Egy tavaly megjelent miniszteri rendelet alapján a távhőszolgáltatók maximum 4,2%-kal emelhetik a távhőszolgáltatás nettó árát januártól. A legtöbb helyen így is jártak el, az árak befagyasztása a legtöbb helyen veszteséget okozott tavaly és volt ahol így is nőtt a felhalmozódott díjhátralék.
Szlovákiában, különösen a magyarok lakta járásokban, nagyon megugrott a lakásárverezések száma, amit a Magyar Koalíció Pártja (MKP) tarthatatlannak minősít - áll a párt nyilatkozatában, amelyet Fiala Ilona, a párt szóvivője a hét végén juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához
A stroke agyi keringési katasztrófát jelent, lehet agyvérzés vagy agyi érelzáródás. Vannak azonban olyan ritka okai is, mint például az agyi erek gyulladása vagy az embólia. Az esetek csupán egy-két százalékában állnak ilyen okok a háttérben, és többnyire fiataloknál fordulnak elő (kivétel az óriássejtes arteritisz).
Akár 27 millió dollárt is kereshet a Yahoo újonnan kinevezett vezérigazgatója, Scott Thompson - írja a Bloomberg. Elemzői vélemények szerint ez szokatlanul magas összeg, de érthető, ha figyelembe...
Lényegesen megdrágult az autózás az elmúlt években Németországban: a német ACE autóklub adatai szerint az autófenntartási költségek 40 százalékkal nagyobb mértékben emelkedtek 2005 és 2010 között, mint az általános létfenntartási kiadások.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Olvasóink szerint ezúttal az újév tiszteletére magát leégető MU-City-Chelea triónál nem volt cikibb az elmúlt heti történések között.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásokról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, az egyetlen szempont a kormány számára Magyarország érdeke.
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e...
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-…
Legutóbbi szerkesztőségi összejövetelünk igen bárgyú vitát szült, ami az autógyártók egyébként lelkiismeretes munkájának hanyag befejezését hivatott kritizálni. Mindez persze nem a műszaki tartalomra, hanem a nemtörődöm módon az újdonságokra aggatott, vagy éppen figyelmen kívül hagyott típuselnevezésekre vonatkozik.
Moszkva - Milliméterekkel kerülte el a végzetes ütközést egy orosz rali versenyző, miután vetélytársa vagy száz kilométer per órás sebességgel repült el felette.
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-…
2011 decemberében bebizonyosodott, hogy igazi biztonsági játékosok a magyar ajándékozók: a legtöbb karácsonyi ajándékcsomagba már korábbi hónapokban is sikeresen futó könyvek kerültek. Frei Tamás elsöprő sikerű botrányregénye, A Bankár léphetett az ünnepi dobogó legtetejére, Walter Isaacson Steve Jobs életrajza c. könyve a második helyet, míg a Kepes András tollából származó Tövispuszta a…
Izrael az atomfegyvereit is előállító dimonai nukleáris létesítmény lezárására készül, mivel az üzem sebezhető lenne, ha háború törne ki Iránnal - írta a The Sunday Times.
A befektetők továbbra is pénzt vonnak ki a részvénypiacokról, annak ellenére, hogy az év eleje nem kezdődött rosszul, az amerikai makroadatok többségükben a várakozások felett alakulnak, az elemzők...
A párt ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba által jegyzett vasárnapi közlemény szerint „az államilag finanszírozott gazdasági és jogi képzés lényegében megszűnik, a terveik szerint a jövő orbáni Magyarországán csak egy szűk elit kiváltsága lesz a diploma”. Az ellenzéki párt arra szólítja föl a Fideszt, „hogy vonja le a következtetést, szabadítsa meg az országot ámokfutó vezetőjétől, utána pedig adja…
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő német konzervatív lap magyar gazdasági helyzetről írt, a lap tárcarovatában pedig Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket, a Die Welt am Sonntag című német konzervatív lap pedig az euróövezeti államadósság-válság alakulását taglalva foglalkozott a magyarországi gazdasági helyzettel vasárnapi számában.
Kecskefejet akasztotta ismeretlenek vasárnapra virradóra a soproni Fidesz-iroda ajtajára - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A Fidesz városi elnöke közölte, elítélik a cselekedetet és jogi lépéseket tesznek az ügyben.
A közép-kínai Szecsuan tartományban egy huszonkét és egy tizennyolc éves volt tibeti szerzetes gyújtotta fel magát pénteken; a fiatalabb életét vesztette – közölte vasárnap helyi forrásra hivatkozva a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.
A munkanélküliségre, a vállalkozások működésére, az életszínvonal emelkedésére és a költségvetési bevételekre egyaránt sokkal kedvezőbb hatása lenne az igazságosabb, többkulcsos személyi jövedelemadó újbóli bevezetésének és az élőmunkára rakódó járulékok csökkentésének - közölte Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő német konzervatív lap magyar gazdasági helyzetről írt, a lap tárcarovatában pedig Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket, a Die Welt am Sonntag című német konzervatív lap pedig az euróövezeti államadósság-válság alakulását taglalva foglalkozott a magyarországi gazdasági helyzettel vasárnapi számában.
A délnyugat-kínai Szecsuan tartományban egy 22 és egy 18 éves volt tibeti szerzetes gyújtotta fel magát pénteken; a fiatalabb életét vesztette - közölte vasárnap helyi forrásra hivatkozva a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség vasárnap.
Kecskefejet akasztottak ismeretlenek vasárnapra virradóra a soproni Fidesz-iroda ajtajára – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Budapest — A túladagolást megúszta, a felelősségre vonást azonban nem kerülheti el az a három fiatal, akit szombaton szállítottak kórházba a Hajógyári-szigetről.
Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-…
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-…
Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.
Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az...