2012. január 9. hétfő

jan. 9
11:42
Pánik a fedélzeten – rosszul lettek a pilóták (Blikk)
A British Airways gépe kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani, miután mindkét pilóta szinte elájult a pilótafülkében.
jan. 9
11:42
Kopp Mária: Legyen iskolai tantárgy a lelki egészség megőrzése! (Infostart)
Az iskolákban is tanítani kellene a lelki egészség megőrzésének módszereit - mondta Kopp Mária magatartáskutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos-igazgatóhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
jan. 9
11:42
Recept: Frankfurti leves V. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta 3 nagy burgonya 1 kis fej vöröshagyma k1 is fej fokhagyma kevés olaj pirospaprika liszt tejföl ételízesítő majoránna csipet kakukkfű bors virsli
jan. 9
11:42
Overdose megérkezett dubaji luxusistállójába (Infostart)
Overdose több mint hat órát repült Frankfurtból, és helyi idő szerint tegnap kora délután, érkezett Dubajba. Az őt kísérő munkalovas szerint az utazás alatt végig nyugodt volt, állatorvosa, Szmodits Zsolt pedig arról tájékoztatta a PannoniaOverdose.hu-t, hogy a ló jó hangulatban, problémamentesen érkezett meg, és már első sétáján is túl van.
jan. 9
11:42
Egy év kép – 2011. október (Metropol)
Érdekes évünk volt. Persze, milyen is lehetett volna! Minden nap, minden hónap érdekes. De az idei tényleg mozgalmas volt: sok minden történt, ami máskor is szokott, és sok más, amiről nem is álmodtunk. Visszatekintés: egy év fotókban elbeszélve a képgalériában.
jan. 9
11:45
Kivizsgálási módszerek a tüdőgyógyászatban II. - A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kivizsgálása (WebBeteg)
A krónikus obstruktív légúti betegséget (COPD) lassan és fokozatosan súlyosbodó funkciózavar (jellemzi, amely túlnyomóan nem visszafordítható, de hörgőtágítók vagy más kezelés hatására mérséklődhet a szűkület. A légúti szűkület a tüdőszövetet károsító gázok és részecskék hatására kialakuló, kóros gyulladásos reakciójának a következménye.
jan. 9
11:48
Kétszáz nap múlva kezdődik az olimpia (Agroinform)
Kétszáz nap múlva, július 27-én kezdődik a londoni olimpia, amelyre eddig 83 magyar sportoló szerzett indulási jogot.
jan. 9
11:51
Rekordévet zárt a BMW (ProfitLine)
A BMW csoport tavaly több autót adott el mint bármelyik más évben, a konszernhez tartozó összes márka, a BMW, a Mini és a Rolls-Royce eladásai az előző évihez képest 14,2 százalékkal 1,67 millióra emelkedtek - közölte hétfőn a BMW Münchenben a hétfőn nyíló Detroiti Autószalon alkalmából.
jan. 9
11:51
A Fradi Kispestre vagy az MTK-pályára költözhet (Sport365)
Még az idén elkezdik az Albert Stadion bontását, s a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a jelenlegihez képest 90 fokkal elfordítva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebbi részén épüljön fel.
jan. 9
11:53
Nagy olajfelfedezést jelentett be a norvég Statoil (ProfitLine)
Egy éven belül a második, ezúttal 200-300 millió hordó olaj-egyenértéknyi felfedezést jelentett be a norvég állami olajipari vállalat, a Statoil.
jan. 9
11:54
Tíz százalék feletti akciós kamat – de csak kis időre (Privátbankár)
A Magnet Bank új akciós kamatokat vezetett be január 6-tól, ezek közül némelyik eléri, sőt EBKM-e meg is haladja az évi tíz százalékot, de csak új pénzeknél, nagyobb összegre és három hónapra.
