A pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el tömegesen - derül ki a Népszabadság összeállításából.
Somogyi János, az SZDSZ egyik alapítója szégyenkezik, mert úgy véli, a Szabad Demokraták Szövetségének neve nem fedi a valóságot. A rendszerváltó politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: a pártnak ma már nem azok a céljai, mint amelyek miatt létrehozták. Az SZDSZ már beteljesítette küldetését, nem baj, ha elsüllyed, sőt nem is hagy űrt maga után - emelte ki.
Húsz éve temették újra az 51 éve kivégzett Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait. 1989. július 16-án a Hősök terén felállított ravatalnál Orbán Viktor, az akkor több mint egy éve alakult Fidesz elnöke felszabadító erejű, mély hatást gyakorló beszédet mondott.
Az oktatási tárca 350 millió forinttal tartozik a Semmelweis Egyetemnek, mert fél éve nem törleszti a PPP-beruházás rá jutó terheit, a minisztérium szerint ezért az egyetem a felelős, ugyanis a...
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában helyi idő szerint hétfő este megvétózta az ENSZ grúziai missziójának (UNOMIG) meghosszabbítását, gyakorlatilag véget vetve az Abháziába felvonultatott...
Argentínában is van már halálos áldozata az új típusú influenzavírusnak. A beteg - egy három hónapos kislány - egy Buenos Aires-i kórházban halt meg - közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium....
Az egy hónapja nem látott mértékű amerikai piaci mélyrepülést, és a vér gyenge feldolgozóipari adatot nem hagyták szó nélkül Ázsiában sem , a befektetők az amerikai társaikhoz hasonlatosan masszív eladásokba kezdtek, mely következtében egyes indexek 3 százalékot meghaladó zuhanásba kapcsoltak. (ProfitLine.hu)
Elképedt a német közvélemény néhány hete, amikor kiszivárgott egy jelentés, mely szerint bankjaik mérlegében több mint nyolcszáz milliárd eurónyi toxikus eszköz virít. Megnyugodtak, amikor a...
A pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el...
A múlt havi után ebben a hónapban ismét emelte a gazdaság kilátásaival kapcsolatos várakozásait a japán központi bank, miután jelentős javulás következett be az exportban, és az ipari termelésben, mely mind arra utal, hogy enyhül a szigetországot sújtó recesszió. (ProfitLine.hu)
Több mint ötven évvel ezelőtt érettségiztek, és csak most tanulnának tovább: hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb összegzéséből.
A frankfurti Close Brothers befektetési bank segít új tulajdonost találni a Ma:rklin vasútmodell- és játékgyártónak - közölte hétfőn a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező fizetésképtelen német cég csődgondnoka.
Egy hónap alatt csaknem másfélezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, ennek ellenére továbbra is jócskán százezer fölött van számuk, a nyílvántartott álláskeresők alapján számított munkanélküliségi ráta 21,1 százalékos - tette közzé a májusi adatokat honlapján a regionális munkaügyi központ.
A Nemzetközi Valutaalap többszöri megkeresése is ösztönözhette az igazságügyi tárcát arra, hogy mihamarabb elkészítse a magáncsődről szóló előterjesztést - írja a Magyar Nemzet.
Koszorúzással, gyertyagyújtással, konferenciával és koncerttel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira ma, Nagy Imre néhai miniszterelnök és társai újratemetésének 20....
Hét tüntető életét vesztette hétfő este az iráni fővárosban az elnökválasztás eredményének kihirdetése után kirobbant tiltakozó megmozdulásokban - közölte az iráni állami rádió. A tájékoztatás szerint tüntetők egy nagyobb csoportja "megpróbált megtámadni egy katonai helyet" Teherán nyugati részén.
Közösség elleni izgatással gyanúsítja a rendőrség Balogh Albert szabolcsi cigány jogi aktivista fiát, mert adataik szerint részt vett azoknak a plakátoknak a ragasztásában, amelyek durván megfenyegették a cigányokat - értesült a Magyar Nemzet.
Közel 10 ezer illegális bevándorlót raboltak el Mexikóban szeptember és február között - közölte hely idő szerint hétfőn az Emberi Jogok Nemzeti Bizottsága (CNDH). "A bevándorlók elrablása...
Több mint ötven évvel ezelőtt érettségiztek, s csak most tanulnának tovább: hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a...
Az erősödő dollár miatt zuhanó nyersanyagárak magukkal rántották a latin-amerikai régió részvénypiacait is. Brazíliában a Bovespa index 2,8 százalékkal 52,033.82 pontra csökkent, véget vetve a három napja tartó emelkedésének. Mexikóban a Bolsa index 2,2 százalékkal 24,899.69 pontra csökkent hét napja tartó emelkedését megszakítva. (ProfitLine.hu)
Jócskán megszaporodott az olyan ügyfelek száma, akik azzal keresik meg a KPMG-t, hogy segítsen cégük eladásában. Az okok sokfélék, de mind egy irányba mutatnak: végéhez közeledik a dermedt...
Az indiai Jyoti Amge a világ legapróbb tinédzsere. A 16 éves lány 60 centi magas. A kislányt, aki fele akkora, mint kétéves unokatestvére, szülővárosában, Nagpurban valódi hírességként kezelik.
Hét tüntető életét vesztette, és sokan megsebesültek hétfőn késő este az iráni fővárosban az elnökválasztás eredményének kihirdetése után kirobbant tiltakozó megmozdulások harmadik napján - közölte az iráni állami rádió.
A versenyhatósághoz fordultak az élelmiszer-feldolgozók és a borászok, mert a kereskedelmi láncok rájuk hárítanák a júliustól esedékes áfaemelés terheit - írja a Magyar Nemzet.
Érdekes kísérletbe fogott a genovai Kúria, amelynek vezetője Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki kar elnöke. Az évek óta működő Santa Maria del Soccorso alapítványban dolgozó volt bankszakértők bevonásával a jövedelmüknél többet költő családokat akarják megtanítani arra, hogy jobban gazdálkodjanak a pénzükkel.
Hét tüntető életét vesztette hétfő este az iráni fővárosban az elnökválasztás eredményének kihirdetése után kirobbant tiltakozó megmozdulásokban - közölte az iráni állami rádió. A tüntetők egy...
Előrébb kell hozni a költségvetés elfogadását és ezt követően, az év végén lezárni a parlamenti ciklust - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden, hangsúlyozva, hogy ez a személyes véleménye és nem testületi álláspont.
Előrébb kell hozni a költségvetés elfogadását és ezt követően, az év végén lezárni a parlamenti ciklust - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese Magyar Televízió Nap-kelte című...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 15-én 535 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.693,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A mai makrogazdasági adatok alapján úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben korai volt az öröm az amerikai piacokon. A kedvezőteln hírek miatt ma mínuszba fordultak az indexek, a Dow Jones, az S&P 500...
A parlament elfogadta a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslat módosítását. A törvény szerint nemcsak a munkanélküliek, hanem bárki igénybe veheti lakáshiteléhez az állami garanciát....
A tegnapi makrogazdasági adatok alapján úgy tűnik, az elmúlt hónapokban túlzott volt az öröm az amerikai piacokon. A kedvezőtlen hírek miatt az indexek erőteljes lejtmenetbe kapcsoltak és 2% feletti...
A Betonút tulajdonosának birtokában lévő Euroaszfalt vezette, többek között a Vegyépszer két cége, a hídépítő Mahíd 2000 és a W-Mix alkotta konzorcium nyerte az M0-s déli szektorának új szakaszára...
Erőteljes esés bontakozott ki ma reggel az ázsiai börzéken, a Nikkei 225 2.9%-kal, a dél-koreai Kospi 0.9%-os, a kínai Shanghai Composite 0.6%-kal, a hongkongi Hang Seng pedig 3%-kal menetelt lefelé....
A fedezeti alapok kiemelkedően teljesítettek májusban, az átlagos hozam 4.06 százalék volt, amire 2000 februárja óta nem volt példa. A legjobbak a feltörekvő piaci alapok voltak, egyetlen hónap alatt...
Kiválasztották az első briteket, akik a londoni Trafalgar tér egyetlen üresen maradt szobortalapzatán ácsoroghatnak, ücsöröghetnek, bulizhatnak vagy tehetnek bármit, ami nem ízléstelen vagy törvénybe ütköző. Az első "élő szobor" július 6-án foglalja el helyét a nyolc méteres magasban.
A KEG tegnap piaczárás után együttműködési keretmegállapodás kötéséről tájékoztatta a befektetőket, míg a Phylaxia a rétestésztaként nyúló Ceva per újabb, szeptember 17-i tárgyalását jelentette be. ...
Az OTP Bank 2009. június 15-én 535 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3,693 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. Így...
Közösség elleni izgatással gyanúsítja a rendőrség Balogh Albert szabolcsi cigány jogi aktivista fiát, mert adataik szerint részt vett azoknak a plakátoknak a ragasztásában, amelyek durván megfenyegették a cigányokat.
Elutasította a fővárosi bíróság a XII. kerület kérését, hogy ne kelljen lebontani a Turul-szobrot. Nem ez volt az első ilyen döntés, ennek ellenére a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán azt mondja, hogy amíg ő polgármester, a Turul ott marad.