2009. március 3. kedd

márc. 3
21:27
Obama feladja az európai rakétaelhárító rendszert? (HírTV)
Az amerikai elnök kedden cáfolta, hogy „csereüzletet” ajánlott volna az orosz államfőnek abban a bizalmas levélben, amit néhány hete küldött neki. Barack Obama üzenetét a New York Times úgy értelmezte, hogy az amerikai elnök felajánlotta: kész leállítani a rakétaelhárító rendszer telepítését Európába, ha Moszkva nem segíti többé Iránt nagy hatótávolságú rakéták kifejlesztésében.
márc. 3
21:27
Obama Magyarország gazdasági gondjairól is beszélt (Blikk)
A feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette Barack Obama amerikai elnök, amikor a globális pénzügyi válság nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér Házban. Az amerikai elnök aznap fogadta hivatalában Gordon Brown brit miniszterelnököt, aki az első európai vezetőként tett látogatást az Obama vezette Fehér Házban.
márc. 3
21:27
Íme mit mondott Obama Magyarországról! (Kripto Akadémia)
A feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette Barack Obama amerikai elnök kedden, amikor a globális pénzügyi válság nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér Házban.
márc. 3
21:27
Phylaxia - 94,99%-ról 90,33%-ra csökkent KEG-ben lévő részesedése (ProfitLine)
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása alapján, a KEG Nyrt. 2008. november 20-i közgyűlésén elhatározott névértékváltozással és alaptőke emeléssel összefüggésben a részvények keletkeztetése 2009. március 3-án megtörtént, melynek következtében a Holding KEG Nyrt-ben fennálló részesedésének aránya - részvény-darabszámának változatlansága mellett - 94,99%-ról 90,33%-ra csökkent - olvasható a…
márc. 3
21:29
A Várban tartja március 15-i megemlékezését a Fidesz (HírTV)
Az utóbbi évektől eltérően a budai Várban, a Dísz téren tartja a Fidesz a megemlékezését március 15-én. Erről kedden döntött a párt elnöksége. Orbán Viktor pártelnök is beszédet mond a budavári önkormányzatok közös ünnepségén.
márc. 3
21:29
Magyarország nem fogad be iraki menekültcsoportokat (Blikk)
Magyarország nem tervezi, hogy szervezett formában fogadjon be iraki menekülteket - mondta Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) korábban arra kérte az EU-t, hogy tízezer iraki menekültet fogadjon be.
márc. 3
21:31
85 ezerrel nőtt az álláskeresők száma (HírTV)
85 ezerrel nőtt az álláskeresők száma az elmúlt 4 hónapban a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal jelentése szerint. Januárban már 509 ezren szerepeltek a nyilvántartott álláskeresők között.
márc. 3
21:42
Sorban dőlnek be a magyar cégek (Piac és Profit)
Nem folytatódott februárban a felszámolások számának brutális növekedése, de a korábbinál lényegesen több végelszámolást tett közzé a cégbíróság. Trendfordulókról korai beszélni; most vehetünk egy nagy levegőt, de a kilátások továbbra is rosszak - derül ki az Opten céginformációs szolgálat legfrissebb jelentéséből.
márc. 3
21:45
Egyre gyorsabban mobilizálódik a világ (Infostart)
Az emberiség felének már van mobiltelefonja, negyede pedig használja az internetet - derül ki az ENSZ egyik kimutatásából.
márc. 3
21:45
A németeknek van válaszuk (HírTV)
Németországban már működnek a válságkezelő intézkedések. Az új autók eladása 22 százalékkal nőtt februárban az előző évhez képest.
márc. 3
21:45
Tovább marakodnak a pártok az alkotmány módosításról (Alternatív Energia)
Az alkotmány módosításában valamint a "három csapásnál" sokkal több, "10-15 csapásban" kell gondolkodni ahhoz, hogy a jelenleg tapasztalható feszültségeket kezelni lehessen Magyarországon - véli az igazságügyi és rendészeti miniszter.
márc. 3
21:48
Obama Magyarország és Ukrajna gazdasági gondjairól tett említést (Gondola)
A feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette Barack Obama amerikai elnök kedden, amikor a globális pénzügyi válság nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér...
