Gyurcsány Ferenc szerint az ország problémáit a magyaroknak kell megoldaniuk, nem szabad azt várni, hogy kívülről, nemzetközi szervezetek döntsenek a jövőjéről.
Sorozatos robbanások rázkódtatták meg vasárnap az iraki Ramádi városát, ahol járműbe rejtett pokolgépek léptek működésbe, valamint öngyilkos merénylők rendőrségi épületeket támadtak meg - közölték a helyi biztonsági erők.
Az MSZP a parlament rendkívüli ülésének összehívását és a demokratikus ellenzék szorosabb együttműködését sürgeti — mondta a szocialisták frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.
Tizennyolc évvel ezelőtt elrabolták és váltságdíjért szabadult, azóta a banknak törleszti a szabadságáért kifizetett négymillió-kétszázötvenezer eurót Giuseppe Vinci szardíniai vállalkozó....
A magyar kormány politikáját és annak gazdasági következményeit elemzi Witold Gadomski Orbán Magyarországa a szakadék szélén című írása a Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap hétvégi kiadásában.
Európa legnagyobb cukorgyártója, a Magyarországon is érdekelt német Südzucker-csoport üzemi eredménye több mint 77 százalékos növekedéssel 238 millió euró lett, forgalma 19 százalékkal, 1,9 milliárd euróra emelkedett folyó üzleti éve harmadik negyedévében.
A vb-ezüstérmes Bor Barna (+100 kg) és az Európa-bajnok Joó Abigél (78) is az ötödik lett vasárnap a cselgáncs Világkupa-sorozat egyik legfontosabb állomásán, az Almatiban zajló Mesterek Tornáján.
Sarah Burke freestyle-síző tragikus balesete rávilágított a NOB vitatott döntésére: valóban ott van-e a helye a veszélyes síelési műfajnak az olimpián.
A magyar kormány politikáját és annak gazdasági következményeit elemzi Witold Gadomski Orbán Magyarországa a szakadék szélén című írása a Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap hétvégi kiadásában.
Az Orbán-kormánynak módosítania kell az európai unió által kifogásolt törvényeken, ellenkező esetben a Fidesz bukásához vezető államcsőd sem lenne kizárható - véli Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet elemzője. Szerinte arra kevés az esély, hogy az Európai Unió az Orbán-kormány elmozdítására tegyen kísérletet.
Áradásokkal küzdöttek Lengyelország három északi, tengermelléki vajdaságában vasárnap, mert a szombati viharos északnyugati szél a Balti-tenger vizét a folyók medrébe sodorta.
Komoly tömegverekedésbe fulladt a Kingston és Newburgh iskolák női kosárlabdacsapatának meccse. A bunyóba jópár, a lelátóról a pályára rohanó néző is beszállt.
Házilag készített pokolgép robbant egy síita vallási menet közelében vasárnap a pakisztáni Kánpur városában, 18 ember meghalt, 30 megsebesült - közölte a rendőrség.
Jóváhagyták a kínai hatóságok a People.cn Sanghaji elsődleges részvénykibocsátását - írja a Bloomberg. Az internetes oldal a Kínai Kommunista Párt hivatalos lapjának tulajdonában van. A People's...
Hamad bin Kalifa ász-Száni sejknek, katari emírnek nem lenne ellenére, ha arab országok csapatokat vezényelnének Szíriába a hónapok óta tartó erőszak és vérontás megállítására.
Két év alatt 70 ezerrel nőtt a dolgozó emberek száma, de megelégedésre nincs ok, a növekedési terv segítségével Közép-Európa termelési központjává és legversenyképesebb gazdaságává kell tenni Magyarországot - közölte Szijjártó Péter vasárnap az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb elemzésére reagálva.
Két év alatt hetvenezerrel nőtt a dolgozó emberek száma, de megelégedésre nincs ok, a növekedési terv segítségével Közép-Európa termelési központjává és legversenyképesebb gazdaságává kell tenni Magyarországot - közölte Szijjártó Péter vasárnap az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb elemzésére reagálva.
Nehéz helyzetben vannak a felsőoktatásba jelentkezők, mert az új törvény értelmében emelik a ponthatárt, keretszámokkal szabályozzák, és fizetőssé teszik a képzések jelentős részét. A legnehezebb helyzetbe a közgazdász- és jogászképzés került. A jelek szerint a kormány az állami szféra szakember-utánpótlására, valamint a hiányszakmák betöltésére koncentrál, s a többi területet inkább a piac…
Megrongált egy gázcsonkot egy külföldi rendszámú autóbusz leszakadt utánfutója vasárnap délelőtt Kenderesen; a sérült gázcsonk bevizsgálásáig a közelben lévő házat kiürítették - közölte a Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Két év alatt 70 ezerrel nőtt a dolgozó emberek száma, de megelégedésre nincs ok, a növekedési terv segítségével Közép-Európa termelési központjává és legversenyképesebb gazdaságává kell tenni Magyarországot - közölte Szijjártó Péter vasárnap az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb elemzésére reagálva.
Irán öböl menti társainak nem szabad pótolniuk az európai uniós embargó miatt kieső iráni kőolajtermelést - mondta a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC) delegált iráni képviselő vasárnap -...
Nem csak Európában kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a kapuit a héten megnyitó Detroiti Autószalon (NAIAS) a Los Angeles-i mellett a legrangosabb tengerentúli kiállítás, ahol ismét számos gyártó tartott fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: Detroitban sok-sok fontos modell ünnepelhette világpremierjét.
Több tűzoltó is megsérült Szentmártonkátán, a város belterületén vasárnap délután történt balesetben; az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Görögország tíz héten belül törlesztésképtelenné válhat - írta bennfentes forrásokat idézve a The Sunday Times. A vezető vasárnapi konzervatív brit lap olyan banki illetékeseket idéz, akik részesei a...
A szekszárdi gyáregységét 765 millió forint költséggel bővítette a Samsonite-Hungária Kft., s ehhez az Új Széchenyi Terv-pályázat keretében 306 millió forint támogatást kapott - írja a Népszabadság a pénteki számában.
Az egykor szebb napokat látott csapatok rangadóján az Atlético Madrid magabiztosan, 3-0-ra verte a Villarrealt a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 19. fordulójának vasárnapi nyitómérkőzésén.