Már nem az a kérdés, hogy lesznek-e izraeli légi csapások Irán ellen, hanem az, hogy mikor. A legfőbb kérdés azonban az, hogy a zsidó állam egyedül támadja-e meg az iráni nukleáris létesítményeket vagy pedig konzultál előzetesen az Egyesült Államokkal - írta keddi számában a Le Figaro című francia napilap.
Az EU tagállamai közül jelenleg csak 3 támogatja egyértelműen a Tobin-adó bevezetését, 3 határozottan ellenzi, míg a további 21 tagállam a támogatás, ellenzés és a határozatlanság különböző fokain áll. A Tobin-adó globális bevezetése belátható időn belül nem fog megvalósulni, így az uniós bevezetés is nagyon bizonytalan.
Amikor a Valentin napról beszélünk, arról hogyan válasszuk ki a megfelelő ajándékot kedvesünknek, nem hagyhatjuk ki az Estee Laudert – a sokak által ismert világméretű kozmetikai céget. Estee Lauder (EL.US az XTB platformjában) elég kitartó még a krízis helyzetben is.
Kínában a tartományi hitelek 10 milliárd jüant jócskán meghaladó állománya jelentős problémát okoz a központi kormányzatnak, amire az átütemezés hozhat megoldást.
Panaszt tesz az Európai Bizottságnál a Ryanair a Wizz Airrel kapcsolatban, ugyanis az ír diszkont légitársaság szerint a Wizz Air megszegi a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos európai szabályokat -...
Még viták folynak az Európai Parlamentben (EP) arról, hogy mit tartalmazzon a Magyarországról csütörtökön elfogadandó állásfoglalás - közölte keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője.
Az élő és már lezárt agrár-hitelprogramok keretében jóváhagyott hitelek összértéke 803,77 milliárd forint volt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt-nél 2011. december 31-én.
Ha azt hittük, hogy a népautóvá váló Diesel és a sportautóknak fityiszt mutató Turbo S után a 2009 óta gyártásban lévő Porsche Panamerával kapcsolatban most egy darabig nem hallunk újdonságot, tévedtünk. Megérkezett a könnyed luxusautó leginkább vezetésközpontú verziója.
Több módosító indítványt is benyújtottak ahhoz a törvényjavaslathoz, amely az uniós fiskális paktum Magyarország általi aláírásának támogatásáról szól. Ma lesz erről a részletes vita az Országgyűlésben, szavazás jövő héten várható
Panaszt tesz az Európai Bizottságnál a Ryanair a Wizz Airrel kapcsolatban, ugyanis az ír diszkont légitársaság szerint a Wizz Air megszegi a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos európai szabályokat -...
Kereszténydemokrata politikusok az államfőhöz fordultak, és elnöki kegyelmet kérnek Geréb Ágnes szülész-nőgyógyásznak, akit a Fővárosi Ítélőtábla pénteken jogerősen is két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt.
Vegyesen festenek a régiós részvényindexek dél körül, a magyar börze néhány tized százalékos plusszal az emelkedők közé tartozik.Az OTP a kezdeti gyenge nyitást követően ledolgozott a kezdeti...
Az élő és már lezárt agrár-hitelprogramok keretében jóváhagyott hitelek összértéke 803,77 milliárd forint volt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt-nél 2011. december 31-én - tájékoztatott a...
Az európai uniós források felhasználásának mielőbbi átcsoportosítását javasolja az MGYOSZ annak érdekében, hogy a tartós, de már rövid távon is érzékelhető gazdasági növekedést és munkahelyteremtést biztosító projektek kapjanak ilyen pénzügyi támogatást. A munkaadói szervezet ezzel összhangban ágazati szintű, a kormány és az egyes szakterületek által közösen kidolgozott jövőképeket látna szívesen,…
Az Intellisense Zrt. által kifejlesztett természettudományos oktatási szoftver évi 10 millió dolláros bevételt hoz a cégnek, miután az Intel ezzel a programmal látja el az iskolai oktató Classmate PC családját. A szoftver lényege, hogy egy webkamerával is elvégezhetőek olyan kísérletek, melyeket korábban csak jóval drágább eszközökkel lehetett elvégezni.
Jellegzetes hangjuk van az F1-es autóknak, egy elektromos gitárral azonban úgy tűnik, könnyedén lehet utánozni. Egy fanatikus gitáros már jó néhány videón megmutatta, hogyan is szól hangszerén egy F1-es gép.
