2012. január 15. vasárnap

jan. 15
21:25
Zavargások Tunéziában (hirado.hu)
A tunéziai forradalom első évfordulóján munkanélküliek kövekkel támadtak Tózar városában a középületekre, és gyújtogattak is.
jan. 15
21:30
Tőzsér az utolsó percben adott gólpasszt a Waregem ellen (Agroinform)
A Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt végig a soraiban tudó Racing Genk a 90. percben szerzett góllal szerzett pontot.
jan. 15
21:32
Wozniacki és Kvitová párharca a világelsőségért (Agroinform)
A szokásosnál is nehezebb jósolni az Australian Open női tornájának győztesére - egy biztos, idén is nagy harc várható.
jan. 15
21:36
Újabb darabok törtek le a Colosseumból (Infostart)
Újabb törmelékdarabok zuhantak le a Colosseum második emeletéről a római műemlék előtti térre. Az ismételt omlást az amfiteátrum tavaszra tervezett restaurálása körüli viták kísérik.
jan. 15
21:39
Fordulat az IMF-ügyben: Martonyi szerint is kemény feltételei lesznek a hitelnek (Alternatív Energia)
Martonyi János megerősítette, hogy a magyar kormány megállapodást akar kötni az Európai Unióval és az IMF-fel, bár kemény gazdaságpolitikai feltételekre számít; a külügyminiszter erről az m1 A Lényeg című műsorában beszélt vasárnap este.
jan. 15
21:39
Erdő Péter: Jézus megváltói műve a mi feltámadásunk reménye is (hirado.hu)
A keresztényeknek át kell érezniük a közöttük lévő alapvető egységet és közösséget - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az ökumenikus imahét ünnepi nyitó istentiszteletén.
jan. 15
21:48
Fidesz: az emberek nem kíváncsiak a válságot okozók tanácsaira (ProfitLine)
A Fidesz szóvivője szerint az emberek már nem kíváncsiak azoknak a tanácsaira, akik Magyarország és a magyar családok válságát okozták; Selmeczi Gabriella így reagált a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi konferenciáján megjelent több felszólaló személyére utalva.
jan. 15
21:48
Fordulatos meccsen kapott ki az Arsenal Walesben - videó (Agroinform)
Eseménydús mérkőzésen kapott ki az Arsenal a Premier League 21. fordulójában a Swansea otthonában.
jan. 15
21:50
Macedóniáé volt a nyitónap meglepetése (Agroinform)
Az előzetesen esélytelennek tartott Macedónia 26–26-os döntetlent játszott Svédországgal az Európa-bajnokságon.
jan. 15
21:51
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 15. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
jan. 15
21:52
Tőzsér ívelése után szerzett pontot a Genk - videó (Agroinform)
A Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt végig a soraiban tudó Racing Genk a 90. percben szerzett góllal szerzett pontot.
jan. 15
21:54
Lady Gaga furcsa ajándékot adott Beyoncénak (BorsOnline)
Lady Gaga még akkor is az extremitások híve, ha történetesen arról van szó, hogy egy újszülöttnek adjon ajándékot.
jan. 15
21:54
Idegenben csak szenved az Arsenal (Infostart)
Meglepő vereséget szenvedett az Arsenal az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. Az Ágyúsok az újonc Swansea-tól kaptak ki 3-2-re, nyerő állásból.
jan. 15
21:56
Korábban csak egyszer ért el ilyen sikert a fehérvári hokicsapat (Infostart)
Bejutott a rájátszásba az osztrák jégkorongligában (EBEL) a Sapa Fehérvár AV19, miután utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésén 3-1-re legyőzte vasárnap a sereghajtó szlovén Acroni Jesenicét. A Volánnak ez az ötödik szezonja az EBEL-ben, és második alkalommal jutott a playoffba. A kiírás alapján a magyar alakulat a legjobb hatba került, innen folytatja előbb a középszakaszt jövő vasárnaptól, majd az…
jan. 15
21:57
Gundel Takács Gábor az év médiaszemélyisége (hirado.hu)
A Maradj Talpon műsorvezetője azt mondta: mindkét családjának, így kollégáinak is megköszöni a szakmai elismerést.
