A 11 milliós Görögországban minden ötödik lakos, 2,2 millió ember a szegénységi határon vagy az alatt él - közölte szerdán a görög állami statisztikai hivatal, az ELSTAT.
Nyitás óta tart a lecsorgás a pesti parketten, a BUX a delet elhagyva 1,6%-os csökkenést mutat, átlag feletti közel 8 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények közül ma az OTP került az...
Bár a Real Madrid kedden este 3-2-re legyőzte a Málagat a spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében, szakvezetője, José Mourinho egyáltalán nem volt elájulva csapata teljesítményétől - különösen nem az első játékrészben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közérdekű keresetet indított három ingatlanos honlap közös üzemeltetői ellen, mivel szerződéses feltételeik tisztességtelenek voltak - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott két-ingatlanpiaci honlapokat működtető-cég évek óta, ezért a GVH több millió forintos bírságot szabott ki rájuk, egyben közérdekű keresetet is benyújtott ellenük. A cégek több ponton is megszegték az előírásokat.
Egyre több elemző számol azzal, hogy elhúzódnak a tárgyalások a kormány és a nemzetközi szervezetek között, mert a magyar kormány jelenleg nem érzi sürgetőnek a megállapodást. Ennek következtében még...
A tavalyinál is rosszabb lehet a magyar cégek szempontjából 2012: míg 2011-ben ugyanis "csak" a gazdasági válsággal, illetve annak utóhatásaival kellett megbirkózniuk, addig az idén ehhez hozzáadódik egy nagyfokú bizonytalanság, ami a gazdasági élet szinte minden - földrajzi és tartalmi - területére kiterjed. A szuverén adósságok tavalyi leminősítései után januárban a Coface is górcső alá veszi az…
Bár volt érdeklődés az Államadósság Kezelő Központ által ma két kötvénysorozat esetén megtartott csereaukción, de ezekből egyetlen ajánlatot sem fogadott el az adósságkezelő feltehetően a rendkívül...
A jövő hét eleji washingtoni tárgyalások után Fellegi Tamás Brüsszelben is folytatna megbeszéléseket a hitelcsomagról, a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjúban a tárca nélküli miniszter...
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy ne vessék ki az ebadót, mivel a törvény ebben a formájában a felelős állattartókat bünteti.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adatai szerint az adózást valamilyen módon érintő tavaly befejezett vagy megkezdett informatikai fejlesztések értéke mintegy 18 milliárd forint volt, a tervezett projekteké pedig durván 11 milliárd forint. Mire volt és lehet elég ez a sok-sok milliárd?
A jövő hét eleji washingtoni tárgyalások után Fellegi Tamás Brüsszelben is folytatna megbeszéléseket a hitelcsomagról, a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta azt is, hogy a kormány kifejezett szándéka a gyors megállapodás, nem kívánja elhúzni a tárgyalásokat.
Az év elején valószínű stagnálás vagy recesszió után 2012 közepétől ismét lendületet vehet a német gazdasági növekedés. A német DIW (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet szerint számos érv szól amellett, hogy a német gazdaság átmenetileg recesszióba süllyed. Emiatt az éves GDP-növekedés mindössze 0,6 százalék lesz 2012-ben.
A jövő hét eleji washingtoni tárgyalások után Fellegi Tamás Brüsszelben is folytatna megbeszéléseket a hitelcsomagról, a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta azt is, hogy a kormány kifejezett szándéka a gyors megállapodás, nem kívánja elhúzni a tárgyalásokat.
Nem egyszerűen kétségbeesetten, hanem egyenesen a Keresztapa című filmbe illő módszerrel próbálja elérni az olasz kormány, hogy a lehető legtöbben olasz állampapírokat vegyenek - írja a Financial...
Az európai zöldek szeretnék elérni, hogy az EP két hét múlva kezdődő plenáris ülése vegyen napirendre egy, az úgynevezett hetedik cikkely szerinti eljárás megindításáról szóló határozati javaslatot.
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a magyar kormányt, hogy ugyanolyan gyorsan és hatékonyan biztosítsa a médiatörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását, mint ahogyan tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó testületnek az EU-joggal kapcsolatban tett felvetéseire reagált.
Jó nemzetközi hangulatban is gyengült a forint az utóbbi időben, és a korábbi csúcsok által kijelölt sáv széléhez tapadt, így jó esély volt rá, hogy ebből ki fog törni az árfolyam. Az IMF-el való megegyezés valószínűségét találgatja a piac, de egyre több hír szól arról is, hogy a lakosság egy része külföldre igyekszik vinni a pénzét – mondják a mai hirtelen forintgyengülésről a Concorde…
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a magyar kormányt, hogy ugyanolyan gyorsan és hatékonyan biztosítsa a médiatörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását, mint ahogyan tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó testületnek az EU-joggal kapcsolatban tett felvetéseire reagált.
Az Európai Bizottság felszólította szerdán a magyar kormányt, hogy ugyanolyan gyorsan és hatékonyan biztosítsa a médiatörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását, mint ahogyan tavaly az uniós javaslattevő-végrehajtó testületnek az EU-joggal kapcsolatban tett felvetéseire reagált.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Hoffmann Rózsa államtitkár megsértette az oktatás világnézeti semlegességének elvét azzal, hogy valamennyi magyarországi iskolának megküldte XVI. Benedek pápának a béke világnapjára írott körlevelét.
Egyre több elemző számol azzal, hogy elhúzódnak a tárgyalások a kormány és a nemzetközi szervezetek között, mert a magyar kormány jelenleg nem érzi sürgetőnek a megállapodást. Ennek következtében még...
Külföldön folyamatosan napirenden van a Magyarország elleni uniós szankciók kérdése. Az ügy már a következő szakaszába lépett, miután Európai Parlament zöld frakciója az MTI tudósítása szerint azt...
Meredek drágulással rekordot döntött a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása.
Mindössze egyetlen óráig volt hatályban a kaszinókban történő dohányzás megengedésére vonatkozó törvénymódosítás. Azt ugyanis felülírta egy korábban elfogadott másik jogszabály - hívta fel a figyelmet a Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány. Felmerül a kérdés, hogy az engedmény kinek az érdekét szolgálná?...
A decemberi letartóztatások után szerdán a cremonai főügyész, Roberto Di Martino bejelentette, hogy további 40 futballista ellen indult nyomozás az olaszországi bundabotrányban.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal megmutatjuk, hogyan égett le a világ legjobb bírója, és azt is, hogyan lőtt meg egy nőt Adriano.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint Magyarországnak van forgatókönyve arra az esetre ha nem sikerül a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal. A politikus, aki egyébként a tárgyaló delegáció tagja is, azt mondta a Wall Street Journalnak, hogy bár szükségünk van a megállapodásra, nincs tragédia, ha az mégsem születik meg.
Az elmúlt évekre visszatekintve nemzetközi viszonylatban elmondható: a pénzügyi válság sokkal inkább volt ösztönző, mintsem akadály a műtárgypiac számára. Az aukciók sikere és az újabb rekordok arról...