Az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték az operaház közelében hétfő este a civil szervezetek és "demokratikus ellenzéki pártok" szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.
5%-nál kisebb mértékben ugyan, de csökkent decemberben a novemberihez képest a devizahitelesek többségének havi terhe. Az egy évvel korábbihoz képest így is 10-15%-kal magasabbak a törlesztőrészletek...
Lengyelország-szerte tiltakoznak az orvosok a január elsejétől hatályos gyógyszertérítési rendelet ellen, amelynek értelmében a betegbiztosítási pénztárról (NFZ) rájuk hárult a térítés mértékének pontos meghatározása, az adminisztrációs tévedések pedig komoly pénzügyi bírságokkal járnak.
A közhangulat drámai romlása a legjellemzőbb 2011-re – mondta az Inforádiónak Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. A kormány teljesítményével a lakosság harminc százaléka elégedett – ez tizenhat százalékpontos csökkenés. Év végén nyolcvan százalék szerint mentek rosszul a dolgok, ez több mint harminc százalékpontos emelkedés.
A mandulaműtét után jelentkező fájdalom távolról sem olyan rossz dolog, mint mindaz, amit egy meglévő begyulladt mandula okozhat. Mindemellett az operációt követő esetleges fájdalom enyhítésére is megvan a lehetőség.
Kárpótlást fizet Törökország azon harmincöt kurd civil családtagjainak, akik életüket vesztették a török légierő december végi légicsapásában az iraki határ közelében – jelentette be Bülent Arınç miniszterelnök-helyettes, aki a török kormány ülését követően, hétfő este sugárzott televíziós nyilatkozatában számolt be az anyagi kárpótlásról.
A miniszterelnök szóvivője szerint az új magyar jegybanktörvény teljes mértékben összhangban van az uniós joggal. Szijjártó Péter erről kedden beszélt az m1 Ma reggel című műsorában, ahol bírálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői államadósság-jelentését. Mint mondta, a magyar államadósság csökken, "ezt mindenki tudja, mindenki látja".
Erős emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a keddi kereskedési napon, legfőképp a nyersanyagipari és a pénzügyi vállalatok vezetésével, a befektetői hangulatra pozitív hatást gyakorolt a kínai feldolgozóipari aktivitás alakulása.
Az amerikai könnyűolaj árfolyama kedden az ázsiai kereskedés során 101 dollár közelébe emelkedett, leginkább a nyugati hatalmak és Irán között élesedő feszültség miatt, amely negatívan érintheti a közel-keleti olajszállításokat.
Az E-Star bejelentette, hogy 2012.02.03-án rendkívüli közgyűlést tart 10:00 órai kezdettel, melynek helyszíne a társaság székhelye (1122 Budapest, Székács utca 29). A korábban már közzétett napirendi...
Az állami vállalatok internetes oldalán közzéteszik az igazgatók fizetési adatait. Ezekből kiderül, hogy munkaszerződésük szerint egész éves fizetésük negyven-nyolcvan százalékával megegyező prémiumot kapnak.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 9. játéknapján a Miami Heat és az Oklahoma City Thunder is elszenvedte első vereségét az új idényben. A Boston Celtics ismét legyőzte a Washington Wizardsot.
A FreeSoft bejelentette, hogy 2012. január 1-től új ügyvezető igazgató vezeti leányvállalatát, az Axis Consulting 2000 Kft.-t. Az Axis Consulting 2000 Kft. eddigi ügyvezető igazgatója Azurákné...
A miniszterelnök szóvivője szerint az új magyar jegybanktörvény teljes mértékben összhangban van az uniós joggal. Szijjártó Péter erről kedden beszélt az m1 Ma reggel című műsorában az MTI...
Csaba László közgazdász szerint a Nemzetközi Valutaalappal meg kell egyezni. A Közép-európai Egyetem tanára az Inforádió Aréna című műsorában hozzátette: az IMF csak egy készenléti hitelt kínál, amelyet vagy elfogadunk vagy nem.