jan. 9
12:00
Elcserélték Elvis lányát? (BorsOnline)
Veszélybe került Lisa Marie Presley öröksége. Felbukkant ugyanis egy nő, Lisa Johansen, aki állítja: ő Elvis gyermeke. Sőt mi több, egyenesen azzal vádolja Lisa Marie-t, hogy ő nem is a király igazi gyermeke, csak a helyébe lépett.
jan. 9
12:00
Recept: Diós-mákos-kakaós csíkos szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: A mákos laphoz: 1,5 dl tejföl 1 tojás 5 evőkanál liszt 5 evőkanál porcukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 evőkanál darált mák A kakaós laphoz: 1,5 dl tejföl 1 tojás 5 evőkanál liszt 5 evőkanál porcukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 evőkanál kakaópor 2-3 evőkanál tej A diós tésztalaphoz: 1,5 dl tejföl 1 tojás 5 evőkanál liszt 5 evőkanál porcukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 evőkanál…
jan. 9
12:02
Kölyökkutyával szexelt egy férfi (BorsOnline)
Öt hónap letöltendő börtönbüntetést kapott az férfi, aki bevallotta, két hónapon keresztül fajtalankodott a labradorjával.
jan. 9
12:02
Recept: Vadas sertésből (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka vagy -comb (dió része) 4-5 szál sárgarépa 2-3 szál fehérrépa 2 közepes vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma kis szelet karalábé kis szelet zeller só néhány szem feketebors 2 babérlevél 1 evőkanál étkezési keményítő vagy liszt 2 dl tejföl mustár cukor citromlé A zsemlegombóchoz: liszt tojás pirított hagyma petrezselyem zsemle
jan. 9
12:03
Latin-amerikában az iráni elnök (Metropol)
Négy országot érintő latin-amerikai körutat kezdett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vasárnap (helyi idő szerint) Venezuelában, hogy szövetségesi kapcsolatai erősödésével kérkedjen a nukleáris programja miatt növekvő nemzetközi feszültség közepette.
jan. 9
12:03
„Pomádé király mondjon le!” (Metropol)
A kormány kommunikációját önfényezőnek, a köztévének 600 milliójába kerülő Fábry Sándort pedig udvari humoristának nevezte az MSZP szóvivője. Selmeczi Gabriella erre reagálva azt mondta, hogy az emberek emlékezete nem olyan rövid, mint Török Zsolté.
jan. 9
12:03
MSZP: a kormány fejezze be az önfényezést! (Alternatív Energia)
Az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormány bruttó 800 millió forint keretösszegű közbeszerzést írt ki médiastratégia elkészítésére és bruttó 400 millió forintosat rendezvényszervezési feladatokra, valamint sérelmezte Fábry Sándor humorista leendő köztévés műsorának költségeit.
jan. 9
12:03
Összefoglaló a vállalkozásokat érintő adóváltozásokról (HR Portál)
A parlament által 2011 utolsó napjaiban elfogadott törvények a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó tekintetében jelentősen módosították a korábbi szabályozást, a Deloitte Zrt. a vállalkozásokat érintő legjelentősebb változásokra hívja fel a figyelmet.
jan. 9
12:03
Magas hozammal vitték el a 40 milliárdnyi rövid kincstárjegyet (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ másfél hónap után ma ismét tartott 6 hetes hátralévő futamidejű diszkontkincstárjegy aukciót, amelyen a meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre összesen 148,5...
jan. 9
12:05
Lehet még egy nemzeti ünnepünk (HR Portál)
Idén 34 éve, hogy Magyarország visszakapta Amerikától a Szent Koronát. A három évtizedes külföldi hányattatás végére emlékeztek ma Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban. Wittner Mária, a rendezvény főszervezője a parlamentnél is indítványozta: legyen nemzeti ünnep a Szent Korona hazatérésének napja - írja a hirado.hu.
jan. 9
12:05
Túlkínálat lesz a részvénypiacokon a következő évtizedben (Portfolio)
A következő évtizedben jelentősen csökkenhet a részvények aránya a világ pénzügyi eszközei között, a befektetők részvénykereslete pedig messze elmaradhat attól a részvénymennyiségtől, amelyre a...