jan. 15
21:59
Németországnak ki kellene lépnie az euróövezetből? (hirado.hu)
Az egyik legnagyobb német vállalat, az ipari gázokat előállító Linde vezetője úgy véli: Németország megfontolhatná a kilépést az euróövezetből, ha nem sikerül megteremteni az államháztartási fegyelmet a válsággal küszködő tagállamokban.
jan. 15
22:06
A Málaga a hosszabbításban kapott ki a Gijon ellen (Agroinform)
Az utolsó előtti Sporting Gijon izgalmas hajrá után legyőzte a Málagát a spanyol bajnokság 19. fordulójában.
jan. 15
22:12
Vessen véget a fülzúgásnak! (BorsOnline)
Magyarországon félmillió ember szenved a fülzúgástól. A fülzúgásos esetek 82%-ában jelenős javulás érhető el a hiperbár oxigénterápia alkalmazásával.
jan. 15
22:12
Sebestyén Balázs: Az ötös széria gyilkosabb (Blikk)
Kinga-Peti párbaj előtt belestünk a ValóVilág 5 stúdiójába, kulisszatitkos videó következik! Sebestyén Balázs és a tapsoltatóember, Carlo megmondja a frankót a versenyről és a közönségről az Xnews.hu-nak!
jan. 15
22:15
George Patakival találkozott Nagyváradon Tőkés László (hirado.hu)
Az erdélyi magyar felsőoktatás állami finanszírozása, Székelyföld területi autonómiája, a romániai magyar őshonos kisebbség szabadságának és egyenjogúságának biztosítása érdekében szólalt fel Nagyváradon New York állam volt kormányzója, akit fogadott Tőkés László.
jan. 15
22:17
Lakástűzben meghalt egy ember Szolnokon (hirado.hu)
A lakásban hatan tartózkodtak, egy idős nőnek azonban nem sikerült kimenekülnie a lángok közül.
jan. 15
22:18
A Hatoslottó nyerőszámai a 2. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, így a főnyeremény tovább halmozódik; a jövő héten 440 millió forint keresi majd gazdáját....
jan. 15
22:19
Gázcsonknak csapódott egy autóbusz utánfutója Kenderesen (hirado.hu)
A sérült gázcsonk bevizsgálásáig a közelben lévő házat kiürítették - közölte a Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
jan. 15
22:21
Várost foglalt el az al-Kaida Jemenben (hirado.hu)
A fővárostól, Szanaától 170 kilométerre délkeletre lévő Raddában az ősi citadellát és a helyi mecsetet megszálló támadók alig ütköztek ellenállásba.
jan. 15
22:24
Tatai, Szöllősi és Vadkerti maradt ki a magyar keretből (Agroinform)
Tizenöt játékossal kezdi meg szereplését a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.
jan. 15
22:26
Abate hatalmas luftja után szerzett vezetést az Inter a Milan ellen - videó (Agroinform)
Milito góljával szerzett vezetést az Inter a rangadón, de a találatban a piros-feketék jobbhátvédjének is szerepe volt.
jan. 15
22:28
Xavi és Messi is betalált a Betis hálójába - videó (Agroinform)
A Barcelona-Betis spanyol bajnoki találkozón előbb Xavi, majd Messi volt eredményes a hazaiak részéről.
jan. 15
22:33
Berlin az euróövezeti adósságválság nyertese (hirado.hu)
Németországban az államadósság kezelésének kamatköltsége csaknem 20 éve nem volt olyan alacsony, mint tavaly, 2011 végén pedig már a befektetők fizettek azért, hogy német állampapírban tarthassák a pénzüket.
