A Demokratikus Koalíció megköszöni a rendészeti állomány 2011-ben végzett munkáját. A Kormány munkájában 2011-ben viszont semmilyen köszönnivaló nincsen - írja a párt közleményében.
További vizsgálatra van szükség több uniós tagállam makrogazdasági helyzetét illetően - olvasható az Európai Bizottság közleményében, amelyet az új, makrogazdasági egyensúlytalanságokról szóló...
Az idei költségvetés 4,5 milliárd forintot tartalmaz azon települések támogatására, amelyekben az átlagosnál drágább az ivóvíz, illetve a csatornaszolgáltatás és a szennyvíztisztítás - az elosztást meghatározó vidékfejlesztési miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg....
Hétfőn érkezett Budapestre az egy hete Miskolcról indult, leginkább éhségmenet néven elhíresült „Munkát, kenyeret!” menet, amelynek résztvevői a térségben kialakult lehetetlen helyzetre próbálták felhívni a figyelmet.
Miután a Moody's több eurózónabeli ország minősítését illetve kilátásait is lerontotta, jelentőset estek a tengerentúli határidős indexek, de mivel a németországi ZEW hangulatindikátor értéke...
A negyedik magyarországi mobilszolgáltató megjelenésével a Magyar Telekom piaci részesedése és eredménye is csökkenni fog, ezt a negatív kockázatot azonban a jelenlegi elemzői konszenzusos számok nem...
A 2012. február 8-i határidőig 31 jelentkezés érkezett a jubileumi, XX. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatra. A zsűri március legelején ül össze, hogy döntsön a beérkező művekről.
Panaszt tesz az Európai Bizottságnál a Ryanair a Wizz Airrel kapcsolatban, ugyanis az ír diszkont légitársaság szerint a Wizz Air megszegi a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos európai szabályokat - közölte Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese.
A márka ízelítőiből már jól tudjuk, hogy az Infiniti különleges, elektromos tanulmánnyal készül a Genfi Autószalonra, amely egyszerre vetíti előre a sportos gyártó szuperautóját és a japánok környezetbarát igyekezetét.
Egyelőre tőlünk távolra, de vérbeli luxusautót készít a Kia, követve testvérmárkáját a Hyundai-t. A KH névre hallgató S-osztály konkurensről megérkeztek az első ízelítő képek.
Ha azt hittük, hogy a népautóvá váló Diesel és a sportautóknak fityiszt mutató Turbo S után a 2009 óta gyártásban lévő Porsche Panamerával kapcsolatban most egy darabig nem hallunk újdonságot, tévedtünk. Megérkezett a könnyed luxusautó leginkább vezetésközpontú verziója.
Malév. Egy újabb tradicionális hazai „márka”, melyet bedarált furcsa korunk. Fekete napok ezek a légiközlekedés magyar szerelmeseinek. Ám mi, földhözragadt autóőrültek is számos érdekes kialakítású járművet köszönhetünk a Malévnek, hisz földi kötelékükben is megfordult jó pár csemege - és mennyi lehetett volna még...
Egygólos győzelmet aratott a kapus Megyeri Balázst is foglalkoztató görög Olympiakosz a házigazda Rubin Kazany felett a labdarúgó Európa Liga legjobb 16 közé jutásért rendezett párharcának első mérkőzésén.
A negyedik magyarországi mobilszolgáltató megjelenésével a Magyar Telekom piaci részesedése és eredménye is csökkenhet, ezt a negatív kockázatot azonban a jelenlegi elemzői konszenzusos számok nem...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalt a jegybanki alapkamatláb változtatásáról - áll a testület közleményében, amelyet az MNB honlapján jelentetett meg.
A Fidesz szerint Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője lábbal tiporja a sajtószabadságot, amikor elő akarja írni, hogy magyar újságírók mit írhatnak és mit nem az európai adófizetők pénzéből fizetett uniós tisztségviselőkről és EP-képviselőkről.
