2012. január 10. kedd

jan. 10
21:03
Bajnai szerint meg kell változtatni a jelenlegi rossz rendszert (Metropol)
A volt kormányfő az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden azt mondta, azokat szeretné segíteni, akik képesek lehetnek megváltoztatni a jelenlegi "rossz rendszert", és jobbat építeni helyette.
jan. 10
21:03
Bajnai: azokat szeretném segíteni, akik képesek megváltoztatni ezt a "rossz rendszert" (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint Magyarországon rossz kormányzás folyik, és ilyenkor egy volt miniszterelnöknek szólnia kell, hogy az ország veszélyben van, a szakadék szélén egyensúlyozik, és ha nem történik radikális fordulat, évtizedekre elveszíti a felemelkedés esélyét.
jan. 10
21:03
Ügyvédje szerint a vállalkozónak nincs köze a Baunok-ügyhöz (hirado.hu)
Nincs összefüggésben a Baunok-üggyel védence múlt heti letartóztatása, állítja az emberrablással gyanúsított vállalkozó ügyvédje.
jan. 10
21:03
Akár újabb buborékok kialkulását is okozhatja a Fed laza politikája (Portfolio)
Az ellenvéleményéről híres Thomas Hoeniget a kansas-i Fed élén váltó Esther George első beszédében már nem bírálta olyan élesen az amerikai jegybankot mint elődje, de hasonló veszélyekre...
jan. 10
21:05
Erős földrengés volt Indonézia közelében (Metropol)
Erős földrengés volt kedden Indonézia nyugati partjai közelében az Indiai-óceánon. A 7,3-es földmozgás epicentruma a Szumátra északnyugati csücskén lévő Banda Acehtől 260 kilométerre nyugatra, fészke pedig az óceánfenék alatt 30 kilométerrel volt.
jan. 10
21:05
Aszad: Nem mondok le (hirado.hu)
Bassár el-Aszad szíriai elnök kedden kijelentette: nem hajlandó lemondani, s továbbra is élvezi a nép támogatását.
jan. 10
21:06
Eusebio elhagyta a kórházat (Agroinform)
A Fekete Párduc becenévre hallgató sportember múlt szerdán került be másodszor is a lisszaboni Luz klinikára.
jan. 10
21:07
Toleránsabbá tesz a külföldi, ha ismerős (hirado.hu)
A Tárki közvélemény-kutatása szerint az, akinek van kínai, arab vagy afrikai ismerőse, elfogadóbb e külföldi csoportok iránt.
jan. 10
21:08
Torghelle és a Videoton - gombhoz a kabátot? (Agroinform)
Elmagyarázzuk, hogy hiába csaknem félszázszoros válogatott Torghelle, a Vidibe mégsem illik. Hogy miért? Taktika.
jan. 10
21:09
Agyontaposott egy nőt a felvételiző tömeg (hirado.hu)
A tragédiát az okozta, hogy az egyetemre jelentkezők tolakodni kezdtek a kapu előtt.
jan. 10
21:11
Elkezdték a hadköteles férfiak nyilvántartásba vételét (hirado.hu)
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint országszerte megkezdődött a hadköteles férfiak összeírása.
jan. 10
21:13
Erős földrengés volt Indonézia közelében (hirado.hu)
Erős, 7,3-as erősségű földrengés volt kedden Indonézia nyugati partjai közelében az Indiai-óceánon.
jan. 10
21:15
Banderas és Salma Hayek is esélyesek a legrangosabb spanyol díjra (hirado.hu)
Pedro Almodóvar A bőr, amelyben élek című filmje kapta a legtöbb, összesen 16 jelölést a Goya-díjra.
jan. 10
21:18
Koman két magyar csapatot kikosarazott (BorsOnline)
A rangado.hu információi szerint két magyar együttes is megkereste Koman Vladimirt, az olasz másodosztályban szereplő Sampdoria mostanában mellőzött labdarúgóját.
jan. 10
21:18
Jövő héten tárgyal Brüsszelben Fellegi Tamás - a nap hírei (Infostart)
Jövő pénteken találkozik Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterrel az unió pénzügyi biztosa. Bizalomnövelő tényezőnek tartja a Költségvetési Tanács korrekt működését a szervezet új elnöke. Megkezdődött a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés.
jan. 10
21:21
Maga alá temette a hó a várost (hirado.hu)
A nemzeti gárda több tucatnyi tagja dolgozik megfeszített erőkkel azon, hogy kiszabadítsa a hó alól a kisvárost.
jan. 10
21:21
5 hónapos csúcson az S&P; 500 index (Portfolio)
Folytatódik a hegymenet az amerikai piacokon, a nyitás után az S&P 500 és a Dow 5 hónapos csúcsra is kapaszkodott. Bár a Dow jelenleg enyhén lejjebb, 0,6 százalékos pluszban áll, az S&P 500 közel 1...
