Német kutatók megfejtették, mitől képesek a gyöngybaglyok szinte teljes csendben vadászni. A lopakodó üzemmód fő titka, hogy a madarak lassan, kevés szárnycsapással tudnak repülni, lassú röptüket pedig szárnyuk alakja és mérete teszi lehetővé.
A Valutaalap szerint Lengyelország továbbra is megfelel a kvalifikációs kritériumoknak a rugalmas hitelkeret (Flexible Credit Line - FCL) fenntartásához, amelyet 2011 januárjában hosszabbítottak meg...
Külön Tarlós-Orbán találkozó már nem lesz a BKV-ügyben, viszont a kormány már a jövő héten dönthet arról a javaslatcsomagról, amelyet a főpolgármester juttatott el a miniszterelnöknek és a kabinet több tagjának - közölte a Magyar Nemzettel a városháza.
Riadókészültségbe helyezték a rendőrséget a hétvégi fővárosi tüntetésekkel összefüggésben. Szombaton három, vasárnap egy demonstrációra kerül sor. Válogatni is lehet: lesz tüntetés a kormányért, Schmitt Pál ellen és mellett, valamint a Klubrádióért.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint egy budapesti vállalkozó a végrehajtás elől menekülve 20 millió forintot próbált korábbi cégtársának átengedni egy állítólagos tartozásra hivatkozva, aminek célja az adóhatóság kijátszása volt; a Fővárosi Ítélőtábla a közelmúltban semmisnek mondta ki a színlelt szerződést.
Fantasztikus csapatmunkával a már biztos középdöntős magyar férfi kézilabda-válogatott 26-23-ra legyőzte az olimpiai és világbajnok, címvédő francia csapatot a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjának pénteki zárásán.
Szoros, kétesélyes állás alakult Mitt Romney és Newt Gingrich között a szombaton Dél-Karolina államban megtartandó republikánus előválasztás küszöbén - állították pénteken amerikai médiaforrások.
Az emlékezés kötelesség, az elhallgatás káros - a történettudomány legfrissebb és mára közös szerb-magyar eredményeiről beszéltek kutatók az újvidéki és délvidéki razzia 70. évfordulóján. A magyar csendőrség és határvadász alakulatok közös akciója a partizánok elfogását és a magyarlakta térségek megtisztítását tűzte ki célul 1942 telén. A magyar katonák kegyetlen tettei elsősorban a helyi szerb és…
Az utazási irodák 8-10 százalékkal emelték áraikat az idei téli szezonban a gyenge forint miatt. Bár a nyári szezonról még nincs pontos adat, várhatóan azok az utak is drágábbak lesznek az előző éviekhez képest. Tavaly nyáron 265 forint volt az euró, idén még nem biztos, hogy 300 forint alatt lesz. Az utazás előtti huszadik napig emelhetik az irodák az árakat, az utasok csak nyolc százalékig…
Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvénytervezetek, a SOPA és a PIPA kidolgozását az amerikai kongresszus, miután online szolgáltatók ezrei és a felhasználók milliói tiltakoztak ellenük.
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság tizennégy uniós tagállam, köztük Franciaország és Magyarország ellen, mert nem bánnak kellően jól a tójótyúkjaikkal. Egy még 1999-ben elfogadott uniós jogszabály előírja ugyanis, hogy 2012. január 1-jétől minden tyúk számára legalább 750 négyzetcentiméteres, fészekkel vagy ülőkével ellátott területet kell biztosítani.
Philip Reeker amerikai külügyi államtitkár-helyettes tolmácsolta Washington "megértését" Boris Tadic szerb elnök (koszovói) rendezési tervével kapcsolatban - jelentette ki Borislav Stefanovic, a Pristinával tárgyaló szerb küldöttség vezetője pénteken, miután megbeszélést folytatott a magas rangú amerikai diplomatával.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő kezdeményezésére pénteken megkezdte működését az a weboldal, amelyre az értelmetlen és káros bürokratikus ügyintézésről várnak bejelentéseket.
