Bár egyre népszerűbbek, a műkincspiac még mindig igen kicsi szereplőinek számítanak a műkincsekbe fektető befektetési alapok. A drága műtárgyak megvásárlását kisebb tőkével rendelkező befektetők...
Az eddig megtett intézkedések ellenére továbbra is "valós lehetőség" az euróövezet összeomlása - vélekedtek pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon: Merész András csapata az olimpiai címvédő, házigazda együttest verte remek hajrával 9-8-ra.
A palesztinok újrakezdik az ENSZ-tagságért folytatott kampányt és - ezúttal erőszakmentes eszközökkel - elindíthatják a harmadik intifádát, mert nem látnak rá esélyt, hogy a jelenlegi izraeli kormánnyal meg tudják kötni a béke-megállapodást - jelentette pénteken palesztin hivatalos személyekre hivatkozva a The Washington Times.
Mesterházy Attila az MSZP frakcióülésére hívja Fellegi Tamást, hogy a szocialisták tájékoztatást kérjenek a tárca nélküli minisztertől az EU- és az IMF-tárgyalások állásáról; az MSZP elnöke, frakcióvezetője erről pénteken Esztergomban beszélt.
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon: Merész András csapata - amely szerdán a britek ellen 19-9-re győzött - pénteken az olimpiai címvédő, házigazda együttest verte remek hajrával 9-8-ra.
A világ egyik legdrágább könyvének, John James Audubon Amerika madarai című kötete első kiadásának egy ritka példánya kelt el 7,9 millió dollárért a Christie's New York-i árverésén - írja az MTI. ...
Dinoszauruszokról szól most a történet. Óriásokról, akik fittyet hánynak az idő múlására. Hiszen manapság elektromos autózásról, 4-5 literes fogyasztással is dinamikus négykerekűekről, sőt, 8 litert kortyoló sportautókról beszélünk. Ennek fényében mit kell tudnia egy négykerekűnek, amely nem is gyors, mégis a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül gurít le torkán 10 liter gázolajat? Mindent.
Vesztegetés miatt vádat emelt az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen a Fővárosi Főügyészség - értesült az MTI Hírcentrum.
A görög adósságtárgyalások okozta dollárgyengüléssel magyarázzák elsősorban a nemesfémek mai drágulását. Bár az arany csak viszonylag szolid, 0,3 százalékos pluszban van, az ezüst már több mint 4,5...
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A benyújtott 100 forgatókönyvből már 40-et elbíráltak, és 3 film forgatása megkezdődhet az idén, illetve 11 fejlesztési projektet valósítottak meg a magyar film megújítása érdekében - jelentette ki Andrew G. Vajna.
Tavaly visszakerült a világ autógyártóinak élére a General Motors: az amerikai autógyártó csoport adta el a legtöbb kocsit világszerte, 9,03 millió darabot, nyolc százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Sámánt béreltek esőmentesítésre a tavalyi ifjúsági labdarúgó világbajnokság kolumbiai szervezői - derült ki költségtúllépés miatti vizsgálatnak köszönhetően.
Egyetértett a jegybanki függetlenség kérdésében Olli Rehn uniós pénzügyi biztossal Fellegi Tamás miniszter. Döntött a kormány a devizahitellel rendelkező állami alkalmazottaknak nyújtandó segítségről. Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami támogatással tanuló diákokkal. A nap legfontosabb hírei január 20-án.
A magyar férfi kézilabda válogatott szenzációs játékkal legyőzte az olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címvédő francia válogatottat a szerbiai Európa-bajnokság csoportkörének harmadik találkozóján, ezzel három pontot viszünk a középdöntőbe!!!
Fantasztikus csapatmunkával a már biztos középdöntős magyar férfi kézilabda-válogatott 26-23-ra legyőzte az olimpiai és világbajnok, címvédő francia csapatot a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjának pénteki zárásán. A parádésan küzdő és a szurkolók révén szinte hazai pályán harcoló magyarok legutóbb a 2008-as kontinensviadalon nyertek a sportág egyeduralkodói ellen. Mocsai Lajos…
Dmitrij Medvegyev orosz államfő kezdeményezésére pénteken megkezdte működését az a weboldal, amelyre az értelmetlen és káros bürokratikus ügyintézésről várnak bejelentéseket.
A pénteki kereskedési hangulatot olyan technológiai óriások, mint Microsoft, a Google, vagy az IBM hírei befolyásolták. A gyorsjelentések vegyesek lettek, a Google csalódást keltő számai miatt a...
Nem kezdte jól a tavaszt a Bundesliga listavezetője, a Bayern München, amely a 18. forduló nyitómeccsén sima, 3-1-es vereséget szenvedett a Mönchengladbach vendégeként.
Az összes forgalomban levő termék eredetiségét tanúsítja a Rómában bemutatott adatbank. A fogyasztó akár okostelefonnal ellenőrizheti az általa vásárolt táska vagy élelmiszer származását és kereskedelmi útvonalát.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling soron következő adását, amelyben Jeff Hardyt és James Stormot is lánccal verte Bully Ray, akit Sting üldözött el egy baseballütővel. Mickie James nyerte meg a Madison Rayne elleni acélketrec mérkőzést.