2012. január 20. péntek

jan. 20
6:02
Testőr kell Hajdúéknak a bulizáshoz! (Blikk)
Budapest - Testőrrel jár bulizni Hajdú Péter (36)! A Frizbi műsorvezetője a hét végén feleségével, Sarka Katával és barátokkal múlatta az időt egy belvárosi szórakozóhelyen, ahol olvasó-riporterünk, akinek az információért jár a tízezer forint – egy rendkívül érdekes jelenetre lett figyelmes.
jan. 20
6:03
Fico összeállna Dzurindáékkal is (Kripto Akadémia)
A Robert Fico vezette Smer párt a márciusi parlamenti választások után bizonyos feltételek mellett a Mikuláą Dzurinda által irányított Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval (SDKÚ) is koalícióra lépne.
jan. 20
6:18
Miért hasznos a babakötvény? (Infostart)
Az Inforádió kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolta, hogy az állam elvenné a babakötvényeket a bankoktól. Korábban a Magyar Nemzet írta, hogy a kabinet átvenné a babakötvények számlakezelését. A Magyar Államkincstár a támogatási forma 2006-os bevezetése óta eddig mintegy 60 milliárd forintot fizetett ki erre a célra, míg a szülők hozzájárulása 15 milliárd forint volt.
jan. 20
6:24
„Csuklyás támadó” Kihelyezett tárgyalás a kettős gyilkosság helyszínén (ATV)
Visszavitték a csepeli kettős gyilkosság vádlottjait a tett helyszínére. A kihelyezett tárgyaláson az emberöléssel vádolt pedellus továbbra is csuklyás támadóról beszélt. A bűnsegédlettel vádolt volt gazdasági igazgató ügyvédje szerint egyelőre nem bizonyítható védencével kapcsolatban a vád álláspontja.
jan. 20
6:33
8 dolog, amiért még fájdalmasabb az infláció (Privátbankár)
A fogyasztói árindex növekedését mindenki a saját pénztárcáján tapasztalhatja, vannak azonban az áremelkedésnek további, rejtett költségei is, ezek közé tartozik többek között a menü-költség, a cipőtalp-költség, a hitelfelvételi lehetőségek szűkülésének költségei, valamint az inflációs kockázati felár negatív hatásai is.
jan. 20
6:36
Lezuhant egy NATO-helikopter Afganisztánban (Infostart)
Hat NATO-katona vesztette életét csütörtökön Afganisztán déli részén, miután az őket szállító helikopter lezuhant. Az áldozatok mindegyike amerikai volt.
jan. 20
6:39
A bűnbak esete a demokráciával (Spa Trend Online)
Bozsik Yvette Kossuth díjas táncos-koreográfus lesz július elejétől a Trafó igazgatója. Többen úgy vélik, hogy a döntés előre le volt vajazva, emiatt nem maradhatott a nemzetközi rangú intézmény élén Szabó György, aki közmegelégedésre vezette. Bozsik viszont azt mondja, reméli, nem válik valaki egy demokráciában bűnbakká amiatt, hogy pályázik.
jan. 20
6:41
A keramikusnő halála (Spa Trend Online)
Van egy különös hobbim. A Le Point párizsi hírmagazinnak minden héten van egy halálozási rovata, amely számon tartja, kit gyászol a nagyvilág, nem mulasztanám el, hogy végigböngésszem. A januári első szám rovata mindössze négy sorban adta tudtul, hogy 105 esztendős korában elhunyt Eva Zeisel magyar származású keramikusnő, aki ihletője volt Arthur Koestler Sötétség délben című regényének. E néhány…
jan. 20
6:42
Az utolsó erőpróba: felesége megcsalása miatt vették elő Gingrichet (ATV)
Szombaton tartják a republikánus előválasztást Dél-Karolinában. Az utolsó tévévitában a nyitott házassággal kapcsolatban kérdezték a volt képviselőházi elnököt, aki indulatosan reagált. A média igen, de a többi aspiráns nem foglalkozott az üggyel.