márc. 3
21:50
Négy súlyos sérült egy zalaegerszegi balesetben (Gondola)
Négy ember - köztük egy kisgyermek is - súlyosan megsérült kedd este, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött Zalaegerszeg belvárosában, a Csány tér és a Hunyadi utca kereszteződésében...
márc. 3
21:52
Hárman megsérültek egy balesetben, buszokkal pótolják az 1-es villamost (Gondola)
Hárman megsérültek abban a közlekedési balesetben, ami kedden este történt a Könyves Kálmán körút és a Vajda Péter utca kereszteződésében a fővárosban, a balesetet szenvedett egyik jármű...
márc. 3
22:00
A bankoknak sem érdeke, hogy bedőljenek a hitelek (Infostart)
Romlik az adósok fizetési fegyelme, de nem reális veszély a hitelek tömeges bedőlése, ami a pénzintézeteknek sem érdeke - mondta az InfoRádiónak a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese.
márc. 3
22:03
Elítélték a Lazio elnökét (HírTV)
Kétéves börtönbüntetésre ítélték Claudio Lotitót, az SS Lazio labdarúgócsapatának elnökét első fokon.
márc. 3
22:03
Geithner - 750 milliárdra rúghat a bankmentő csomag (ProfitLine)
Az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner kedden közölte, hogy Barack Obama azon fog dolgozni a kongresszussal, hogy megfelelő méretű és ideig tartó erőfeszítéseket tegyen meg, hogy a pénzügyi rendszerek stabilizálódjanak. (ProfitLine.hu)
márc. 3
22:05
Szávay és Czink is győzelemmel kezdett Mexikóban (HírTV)
Mindkét magyar győzelemmel mutatkozott be Mexikóban, a 220 ezer dollár összdíjazású Monterrey-i női keménypályás tenisztornán kedden. Szávay Ágnes francia, Czink Melinda orosz ellenfelet győzött le.
márc. 3
22:06
Gates: nem lehet rögzíteni az afganisztáni kivonulás időpontját (Gondola)
A jelenlegi állás szerint lehetetlen rögzíteni az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők esetleges jövőbeni kivonásának időpontját - szögezte le Robert Gates amerikai védelmi miniszter...
márc. 3
22:08
Csendes megemlékezés Budapesten a tatárszentgyörgyi áldozatokért (Gondola)
Erőszak-ellenes csendes megemlékezést tartottak Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban kedden este a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozataiért. "A hit valóban egymás...
márc. 3
22:21
„Tiszta vizet a Dunába!” - Ősök tere (videó) (HírTV)
2009. március 3. kedd 18.28, 22.05 2009. március 4. szerda 11.30 2009. március 6. péntek 19.30
márc. 3
22:39
Obama pontosíttotta a "szerelmes levelének" tartalmát (Kripto Akadémia)
Titkos levélben tett ajánlatot az amerikai elnök orosz elnök kollégájának: Washington esetleg lemondhat a kelet-európai rakétapajzs telepítéséről, ha Moszkva segít az iráni rakétafejlesztés leállításában - írta a keddi The New York Times. Barack Obama pontatlannak nevezte a lapjelentést.
márc. 3
23:15
Nem hibáztak az élcsapatok Angliában (Infostart)
Mind a három élcsapat nyert az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának keddi mérkőzésein.

2009. március 4. szerda

márc. 4
0:30
A Fidesz továbbra is politikai fordulatot sürget (Gondola)
Továbbra is politikai fordulatot és új választást sürget a Fidesz, mert az ellenzéki párt szerint csak egy új, erős választópolgári legitimációval rendelkező kormány képes megteremteni a bizalmat...
márc. 4
1:06
Kampányt indít az EU a nemek közötti bérszakadék megszüntetésére (Gondola)
Uniós szintű kampányt hirdetett kedden az Európai Bizottság a nemek közötti bérszakadék megszüntetése érdekében. Az uniós országok gazdasági ágazataiban a nők átlagosan 17,4 százalékkal kevesebbet...
