Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója 2012. február 3-án, reggel hat órakor írt drámai hangvételű tájékoztató levelet a légitársaság leállásáról. A levél az ATV birtokába jutott.
Kiemelt szerepet kaphatnak az önkéntes kasszák a nyugdíj-megtakarítások terén a nemzetgazdasági tárca készülő tervezetében - írja a Magyar Nemzet. A pénztárak szerint nagyobb adókedvezményekkel kellene megtakarításra ösztönözni az embereket.
Ha rövid időn belül nem indulnak újra a Malév-járatok akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a beutazó vendégek száma Budapesten a következő hetekben - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) alelnöke pénteken az MTI-nek.
Öt magyarországi beruházás, köztük a 4-es metró projekt is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját minden évben összeállítja két civil szervezet. Az intézmények...
A következő években újabb 7300 álláshelyet szüntet meg a második legnagyobb brit gyógyszeripari cég, az AstraZeneca, miután az elmúlt években már jelentős létszámcsökkentést hajtott végre - írja a Magyar Nemzet.
Vizsgálatot indítottak svájci hatóságok több európai, amerikai és japán banknál, mert azt feltételezik, hogy a pénzintézetek összehangoltan befolyásolták a bankközi kamatlábat.
Meglepő fordulatot vett az amerikai igazságügyi minisztérium és Svájc legrégebbi privátbankja, a Wegelin közötti adózási vita, csütörtökön beperelték az ügyészek a bankot adócsalás vádjával - írja a...
Meghosszabbítja a felvételi jelentkezési határidőt az Oktatásért Felelős Államtitkárság - áll a február 2-ai közleményben. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese szerint nem hetekben kellett volna mérni a halasztást, legalább egyéves felkészülési időt kellett volna hagyni.
Bizonytalan elmozdulásokat láthatunk ma többnyire az európai piacokon, a vezető részvényindexek 6 hónapos csúcsukról indultak mérsékelt csökkenésnek. A későbbiekben az amerikai makroadatok befektetői...
Február 2-től újabb húszmilliárd forinttal megemelték a 2015/J jelzésű, évi 9,6 százalékos kamatozású inflációkövető kötvény maximális mennyiségét, vagyis kevesebb, mint négy hét alatt elfogyhatott az előző nyolcvanmilliárd. A kötvény az állampapír-hozamok csökkenése miatt vonzóbb, egyelőre a bankbetétek sem érik utol.
Helyreállt az áramszolgáltatás, így hamarosan fűtés és meleg víz is lesz azon a százhalombattai lakótelepen, ahol egy trafóállomás és egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt hajnalban üzemzavar keletkezett - közölte a város alpolgármestere pénteken késő délelőtt.
Minden utcában élnek veszélyeztetett emberek: vagy tudják, vagy nem. Ma a rosszindulatú májdaganatok nagy részét akkor fedezik fel, amikor már panaszokat okoz, s szétterjedt a rákos folyamat.
Jelentős, 66%-os kapacitásbővítésre készül idén a Wizz Air Magyarországon a Malévval kapcsolatos események hatására. Új célállomásként megjelenik Bukarest, de érdeklődik Moszkva, Kijev, Isztanbul és...
Már több ízelítőt is kaptunk a japán prémiummárka, az Infiniti jövőjének egyik alapkövéül szolgáló hibrid technológiát is tartalmazó sportautóról, azonban az üdvözülés csakis a Genfi Autószalonon következhet be, addig egyelőre be kell érnünk az információmorzsákkal is.
Vizsgálatot indítanak a svájci hatóságok, mert gyanújuk szerint összehangoltan befolyásolták a hivatalos bankközi kamatlábakat. Korábban már az Európai Bizottság is úgy vélte, hogy a brit és a japán kamatszintek nem a piaci mozgások szerint alakultak, hanem direkt mozgatták azokat. Ha ez igaz, akkor az azt jelenti, hogy évek óta rengeteg terméknek volt rossz az árazása. Elsősorban a származékos…
Tavaly két és félszer több kényszer-végelszámolást indított a NAV, mint egy évvel korábban. A bekeményítés oka, hogy az adóhatóság tömegesen számolja fel azokat a társaságokat, akik elmulasztják benyújtani mérlegüket, és a korábbi gyakorlatnál jóval szigorúbb eljárásban részesültek a mulasztók.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ma reggel arra kérte a hajléktalanokat, mindenképpen keressék fel a segítő pontokat. A közmunkában felújított hajléktalanszállóknak köszönhetően van annyi hely, amennyi hajléktalan van Budapesten és környékén - írja a hirado.hu.
Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 110. játéknapján az Edmonton Oilers játékosa, Sam Gagner nyolc pontot szerzett a Chicago Blackhawks elleni mérkőzésen, ezzel Wayne Gretzky és Paul Coffey klubcsúcsát.
„Himihumi" képzések helyett a szakképzést erősítené a miniszterelnök Magyarországon. Mint mondja, aki akar, az tanulhat, csak a kötelezettségei nőnek a korábbiakhoz képest. A munkaerőpiaci helyzetet érdemes már a felvételikor figyelemmel kísérni. Úgy tűnik, a mérnöki karok biztosíthatnak megélhetést.
Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak. A Wizz Air azonnal bejelentette: nagyobb szerpet vállalnak Budapesten; a Smartwings bejelentkezett az utazási irodás szerződésekért.
Megszüntette a parlamenti képviselők, az államfő, az államügyészek, a bírák és a rendfenntartó szervek tagjainak szabálysértési mentességét pénteken a szlovák törvényhozás.
Háromnegyed hétkor a társaság közleményben tudatta, hogy az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerû mûködésének...
Nemzetközi visszhangot is kiváltott a Malév összeomlása. A BBC beszámolt arról, hogy „66 évnyi majdnem folyamatos működtetés után a Malév járatai többé nem szállnak fel”.
Az Iráni Iszlám Köztársaság nem hajt fejet a nemzetközi nyomás előtt – közölte az ország legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah. Az iszlamista vezető azt ígérte híveinek, hogy a világ hamarosan megszabadul a „rákos cionista rezsimtől” és hozzátette: bárkit támogatni fognak, aki a zsidó állam ellen kíván harcolni.
Bár egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a Svájci Nemzeti Bank új elnöke, az alelnök, Thomas Jordan igyekezett biztosítani mindenkit, hogy nem adják fel a frank védelmét. Korábban jelentősen erősödött a svájci deviza arra a várakozásra, hogy a jegybank talán elengedi azt a célját, hogy mindenáron megvédje a frankot a további erősödéstől.
18. A semmisség 27. § (1) Semmis az a megállapodás, amely munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabály megkerülésével jött létre.
A Wizz Air 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámmal számolnak és új célállomásokra indulnak, az első Bukarest lesz - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.
A friss számítások szerint Siófokon 15-16 óra között, Budapesten és Miskolcon 19-20 óra körül kezdődhet a havazás. A várható havazás, vagy hófúvás miatt kilenc megyére már piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat....