A privát bankár "önállósítani" kezdte magát, nem kért azonosítót sem, az ügyfél panaszt tett. Egy másik esetben is panasz alapján ítélt meg milliós bírságot a PSZÁF
Hét budapesti buszjárat vonalán nem indult el az első kocsi csütörtökön hajnalban, nyolc vonalon pedig csak késve. A BKV közleménye szerint hat órakor 36 vonalon lehetett késésre számítani.
Kína a korlátlan lehetőségek országa. A helyi tervgazdálkodás nem ismer határokat. A május elsejétől október végéig tartó Sanghaji Világkiállítást is történelmire tervezik. Olyan rendezvény lesz, amilyenre még nem volt példa – ígérik a szervezők. Az eseményen Magyarország külön pavilonnal vesz részt, ez jó helyen, az európai C szektorban, valahol a kínai és az amerikai pavilon között található.…
Gyengülni kezdett a nyersolaj ára szerdán délután, mert a várt csökkenés helyett nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten az amerikai energiaügyi hivatal (EIA) adata szerint. Az EIA közlése szeri...
A TvNetWork Nyrt. értékesítette országos ADSL és 3G szolgáltatását a pécsi székhelyű Drávanet Zrt.-nek, összesen közel 360 millió forintért. A TvNetWork az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében...
A privát bankár "önállósítani" kezdte magát, nem kért azonosítót sem, az ügyfél panaszt tett. Egy másik esetben is panasz alapján ítélt meg milliós bírságot a PSZÁF
A BKV hajnali beszámolója szerint a 7-es buszok megint garázsban maradtak a műszak kezdetén, a fővárosban összesen 30 vonalon van fennakadás, van, ahol 40 percet is kell várni
A guantánamói börtöntábor szabadon engedett foglyai közül minden ötödik ismét terrorizmusra adja a fejét - közölték washingtoni illetékesek egy védelmi minisztériumi jelentésre hivatkozva.
A kormányszóvivő szavai szerint mintegy ezer intézmény tankol majd az OMV-nél, mert ott sokkal olcsóbb az üzemanyag, az MSZP szerint a tendert nem lehetett manipulálni
Andor László szerint a gazdasági válság miatt hangsúlyos szerepet kell kapnia a foglalkoztatás- és szociálpolitikának az Európai Bizottságban (EB). A magyar uniós biztosjelölt erről az európai ügyek bizottságában tartott meghallgatásán beszélt szerdán.
A Tiszta Haszon számlajáték lezárult, biztos, hogy nem folytatják. Mesterházy Attila viszont külön kérte Bajnai Gordont, hogy a krízisprogram folytatódjon. Folytatódik.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a megváltozott munkaképességű személyek szociális foglalkoztatásával kapcsolatos változások jelentősen nehezítik az érintettek helyzetét, megélhetését. Szabó Máté megoldásért a miniszterelnökhöz és az illetékes szakminiszterhez fordult.
Egy fegyelmezetlen utas miatt visszafordult szerdán az egyesült államokbeli Portlandba egy Hawaiiba tartó utasszállító repülőgép, két katonai vadászgép kíséretében. Susanne Trevino, az amerikai rep...
Második napja nem jelent meg szerdán a Le Monde című francia napilap a munkavállalók sztrájkja miatt, akik a lap nyomdájának egy spanyol befektető csoportnak tervezett eladása ellen tiltakoznak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új közbeszerzési eljárást hirdetett járművek bérletére és üzemeltetésére, a megbízás négy évre összesen 800 bűnügyi ügyintéző, szolgálati személyautó és 100 kis...
Az író se nem tükör, se nem fényképész, inkább olyan ember, akinek álmai vannak. Álmodozhat például arról, hogy a 2010-es esztendő, megszabadulván a sorstragédia fátumától, a beváltott ígéretek és a megvalósuló álmok éve lesz. Először a magyar történelem során, húsz évvel azután, hogy a nemzet a saját kezébe vehette sorsa irányítását. És arról is, hogy kikászálódunk végre a nagy nemzeti „adok-…
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új közbeszerzési eljárást hirdetett járművek bérletére és üzemeltetésére, a megbízás négy évre összesen 800 bűnügyi ügyintéző, szolgálati személyautó és 100 kis...
Az eddigi negyedéves átlag nagyjából 2000 eljárás volt, idén csak 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt az adóhatóság, a lendület karácsony óta tart
Őrizetbe vette a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatóját. Lakásán házkutatást tartottak: számítógépét, illetve több iratot lefoglaltak. A közlekedési vállalattól bruttó 86 milliós végkielégítéssel távozó asszony bankszámláin biztosítékként 54 millió forintot zároltak.
Az amerikai Texas államban egy tinédzser felbérelte diáktársát, hogy ölje meg édesanyját, mert az túl szigorúan bánt vele - jelentette be szerdán Houston rendőrsége. A nőt halálra szurkálták. A hatóságok szerint mindkét fiatal beismerte tettét.
A guantánamói börtöntábor szabadon engedett foglyai közül minden ötödik ismét terrorizmusra adja a fejét - közölték szerdán washingtoni illetékesek egy védelmi minisztériumi jelentésre hivatkozva.
Bevallom: többször loptam paradicsomot a szigligeti strandról a Főtér felé menet. Még azzal se menthetem magam, hogy nagyon éhes voltam, mert meleg ebéd várt. Legfeljebb annyit tudnék mentségemül felhozni, hogy a szabadföldi paradicsom sokkal jobb ízű, mint a bolti, és csillapítja a szomjat úszás után.
Az éjféli karácsonyi miséről távozó kopt keresztény hívőkre nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek egy dél-egyiptomi városban, a biztonsági szolgálat illetékesei szerint legalább két ember életét vesztette a támadásban.
Nemigen akad olyan politikai elemző, aki a következő választások egyértelmű győzteseként nem a Fideszt jelölné meg. Első pillanatra a dolog talán még szót sem érdemelne, hiszen a világon avagy közelebbről Európában szinte megszokott jelenség, hogy a politikai hatalomban az egymással versengő jobb- és baloldal váltja egymást. Ám ezúttal Magyarországon a két oldal választói támogatottságának…
A BRFK munkatársai előállították a 100 milliós végkielégítése után is a BKV-nak (havi közel 1,2 milliós fizetésért) dolgozó Szalainé Szilágyi Eleonórát. Házkutatást is tartottak
A Népszabadság úgy tudja: véget ért a "Tiszta Haszon" néven elindított számlás állami játék. A programot tavaly januárban indították el. A cél elsősorban a feketegazdaság visszaszorítása volt.
A Független HÉV Szakszervezet is csatlakozott a több BKV-s érdekképviselet által január 12-ére meghirdetett határozatlan idejű munkabeszüntetéshez - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. A szakszervezetek a kollektív szerződésről továbbra sem tudtak megállapodni.
Újra kiárusítást tart Budapest, a listán rózsadombi iskolától Balaton parti kastélyig sok minden található. Harmadszor is nekifutnak a Florián üzletközpont eladásának is
Nem lesz határzár Battonyánál január elején, a rendőrség ugyanis nem járult hozzá. A dél-békési polgármesterek és az érintettek azért tiltakoznak, mert szerintük egy kormányrendelet miatt ellehetetlenült a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása - közölte Csanádapáca fideszes polgármestere.
A BKV hat órakor közölt adatai szerint 36 főváros busz vonalán kell késésre, fennakadásra számítani csütörtökön reggel. A legnagyobb, 40 perc körüli vagy azt meghaladó késés a 38, 54, 55, 66, 66E,...
Koponyatörést szenvedett Cristian Chivu, az Internazionale román hátvédje a Chievo elleni bajnoki mérkőzésen. A játékost a kórházba szállítást követően azonnal megoperálták Veronában, és bár az operációt végző orvos bizakodó, José Mourinho már cseppet sem az.
Világszerte a tüdőgyulladás a gyerekek vezető haláloka, ám a gyerekek, idősek és legyengült emberek mellett lecsaphat az egyébként egészséges fiatal felnőttekre is.
Házkutatást tartott a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatójánál, akit őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt, jelenti a Magyar Rádió az MTI alapján.
Az index.hu információi szerint az újbudai önkormányzat december végén felszólította a DBR Metró Projektigazgatóságot, hogy fizessen meg összesen 125 millió forint közterület-használati...
Adóforintok millióit költheti a Magyar Antifasiszták Szövetsége - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az MSZP-közeli ernyőszervezet az elmúlt 3 évben legkevesebb 13 millió forint közpénzhez jutott különböző jogcímeken a Miniszterelnöki Hivataltól.
Az alábbiak egy „újságolvasó-napló” részletei. E sorok írója bevallja, mániákus híve maradt a nyomdaszagú napi- és hetilapoknak, a folyóiratoknak. Gondolatban összekapcsolja a különböző szerzők, különböző tartalmú írásait, interjúit, amelyek más helyen és eltérő időpontban jelentek meg. Az összekapcsolás révén sokoldalúbb, teljesebb lehet a válasz izgalmas kérdésekre.
Atakám, Zuriel, Amin, Dalton, Alek, Norka, Zenge, Bié, Zelinde - csak néhány név azok közül, amelyeket tavaly adott gyermekének néhány szülő annak ellenére, hogy azok nem szerepeltek a magyar nevek listáján. Újabban divatosak az angolszász névváltozatok és azok a nevek, amelyekkel külföldön lehet érvényesülni, de összeállításunkból megtudhatja azt is: mi a teendő, ha eddig nem létező nevet szánunk…
Két hónap csúszás után elérhető lesz talán már a héten a vagyonadó kalkulátor, bár az Alkotmányos bíróság akár feleslegessé is teheti a számolgatást egy hónap múlva
Egyiptomban 7-en haltak meg, amikor keresztény hívőkre támadtak az egyik templomnál. Az emberek az éjféli miséről mentek haza a Luxortól 60 kilométerre fekvő Kena városban, amikor a fegyveresek rájuk lőttek.
A guantánamói börtöntábor szabadon engedett foglyai közül minden ötödik ismét terrorizmusra adja a fejét - közölték szerdán washingtoni illetékesek egy védelmi minisztériumi jelentésre...
Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Napokon belül, akár még ezen a héten elindulhat a vagyonadó kalkulátor az adóhivatal honlapján - írja a Népszabadság csütörtöki számában. Az APEH eredetileg tavaly novemberben akarta elérhetővé...
Az éjféli karácsonyi miséről távozó kopt keresztény hívőkre nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek egy dél-egyiptomi városban, és kioltották legalább hét ember életét. Az eset a Luxortól mintegy...
A szerdai kereskedési napon a Dow és az S&P 500 indexek emelkedni, míg a Nasdaq composite index csökkenni tudott, miután a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve szerint aggodalmát fejezte ki a gyenge munkaerőpiac miatt, valamint miután már második hónapja csalódást keltő adatok láttak napvilágot az amerikai szolgáltatószektor felöl.
Több buszsofőrnek felmondtak, illetve fegyelmi eljárást indítottak ellenük a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég létrehozott kontrollcsoportja szerint akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását. A szakszervezet félelemkeltő eljárásnak tartja az elbocsátásokat és bírósághoz fordul, jelenti a Magyar Rádió.
Valószínűleg a következő években is be lehet majd jutni a legtöbb egyetemre középszintű érettségivel. Az emelt szintű érettségi követelményéről szóló törvényjavaslatot ugyanis nem írta alá az államfő. Szakemberek szerint az emelt matúrára a felsőoktatás színvonalának javítása miatt lenne szükség.