Ha a kormányzat nem módosítana egyes, a parlamentnek benyújtott fuvarozókat érintő adótörvény-tervezeteket, a hazai szállítási vállalkozókra a jövőben 20-25 százalékkal nagyobb adóterhek jutnának, mint a környező országokban működő hasonló tevékeységet folytatókra - nyilatkozta lapunknak Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető-főtitkára. Ez pedig…
Akár másfél-kétmilliárd forintos hiánya is lehet az év végére a Semmelweis Egyetemnek a betegellátás alulfinanszírozottsága miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény rektora. Tulassay Tivadar beszélt arról is, hogy a hazai orvosképzést külföldön sokkal inkább megbecsülik, mint Magyarországon.
Hiába próbálkozott az MSZP nyílt szavazással, illetve az ismétlés felvetésével, csak vádaskodások maradtak a tegnapi eredménytelen főbíróválasztás után. Baka András annak ellenére 108 nem szavazatot kapott, hogy a Fidesz és az MSZP is állította: támogatták a jelöltet. Hogy ki hazudott, azt a titkos szavazás miatt nem lehet kideríteni, de több apró jel a Fideszre terelheti a gyanút, arra a pártra,…
A vagyonadó a kormány válságkezelési tervében szerepel, a kormány szándéka az, hogy legyen ilyen adó. A többi között erről beszélt az azonnali kérdések órájában a parlamentben a miniszterelnök, amikor a fideszes Tállai Andrásnak válaszolt.
Manapság nem olcsó dolog a nyaralás, a Pénzcentrum azonban most is megmutatja, hogy igenis le lehet faragni a költségekből. Hasznos és pénztárcakímélő tanácsok, elő-, utó-, és főszezonban!...
Alkotóereje csúcsán érzi magát a Leslie L. Lawrence néven publikáló regényíró, Lőrincz L. László, aki tegnap töltötte be 70. évét. A termékeny író nem igazán érzi az idő múlását, most is egy regényén dolgozik.
BUDAPEST – Matthew Fox (42) hetek óta járja a világot a nagy sikerrel futó Lost című sorozattal. Az amerikai színész – akit az AXN csatorna hívott meg – most járt nálunk először. Annyira megtetszett neki Budapest, hogy bármikor visszajönne. Az utolsó széria forgatása jövő áprilisban lesz, mint kiderült, egyedül ő tudja a hat éve futó sorozat végét, de már nagyon örül, hogy vége.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában helyi idő szerint hétfő este megvétózta az ENSZ grúziai missziójának (UNOMIG) meghosszabbítását, gyakorlatilag véget vetve az Abháziába felvonultatott békefenntartók tevékenységének.
BUDAPEST – Ők aztán belehúztak! Czippán Anett (25), az Aktív Extra műsorvezetőnője és Rendes Zoltán (35), a TV2 kreatív-igazgatója alig négy hónappal az eljegyzés után hamarosan kimondja egymásnak a boldogító igent, de mivel ezt az eseményt csak szűk körben szeretnék megünnepelni, az ismerősökkel, barátokkal már előtte egy hatalmas bulit csapnak. Pontosabban rendhagyó leány- és legénybúcsút…
Már június 30-tól hatályba lépnek a fizetési meghagyásos eljárás főbb rendelkezései, így 3–15 napra csökken az adósságbehajtást. Ezeket az ügyeket a bíróságoktól a közjegyzőkhöz helyezi át a parlamentben tegnap elfogadott törvény. Döntöttek a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező pol- gárok támogatásáról és az építőipari beruházások megvalósulását segítő intézkedésekről is. Lezajlott a…
LONDON – Bár a kórházból már kiengedték és látszólag visszatért a brit tehetségkutató, a Britain’s got Talent turnéjára Susan Boyle (48), tegnap mégis kiderült: sorra mondja le fellépéseit.
