A Concorde Alapkezelő vezérigazgatója szerint ha az IMF olcsóbban kínál forrást, mint a piac, botorság lenne azt nem igénybe venni. Bilibók Botond szerint most nem a forint árfolyama a legfontosabb, eladható stratégiát kellene alkotnia a gazdasági kormányzatnak.
A legutolsó pillanatig hitegette utasait a Malév. Még két nappal ezelőtt is lehetett jegyet foglalni a járatokra, pedig a cég vezetése akkor már legalábbis sejthette, hogy rövidesen bekövetkezik a vég.
Előbb visszahívták Mitnyan György elnököt és a teljes elnökséget, majd Regényi Tamás 43 éves jogászt, egykori országos bajnok versenyzőt választották meg Magyar Evezős Szövetség új első számú vezetőjének a szervezet pénteki rendkívüli közgyűlésén.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) az érvényben lévő szabályoknak megfelelően felfüggesztette a Malévet valamennyi banki elszámolási rendszerből - közölte az IATA pénteken az MTI-vel.
A képviselő - korábban a Zala Volán humánpolitikai főosztályának vezetője - ellen megfogalmazott vádat az ügyész a pénteki tárgyalási napon tartott vádbeszédében részben módosította, részben vissza is vonta.
A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet-utalványokkal - tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI-t pénteken.
Nagyon jó munkaerőpiaci adatok érkeztek Amerikából, aminek hatására 1% feletti emelkedéssel indult a nap a börzéken. A Nasdaqot viszi leginkább a lendület, a zömében technológiai papírokat tömörítő...
“Meghoztuk a döntést - közölte Takanobu Ito, a Honda elnök-vezérigazgatója -, az európai Civic modellel benevezünk a WTCC-re. A projekthez teljesen új motort fejlesztünk, és mindannyian izgatottan tekintünk az új kihívás elé.”
A Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán szegedi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán tavaly november 30-án kezdeményezte egy szegedi bíró mentelmi jogának a felfüggesztését.
Miként a hó az ország sok táján, úgy záporoznak a hírek pénteken délután a Malév csődjével kapcsolatban, jobbak is, rosszabbak is. A csőd miatt legalább 2600 állás szűnik meg, ugyanakkor a Ryanair új magyarországi bázist hoz létre, amivel 2000 munkahelyet teremt. A repülőjegyeket nem foglalják át és nem térítik vissza, a storno-biztosítások sem fizetnek, de legalább a biztosítási díjat…
A törvényi határidőre, február 1-jéig leadták vagyonnyilatkozataikat a Fővárosi Közgyűlés képviselői. A dokumentumok alapján csak néhány politikusnál történt érdemi változás a 2010-es adatokhoz viszonyítva.
Megkezdődött pénteken a bérletárusítás az április 15-én rajtoló, ljubljanai divízió I-es jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire, így a magyar csapat találkozóira is.
A maja időszámítás jelenlegi ciklusának végig, december 21-ig kapható csak egy új svájci karóra. A kérdés csak az, miért éri meg a gyártónak, ha úgyis nyakunkon a világ vége?
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) hozzáfűzte: a gázművek tájékoztatása szerint akkor, ha "minden simán megy", hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.
A tavaly bemutatott új Lancia Ypsilon ötajtós változatának Black&Red szériája márciusban érkezik Magyarországon. A sportos külsejű és a megnyerő piros/fekete kontrasztos belső kárpitozású Ypsilon a 69 lóerős 1.2 8V Euro5-ös benzinmotorral lesz elérhető. Az új modell bevezetése kapcsán a Fiat Magyarország, a Budapest Essential Looks és az InStyle meghirdeti a New Black & Red Ypsilon BE…
Átlagosan 4,87 százalékkal nőnek az alapbérek a Tigáz Zrt.-nél és a társasághoz tartozó cégeknél 2012-ben, erről született megállapodás a Tigáz csoport és a Tigáz Gázszakmai Szakszervezet között.
A spanyol kormány pénteki döntése szerint az idei év végéig szanálják a spanyol bankrendszert - megtisztítják a pénzintézeteket a rossz hitelektől -, és ennek keretében maximálják a bankvezetők fizetését is.
Balatonfüreden, Siófokon és a tihanyi Belső-tavon már megnyíltak az első ingyenes jégpályák, és a hétvégén újabb helyeken tervezek kijelölni sportolásra alkalmas, ellenőrzött jégfelületeket a Balatonon, ahol a jelöletlen területeken már napok óta korcsolyáznak saját felelősségükre az emberek.
A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön már havazik, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra a várható nagy mennyiségű hó, illetve hófúvás miatt kilenc megyére szombatra már piros figyelmeztetést adott ki. A földgázszállítás nincs veszélyben. Az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 98 százalékra nőtt.
Nem rég Ausztriában és Romániában járt neves befektető, Mark Mobius optimistán nyilatkozott a térség, sőt egész Európa felépüléséről. Véleménye szerint a befektetők csak most kezdenek rádöbbeni, hogy...
Az idei síszezonban először, szombaton megnyílik a nagyközönség előtt Magyarország egyik legmeredekebb sípályája, a kékestetői északi sípálya - tájékoztatott a kékestetői Sícentrum üzemvezetője....
A nemzetközi hacker csoport nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyben az Anonymous tagjainak felkutatásáról illetve bíróság elé állításáról tárgyaltak a felek.
A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds ingyenes változata.