Január 1-jétől változtak egyes, a fizetési kedvezményi eljárásokat érintő szabályok - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
A kormány azt tervezi, hogy az a cég, amely 5 százalékkal sem tudja emelni a bérkompenzációra szorulók bérét költségvetési pénzekre pályázhat majd - értesült az MTI Hírcentrum.
Szinte kivétel nélkül emelkedést mutattak ma reggel az ázsiai piacok. Bár japán és kína még zárva tartott, a piacok 1-3% közötti emelkedést mutattak, csak a maláj tőzsde vette lefelé az irányt. A jó...
Argentína ismét megerősítette területi igényét a partjaitól néhány száz kilométerre fekvő, brit ellenőrzésű Falkland-szigetekre és felszólította Londont, hogy kezdjenek tárgyalásokat a terület hovatartozásáról.
A PannErgy bejelentette, hogy 2012. január 2-án a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a társaság 500 darab saját részvényt vásárolt 609 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a...
Egyértelmű optimizmus jelei mutatkoztak tegnap és ma hajnalban is az európai, illetve ázsiai részvénypiacokon, a devizapiacok is a javuló kockázati étvágyat tükrözik az újév második kereskedési...
A svájci központú privátbank, a 80 milliárd svájci frankot kezelő EFG International a profittisztítás jegyében megválik dán leányvállalatától. Az EFG Bank Denmarkot egy lett bankcsoport vagyonkezelő...
A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos átvállalt adósságának kifizetésére és gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel kormány a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét, az...
Kiemelkedő decembert zárhatott a magyar újautó-piac, noha a forgalomba helyezési statisztika éves alapon 15 százalékos visszaesést mutat - ismerteti a keddi Napi Gazdaság.
Ma reggel érdemi emelkedést láthattunk Ázsiában és az európai határidős indexek is emelkedést vetítenek előre, így hazai parkett is felfelé veheti az irányt, de a tegnap látott alulteljesítés ma is...
Épp azon gondolkodom, hogy a címbéli kijelentés egy kicsit erős. Nem, az első felével semmi gond nincs, azt rövidesen megmagyarázom, de vajon merhetek-e olyan autót kiskocsinak nevezni, amely közel 4 méter hosszú, vagyis körülbelül akkora, mint egy II-es Golf, és négy felnőtt még akkor is kényelmesen elfér benne csomagostul, ha nagyobbra nőttek az átlagnál? Hiába, a kiskategóriába pozícionált…
Olyan szabályokat állítottak össze az USA hatóságai, melyek alapján kockázatmentesnek számítana a banki tőkekövetelményekben az európai állampapírok többsége. A javaslatokat sokan bírálják - derül ki...
A 2012. évi elvárt béremeléssel kapcsolatos Útmutató úgy fogalmaz, hogy amennyiben a cég az elvárt béremelés feltételeit teljesítette, az adókedvezmény a 2012-ben újonnan belépett munkavállalók után is igényelhető. Például, ha 2012. március 1-jétől hajtjuk végre az elvárt béremelést minden dolgozóra, így március hónaptól jogosultak vagyunk az adókedvezményre. Az év elején (január, februárban)…
A kormányzati szektor 2011 első három negyedévében 1537 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magán-nyugdíjpénztári vagyon átvételével együtt a kormányzati szektor bevétele 11.631 milliárd, kiadása 10.095 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A csak regisztrációs számmal rendelkező magánszemély nem tekinthető őstermelőnek; az őstermelői igazolvány helyett az adóévre hitelesített értékesítési betétlapot kell bemutatni a kifizetőnek; a tárgyévi jövedelem nem csökkenthető maradéktalanul a korábbi években elhatárolt veszteség összegével - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a mezőgazdasági őstermelőket érintő legfontosabb változásokra.
A Duna House 2011 utolsó, decemberi tranzakciószám becslése szerint az országos adás-vételi darabszám 2011-ben 80 500 lett, ami kb. 10 százalékos visszaesést jelent 2010-hez képest. Amíg a november...
Márciusban már nem dolgoznak a külsős biztonsági őrök a metróbejáratoknál. Csak ellenőrök kérik majd a bérleteket a kijáratnál, illetve lent a metrókocsikban is - értesült a Blikk....