A magyar felsőoktatásról szóló jogszabályt vizsgálják Brüsszelben, hogy kiderüljön: sérti-e a személyek szabad áramlásának alapelvét, illetve a korai iskolaelhagyók arányának csökkentését célzó közösségi célkitűzéseket - tudta meg a BruxInfo.
"Start a diplomáért" Nyílt konzultációs, információs, felvételi napok címmel országjáró körútra indulnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága, az Oktatási Hivatal, az Educatio Kft. és a Diákhitel Központ munkatársai. A rendezvénysorozat, amely során a diákok és szülők a felsőoktatási törvény januári módosításaival kapcsolatban tehetik fel kérdéseiket, öt vidéki és…
Királyszentistván tiltakozása ellenére épül a település közelében a krematórium, pedig az ügy a parlamentet is megjárta - mondta Kőszegi Ilona, a Veszprém megyei település független polgármestere az MTI megkeresésére.
Az Egyesült Államok fel akarja gyorsítani a tálibokkal folytatott "kényes" tárgyalásokat, hogy a májusi NATO-csúcson már "komoly béketárgyalásokról" tudjon beszámolni - közölte szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a Reuters hírügynökség.
Az itthon ritkán emlegetett foglalkoztatói nyugdíj a svéd modell hangsúlyos eleme, az EU számos országában az állami nyugdíjrendszert legerőteljesebben kiegészítő pillér.
A Standard & Poor's számára a magyar államadós-osztályzat kialakítása szempontjából elsősorban a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság a fő tényező. Az európai szuverén adósbesorolásokért felelős igazgató azonban még nem tudott arról véleményt mondani, hogy egy lehetséges IMF/EU-megállapodás javíthatná-e a magyar adósosztályzatokat.
Új büntetőeljárási kódexet bocsát társadalmi vitára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium – és még a nyári szünet előtt új kódexet fogadhat el az országgyűlés. A gyorsabb, hatékonyabb igazságszolgáltatást, a sértettek és az elkövetők számára tisztább viszonyokat szeretne a kormány – mondta Répássy Róbert, a tárca igazságügyi államtitkára, aki szerint a tervezet még változhat – hiszen egy…
A görög kormánykoalíció pártvezetőinek nem sikerült megállapodniuk a nyugdíjkifizetéseket érintő 300 millió eurós megszorításban. Athéni forrás szerint azonban Görögország további 15 napot kapott arra a trojkától, hogy megtalálja 300 millió euró megtakarításának forrását az újabb mentőcsomagért cserébe. Mentőcsomag nélkül már márciusban csődbe mehet Görögország.
A cseh parlament felsőháza is rábólintott a közvetlen államfőválasztás bevezetésére, így 2013-ban már a lakosság választhat elnököt. A választás kétfordulós lesz, jelöltet pedig 50 ezer támogató összegyűjtésével bárki állíthat.
Naponta többször együnk teljes gabonaszemből készült falatokat, kenyeret, kását, akár ilyen süteményt is. Így nem csak energiát juttatunk szervezetünkbe, hanem vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, rostot is.
Az Egyesült Államok fel akarja gyorsítani a tálibokkal folytatott "kényes" tárgyalásokat, hogy a májusi NATO-csúcson már "komoly béketárgyalásokról" tudjon beszámolni - közölte szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a Reuters hírügynökség.
A görög kormánykoalíció pártvezetői szerdán megtartották a már többször elhalasztott csúcstalálkozójukat a 130 milliárd eurós mentőcsomagért meghozandó megszorító intézkedésekről, de a nyugdíjcsökkentés kérdése miatt még mindig nem sikerült teljesen megállapodniuk.
Nem a Malév, hanem a budapesti repülőtér privatizációs szerződéseiben kell keresni azt a klauzulát, amely biztosítja a jogot az üzemeltetőnek, hogy amennyiben veszteséges működése esetén nem tudja törleszteni hiteleit, a finanszírozó bankok az államtól kérjék annak átvállalását - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
Megtorpant csütörtök reggelre a kedd óta tartó forinterősödés, előző napi nyereségét a görög hitel-megállapodás aláírásának elhalasztását követő negatív piaci reakciók hatására a forint kissé korrigálta.
Várhatóan nem dől meg sem az országos, sem a budapesti hidegrekord a napokban, bár az elmúlt éjszaka mínusz 26,1 Celsius-fokot mértek Baján, ez másfél fokkal volt melegebb, mint az ezen a napon mért eddig leghidegebb - mondta el Mesterházy András, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa csütörtökön az MTI-nek.
Az olasz szakember eddig Anglia válogatottját irányította, John Terry állítólagos rasszista kijelentése kapcsán kipattant botrány miatt távozott azonnali hatállyal.
Az előző év második félévében 13 százalékkal nőtt azon munkavállalók száma, akik semmilyen juttatásban sem részesültek munkaadójuktól a fizetésükön kívül. A Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu kutatói ezúttal 2011 második félévének béren felüli juttatásait hasonlították össze a korábbi adatokkal.