jan. 20
6:43
Volt, aki díjat osztott, mások tiltakoztak (Spa Trend Online)
Amíg tegnap a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a vasárnap sorra kerülő Magyar Kultúra Napja alkalmából díjakat adott át a Petőfi Irodalmi Múzeumban, addig a Károlyi-palota előtt a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) tartott tiltakozó performance-ot.
jan. 20
6:44
Radioaktív anyagot loptak egy egyiptomi atomerőműből (ATV)
Az ed-Dabaa város közelében található létesítmény megépítése ellen a múlt héten vagy ötszázan tiltakoztak.
jan. 20
6:48
Tőzsdemozgató adatok a mai napon (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban működő ingatlanügynökségek szövetsége (NAR) ma közli, hogy miként alakult a használt lakások forgalma decemberben.
jan. 20
6:54
Izraeli katonák letartóztatták a palesztin parlament elnökét (Infostart)
Izraeli katonák letartóztatták csütörtök este egy ciszjordániai ellenőrzőpontnál a palesztin parlament Hamász-tagságú elnökét, Azíz Dvejket - közölte a politikus kabinetirodájának igazgatója.
jan. 20
6:54
Jégfürdőzéssel szabadultak meg bűneiktől a moszkvaiak (Blikk)
jan. 20
7:00
Lezuhant egy NATO-helikopter – hat amerikai katona meghalt (ATV)
Hat NATO-katona halt meg csütörtökön Afganisztán déli részén, amikor lezuhant az őket szállító helikopter. Mindegyik áldozat amerikai volt.
jan. 20
7:02
Olasz hajóbaleset: egy túlélő szerint a kapitány 3 ezer életet mentett meg (ATV)
Egy fiatal moldovai nő azt állítja, hogy a múlt pénteken szerencsétlenül járt olasz luxus óceánjáró kapitánya hatalmas erőfeszítéseket tett az utasok kimentésére. A múlt pénteken sziklára futott, majd felborult olasz óceánjáró kapitánya azt állítja, hogy műszaki probléma következtében hagyta magára idő előtt a bajba jutott hajót és az utasokat.
jan. 20
7:12
Egy alkalmazottja védi a Costa Concordia kapitányát (Infostart)
Egy fiatal moldovai nő szerint a múlt hét pénteken szerencsétlenül járt olasz luxus óceánjáró kapitánya hatalmas erőfeszítéseket tett az utasok kimentésére.
jan. 20
7:12
Rendőrségi riadókészültség a hétvégére (Blikk)
jan. 20
7:15
Balzsay kihívásáért bokszol a nagyközépsúlyú „balfék” (Sport365)
A Boksz Világszövetség (WBA) döntése értelmében február 18-án Dániában összecsap egymással Brian Magee és Rudy Markussen. A mérkőzés tétje nagy, ugyanis a győztes lesz a szervezet ”szimpla” világbajnokának, Balzsay Károlynak a kihívója.
jan. 20
7:18
Még nincs vége: példátlan uniós büntetés fenyegeti Magyarországot (Portfolio)
Még mindig napirenden van az Európai Unióban a Magyarország ellen indítandó, Lisszaboni Szerződés hetedik cikke szerinti eljárás, ami végső esetben szavazatjog megvonásával járna. A Financial Times...
jan. 20
7:18
Kamattámogatás helyett végtörlesztéssel segítik a devizahiteles közszolgákat (ATV)
A korábban kiszivárgott koncepció szerint két százalékos kamattámogatást kaptak volna arra a forinthitelre, amit a devizakölcsönük kiváltásra vettek volna fel.
jan. 20
7:20
Bod Péter Ákos is személyi változás szükségességéről beszél (Portfolio)
Bod Péter Ákos közgazdász szerint a Valutaalappal kötendő megállapodás után sem lehet arra számítani, hogy a növekedés, mint fogalmazott, kiemeli az országot a mocsárból. Az InfoRádió Aréna című...
jan. 20
7:20
Meghalt a zenész, aki elfogadtatta a fehérekkel a feketebőrűek zenéjét (ATV)
Sokak szerint ő volt az, aki elfogadtatta a fehérekkel a feketebőrűek zenéjét.
