2009 DD45 jelű aszteroida hétfőn greenwichi idő...
Újabb tárgyalást tartottak a guantánamói foglyok befogadásáról Budapesten - mondta Jan Krc, az amerikai nagykövetség sajtóattaséja. April H. Foley amerikai nagykövet és Horváthné Fekszi Márta...
Január végén a három magyarországi mobilszolgáltatónak 508 ezer mobilinternet-előfizetője volt és az elmúlt három hónapban 424 ezer SIM-kártyán zajlott adatforgalom - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által első ízben közzétett mobilinternet-gyorsjelentésből.
Egy-két egykori guantánamói foglyot fogadhat be Magyarország, a tárgyalások azonban még folynak. A foglyok magyarországi tartózkodási engedélyt kapnának, de menekült-státuszt nem. A Fidesz nem érti miért pont Magyarországnak kell befogadnia ilyen foglyokat.
Gyurcsány Ferenc kitart a hétvégi uniós csúcson elutasított közép-európai mentő-csomagja mellett. A miniszterelnök erről Londonban beszélt, ahol befektetőkkel tárgyalt.
Tizenöt kilogrammos daganatot távolítottak el egy tizennégy éves szaúdi lány méhéből - jelentették be az arab ország egyik kórházának orvosai. A daganat az utóbbi évben akkorára nőtt, hogy a gyermek egész hasüregét kitöltötte.
A katolikus püspöki kart aggodalommal töltik el "az utóbbi időben hazánkban elharapódzott erőszakos cselekmények" - írta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében, kifejezve együttérzését az áldozatokkal és hozzátartozóikkal.
Ján Mikolaj szlovák oktatásügyi miniszter kedden megerősítette: a tárca tervei szerint a szlovákiai magyar diákok az új iskolai évtől kezdve csak az anyanyelvükre lefordított szlovák történelemkönyvekből fognak tanulni.
Hirtelen szárnyalásba kezdett az olaj árfolyama és ahogy nap közben gyorsan tudott zuhanni 5%-ot, most az elmúlt percekben úgy emelkedett vissza 4-et. Így a WTI áprilisi határidős árfolyama 41.6...
Kétszer annyian kértek az elektronikus rendszerben beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, mint ahányan vízumért folyamodtak egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban - nyilatkozta Jan Krc, az...
Megtiltották a muzulmán fejkendő viseletét a kirgiz iskolákban - közölte egy illetékes a biskeki oktatási minisztériumban. A minisztérium szerint egyes vallási csoportok erős nyomást gyakorolnak a gyerekekre, s ők meg szeretnék védeni őket ettől.
Négy ember - köztük egy kisgyermek is - súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött Zalaegerszeg belvárosában. A riasztást követően három tűzoltóautó és több mentőautó vonult a helyszínre.
Natalie Imbruglia tagadja, hogy viszonya lenne Harry herceggel. Közben volt barátnője megpróbálja visszaédesgetni magához a brit trón harmadik számú várományosát.
Kínos részleteket fed fel a korrupciós botránya miatt kormányzói posztjától megfosztott Rod Blagojevich hamarosan megjelenő könyvében. A volt illinois-i kormányzó hat számjegyű összeget kap a könyvért.