Fizetésemelést, a munkáltatók által fizetett, mindenre kiterjedő egészségügyi biztosítást, magasabb nyugdíjjárulékot és személyes pánikgombot kapnak a New York-i szállodák személyzetének tagjai - beleértve a szobalányokat - írta szerdán a The New York Times.
BUDAPEST – Gyanúsítottként hallgatták ki Márki Zsuzsannát (24), alias VV Zsuzsit a VIII. kerületi nyomozók. A Blikk információi szerint a súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított nő nem bánta meg, amit tett.
Megkapta a végső törvényhozási jóváhagyást Washington szövetségi államban az azonos neműek házasságkötését engedélyező törvény, így ez az állam lehet a hetedik az Egyesült Államokban, amely megengedi a melegek frigyét.
Az Opel elnök-vezérigazgatója a munkatársaknak küldött levelében cáfolta, azt a korábban megjelent hírt, mely szerint a General Motorsnak elfogyott a türelme az Opel folyamatos veszteségei miatt, és gyárbezárásokhoz, elbocsátásokhoz fog folyamodni.
Jade-maszkot fedeztek fel Teotihuacan-romvárosban, a Nap-piramisban - jelentette be az a mexikói kutatócsoport, amely 2008 és 2011 között tárta fel a 65 méteres építményt.
A kárnyilvántartóban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződők adatainak hibája miatt több tízezer autós kerülhet az aktuális bónusz fokozatából alap-fokozatba egy évre - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
Királyszentistván tiltakozása ellenére épül a település közelében a krematórium, pedig az ügy a parlamentet is megjárta - mondta Kőszegi Ilona, a Veszprém megyei település független polgármestere az MTI megkeresésére.
Görögország további 15 napot kapott arra az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkától, hogy megtalálja 300 millió euró megtakarításának forrását az újabb mentőcsomagért cserébe - közölte csütörtök hajnalban egy meg nem nevezett kormánytisztviselő.
Az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről tartanak nyilvános meghallgatást Brüsszelben az Európai Parlament liberális frakciójának kezdeményezésére csütörtökön. Az európai bizottság részéről felszólal Neelie Kroes uniós biztos, a magyar kormány nevében pedig Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Meghallgatják továbbá Társaság a Szabadságjogokért képviselőjét, valamint a…
Kamatdöntő ülést tart csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE); elemzők arra számítanak, hogy egyik testület sem változtat a meglévő irányadó kamatszinten, ami az EKB esetében 1,00 százalék, míg a BoE esetében 0,5 százalék.
A várakozásoknál magasabb profit számokat tartalmazó negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a mai piaczárást követően az Egis, melynek üzemi eredménye 14, nettó profitja azonban mindössze...
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 116. játéknapján a Buffalo Sabres kegyelmet nem ismerve kiütötte a címvédő Boston Bruins csapatát. A remek formában lévő Edmonton Olers sem tudta megállítani a Detroit Red Wings-et hazai pályán.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már keresi a megoldást a munkaerő-kölcsönző cégek bérkompenzációs nehézségeire - közölte az NGM szerdán az MTI-vel, reagálva a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének felvetésére.
Bár korábban már kínáltak szériaközeli ízelítőt belőle, az egy hónap múlva kezdődő Genfi Autószalonon mutatkozik be az Opel Astra csúcsváltozatának gyártásba kerülő példánya. Az OPC a jelenlegi piac legerősebb sportkompaktja lesz.
A költségvetési formában működő szervezetek esetén - ide tartozik az egészségügyi intézmények túlnyomó többsége - a bruttó bérek változatlanok, itt minden munkavállaló január elsejével visszamenőleg megkapja a bérkompenzáció összegét, ha a jogosultságról március 15-ig nyilatkozik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel, hozzáfűzve, hogy ezáltal nettó keresetveszteség…
Ésszerű kompromisszumra törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai a vagyonkezelői szerződés ügyében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya.
Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft. A...
A budapesti repülőtér privatizációs szerződéseiben kell keresni azt a klauzulát, amely biztosítja a jogot az üzemeltetőnek, hogy amennyiben veszteséges működése esetén nem tudja törleszteni hiteleit,...
Az állami költségvetés milliárdos, Komárom városa több százmilliós bevételtől esik el a Nokia csoportos leépítése miatt. A 2300 ember elküldése az utóbbi évek legnagyobb csoportos leépítése. A Nokia korábbi eredményei azonban árulkodóak, a cég egyre kevesebb bevételre tett szert itthon, így egyre kevesebb adót is fizetett be.
Konkrét összegű, néhány tízezer forintról szóló ajánlatot tett a szerdai bértárgyaláson az érdekvédőknek Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár....
Két napnyi emelkedés után lefelé mozdultak az ázsiai részvénypiacok, a befektetők hangulatát rontotta a vártnál nagyobb kínai infláció, a gyenge japán makrogazdasági adat, valamint a Görögországgal kapcsolatos bizonytalanság.
Több ázsiai részvénypiac is mérsékelt csökkenést mutatott a csütörtöki kereskedésben, miután a görög államadósság rendezésének további húzódása is elbizonytalanította a befektetőket. Kínában a...