jan. 20
7:21
Végtörlesztés helyett árfolyamrögzítés a közszféra dolgozóinak? (ProfitLine)
A Magyar Nemzet értesülése szerint nem a végtörlesztés testreszabásával, hanem az árfolyamrögzítésen belül kialakított konstrukcióval segítene a kormány a közszférában dolgozó devizaadósokon.
jan. 20
7:27
Idén 600 millió forint jut bormarketingre (Privátbankár)
Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója elmondta, hogy idén bormarketingre, a magyar borok népszerűsítését előmozdító rendezvényekre, pályázatokra mintegy 600 millió forint áll rendelkezésre, melyet az "általános adóbevételekből" fognak fedezni.
jan. 20
7:30
Lezuhant egy NATO-helikopter Afganisztánban (Blikk)
jan. 20
7:32
Dinoszauruszok "gyorsforgalmi útját" tárták fel (Blikk)
jan. 20
7:33
A politikus a nyitott házasságot favorizálja (Kripto Akadémia)
Indulatosan utasította vissza Newt Gingrich a CNN műsorvezetőjének a republikánus elnökaspiránsok csütörtökön éjjeli vitáján neki feltett nyitókérdését, amelyben a műsorvezető arra kérte, hogy kommentálja exfeleségének azt az állítását, miszerint a politikus nyitott házasságban akart élni.
jan. 20
7:33
PeCsa Music Hallként üzemel tovább a volt Petőfi Csarnok (Spa Trend Online)
PeCsa Music Hallként működik tovább az egykori Petőfi Csarnok; a kulturális központ üzemeltetési jogát ősszel a fővárostól tíz évre elnyert Cortina Service Kft. ügyvezetője, Nagy Károly az MTI-nek elmondta: több régi programot megtartanak, ám reformokat is terveznek.
jan. 20
7:36
Időpontot sem ad az IMF, amíg Orbánék nem változtatnak (ATV)
Az Európai Bizottság pénzügyi biztosa, Olli Rehn az esetleges elővigyázatossági EU-IMF támogatásról szóló tárgyalás megkezdéséhez szükséges intézkedésekről tárgyalt Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterrel - mondta a pénzügyi biztos szóvivője pénteken. A miniszterelnök a közrádióban kijelentette, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásától eltekintenek, Varga Mihály pedig arról beszélt,…
jan. 20
7:38
304 forint alatt az euró, 251-en a frank (ATV)
Az euróövezettel és Magyarországgal szemben jelentős mértékben megerősödött befektetői bizalomnak köszönhetően péntek délelőtt megtartotta a forint az előző este elért nyereségét.
jan. 20
7:45
Ragyogó évet jósolnak a guruk az aranynak (Privátbankár)
A Londoni Nemesfémpiaci Szövetség (London Bullion Market Association, LBMA) kérésére 26 válogatott nemesfémpiaci szakértő jósolta meg az arany árfolyamának idei alakulását. A guruk 2012-re jócskán emelkedő arany árakat várnak, és legtöbbjük szerint új csúcsot, 2 000 dolláros szintet is megdönthet az arany.
jan. 20
7:48
Romák médiagettóban - lapszemle (Infostart)
Alig szerepelnek kisebbsége a legnagyobb csatornák hír- és magazinműsoraiban - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a "tábornokügy" állásáról számol be.
jan. 20
7:48
Mit mondanak az orvosok a teafogyasztásról? (Édenkert)
A tea - amellett, hogy igen népszerű ital, és egyes kultúrák szerves hozzátartozója - az egészségre is számos jótékony hatással bír. A teának az antioxidáns hatás mellett fertőtlenítő, antibakteriális hatása is van a benne található katekinek jelenétének köszönhetően.
jan. 20
7:54
A bankszektor vezetésével emelkedtek az USA piacok (ProfitLine)
Ha hónapos csúcsra emelkedtek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói csütörtökön: a befektetői derűlátáshoz hozzájárult, hogy a Morgan Stanley a vártnál kisebb veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet, a Bank of America pedig profitot ért el az egy évvel korábbi veszteség után.