jan. 9
12:06
Blake és Campbell-Brown lett Közép-Amerika legjobbja (Agroinform)
Blake 100 méteren vb-címet nyert, Campbell-Brown két olimpiai aranya mellé világbajnoki elsőséget gyűjtött be 200-on.
jan. 9
12:12
Történetében először negatív hozam mellett adott el kincstárjegyet Németország (Infostart)
Történetében először értékesített negatív hozam mellett hat hónap lejáratú kincstárjegyet Németország.
jan. 9
12:18
Ez a lány kiköpött Angelina Jolie (Blikk)
Egy fiatal spanyol színésznő Angelina Jolie hasonmásaként szeretne dolgozni, és erre megvan minden esélye.
jan. 9
12:18
Magyar dudás alázza a skótokat (BorsOnline)
Csodájára jár Glasgow egy magyar fiúnak. Rab Dániel évek óta Skóciában él, hamarosan megszerzi dudaoktatói diplomáját, de már most is rendre „lefújja” a pályáról a skót versenyzőket.
jan. 9
12:18
Így vegyél szexet pénzért (Blikk)
Mindenkit leszólítottak. Hol évődve, hol kérlelve, könyörgőre fogva. Beszóltak az autóba és kérdezés nélkül közölték az árakat. - Kézimunka, francia, extra, gumival, ha merész vagy és sok a pénzed gumi nélkül. Cici fogás extra ötszáz. Csókolózás kizárva! Kulcsszavak és szabályok!
jan. 9
12:18
Diós-mákos-kakaós csíkos szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: A mákos laphoz: 1,5 dl tejföl 1 tojás 5 evőkanál liszt 5 evőkanál porcukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 evőkanál darált mák A kakaós laphoz: 1,5 dl tejföl 1 tojás 5 evőkanál liszt 5 evőkanál porcukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 evőkanál kakaópor 2-3 evőkanál tej A diós tésztalaphoz: 1,5 dl tejföl 1 tojás 5 evőkanál liszt 5 evőkanál porcukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 evőkanál…
jan. 9
12:18
Médiatender a Diákhiteltől (Kreatív Online)
A társaság egy évre 100 milliós megbízást ad.
jan. 9
12:20
Vadas sertésből (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka vagy -comb (dió része) 4-5 szál sárgarépa 2-3 szál fehérrépa 2 közepes vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma kis szelet karalábé kis szelet zeller só néhány szem feketebors 2 babérlevél 1 evőkanál étkezési keményítő vagy liszt 2 dl tejföl mustár cukor citromlé A zsemlegombóchoz: liszt tojás pirított hagyma petrezselyem zsemle
jan. 9
12:21
Nyomoznak a soproni kecskefejügyben (Metropol)
Zaklatás miatt indított nyomozásban vizsgálja a városi rendőrkapitányság, ki és miért akasztott kecskefejet vasárnapra virradó éjjel a soproni Fidesz-iroda ajtajára.
jan. 9
12:21
Mikor jönnek az új mentőautók? (Pénzcentrum)
Újakra cserélhetik az év végéig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát - közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője....
jan. 9
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jan. 9
12:22
Vajban sült ananászos pulykamell (Mindmegette)
Hozzávalók: 8-12 szelet pulykamellfilé 35-45 dkg reszelt trappista sajt 3 dl tej 2-3 gerezd fokhagyma 12,5 dkg vaj 1 doboz ananászbefőtt tojás liszt só bors ételízesítő
jan. 9
12:23
A Malévnak nyújtott állami támogatás visszafizetését kéri az Európai Bizottság (ATV)
A Malév számára nyújtott, az uniós szabályokkal "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság.
jan. 9
12:24
Elemzők továbbra is a külkereskedelmi többlet növekedésére számítanak (ProfitLine)
Bár a 2011. novemberi, 666 millió eurós külkereskedelmi aktívum elmaradt az elemzők által várttól, az MTI által megkérdezettek szerint tovább nőhet a külkereskedelmi mérleg többlete.
