A Magyar Fürdőszövetség számításai szerint nem okoz bevételkiesést az új cafeteria rendszer a fürdőknél, a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) ugyan az idén még nem tudja hozni az üdülési csekk tavalyi bevételi eredményeit, de az idén még felhasználható üdülési csekkekkel már elérhető az éves szinten mintegy 3,5-5 milliárd forintos bevétel - mondta Vancsura Miklós, a szövetség elnöke a…
Az előző év hasonló időszakához képest stagnált, az elemzői várakozásokat mindazonáltal 2 centtel meghaladta a Microsoft negyedik negyedévi egy részvényre jutó eredménye, miután a Windows operációs rendszer gyengébb eladásait ellensúlyozták az Office szoftvercsomag és Xbox játékkonzol magasabb értékesítései.
A megújuló Magyarországon nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény számít - hangsúlyozta Orbán Viktor csütörtökön, amikor Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterrel közösen elismeréseket adott át nemzetközi tanulmányi versenyen eredményt elért diákolimpikonoknak a Parlamentben.
Az euróövezettel és Magyarországgal szemben jelentős mértékben megerősödött befektetői bizalomnak köszönhetően pénteken délelőtt megtartotta a forint az előző este elért nyereségét.
Varga Mihály az IMF-EU tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta: az IMF-en a sor, hogy eldöntse, készenléti, elővigyázatossági hitelt, vagy a kettő kombinációját ajánlja Magyarországnak. Az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban az államtitkár kijelentette, hogy ha kérik tárgyalnak a róla.
Az osztatlan jogászképzés jövő évi állami keretszámának emelését kéri a kormánytól a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) jog- és igazgatástudományi szakmai szövetsége.
Amíg tavaly év közben több piaci szereplő is a tartós befektetési szerződések iránti érdeklődés lanyhulásáról számolt be, az év vége most is fordulatot hozott egyes szolgáltatóknál. A tbsz népszerűségét az idén fokozhatja, hogy miközben az adókedvezmény továbbra is fennáll, jelentősen bővült az ilyen számlákon tartható eszközök köre.
Hátborzongató eset látott napvilágot a Galac megyei Cudalbi településen. Egy 31 éves nő, Constanţa Lazăr, aki francia tanárnőként dolgozott egy tecuci-i iskolában, forró vízben megölte három hónapos kislányát, Maria Nastasiát. A kisbabának egészségi problémái voltak, az orvosok szerint egy sor születési rendellenességgel jött világra - írja a Manna.ro.
2011-ben a gabonafélék termésmennyisége 1 millió 493 ezer tonnával több volt az előző évinél. Míg az őszi vetésű növények betakarított területe elmaradt a 2010. évitől (ősszel a csapadékos időjárás...
Szinte kivétel nélkül csökkennek az európai indexek, igaz a veszteségek mértéke 1%-on belüli. A héten látott ralit követően a befektetők a profitrealizálás mellett dönthettek a hétvége előtt,...
Törvényes és szabályos volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által 2011 nyarán lefolytatott csoportos létszámleépítés - közölte a Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtöki, nem jogerős ítéletét ismertetve Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője az MTI-vel.
Csak január végén ismerhetik meg a felvételizők, hogy pontosan mekkora tandíjat kell fizetniük az egyes szakokon. Így alig két hetük lesz arra, hogy eldöntsék, hova adják be jelentkezésüket. Az előzetes adatok szerint több százezres, sőt, milliós éves tandíjakra lehet számítani. Akit ez sem rettent vissza a továbbtanulástól, az a Diákhitel 2-ben bízhat, feltéve, ha több milliós adóssággal akar…
Időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak vasárnap a Somogy megyei Bonnyán - közölte Bérdi József András, kisbárapáti körjegyzője pénteken az MTI-vel.
A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-novemberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 27 ezer fővel (1,5 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában, a költségvetési szférában dolgozók létszáma 39 ezer fővel (5,0 százalékkal) 735 ezer főre csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A kora reggeli órákban stabilan tartotta erejét a forint, délelőtt azonban gyengülésnek lehettünk szemtanúi a devizapiacon. Az elmúlt napok szárnyalásából ad vissza egy keveset a forint. Ma Fellegi...