jan. 10
21:23
Kovács Zoltán: a politikailag és érzelmileg fűtött véleményeknek el kell tűnniük (hirado.hu)
Magyarországról az utóbbi időben olyan "politikailag és érzelmileg fűtött vélemények" jelentek meg Európában és a világban, amelyeknek "vajmi kevés közük vannak a valósághoz" - mondta az MTI-nek kedden Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár.
jan. 10
21:24
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 10. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
jan. 10
21:24
Gordon és Despres érte el legjobb időt kedden (Agroinform)
Összetettben a szintén francia Stéphane Peterhansel, illetve Despres vezet. A Szalay- Bunkoczi páros még nem ért célba.
jan. 10
21:25
A román számvevőszék szerint veszélyes a parajdi sóbánya (hirado.hu)
A román számvevőszéki vizsgálat szerint károsítja a környezetet és hosszabb távon a turisták biztonságát is veszélyezteti a parajdi sóbánya, amelyben egy népszerű gyógykomplexum is van.
jan. 10
21:27
A fogyasztói hiteleket kínáló honlapok kétharmada szabálytalan (hirado.hu)
A nemzeti hatóságok által megvizsgált 562 fogyasztói hitelt kínáló honlap csupán 30 százaléka felelt meg az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak.
jan. 10
21:33
egyéni vállalkozó 36 órás munkaviszony mellett (Adózóna)
egyéni vállalkozó 36 órát meghallató munkaviszony mellett 2011. december hónapban szült. Van-e lehetőség GYÁT, GYED, mellett, hogy az egyéni vállalkozói tevékenységét végezze.
jan. 10
21:35
A korhatár előtti ellátásban részesülő ügyvezetőnek minimum heti 36órás munkaviszonyt kell- e létesitenie? (Adózóna)
Korengedménnyel nyugdijas volt a Kft.ügyvezetője 2011-ben , előőtte részmunkaidős munkaviszonyban volt alkalmazva.2012.01.01.-től a Kft. ügyvezetője munkaviszonyban látjná el ismét a feladatot- hiszen a társasági szerződésben ez nincs tiltva és személyes közremüködés nincs előirva,igy megteheti- akkor mennyi a minimum munkaóra amiben alkalmazni kell Őt? Ha egyszerre több Kft-ben van…
jan. 10
21:36
Bajnai: A kormányváltás a valódi esély (Infostart)
Bajnai Gordon szerint Magyarországon rossz kormányzás folyik, és ilyenkor egy volt miniszterelnöknek szólnia kell, hogy az ország veszélyben van, a szakadék szélén egyensúlyozik, és ha nem történik radikális fordulat, évtizedekre elveszíti a felemelkedés esélyét. A volt kormányfő az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden azt mondta, azokat szeretné segíteni, akik képesek lehetnek megváltoztatni…
jan. 10
21:39
Kiraboltak egy trafikot a X. kerületben (hirado.hu)
Kiraboltak egy trafikot Budapesten, a X. kerületi Kerepesi úton kedden - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
jan. 10
21:41
Sukoró-ügy: Oszkó javaslatára szigorították a feltételeket (hirado.hu)
Oszkó Péter a legszigorúbb feltételekhez kötötte a sukoró ingatlan birtoklását - erről maga a volt pénzügyminiszter beszélt kedden a bíróságon.
jan. 10
21:42
Mancini pénzért kuncsorog Manszúr sejknél (Agroinform)
A menedzser 2009 decembere óta 250 millió (!) fontot költött új igazolásokra, de további erősítéseket tervez(ne).
jan. 10
21:43
A nápolyi szemét emberi jogokat sért (hirado.hu)
Emberi jogaikban sérültek azok a nápolyi lakosok, akik évek óta az utcán tornyosuló szemétben élnek, így határozott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
jan. 10
21:45
Londoni elemzők szerint lesz IMF-megállapodás, de "nem gyorsan" (hirado.hu)
Londoni elemzők szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, mint korábban, de ez sem jelenti feltétlenül, hogy a tárgyalások gyorsan eredményre vezetnek.
jan. 10
21:47
Fütyülnek a cigistopra - ezt látta a Híradó a megállókban és a kocsmákban (hirado.hu)
A vendéglátóhelyek vezetői általában ismerik az új szabályokat, de amíg nem muszáj, nem tartják be. Április elsejétől akár 50 ezer forintba is kerülhet, ha valaki tiltott helyen gyújt rá.
jan. 10
21:49
Navracsics: "A Fideszben mi ezt megszenvedtük" (hirado.hu)
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek az új magyar alaptörvényről és a sarkalatos törvényekről írt cikkét közli a ConservativeHome nevű bloghonlap.