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság, mint felperes valamint a Ceva-Phylaxia Zrt. alperes között folyamatban lévő perben a Fővárosi Bíróság előtti folytatólagos tárgyalásra 2009. szeptember 17-én kerül sor - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A jelenlegi válság legalább olyan súlyos, mint a ’30-as évek nagy gazdasági világválsága - véli Barry Eichengreen és Kevin H. O’Rourke. A Center for Economic Policy Research közgazdászai...
A magyar nyugdíjrendszer folyamatos és fokozatos változtatásokon megy keresztül, a Pénzcentrum.hu ennek kapcsán azt vizsgálta meg, hogy miként alakul a nyugdíjasok kor szerinti megoszlása. A jelenlegi nyugdíjasok közül minden harmadik az 1940-es években született, ugyanakkor az előttünk álló időszakban a korhatáremelés ellenére is ugrásszerűen emelkedhet a Ratkó-korszakban világra jött nyugdíjba…
A KEG Közép-Európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Zrt-vel együttműködési keretmegállapodást kötött gázkészülékek tervezésére, fejlesztésére és gyártására - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Alessandro Del Piero, a Juventus világbajnok futballistája külföldön folytathatja a pályafutását, ha 2010-ben lejáró szerződését nem hosszabbítják meg. A torinói vezetők hallgatnak, miközben a legjelentősebb olaszországi átigazolásokat jelentik be.
Ukrajnában 31,9 százalékkal esett vissza az ipari termelés az év első öt hónapjában az egy évvel korábbihoz képest a statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint. Tavaly január-május között még 8,1 százalékkal bővült a termelés. (ProfitLine.hu)
Mióta a magyarországi vásárokon, piacokon egyre kevesebb a vevő, mind több magyar árus próbál szerencsét a határon túl - írja keddi számában a Napi Gazdaság. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezé...
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legfiatalabb fia apja különmegbízottjaként a múlt héten Kínában járt és találkozott Hu Csin-tao kínai elnökkel - jelentette az Aszahi Simbun című japán lap.
Nem először említem ezen a helyen, hogy mennyire szoktak szörnyülködni emberek, amikor azt írja az újság, hogy ennyi meg annyi millióért (dollár, forint) kelt el ennek vagy annak egy festménye valamelyik árverésen, hogy hát ugyan kinek, meg főleg hogy honnan van ennyije meg annyija valakinek ilyesmire. Azt viszont valahogy soha nem hallom, hogy nemcsak hogy honnan van, de hogy egyáltalán ugyan…
A főnök-beosztott kapcsolat olyan függelmi viszony, ami mindig foglalkoztatta mindkét felet. A vezetők próbálnak jobb vezetők lenni, a beosztottak igyekeznek minél több mindent elérni. Az is előfordulhat azonban, hogy valaki jól érzi magát a helyzetében, vagy nem akar kilépni a komfortzónájából, a jól megszokott munkamenetből. Érdemes azért végiggondolni néhány tipikus helyzetet, ami a…
Egy hónapon belül a legnagyobb veszteséggel zárták a hétfői kereskedést a New York-i értéktőzsde vezető indexei, követvén az ázsiai és európai tendenciát. (ProfitLine.hu)
Alessandro Del Piero, a Juventus világbajnok futballistája külföldön folytathatja a pályafutását, ha 2010-ben lejáró szerződését nem hosszabbítják meg. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a válogatott csatár az Egyesült Államokban, Kínában, esetleg Spanyolországban fejezheti be karrierjét.
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet. A felmérés alapján a...
A Magyar Nemzet szerint közösség elleni izgatással gyanúsítja a rendőrség Balogh Albert szabolcsi roma jogi aktivista fiát, mert adataik szerint részt vett azoknak a rakamazi plakátoknak a ragasztásában, amelyek durván megfenyegették a cigányságot.
Barack Obama amerikai elnök Silvio Berlusconi olasz kormányfővel tartott fehér házi megbeszélése után hétfőn közölte: Olaszország befogad három guantánamói foglyot.