jan. 9
12:24
A következő Mazda 6-os hatékony start-stop rendszert és kupé kivitelt kap (Auto Pult)
A Mazda 6 már jó ideje piacon van, és bár egy ráncfelvarrás fiatalította már valamelyest az öregedő lemezeket, hamarosan érkezik a teljesen új kínálat a japánok repertoárjába. A 2013-as modellévre érkező példányok ráadásul fejlett, energiatárolós start-stop rendszerrel lesznek felszerelve.
jan. 9
12:24
Megműtötték a Sahtar Donyeck autóbalesetet szenvedett edzőjét (Agroinform)
Mircea Lucescu pénteken szenvedett súlyos sérüléseket egy autóbalesetben.
jan. 9
12:26
A Malévnak nyújtott állami támogatás visszafizettetését kéri az Európai Bizottság (ProfitLine)
A Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság.
jan. 9
12:26
Már egy tüsszentés is halálos? (Auto Pult)
A világ telis-tele van veszélyekkel, így aztán kész szerencse, hogy minden nap újabb tanulmányok születnek arra, hogy aggodalmat keltsenek bennünk, miközben a megoldások is villámgyorsan rendelkezésre állnak.
jan. 9
12:28
Negatív hozam a német kincstárjegy aukción (ProfitLine)
Történetében először értékesített negatív hozam mellett hat hónap lejáratú kincstárjegyet Németország.
jan. 9
12:28
A 3-as BMW ellen száll harcba az új Cadillac ATS (videóval) (Auto Pult)
Habár a Cadillac már próbálkozott Európában - mi több, egyes európai országokban mind a mai napig forgalmazzák a márka modelljeit -, nem járt sikerrel. Mindez azonban nem tántorította el az amerikai gyártót, hogy figyelmen kívül hagyja az öreg kontinenst. Ezúttal prémium középkategóriással, nevezetesen az ATS szedánnal szállnak harca a 3-as BMW és az Audi A4 ellen.
jan. 9
12:30
A Malévnak nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólított fel az Európai Bizottság (Infostart)
A Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul veszi a határozatot.
jan. 9
12:36
Recept: Vajban sült ananászos pulykamell (Mindmegette)
Hozzávalók: 8-12 szelet pulykamellfilé 35-45 dkg reszelt trappista sajt 3 dl tej 2-3 gerezd fokhagyma 12,5 dkg vaj 1 doboz ananászbefőtt tojás liszt só bors ételízesítő
jan. 9
12:36
Kínai írók perlik az Apple-t (Kreatív Online)
Szerintük megsértették a szerzői jogokat.
jan. 9
12:36
Aki kérdez: Dr. Tomka János (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Dr. Tomka János, a KPMG-BME társelnöke, ügyvezető igazgatója válaszol Szabóné Horváth Éva, a Szerencsejáték Zrt. humánpolitikáért felelős gazdasági igazgatójának a kérdésére.
jan. 9
12:39
Jogsértő a Malév állami támogatása? (Metropol)
A Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság: 76 millió euró és 64 milliárd forint a tét.
jan. 9
12:39
Itt a döntés: tiltott állami támogatást kapott a Malév (Portfolio)
A Malév számára nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság. A bizottság által vizsgált ügyekben összesen közel 88 milliárd forint állami...
jan. 9
12:39
Változtak a gyógyszerek felírására és kiadására vonatkozó szabályok (ATV)
A gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó szakmai szabályok három ponton hoznak változást 2012-ben - hangsúlyozta az egészségügyi államtitkárság hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
jan. 9
12:39
Megvédik a római kockaköveket (Metropol)
Hagyományőrző egyesületet hoztak létre a Róma utcáit díszítő kockaköveket lerakó szakemberek, akik ezzel a lépéssel a ritka és nagy szaktudást igénylő szakmát szeretnék megvédeni a kihalástól.

Keresés