márc. 4
1:10
Bevarrta a száját egy mexikói férfi, mert nem léptették elő (Gondola)
Bevarrta a száját egy vízüzemi munkás Mexikóban, mert nem léptette elő a munkahelye. Az illető 18 éves dolgozik egyszerű munkásként a veracruzi állami vízműnél, és már öt éve harcol azért, hogy...
márc. 4
4:39
Hétköznapi erő (Blikk)
BMW-motorral Citroën modell annyit tesz, hogy a német racionalitás találkozik a franciás könnyedséggel
márc. 4
4:39
Két héten belül meglesz a vszprémi főbíróval kapcsolatos etikai vizsgálat eredménye (Alternatív Energia)
A tervekkel ellentétben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nem foglalt állást tegnap a Veszprém Megyei Bíróság elnökének közelmúltban tett nyilatkozatáról. Megvárják a Magyar Bírói Egyesület etikai vizsgálatát. Horváth György a Magyar Hírlap előfizetésére buzdított, és alkotmányellenesnek nevezte a kormányfő ezzel ellentétes felhívását.
márc. 4
4:39
A Largo Winch leginkább egy akciófilmnek nevezhető (Spa Trend Online)
Ilyen ugyan nincs, mégis, a franciák Largo Winch című produkcióját kedvem szerint globális akciófilmnek hívnám. Az első öt percben az egyik fontos szereplőt a Hong Kong-i öbölben, egy yachton galád módon meggyilkolják, a következő öt percben Isztambulban vagyunk, hogy szemtanui legyünk, mint csalják kelepcébe a főszereplőt, azaz Largo Winchet, aki álnéven járja a világ zűrös részeit, s rövid úton…
márc. 4
4:43
Az önkielégítés optimális száma (Blikk)
Fiatal olvasónk barátnő híján naponta végzett önkielégítést, de ez annyira zavarta, hogy megpróbálta ritkítani és heti majd havi rendszerességűvé tenni a maszturbálást.
márc. 4
4:43
Rövidesen felderítik a romák elleni bűncselekményeket? (Alternatív Energia)
Közel jár a rendőrség ahhoz, hogy felderítse a romák ellen az utóbbi időben elkövetett bűncselekményeket - közölte Bencze József. Az országos rendőrfőkapitány erről egy nappal a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt Csorba Róbert és ötéves fia temetése előt beszélt. A kezdeti rendőrségi hibák és az eddigi felderítések alapján meglepő a bizakodás. A rasszista indíttatás egyelőre még nem bizonyított.
márc. 4
4:57
A világban már két éve is hiányolták, hogy nincs magyar törvény a gyűlöletbeszéd ellen (Kripto Akadémia)
Magyarország túlzásba viszi a véleménynyilvánítási szabadság védelmét, amiért is lehetetlen hatékonyan fellépni a gyűlöletbeszéd és a rasszizmus ellen - ez a hazánkra vonatkozó rész legfőbb mondandója abban az éves jelentésben, melyet a strasbourgi székhelyű Európa Tanács fajgyűlölet és intolerancia-ellenes bizottsága (ECRI) tett közzé a múlt héten.
márc. 4
4:57
"Nem elég a cigányszegénység, most még gyilkolnak is minket" (Alternatív Energia)
Tatárszentgyörgyön katolikus szertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében vettek végső búcsút a brutális gyilkosság két áldozatától, a 27 éves Csorba Róberttől és ötéves kisfiától. A több ezres tömeg méltósággal búcsúzott az áldozatoktól, rendbontás nem történt.
márc. 4
5:01
Akár kormányokat is elsöpörhet a Grippen botrány? (Kripto Akadémia)
Március 16-án hallgatják ki legközelebb a Bécsben február 27-én őrizetbe vett oszták lobbistát. Alfons Mensdorff-Pouilly grófot ezúttal pénzmosás alapos gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba a rendőrség, az osztrák törvények szerint akár fél évig is benn tarthatják, ha a vizsgálatot végző bíró ezt indokoltnak találja a két hét után esedékes felülvizsgálatot követően.
márc. 4
5:15
Serena Williams szétdobta lábait! (Blikk)
NEW YORK — Újabb tornagyőzelmet aratott a világranglista-vezető Serena Williams (27).