Több BKV járat közlekedésében is változásokra, korlátozásokra kell számítani szombaton a fővárosban tartandó demonstráció miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az egykori bori munkaszolgálatosokról írt könyvet Csapody Tamás jogász-szociológus, a hét évnyi kutatómunkát összegező kötet a Vince Kiadó gondozásában jelent meg és egy megírandó monográfia előzménye.
Dinoszauruszok "gyorsforgalmi útját" tárták fel amerikai paleontológusok Colorado államban, a "főútvonalat" az őshüllők 98 millió évvel ezelőtt használtak. A felfedezésről a Cretaceous Research című folyóirat februári számában jelenik meg tanulmány.
Mesterházy Attila az MSZP frakcióülésére hívja Orbán Viktort, hogy a szocialisták tájékoztatást kérjenek a kormányfőtől az EU- és az IMF-tárgyalások állásáról; az MSZP elnöke, frakcióvezetője erről pénteken Esztergomban beszélt.
Már évekkel ezelőtt is az iráni atomprogram körüli bonyodalmaktól volt hangos a média, azonban a nagy kínai növekedés, majd a gazdasági összeomlás miatt jelentősen változó keresleti oldal jó időre...
Az utazási irodák 8-10 százalékkal emelték áraikat az idei téli szezonban a magas forintárfolyam miatt, bár a nyári szezonról még nincs pontos adat, várhatóan azok az utak is drágábbak lesznek az előző éviekhez képest - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője, az OTP Travel ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Áramot "termelő" napelemekkel szerelik fel az iskolát és a körjegyzőséget Bakonyszentlászlón. Az önkormányzat megtakarítást vár a beruházástól, csakúgy, mint az idősotthon tavaly elkészült fűtéskorszerűsítésétől, amelynek eredményeként legalább egymillió forinttal csökken az idei fűtésszámla – mondta a Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere az MTI-nek.
Kilencszáz liter pálinkát foglaltak le a pénzügyőrök egy eperjeskei ingatlanon; a tulajdonos nem tudta igazolni a szesz származását - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-t.
A tavalyi évet rendkívül magas áringadozás, bizonytalanság és meglepetések jellemezték, az ezt kiváltó tényezők pedig továbbra sem szűntek meg, így a magas volatilitás továbbra is fennmaradhat a...
Az utóbbi hetek sorozatos üzemanyagár emeléseit követően úgy tűnik, végre fújhatnak egyet az autósok, hiszen az előttünk álló héten nagy valószínűség szerint csökkenni fognak az árak a hazai kutakon. A gázolaj esetében nagyobb, míg a benzinnél csupán kisebb árcsökkentésre kerülhet majd sor.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által elkészített új drogstratégiát; a szervezet szerint a korábbi kormányok elhibázott drogpolitikája után ideje volt határozott lépéseket tenni a fiatalokat különösen veszélyeztető kábítószerkérdésben.
Összeolvadással a Nemzeti Lóverseny Kft.-ből és az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft.-ből 6 milliárd forint jegyzett tőkével létrejött a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovasstratégiai Kft. - válaszolt írásban a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank szóvivője az MTI kérdésére.
Egy új közvélemény-kutatás szerint az amerikai állampolgárok 35 százaléka támogatná az iszlám köztársaság elleni katonai akciót, ha a diplomáciai erőfeszítések nem járnának sikerrel, és Teherán nem hagyna fel nukleáris programjával.
Iránnak komolyságot és őszinteséget kell tanúsítania azokban a kijelentéseiben, amelyekben azt bizonygatja, hogy vitatott atomprogramjáról újrakezdené a tárgyalásokat - közölte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Washingtonban szombaton német kollégájával, Guido Westerwelle tartott közös sajtótájékoztatóján.
Arn Gréta két játszmában kikapott Serena Williams ellen szombaton a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyének harmadik fordulójában.