Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által több éve törvénytelennek és alkotmánysértőnek minősített helyzet feloldásaként megemelte csütörtökön a nagykanizsai közgyűlés a pártok által bérelt önkormányzati ingatlanok bérleti díját.
A rövid távú nehézségek és a romló környezeti feltételek ellenére javul a magyar bankszektor hosszú távú ellenálló képessége a Nemzetközi Valutaalap friss, Magyarországról szóló értékelése szerint....
A Magyarországon élő, de marosvásárhelyi származású Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradarabját mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely a napokban kezdte el a próbákat.
Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert hallgatta meg csütörtök délutáni rendkívüli ülésén a Parlament költségvetési bizottsága. A tárcavezető beszédében ismertette a tavalyi költségvetési...
Kanada és Németország felajánlotta az ukrán hatóságoknak, hogy öt orvost küld az erős hátfájástól szenvedő Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő kivizsgálására.
Graz — Különleges lehetőséget kapott Malek Andrea (43), a színésznő ugyanis egy osztrák előadáson eljátszhatja szerepálmát, Mária Magdolnát a Jézus Krisztus Szupersztárból.
Tata — Nem elég, hogy az elmúlt hetekben Schmitt Pálnak bérelt helye volt az újságok címlapján a doktori disszertációja körüli botrány miatt, most önhibáján kívül, egy balul elsült bolti lopás kapcsán került reflektorfénybe a neve.
A gyerekek orvosi vizsgálata nem csupán miattuk szükséges, hanem szüleik érdekében is: meglehetős biztonsággal előre jelezheti várható betegségeiket - erre jutottak amerikai kutatók.
Fennálló tartozásként az állam fogja kifizetni a Pest Megyei Közgyűlésben tevékenykedő képviselők elmaradt, összesen több tízmillió forintnyi tiszteletdíját, a januártól esedékes járandóság utalásáról azonban ismét a megyei önkormányzat hivatala gondoskodik - közölte a megyeháza sajtófőnöke csütörtökön.
Szakértők meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság újbóli elsőfokú tárgyalása Bakó József bíró büntetőtanácsa előtt csütörtökön a Debreceni Törvényszéken.
Több mint 266 millió forintból újul meg év végére a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház újszülött és koraszülött babákat ellátó, úgynevezett PIC (Perinatális Intenzív Centrum) részlege.
Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában - közölte a magyar miniszterelnök szóvivője az MTI-vel.
Izraeli hackerek támadták meg az iráni Press TV weboldalát és az egészségügyi minisztérium két honlapját csütörtökön - írta a The Jerusalem Post című izraeli napilap internetes oldala.
Hiába szerzett gyors gólt az első és a második félidőben is az Afrikai Nemzetek Kupáján ezzel a góllövőlista élére álló Manucho Angolának, a tornán 36 éves gólcsendjét megtörő Szudán Mohamed Basir találataival kétszer is egyenlített, így 2–2 lett a vége.
Feloldották a Gripenek beszerzéséről szóló feljegyzés egy részét; a 2001. szeptember 10-i nemzetbiztonsági kabineti ülésen elhangzottak majd 11 éve titkosak, most csak azt az emlékeztetőt tárták a nyilvánosság elé, amely az ülés rövid áttekintése.
Második mérkőzésén fölényes győzelmet aratott a labdarúgó NB II-es válogatott a törökországi Belekben: Sós Márkó, Szekér Dávid és Rácz Ferenc góljával 3–0-ra nyert a Rubin Kazany második csapata ellen.
Szakértők meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság újbóli elsőfokú tárgyalása Bakó József bíró büntetőtanácsa előtt csütörtökön a Debreceni Törvényszéken.
Dominique Mamberti érsek, a Vatikán külügyminisztere és Semjén Zsolt csütörtöki találkozójukon megállapították: változtani kell a Szentszék és Magyarország közötti megállapodáson.
Az IBM bővítette az egész Európát és Észak-Amerikát kiszolgáló szolgáltató-központjának kapacitását és 250 fővel növelte létszámát Székesfehérváron. Mindez nagyjából kétmilliárd forintba került. Komoly meggyőző érv lehetett, hogy a programot az Új Széchenyi Terv is támogatta. Mindenesetre a cég hosszú távon számol Magyarországgal. A cégnél nemcsak angolul és magyarul beszélnek.
Év eleje óta gyakorlatilag megállás nélkül kúsznak felfelé a világ vezető indexei, az amerikai benchmarkok közel 5 százalékkal kerültek feljebb, a nyugat-európai részvénypiacok már 10 százalék körüli...
Az Erste 307 dolgozója kapta meg a hét elején a leépítésről tájékoztató levelet. A munkaügyi központokat 24-én értesítette a bank és aznap tájékoztatta az érintetteket is, a felmondólevelek csak ezután érkeznek. Az eredetileg tervezettnél kisebb leépítés az átszervezéseknek és a betöltetlen álláshelyek megszüntetésének köszönhető - közölte a pénzintézet....
Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában - közölte a magyar miniszterelnök szóvivője az MTI-vel. A közeljövőben ezért két magyar gazdasági delegáció is az arab országba látogat - olvasható Szijjártó Péter közleményében.
Mocsai Lajos szerint komoly rangot jelent, hogy a legjobb nyolc között végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon. Az oroszok, a spanyolok és a franciák elleni találkozók nagyon sok erőt felemésztettek, az izlandiak és a szlovénok elleni vereség részben ennek a következménye.
Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában - közölte a magyar miniszterelnök szóvivője.
Pénteken kezdik nyomni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.