2012. február 9. csütörtök

febr. 9
15:45
Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás (Privátbankár)
A görög minimálbér 22 százalékos csökkentését és 150 ezer közalkalmazott elbocsátását látná szívesen az IMF/EU/EKB trojka az athéni tárgyalásokon egyebek mellett, feltételéül a következő mentőcsomagnak. Az EKB elnöke megerősítette, hogy megszületett a megállapodás a megszorításokról. Közben az Európai Központ Bank és a brit jegybank is döntött a kamatokról és a monetáris politika folytatásáról. (A…
febr. 9
15:45
Gyanúsítottként hallgatták ki Juhász Ferencet (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként kihallgatta csütörtökön Juhász Ferenc országgyűlési képviselőt, volt honvédelmi minisztert jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt.
febr. 9
15:46
Nagyot bukik a válással az énekesnő: nem volt házassági szerződés (hirado.hu)
A jelentős vagyon valószínűleg feleződik, dacára, hogy az énekesnő négyszer annyit keresett, mint a férje.
febr. 9
15:47
ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni (Privátbankár)
Az ÁSZ elnöke szerint a hárompilléres nyugdíjrendszer túl nagy terhet jelentett a magyar államnak. A nyugdíjfőigazgatóság vezetője szerint pedig legalább 3200 milliárdnyi államadósságot generált a magánpénztári rendszer fenntartása. Mészáros József beszélt a szerzett jogokról, a rokkant nyugdíjakról és arról, kell-e dolgozni nyugdíj mellett.
febr. 9
15:48
RTL-vezér lesz a Turner új elnöke (HR Portál)
Új elnök áll a Turner Broadcasting System International élére a nemzetközileg elismert televíziós vezető, Gerhard Zeiler személyében - jelentette be Phil Kent elnök-vezérigazgató.
febr. 9
15:57
Milliárdokat fialt Taylor Van Gogh-ja (BorsOnline)
Előzetesen több mint kétmilliárd forintnyi összegre becsülte a Christie's aukciós cég Vincent van Gogh, Edgar Degas és Claude Picasso azon alkotásait, amelyeket Elizabeth Taylor gyűjteményéből árvereztek el Londonban.
febr. 9
16:00
Nem jelent meg a békéltető meghallgatáson a Vidi edzője (Metropol)
Paulo Sousa, a Videoton FC portugál vezetőedzője egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg azon a személyes meghallgatáson, amelyet a tavaly szeptember 14-én félbeszakadt felcsúti barátságos labdarúgó-mérkőzésen történt állítólagos fejelése miatt csütörtök délután tartottak meg a Bicskei Városi Bíróságon.
febr. 9
16:00
Draghi: a növekedési kilátásokat még kockázatok terhelik (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB)kormányzótanácsa nem változtatott 1,00 százalékos irányadó kamatlábán csütörtöki kamatdöntő ülésén, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
febr. 9
16:00
Jelenleg nem készül a PKN egy esetleges Lotos egyesülésre (Portfolio)
Bár látja a Lotos-szal való szinergiák lehetőségét a PKN pénzügyi igazgatója, a menedzser elmondása szerint jelenleg nem dolgoznak a két cég esetleges egyesülésén - írja a Dow Jones hírügynökség. A...
febr. 9
16:02
A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2005-ben tárta fel nyolc útépítő cég versenykorlátozó megállapodását, amely miatt összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki, a Fővárosi Bíróság, majd a Fővárosi Ítélőtábla után a Kúria is helyben hagyta a cégek elmarasztalását - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
febr. 9
16:02
IMF: előbb konkrét lépéseket várunk a magyar kormánytól (Portfolio)
Előbb kézzelfogható jeleit kell annak látnunk, hogy a magyar kormány kész elkötelezni magát kulcsfontosságú gazdasági kérdésekben ahhoz, hogy újraindulhassanak a hitelkeretről szóló hivatalos...