Futballdrukkerek és csendőrök közötti összecsapássá fajult csütörtök késő este a Bukarestben szervezett kormányellenes tüntetés. A csendőrök szétoszlatták a tömeget, miután a szurkolók kövekkel és palackokkal dobálták őket.
468 milliárd forintot kapart össze a lakosság 2011 utolsó három hónapjában a végtörlesztéshez. A pénzügyi szektor minden szeglete árgus szemekkel figyelte és figyeli ma is, vajon a bankbetétekhez, a...
Nabil Amr, a Palesztin Hatóság volt minisztere arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy a Hamasz könnyen felülkerekedhet a Fatah mozgalmon a májusi, palesztin területeken esedékes választásokon, hacsak nem szervezik át radikálisan a pártot, amelyet egyre több palesztin kritizál a tevékenysége miatt.
Március végén tárgyalja a Cozma-gyilkosság ügyét a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla - közölte Ferenczy Tamás bíró, szóvivő pénteken az MTI érdeklődésére.
A kora reggeli órákban stabilan tartotta erejét a forint, délelőtt azonban gyengülésnek lehettünk szemtanúi a devizapiacon. Az elmúlt napok szárnyalásából ad vissza egy keveset a forint. Ma Fellegi...
Teherán információi szerint a merénylet elkövetői a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai alapján hajtották végre a támadást. Musztafa Ahmadi-Rosan-t, a Szanati Sarif egyetem olajipari docense múlt héten halt meg egy pokolgépes merényletben, amelyért Irán az Egyesült Államokat és Izraelt vádolja.
Március 29-én és 30-án tartja nyilvános ülését a Nagy Zoltán vezette tanács. Egyelőre nincs szó arról, hogy a Győri Törvényszék nagyobb befogadóképességű nagytermében ítélkezne a testület.
Tisztul a kép, a szakma újabb részleteket ismerhetett meg a nemzeti bormarketinggel kapcsolatos változásokról egy soproni konferencián. Az egyik szakmai szervezet vezetője azt javasolja, hogy a megszűnő kötelező forgalomba-hozatali járulék helyett a pincészetek fizessenek literenként négy forint "piacszervezési hozzájárulást."
Bod Péter Ákos szerint az a tisztességes, ha kimondjuk, hogy nem lesz növekedés - hiába beszél erről mindig a miniszterelnök. A közgazdász szerint gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, aminek személycserékkel lehetne nyomatékot adni. Az unortodoxiáról úgy nyilatkozott, "lehet rá mondani, hogy megbukott".
A KSH pénteki közlése szerint 2011. január-novemberben a nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 694 ezer fő volt, nyolcezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Statisztikákat tett közzé a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) is, mely szerint tavaly decemberben novemberhez képest 11,1 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint…
A Lean bevezetéséhez a HR első lépése a szervezet felé az 5S program elvégzése. Ez az egyik legfiatalabb, mégis a legelterjedtebb termelékenység fejlesztési módszer. Az a lényege, hogy megteremti az alapját a többi Kaizen tevékenységnek. Olyan szervezeti kultúrát és rendszert alakít ki, ami javítja a folyamatok áttekinthetőségét, segíti a rend fenntartását és a folyamatokkal kapcsolatos problémák…
Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami támogatással tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Lecsapott az amerikai kormány az egyik legnagyobb fájlcserélő oldalra, a Megauploadra: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön este elérhetetlenné tette az oldalt és internetes kalózkodás, illetve szervezett bűnözés miatt hét ember és két vállalat ellen javasolt vádemelést - közölték brit hírportálok.
Előzetes szakmai egyeztetés nélkül fogadta el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium azt a rendeletet, mely miatt a cukorbetegek többségének elérhetetlenné válik a modern inzulin. A diabétesz szervezetek levélben is tiltakoznak.
A munkáltató köteles döntése előtt az üzemi tanáccsal véleményeztetni azokat az intézkedéseit is, amelyek a családi élet és a munkatevékenység összehangolását érintik. Ide tartozhatnak különösen az ún. „védett” munkavállalói kört (pl. kismamák, gyermeküket egyedül nevelő munkavállalók) érintő intézkedések, a pihenőnapokra, szabadnapokra eső vállalati eseményekről való egyeztetések, a részmunkaidős…