München - David Haye-jel (31) is összecsapott Dereck Chisora (28). A brit nehézsúlyú ökölvívó honfitársával is bunyózott, miután Vitalij Klicskótól (40) egyhangú pontozással kikapott a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki címéért kiírt mérkőzésen.
A parlament elnöke beszélt a Kossuth tér átalakításáról, a kormányzat szélesebb körű rendeletalkotási joggal való felruházásáról, valamint a plágium-ügyről.
A Time Warner Calbe és a Madison Square Garden (MSG) végre egyezségre jutottak abban, hogy a kábelszolgáltató visszaállítja az MSG sport programokat sugárzó csatornáját a New York-i körzetben - írja...
Az Országgyűlés Hivatala pénteken kiírta a Kossuth tér átalakítását és a tér alatti mélygarázs illetve látogatóközpont létrehozását célzó beruházási pályázatát. Február végén, március elején kerülhet a Ház elé az országgyűlési törvényjavaslat, amely nemcsak a parlament működési rendjét szabályozza, de a házőrség létrehozását, és a képviselőkre vonatkozó etikai normákat is tartalmazza majd –…
Hozzávalók: A leveshez: minimum 1,5 l csirkealaplé (maradék csirkelevesből vagy leveskockából) 20 dkg cukkini 1 gerezd apróra vágott fokhagyma olaj só zsálya A grízgaluskához: 2-3 evőkanál gríz kb. 1 evőkanál olaj só kb. 1 mokkáskanál sütőpor 1 tojás petrezselyemzöld
Feszült hangulat jellemezte a Vitalij Klicsko–Dereck Chisora nehézsúlyú profi világbajnoki címmeccset, a mérlegelésen a brit pofon vágta az ukránt, a ringben a testvérét leköpte, a találkozó után pedig bunyó tört ki.
Hozzávalók: A leveshez: minimum 1,5 l csirkealaplé (maradék csirkelevesből vagy leveskockából) 20 dkg cukkini 1 gerezd apróra vágott fokhagyma olaj só zsálya A grízgaluskához: 2-3 evőkanál gríz kb. 1 evőkanál olaj só kb. 1 mokkáskanál sütőpor 1 tojás petrezselyemzöld
Titokban felvett szexvideóból kiemelt képeket küldözgetett szét exneje ismerőseinek, barátainak és még a helyi zöldségesnek is egy Amerikában élő horvát férfi.
BUDAPEST - Soha ilyen jókedvű zsűrije nem volt a Megasztárnak, a tagok, Falusi Mariann (52), Bereczki Zoltán (35), Bochkor Gábor (47) és Mester Tamás (42) úgy zrikálják egymást az asztalnál, de a színfalak mögött is, mint négy rossz gyerek.
Tavoris Cloud hatalmas meglepetésre csak megosztott pontozással tudta legyőzni a spanyol Gabriel Campillót. Az amerikai az első menetben kétszer is padlóztatta ellenfelét, majd visszaesett és a szakadék szélére került.
Rekordnagyságú, 1,04 ezer milliárd jüan (165 milliárd dollár) nyereséget értek el tavaly a kínai bankok, 15,8 százalékos növekedéssel 2010-hez képest - közölte honlapján a kínai bankfelügyelet.
A Rák és a Kos számára nehéz döntéssel és irányváltással kezdődik a hét. A Szűz a hét közepén munka ajánlatokat kaphat, a Vízöntő menjen társaságba, a Nyilas tisztázza magát!
Lakástűzben halt meg két ember vasárnap Komáromban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az MTI névtelenséget kérő szemtanúktól úgy tudja, hogy egy férfi és másfél éves kisfia vesztette életét.
A Győr parádés játékkal — és Görbicz Anita 12 góljával — 31-22-re legyőzte a címvédő vendég norvég Larvikot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában.
Bőven volt izgalom a mögöttünk hagyott héten a havazáson, a hideg időjáráson és a csúszós utakon túl is. A Pénzcentrum.hu legfontosabb, legérdekesebb cikkei között beszámoltunk a végtörlesztés legújabb fejleményeiről, az élelmiszer-maffia elleni harcról, az EU legújabb, a mi bankszámláinkat is érintő döntéséről, és praktikus tanácsokat adtunk házfelújítóknak is. Íme 2011. 7. hetének…
A Női Bajnokok Ligája mai játéknapján a Győri Audi ETO KC 9 góllal győzte le a sorozat előző kiírásának győztesét a norvég, Larvik HK-t. A találkozó legjobb Görbicz Anita volt, aki káprázatos teljesítményt nyújtott.
Vasárnapra két mérkőzés maradt a Bundesliga 22. fordulójából. Fél négytől a Schalke a Wolfsburgot fogadja, fél hattól pedig a hannover vendége lesz a Stuttgart.
Ukrajnában némileg visszaesett a közvetlen külföldi működőtőke beruházás (FDI) tavaly a megelőző évhez képest az ország statisztikai hivatalának adata szerint.
A szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja az Európai Bizottság az újonnan bevezetett magyar étkezési jeggyel, az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban.
NEW JERSEY - Csak nem állta meg, hogy botrányt csináljon volt felesége búcsúztatásán Bobby Brown (43). Whitney Houston (†48) exe még a szertartás megkezdése előtt viharzott ki a templomból, miután nem engedték, hogy az első sorba üljön közös lányuk, Bobbi Kristina mellé.
Hatalmas érdeklődés kíséri a busójárás idei rendezvényeit: csak a vasárnapi fő programokra, a busók dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, valamint az esti máglyagyújtásra ezrek voltak kíváncsiak Mohácson.