febr. 9
16:03
IMF: Orbánéknál pattog a labda (ATV)
A magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra és a növekedésre kell összpontosítania - mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén csütörtökön. Kifejtette: a Nemzetközi Valutaalap folyamatos párbeszédet folytat a magyar kormánnyal, és több javaslatát is nyilvánosságra hozta a…
febr. 9
16:04
A görög megállapodás hírére emelkedéssel nyitottak az USA piacok (ProfitLine)
Emelkedő indexekkel indult csütörtökön a kereskedés a New York-i értéktőzsdéken, miután megegyezésre jutottak a görög kormánypártok a második, 130 milliárd eurós IMF/EU-segélycsomagért meghozandó megszorítások ügyében. Javította emellett a befektetői hangulatot az is, hogy a munkanélküli kérelmek száma csökkent a múlt héten.
febr. 9
16:04
Miért mondana le az OMV Romániáról? (Portfolio)
Érdekes lapértesülések láttak ma napvilágot Romániában az OMV-vel kapcsolatban: az osztrák cég állítólag a Gazprommal folytat tárgyalásokat 51%-os Petrom részesedésének eladásáról. Bár az orosz fél...
febr. 9
16:09
Országszerte növekszik a légszennyezés mértéke (WebBeteg)
Országszerte tovább romlott a levegő minősége: csütörtökön már öt település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) a szálló por magas koncentrációja miatt. A fővárosban továbbra is érvényben van a szmogriadó tájékoztatási fokozata.
febr. 9
16:09
A szegedi csodában bízva (Agroinform)
A Tisza-partiak a Kiel otthonában lépnek pályára, ha nem szereznek pontot, búcsút inthetnek a továbbjutásnak.
febr. 9
16:11
Markus Babbel lesz a Hoffenheim vezetőedzője - sajtóhír (Agroinform)
A tavaly decemberben a Hertha Berlin kispadjáról távozó szakember ülhet le Holger Stanislawski helyére.
febr. 9
16:15
Közérdekű információ: rövidebb lesz a próbaidő (BorsOnline)
Idén több változást is hoz a 2012. július 1-jén hatályba lépő Új Munka Törvénykönyve. Az egyik ilyen változás a próbaidő maximalizált idejének csökkentése – hívta fel a figyelmet Széles Imre, a Verlag Dashöfer Szakkiadó szakértője a dashorfer.hu internetes oldalon.
febr. 9
16:15
140 milliárdot kaszált a Real (Blikk)
London — A Deloitte könyvvizsgáló cég szerint a bevételei alapján a Real Madrid a világ leggazdagabb labdarúgóklubja, a 2011. június 30-án zárult üzleti évben a sportágban rekordot jelentő 479,5 millió eurót (140 milliárd forintot) keresett.
febr. 9
16:15
Megállapodtak a görög pártok az újabb megszorító csomag részleteiről (Infostart)
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve ezzel az utat ahhoz, hogy az ország nemzetközi hitelezői elfogadhassák az újabb 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot.
febr. 9
16:15
Szertefoszlott illúziók a reklámpiacon (Kreatív Online)
Vészjóslóak a 2011-es év hirdetési trendjei. A Kantar Media éves elemzése.
febr. 9
16:15
Kihűlés fenyegette egy határsértő afgán család gyermekeit (Blikk)
febr. 9
16:15
Vízilabda-BL: Vargáék és Kásásék is fölényesen nyertek (Sport365)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a Primorje Rijeka a Varga testvérek vezetésével győzte le a görög Vouliagmeni NC-t. Mindhárom magyarját nélkülözte a Ferla Pro Recco, amely a CN Marseille-t ütötte ki.