jan. 15
22:35
Titkolja Irán a legújabb amerikai levél tartalmát (hirado.hu)
Teherán megerősítette, hogy levelet kapott az Egyesült Államok kormányzatától, amely a Hormuzi-szorossal foglalkozik, de nem közölte, hogy mi áll a levélben.
jan. 15
22:36
Kikapott a Fidesz polgármesterjelöltje Joseph Haydn településén (ATV)
Az eddigi polgármester, Kocsis Ferenc független jelölt nyerte el ismét a polgármesteri tisztséget Fertődön, az egykori Eszterházán a vasárnap tartott időközi polgármester-választáson.
jan. 15
22:42
Dánia nehezen, de nyert Szlovákia ellen (Agroinform)
Dánia nyögvenyelősen, de nyert a szlovákok ellen a Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitó napján.
jan. 15
22:48
Kinga legyőzte Pétert a párbajon! (Blikk)
jan. 15
22:51
Guiness rekordot állított fel egy fiatal debreceni zongorista (hirado.hu)
Péter Bence egy perc alatt 765 hangot szólaltatott meg egy Bösendorfer zongorán. Így csaknem 100 leütéssel szárnyalta túl az eddigi csúcstartót.
jan. 15
22:53
Törvényt sért a magyar helységnevek hiánya Szlovákiában (hirado.hu)
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái ezért háromnyelvű feliratot helyeztek el, több mint 30 dél-szlovákiai településen.
jan. 15
22:54
Gyurcsány: az ország problémáit az itt élőknek kell megoldaniuk (ProfitLine)
Gyurcsány Ferenc szerint az ország problémáit a magyaroknak kell megoldaniuk, nem szabad azt várni, hogy kívülről, nemzetközi szervezetek döntsenek a jövőjéről, arról, hogy merre menjen Magyarország. A volt miniszterelnök mellett a Horn-kormány két pénzügyminisztere, Békesi László és Bokros Lajos is gazdaságpolitikai fordulatot és reformokat sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) konferenciáján…
jan. 15
22:55
Elhunyt L. Németh Erzsébet Babits-díjas költő (hirado.hu)
A szombaton elhunyt költőt a Magyarok Világszövetsége saját halottjának tekinti.
jan. 15
22:57
Az Inter visszaszállt a bajnoki versenyfutásba - VIDEÓ!!! (Sport365)
Az Inter Diego Milito góljával legyőzte a városi rivális AC Milant, ezzel öt pontra megközelítette riválisát a tabellán.
jan. 15
22:59
EBEL-rájátszásban az Alba Volán, véget ért a Tebow-csoda - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 15
23:00
Nincsenek "száraz" futások, nagyon élvezetesek az edzések - Nikolics (Agroinform)
A Videoton támadója szerint csak az edzésekre kell koncentrálniuk, és ez óriási segítség számukra.
jan. 15
23:36
Tíz ember ellen harcolta ki a győzelmet a Barcelona (Agroinform)
A Real Betis remekül tartotta magát a Nou Campban, de Mario kiállítása megpecsételte a vendégek sorsát.
jan. 15
23:38
Mocsai Lajos a nagy tömegű oroszok ellen optimalizálta a keretet (Agroinform)
A szövetségi kapitány elsősorban az orosz válogatott elleni első mérkőzést tartotta szem előtt a csapat kihirdetésekor.
jan. 15
23:40
A Baltimore lesz Tom Bradyék ellenfele a főcsoportdöntőben (Agroinform)
A Ravens 2001 után nyert először hazai playoff-meccset, amivel kiharcolta az AFC főcsoportdöntőjében való részvételt.
jan. 15
23:42
A spanyol munkanélküliek száma 5,4 millióra nőtt (Blikk)
jan. 15
23:48
Linde vezér: Németország megfontolhatná a kilépést az euróövezetből (Portfolio)
Németország megfontolhatná a kilépést az euróövezetből, ha nem sikerül megteremteni az államháztartási fegyelmet a válsággal küszködő tagállamokban - véli az egyik legnagyobb német vállalat, az ipari...

Keresés