Egyelőre reménytelen képet mutat a hazai autópiac, amelyet pontosan leképeznek a regisztrációs adóból származó bevételek: május végéig valamivel több mint 18 milliárd forintot fizettek be az autóvásárlók ezen a címen, tavaly ilyenkor viszont 38,2 milliárd volt a büdzsében - írja a Világgazdaság keddi számában. (ProfitLine.hu)
Nem veszített optimizmusából a "guru" címet több évtizedes befektetési eredményeivel elérő Mark Möbius, aki a hatalmas piaci emelkedés ellenére is olcsónak találja a feltörekvő országok...
A főbírójelöltről szóló hétfői szavazás eredménytelensége a magyar demokrácia lezüllésének egy újabb szomorú fejezete - közölte a kormányszóvivői iroda hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök támogatta Ba...
A pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el tömegese...
Egyelőre reménytelen képet mutat a hazai autópiac, amelyet pontosan leképeznek a regisztrációs adóból származó bevételek: május végéig valamivel több mint 18 milliárd forintot fizettek be az autóvásár...
Háromszázötvenmillió forinttal tartozik a Semmelweis Egyetemnek az oktatási tárca, mert fél éve nem törleszti a PPP-beruházás rá jutó terheit. Közben az is kiderült, három felsőoktatási intézmény a megnövekedett törlesztőrészletek és elvonások miatt olyan súlyos gondokkal küzd, hogy rendkívüli segítséget kellett kérnie – írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA megkísérli szerdán elindítani a Nemzetközi Űrállomásra az Endeavour űrrepülőgépet, és 24 órával elhalasztja a két holdszondát szállító Atlas rakéta eredetileg...
Az oktatási tárca 350 millió forinttal tartozik a Semmelweis Egyetemnek, mert fél éve nem törleszti a PPP-beruházás rá jutó terheit, a minisztérium szerint ezért az egyetem a felelős, ugyanis a támogatási keretet csak akkor lehet megnyitni, ha elfogadták az intézmény tavalyi pénzügyi beszámolóját - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Mir Hoszein Muszavi vesztes iráni elnökjelölt nem túl optimista a választási eredmények ellen benyújtott fellebbezése sikerét illetően - olvasható a reformpárti elnökjelölt honlapján. A választáson...
Jelentősen, mintegy 15 százalékkal több feketemunkást találtak az ellenőrök idén június közepéig az elmúlt év hasonló időszakához képest a Dél-Dunántúlon, ahol főleg az építőiparban továbbra is nagy számban használnak eltűnő tintát a munkavállalói kiskönyvek kitöltésekor - mondta az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) régiós igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Egyelőre reménytelen képet mutat a hazai autópiac, amelyet pontosan leképeznek a regisztrációs adóból származó bevételek: május végéig valamivel több mint 18 milliárd forintot fizettek be az...
Bemutatták az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által támogatott HÁR-MAN Program (Békéscsaba, Kecskemét, Szeged) Regionális hálózat az alkalmi munkavállalásért címet viselő projekt záró eredményeit.
A férfiak vonakodása életmódjuk egészségesebbé tételétől és az orvosi vizsgálatoktól vezethetett a nemek közötti nagy különbséghez a rákos megbetegedésekben és elhalálozásban Nagy-Britanniában - vélik brit egészségügyi szakértők.
Június 1-jével hatályba léptek a Munka Törvénykönyvének azon módosításai, amelyek munkajogi eszközökkel kívánják enyhíteni a válság hatásait a munkaidőkeretre, a pihenőidőre és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályok rugalmasabbá tételével - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevele.
Az Obama-kormány hatalmas élénkítő csomagja jövő év közepére némileg magához téríti az amerikai gazdaságot, amely 2010-ben várhatóan 0,75 százalékkal fog növekedni - közölte hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint az Egyesült Államok még nem mászott ki a válságból.
Az országgyűlés 191 igen, 1 nem és 15 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek védelméről szóló törvény módosítását
A környezeti menedzsment, a környezettudatosság egyre elterjedtebb a magyar kis- és középvállalkozásoknál (kkv) is, és ezen a területen kezdenek felzárkózni a nemzetközi szinthez.