febr. 9
16:17
Puttonyos Cruze (Blikk)
A négyajtós és a ferdehátú után jön a Cruze kombiváltozata
febr. 9
16:18
Kihűlés fenyegette egy határsértő család gyermekeit (Metropol)
Kihűlés tünetei mutatkoztak két afgán gyermeknél, amikor határsértő családjukkal együtt elfogták őket a rendőrök Kelebia közelében — tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
febr. 9
16:18
Óceánjáró - A túlélők több mint kétmillió dolláros kártérítést remélhetnek (Kripto Akadémia)
Fejenként több mint kétmillió dollár kártérítést kér a túlélők számára a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia utasait képviselő amerikai ügyvéd, aki csütörtökön Rómában tartott sajtótájékoztatót.
febr. 9
16:18
Magyarországról szavaznak a jövő héten az Európai Parlamentben (hirado.hu)
A magyarországi jogalkotási folyamattal kapcsolatos állásfoglalásról való szavazás is szerepel az Európai Parlament jövő heti strasbourgi plenáris ülésének napirendjén.
febr. 9
16:18
Kész a jelzálog-megállapodás, fellélegezhetnek az amerikai bankok (Portfolio)
Véglegesítették a bankokkal megkötendő jelzálogpiaci megállapodást a kormányzati szervek Amerikában. Az öt legnagyobb amerikai bank számára 26 milliárd dolláros költséggel járó egyezséget nagy...
febr. 9
16:20
Ombudsman: sérültek a hajléktalanok jogai (Metropol)
Az alapvető jogok biztosa fenntartja azon megállapításait, miszerint önkényes és jogi felhatalmazás nélküli volt a zuglói hajléktalantelep felszámolása.
febr. 9
16:20
Saját házában halt meg egy nő a hideg miatt (hirado.hu)
A rendőrség feltételezése szerint kihűlés okozta annak a nőnek a halálát, akinek a holttestére szerdán találtak rá a saját házában.
febr. 9
16:21
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát (Privátbankár)
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb futballklub bevételei három százalékkal növekedtek, miközben az európai gazdaság növekedési üteme csak ennek…
febr. 9
16:21
Filléres jegyárakkal venné át a Malév helyét a Ryanair (Pénzcentrum)
Jövő héten indulhatnak a Ryanair járatai Budapestről - közölte mai sajtótájékoztatóján Michael O'Leary, az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója. A társaság 5000 jegyet ezer forint alatti áron kínál a meghirdetett járataira....
febr. 9
16:21
Molnár: az eurózóna képes lesz szembenézni a görög államcsőddel (ATV)
A katasztrófapolitika kérdésével foglalkozó elemzést közölt egyik blogbejegyzésében Molnár Gusztáv geopolitikus, a HVG újságírója. Molnár Gusztáv szerint a katasztrófapolitika alapvetően sikeres is lehet, így e fogalom nem összetévesztendő a katasztrofális politikával.
febr. 9
16:21
Vígegyetem és maratoni tánc a Vígszínházban (Metropol)
A Vígegyetem-sorozatban „Shakespeare-szemináriummal”, következő bemutatójához kapcsolódva pedig maratoni táncpróbával várja februárban közönségét a Vígszínház.
febr. 9
16:22
Jobbik: a kormány szerint is létezik "cigánybűnözés" (hirado.hu)
A párt felszólítja a kormányt, hogy valljon színt és nyilvánosan is ismerje el, amit már eddig is "mindenki tud", hogy "szociokulturális alapon igenis létezik cigánybűnözés" Magyarországon.
febr. 9
16:23
Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt (Privátbankár)
Lekerült az államadósság-nyomásmérő az NGM honlapjáról, az alkalmazás tavaly március óta csupán egyszer frissült. De akik nem tudják, miről van szó, ne csüggedjenek - a Privátbankáron továbbra is elérhető az alkalmazás, igaz azt kicsit megbuheráltuk.
febr. 9
16:23
Márciusban nyit a genfi autószalon (ATV)
A Chevrolet Cruze kombi világpremierjére a március elejei 82. Genfi Autószalonon kerül sor. A Chevrolet legnépszerűbb típusának ez a karosszéria-változata a lépcsőshátú és a lejtőshátú mellé sorakozik fel, amelyekből együttesen már több mint egymillió talált gazdára világszerte, a 2009-es piaci bevezetés óta.