jan. 20
7:54
7,5 százalékon a hozamok Budapesten - Pesszimista ingatlanosok (Portfolio)
Mennyi ma a prémium irodaházak tranzakciós hozama Budapesten? Mennyire alacsony a bérleti díj a legolcsóbb A-kategóriás irodaházban? Melyik ingatlanpiaci szegmens a legvonzóbb a befektetők, ill. a...
jan. 20
7:54
Rendszámtáblák cseréjével növelné bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (ATV)
A járművek területi hovatartozását is feltüntető új rendszámok segítenék a bűnmegelőzést.
jan. 20
7:56
Optimizmus uralkodik az ázsiai piacokon (ProfitLine)
Emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok, köszönhetően az amerikai és az európai piacokon mutatkozó optimizmusnak, legfőképp az exportőr és a banki részvények erősödtek. Az indexek közül némiképp lemaradó a hongkongi Hang Seng, köszönhetően annak, hogy a HSBC kínai feldolgozóipari beszerzőmenedzser index továbbra is a szektor zsugorodását jelzi.
jan. 20
8:00
A Miami nyerte a szuperrangadót (Agroinform)
Az NBA csütörtöki játéknapján a Miami Heat az alapszakasz legvártabb meccsén legyőzte a Los Angeles Lakerst.
jan. 20
8:03
Emelkedő díjak miatt bankolhatnak drágábban a kkv-k (Privátbankár)
A pénzintézetek jelentős része már 2011 utolsó negyedévében emelte a kis- és középvállalatoknak kínált termékeknél felszámított költségeket, s ez a tendencia várhatóan az idén is erőteljesen folytatódik majd. A bankok a tranzakciós díjaik növelésével igyekeznek pótolni a visszafogott hitelezés miatt kieső bevételeiket.
jan. 20
8:06
Egymilliárdos cukoráfacsalás miatt emeltek vádat (Blikk)
jan. 20
8:09
Spanyolországba készül a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Spa Trend Online)
Szombaton hatnapos spanyolországi turnéra indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az együttes tagjai négy városban lépnek fel.
jan. 20
8:12
Kettészakadt a főváros a drasztikus benzináremelések miatt (ATV)
Forgalomszámlálási adatok szerint Pesten egyre kevesebb az autó az utakon, míg Budán több utca is zsúfoltabb lett.
jan. 20
8:14
"Vége" Összeomlott a népszerű sorozat színésznője (ATV)
A Jóbarátok egykori sztárja az utóbbi időben a kelleténél többet bulizik, iszik és alig-alig alszik emiatt.
jan. 20
8:18
Az USA kulturális nagykövete lett Abdul-Jabbar (Agroinform)
A hatszoros NBA-bajnok center a szociális és faji tolerancia szükségességét népszerűsíti.
jan. 20
8:21
Orbán: Legegyszerűbb eltekinteni az MNB és a PSZÁF összevonásától (Infostart)
Elkészült a brüsszeli kifogásokkal összefüggő kormányzati álláspont - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: az Európai Bizottság megállapításaival kapcsolatban nem lát különösebben nehéz ügyet.
jan. 20
8:21
Maicon talán élete gólját lőtte az Inter kupameccsén - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
jan. 20
8:27
Varga Mihály nem akar miniszterelnök lenni (Alternatív Energia)
Az IMF-en a sor, hogy eldöntse, készenléti, elővigyázatossági hitelt, vagy a kettő kombinációját ajánlja Magyarországnak - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken.
jan. 20
8:27
12 százalékkal nőtt az American Express nyeresége (ProfitLine)
Az American Express csütörtökön piaczárás után közzétett negyedik negyedéves eredménye alapján a nyeresége 12 százalékkal emelkedett az előző évihez képest a kártyahasználók jelentősebb költekezésének köszönhetően. Ugyan a bevétele elmaradt a várakozásoktól, azonban a részvényenkénti nyeresége meghaladta azt.
jan. 20
8:29
Háza verandáján hűlt ki egy férfi Magyarcsanádon (Alternatív Energia)
Rosszul lett, és háza verandáján kihűlt egy férfi Magyarcsanádon - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.

Keresés