márc. 4
5:15
Irány Szibéria! (Blikk)
A focista eladásával a befektető nélküli Vasas is megmenekült.
márc. 4
5:15
Szex- fotókkal zsarolták meg a fociedzőt (Blikk)
DÜSSELDORF — Michael Skibbe (43) német fociedzőt saját szexfotóival zsarolta egy volt rendőrnő és horvát barátja.
márc. 4
5:17
Itt a legkisebb Maradona (Blikk)
MADRID — Alig volt 10 napos, és máris futballpályán tűnt fel Diego Armando Maradona (48) unokája.
márc. 4
5:33
Medveczky nem harcol a pénzéért (Blikk)
BUDAPEST — Medveczky Ilona (68) nem az a fajta nő, aki bármit felad, most mégis felfüggesztette a harcot az RTL Klub ellen, nem perel.
márc. 4
5:35
Mónika jubilál (Blikk)
BUDAPEST – 1500. adását ünnepli a Mónika-show! Nyolc év alatt több mint 15 000 vendégnek adott helyet a produkció.
márc. 4
5:37
Csókcsata sztár módra (Blikk)
BUDAPEST — Elszabadultak a vágyak a TV2 új műsorának, a Mr. és Mrs.-nek a stúdiójában. A testbeszéd többet elárul, mint hinnéd!
márc. 4
5:39
Amerikában is jogsit szerzett Dobrády Ákos (Blikk)
SARASOTA — Már az amerikai jogosítványt is megszerezte Dobrády Ákos (33).
márc. 4
5:41
Conneryt 50 milliós csalásba keveredett (Blikk)
GENF — Csalással és uzsorakamat kivetésével gyanúsítják minden idők talán leghíresebb James Bondját, Sean Conneryt (78).
márc. 4
5:43
Katie Holmes természetes ragyogása (Blikk)
márc. 4
5:51
Michelle Obama felbőszítette a divatvilágot - nézze meg, hogyan! (Infostart)
Nemrég még a divat first ladyjeként emlegették, manapság azonban öltözködési hibáiról cikkezik az amerikai sajtó Michelle Obamával kapcsolatban. A divatkritikusok szerint ugyanis az elnök felesége nagy baklövést követett el - nem is egyszer.
márc. 4
5:51
A kollégád veszélyesebb, mint egy spamvírus! (Pénzcentrum)
A számítógépes bűnözés nem újdonság, a vírusokról és adathalász-programokról szóló híradások mindennaposak. Az azonban talán keveseknek jut eszébe, hogy hiába a védelem minden külső támadás ellen, ha a cég ellensége benn ül az irodában....
márc. 4
5:53
Kiszámoltuk a különbséget az új Provident és a banki személyi kölcsönök között! (Pénzcentrum)
Összevetettük a február 27-én bevezetésre került banki átutalásos módozatú Provident gyorskölcsönt az azonos összegű és futamidejű banki ajánlatokkal. A sorozatos támadások után brutális THM zuhanással előrukkoló pénzügyi szolgáltató ajánlata a bankokhoz képest magas költségek miatt azonban még mindig drágábbnak bizonyult, mint a pénzintézetek által kínált személyi kölcsönök....
márc. 4
6:09
Csődlovagok: túl könnyű céget alapítani (Privátbankár)
A végelszámolások számának alakulása alapján úgy tűnik, sok cég tulajdonosai látták be, hogy nem tudják tovább működtetni vállalkozásukat, így egyszerűen bedobták a törülközőt
márc. 4
6:09
5 millió a fiam élete (Blikk)
MAROSVÁSÁRHELY — Ha három kilométerrel odébb lenne a határ, Benjámin (2) szüleinek nem kéne aggódniuk kisfiuk életéért.
márc. 4
6:09
Itt a pendrive-adó: a méret a lényeg! (Pénzcentrum)
Ezentúl a pendrive-ra is szerzői jogdíjat kell fizetni, ugyanúgy, ahogyan a flash memóriakártyákra: április közepétől minden termék csomagolására is felkerül a CD-lemezekről már ismert hologramos matrica. A drágulás átlagos mértéke néhány száz forint lehet....

Keresés