febr. 9
16:24
MÁV: 12 milliárdot spóroltak, de új mozdonyokra nem lesz pénz (hirado.hu)
A MÁV vezérigazgatója szerint azonban illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendű megtakarításokban gondolokozni.
febr. 9
16:25
Az ombudsman fenntartja: jogi felhatalmazás nélkül intézkedett a kerület (ATV)
Az alapvető jogok biztosa fenntartja azon megállapításait, miszerint önkényes és jogi felhatalmazás nélküli volt a zuglói hajléktalantelep felszámolása.
febr. 9
16:26
Szíria: egy humanitárius szervezet szerint "könyörtelen leszámolás" folyik (hirado.hu)
A rezsim nem kíméli a gyerekeket sem.
febr. 9
16:27
Kiderült: Oszkó a Wizzair igazgatóságának a tagja (ATV)
Érdekes információ található a Wizzair Holdings éves jelentésében - írja az ecoline.hu. A dokumentumból kiderül, hogy Oszkó Péter tavaly áprilisban csatlakozott a Wizzair igazgatóságához.
febr. 9
16:27
Étvágytalanul lép színre Ford B-Max (Auto Pult)
A Ford, úgy tűnik jól elkapta a fonalat és a teljesítmény mellett a fogyasztás, illetve kibocsátás párosára is rágyúrt az utóbbi időben. A gyáriak ígérete szerint a B-Max akár az 1,6 literes turbódízel motorral, akár az új, egyliteres háromhengeres turbós benzinessel kategóriájának leggazdaságosabb választása lesz.
febr. 9
16:27
Paulo Sousa nem jelent meg a békéltető meghallgatáson (Agroinform)
A tréner egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg a bíróságon, tovább folytatódhat a "fejeléses"-ügy.
febr. 9
16:29
A jobbikos képviselő a büntethetőség határán táncol (ATV)
Ügyészségi kérdés, hogy lehet-e egyáltalán büntetendő, ha pedig igen, akkor a bírói hozzáálláson múlik, hogy elkaszálják-e Gyöngyösi Márton jobbikos külpolitikust a holocaust relativizálásáért – legalábbis a portálunknak nyilatkozó ügyvéd szerint.
febr. 9
16:29
Vége a finomkodásnak: itt a 250 lóerős Kia Track’ster (Auto Pult)
A Kia sosem volt a harapós, sportos gépekről ismeretes, most mégis úgy tűnik, ilyen irányban bővítik a kínálatot a kihalással fenyegetett Soul maradványaiból táplálkozva. A Chicagói Autószalonon debütáló Track’ster viszont pont azt mutatja meg, hogy a Kia is ért a teljesítmény nyelvén.
febr. 9
16:33
Világvégére készülnek az amerikaiak (Blikk)
Phoenix — Egyre több amerikai készül a világvégére, közülük már sokan nem is dolgoznak, kizárólag a túlélésre rendezkedtek be.
febr. 9
16:33
Riasztási küszöb felett Várpalota és Ajka levegőszennyezettsége (Infostart)
Meghaladta a riasztási küszöbértéket Várpalota és Ajka levegőszennyezettsége, a csütörtöki adatok nem mutattak javulást, így pénteken valószínűleg szmogriadót kell elrendelni, de a két város önkormányzatának még nincs szmogriadó-rendelete - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség az MTI-vel.
febr. 9
16:33
Címötleteket vár a Discovery (Kreatív Online)
A kommandósokról szóló hatrészes sorozatához.
febr. 9
16:33
Újabb jogsértő reklámok miatt bírságolt a GVH (ProfitLine)
kiszabható legmagasabb összegű, összesen közel 60 millió forint bírságot szabott ki két fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó cégre, valamint az egyikkel szerződésben álló vállalkozásokra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
febr. 9
16:35
Videó: Majka begerjedt Kozso szexi rockcsirkéitől (Blikk)

Keresés