Háromszoros túljegyzésre megemelt összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az előző aukcióéval azonos, a másodpiacinál kissé alacsonyabb hozamon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Az utóbbi 6 év során a magyarok mintegy 1 600 milliárd forint hitelt vettek fel autóvásárlásra, a hitel kiválasztására a vásárlók zöme alig 1-2 órát fordított, és azt a hitelt vette fel, amelyet először talált. A többség ma már több időt szánna a hitelekkel kapcsolatos informálódásra, és a bankoknál is tájékozódnának a lehetőségekről.
Egyre inkább műholdakkal, nem pedig emberi ellenőrökkel néz a gazdák körmére az Európai Unió, hogy megtudja, jogosan igényeltek-e agrártámogatást, írja az MTI. Azt, hogy megművelte-e az adott...
Népszavazás kezdődött kedden a zömében szerbek lakta Észak-Koszovóban: a referendumon, amelyet Belgrád és Pristina, illetve az ottani ENSZ-misszió is ellenez, arról mondhatnak véleményt a résztvevők, hogy elfogadják-e Pristina fennhatóságát.
Magyarországnak nem szabad egy neoliberális, és nagyon szűk elgondolások alapján működő Unió irányába mutató paktumot támogatnia – erről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt, aki szerint márpedig az uniós pénzügyi paktum esetében pontosan erről van szó.
Váratlanul nagyot javult a piaci hangulat délelőtt a nagyon jó német adat miatt. Hajnalban még szolid lejtmenettel fogadták a tőzsdék, hogy a Moody’s tömeges leminősítést, illetve kilátásrontást jelentett be kilenc európai országra. A negatív piaci reakció amúgy is érett a tegnapi általános emelkedés után. A dollár erősödése ellenére 101 dollár fölé emelkedett az olaj ára. A délutáni amerikai…
A Sport365.hu légiós-rovatában egy csokorba szedi az Európában játszó magyar légiósok mérkőzéseit, és körképében összegyűjti, milyen produkciót nyújtottak a magyar focisták a különböző bajnokságokban.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalt a jegybanki alapkamatláb változtatásáról - áll a testület közleményében, amelyet az MNB honlapján jelentetett meg.
Tizenkét EU-tagország, köztük Magyarország vonatkozásában alaposabban meg kell vizsgálni, fennáll-e a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye - közölte Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke kedden Strasbourgban.
Kilenc vádlottra az első fokon kiszabottnál súlyosabb büntetést, kettő esetében pedig új eljárást kért az ügyész a diósdi maffiaper másodfokú tárgyalásának nyitónapján a Győri Ítélőtáblán.
További vizsgálatra van szükség tizenkét uniós tagállam makrogazdasági helyzetét illetően - olvasható az Európai Bizottság közleményében, amelyet az új, makrogazdasági egyensúlytalanságokról szóló...
A Velencei Bizottság delegációja Magyarországra látogat a jövő héten, hogy áttekintse három törvény - a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló jogszabály, illetve az egyházügyi törvény - kérdését, közölte a testület titkársága kedden az MTI érdeklődésére.
Tényleges keresetnövekedésre nagyon kevés az esély az idén - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke kedden Kaposváron. A bérkompenzáció Somogy megyében a munkavállalók 75-90 százalékát érinti. Azzal nem szembesült, hogy a bérkompenzáció miatt elbocsájtottak volna munkavállalókat, azzal azonban igen, hogy munkaidőt csökkentettek annak érdekében, hogy ki tudják fizetni a béreket.
Tizenkét uniós tagország, köztük Magyarország vonatkozásában alaposabban meg kell vizsgálni, fennáll-e a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye - közölte Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke Strasbourgban.
További vizsgálatra van szükség tizenkét uniós tagállam makrogazdasági helyzetét illetően - olvasható az Európai Bizottság közleményében, amelyet az új, makrogazdasági egyensúlytalanságokról szóló...
Fontos információkat közölt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával, illetve a Rehabilitációs kártyára való jogosultsággal kapcsolatban....
Tizenkét EU-tagország, köztük Magyarország vonatkozásában alaposabban meg kell vizsgálni, fennáll-e a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye - közölte Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke kedden Strasbourgban. Tíz mutatószám alapján azonosítanák, mely országok különösen sérülékenyek.