Még viták folynak az Európai Parlamentben (EP) arról, hogy mit tartalmazzon a Magyarországról csütörtökön elfogadandó állásfoglalás - közölte keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője.
Áprilisra lezárul a Vodafone Magyarország modernizációs projektje, amelynek eredményeképpen a jelenlegi 70 százalék után az egész országban elérhető lesz a távközlési szolgáltató szupergyors mobilinternet hálózata a lakosság számára.
Még viták folynak az EP-ben: mit tartalmazzon a Magyarországról csütörtökön elfogadandó állásfoglalás - közölte Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője.
Panaszt tesz az Európai Bizottságnál a Ryanair a Wizz Airrel kapcsolatban, ugyanis az ír diszkont légitársaság szerint a Wizz Air megszegi a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos európai szabályokat -...
Az Intellisense Zrt. által kifejlesztett természettudományos oktatási szoftver évi 10 millió dolláros bevételt hoz a cégnek, miután az Intel ezzel a programmal látja el az iskolai oktató Classmate PC családját. A szoftver lényege, hogy egy webkamerával is elvégezhetőek olyan kísérletek, melyeket korábban csak jóval drágább eszközökkel lehetett elvégezni.
Komoly gondokkal küzd India. Az infláció több mint két éves mélypontra esett, miközben a gazdasági növekedés három éves mélypontra kerülhet idén. Az indiai jegybank várhatóan folytatja a kamatcsökkentést, de kétséges, hogy ezzel fel tudja-e venni a harcot a globális lassulással. India várhatóan nem tudja teljesíteni a költségvetési hiány-csökkentési terveit sem. Az indiai gazdaság évek óta bőven 8…
Malév. Egy újabb tradicionális hazai „márka”, melyet bedarált furcsa korunk. Fekete napok ezek a légiközlekedés magyar szerelmeseinek. Ám mi, földhözragadt autóőrültek is számos érdekes kialakítású járművet köszönhetünk a Malévnek, hisz földi kötelékükben is megfordult jó pár csemege - és mennyi lehetett volna még...
Az élő és már lezárt agrár-hitelprogramok keretében jóváhagyott hitelek összértéke 803,77 milliárd forint volt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt-nél 2011. december 31-én - tájékoztatott a...
Február 15-én éjfélig lehet elektronikus úton vagy postán elküldött nyomtatványon kérni az adóhatóságtól, hogy állapítsa meg, a tavalyi évi jövedelmünk után mennyi adót kell fizetnünk. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magánszemélyek nyilatkozatai alapján elkészíti az egyszerűsített adóbevallást, amelyet már csak aláírva vissza kell küldeni....
Kezdenek felgyorsulni az események az európai Tobin-adó bevezetése körül, nap mint nap érkeznek híradások arról, melyik ország mikor vezetné be a pénzügyi tranzakciókra kivetett adót. Szinte minden...
Tavaly nem történt nagy áttörés az internetes trendekben, de egyre jobban bízunk az online fizetési módokban és a neten rendelt áruk minőségében is. A Vaterát is üzemeltető allegroup.hu Kft. és a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet országos reprezentatív felméréséből az is kiderül, hogy kétszer is átgondoljuk, hol vásárolunk: tavaly számottevően megnőtt az árukereső, ár-összehasonlító…
Egy hónap alatt egymillió eurót (mintegy 290 millió forintot) költ a Ryanair Magyarországon reklámra - mondta Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese kedden. Eljárást kezdeményeznek a vetélytárs Wizz Air ellen az Európai Bizottságnál.
Az élő és már lezárt agrár-hitelprogramok keretében jóváhagyott hitelek összértéke 803,77 milliárd forint volt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt-nél 2011. december 31-én - tájékoztatott a pénzintézet az MTI megkeresésére.
Napi 379 milliárdról körülbelül napi 124 milliárdra csökkent a spamek (elektronikus levélszemét - e-mail) száma 2010 augusztusa és 2011 novembere között a Cisco felmérése szerint, s ebből következően az internetes bűnözők által a hagyományos, tömeges spameken alapuló támadásokkal szerzett haszon éves szinten több mint 50 százalékkal, 1 milliárd dollárról 500 millió dollárra esett vissza.
Tízezrek nem tudják még, kapnak-e bérkompenzációt, vagy végleg bele kell törődniük, hogy akár több tízezer forinttal is csökken a fizetésük. És még hátra van a feketeleves: a munka törvénykönyve hatálybalépése újabb drámai csapást mér a munkavállalókra.
Az előre meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően a mai ülésén nem tárgyalt a kamatokról a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, csupán áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat - áll a...