jan. 10
21:54
A Black Sabbath gitárosánál daganatot találtak (BorsOnline)
Tony Iommi szervezetében limfómát diagnosztizáltak. A zenész teljes felépülésében bíznak az orvosok.
jan. 10
21:54
Elkezdődött a hadkötelesek összeírása hazánkban - de miért is? (ProfitLine)
Már elkezdődött a hadköteles felnőtt férfi lakosság adatainak nyilvántartásba vétele - válaszolta a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI érdeklődésére.
jan. 10
21:57
Berlinben tárgyalt az IMF vezérigazgatója (Kripto Akadémia)
Berlinben tárgyalt kedden Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Angela Merkel kancellárral és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélésein a dpa német hírügynökség szerint Magyarországról is szót ejtettek.
jan. 10
21:57
Felvételit tart februárban a Snétberger Zenei Tehetség Központ (hirado.hu)
Az országban több helyszínen, február 10. és 16. között tartja a 2012-es tanév meghallgatásait a Snétberger Zenei Tehetség Központ.
jan. 10
21:57
ÉLŐ: Málaga - Real Madrid, Király Kupa (Sport365)
A Király Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Málaga együttese a Real Madridot fogadja. Élő szöveges tudósítás.
jan. 10
21:59
Frakk és fúró is elveszik az olasz repülőtereken (Kripto Akadémia)
Nemcsak bőrönd, frakk és fúró is elveszik az olasz repülőtereken, legutóbb fél órát feküdt egy poggyász a római Leonardo da Vinci repülőtér pályáján.
jan. 10
21:59
Nem hatékony - visszavonják az influenza elleni vakcinákat Romániában (hirado.hu)
Az egészségügyi miniszter 7-10 napra felfüggesztette az influenza elleni védőoltáskampányt Romániában, ugyanis aggályok merülhetnek fel az oltóanyag minőségével kapcsolatban.
jan. 10
22:01
Bajnai még nem döntötte el, akar-e minszterelnök-jelölt lenni (hirado.hu)
A volt kormányfő az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, azokat szeretné segíteni, akik képesek lehetnek megváltoztatni a jelenlegi "rossz rendszert".
jan. 10
22:15
Kazahsztán: mégis lehetenek választások Zsanaozenben? (Kripto Akadémia)
A kazah államfő kedden megvétózta az alkotmányos tanács korábbi döntését és elrendelte, hogy a december közepi zavargások miatt rendkívüli állapot alatt élő zsanaozeniek számára is biztosítani kell, hogy részt vehessenek a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon.
jan. 10
22:15
Folytatódott a hegymenet Amerikában (Portfolio)
Folytatódott a hegymenet az amerikai piacokon, a nyitás után az S&P 500 és a Dow 5 hónapos csúcsra is kapaszkodott. Bár zárásra egyik index sem tudta megtartani ezt a szintet, a 0,9 százalékot...
jan. 10
22:18
Tóth Bencével szerződést bontott a Ferencváros - sajtóhír (Agroinform)
A Blikk szerint Tóth Bence nem vett részt az FTC első idei edzésén, a 22 éves középpályással szerződést bontott klubja.
jan. 10
22:20
Na, ilyen séróm még nem volt! (Agroinform)
A francia Gael Monfils csodálkozott rá Andy Roddick új hajkompozíciójára. Pedig az övé sem kutya...
jan. 10
22:22
A Mallorca kiütötte a Sociedadot és továbbjutott (Agroinform)
A Mallorca hazai környezetben 6-1-re győzött a Real Sociedad ellen.
jan. 10
22:33
Tovább pereskednek a károsult gazdák (Alternatív Energia)
Először hallgatott meg tanúkat a Szolnoki Törvényszék abban a perben, amelyet több mint két éve indított egy brojlercsirke-neveléssel foglalkozó gazdákból álló perközösség az őket megkárosító svájci Delimpex cégcsoport és annak tulajdonosa ellen.
jan. 10
22:33
Akár újabb buborékok kialakulását is okozhatja a Fed laza politikája (Portfolio)
Az ellenvéleményéről híres Thomas Hoeniget a kansas-i Fed élén váltó Esther George első beszédében már nem bírálta olyan élesen az amerikai jegybankot mint elődje, de hasonló veszélyekre...
jan. 10
22:36
Zágrábban nyert a Fehérvár (Agroinform)
A Volán győzelmét Vas Márton gólja jelentette a hosszabbításban a Medvescak Zagreb otthonában.
jan. 10
22:38
Kikapott Franciaországban a Szolnok (Agroinform)
A Szolnoki Olaj 21 pontos vereséget szenvedett az Elan Chalon vendégeként a nyolcaddöntős szakasz első fordulójában.
jan. 10
22:48
Váltságdíj bankhitelből (Blikk)

Keresés