Az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét - hangoztatta Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán.
Budapest – Újabb szélhámosság miatt vették őrizetbe az „életműdíjas csalásért" januárban 6 hónap börtönre ítélt P. Ottót (56). Az elmúlt hónapokban a Fővárosi Vízművekre hivatkozva csalt ki egy társával mintegy 20 millió forintot idősektől.
Megkezdődött a "battonyai rémként" elhíresült férfi büntetőpere csütörtökön a Gyulai Törvényszéken; a vádlott az ügyészség szerint 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, egy hónappal később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták.
Egyoldalas interjút közölt Kertész Imrével a Le Monde csütörtök délután megjelent számában, amelyben a mértékadó liberális francia napilap a magyar politikai helyzetről és írói koncepciójáról kérdezte berlini otthonában a Nobel-díjas magyar írót.
A Portfolio.hu soron következő trader klubján lerántjuk a leplet a hagyományos Forex kereskedési cégekről, és megismerheti az úgynevezett "no dealing desk" devizakereskedést, ahol a megbízások...
Ankara - Alaposan összekülönböztek a török parlament frakciói a legutóbbi ülésükön. Vélhetően nem a legutolsó divat volt a vita tárgya, mégis a ruhadarabok látták kárát az összetűzésnek.
Több, mint 20 kanadai és kínai vállalat, nagyjából 3 milliárd dollár értékű üzletet kötött Stephen Harper kanadai kormányfő látogatásához kapcsolódóan Pekingben. A szerződések érintik a repülés, a pénzügyek, a vasúti szállítás, a bányászat, a távközlés, az építőipar, a környezetvédelem, az oktatás és a gyógyszeripar területét.
Értékesítési rekorddal kezdte az évet az Audi: a Volkswagen leányvállalata világszerte 0,8 százalékos emelkedést ért el eladásaiban, és ezzel 96.100 járművet értékesített januárban, miközben Európában 13 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.
Győr–Tanzánia – A Kilimandzsáró legfiatalabb és egyben legmagasabb csúcsát vette célba most Csík Tibor, aki tériszonya ellenére hatezer méter magasságból nézett szét Afrika felett.
A HM jelenlegi vezetése egy hét alatt több tartalékossal kötött szerződést, mint amennyivel a szocialisták nyolc év után átadták a kormányzást - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája.
Budapest — Egyre inkább égett a lába alatt a talaj; végül megelégelte a hazugságot, és bár csak részben, de elismerte H. Zsolt (37), hogy a Costa Concordiával történt tragédiából akart kártérítési pénzhez jutni.
A szíriai belső konfliktus kezdete óta csütörtökön először vetettek be harci helikoptereket a kormányerők Homsz városban az ellenzéki erők ellen - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
Jogerősen pert nyertek a Független Hírügynökség ellen a cég azon munkatársi, akik elbocsátásuk jogszerűségét vitatták és az elmaradt járandóságuk megfizetését kérték.
A magas nyersanyagárak miatti költségnyomást és a nagyobb észak-amerikai marketing és reklámköltéseket ellensúlyozandó a Pepsi 8700 fős elbocsátást tervez - írja a CNBC. A munkaerő 3%-ára rúgnak...
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16-17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban - mondta Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa az Európai Parlamentben (EP) csütörtökön a magyarországi helyzetről tartott…
Budapest — Kevesen tudják, hogy Oszter Alexandra (31) nemcsak színésznőként, de képzőművészként is megállja a helyét, Oszter Sándor és Failoni Donatella lánya ráadásul alapvetően az utóbbi szakmával indult el a művészet útján.
Másfél héttel előzetes letartóztatása után meghalt a Dorozsmai úti börtönben K. Károlyné B. Terézia. A nő több betegségben is szenvedett és rokonai szerint nem kapta meg a megfelelő gyógyszereit a zárkában.
Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút Csurka István írótól, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnökétől a budapesti Fiumei úti temetőben - tudatta a párt a honlapján.
Az amerikai védelmi minisztériumot is felkeresi majd Hszi Csin-ping kínai alelnök, aki a jövő héten érkezik hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba - közölte csütörtökön a The Wall Street Journal.
Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút Csurka István írótól, a Magyar Igazság és Élet Pártjának elnökétől a budapesti Fiumei úti temetőben - tudatta a párt a honlapján.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) négy ügycsoportban, összesen 12 tényállás alapján csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen - közölte a hivatal.
Az országosan indított valamint a kistérségekben és a településeken tervezett közfoglalkoztatási programok megvalósítására 8 milliárd forintot kapnak 2012-ben támogatásként a Szolnok megyei cégek, társulatok, szervezetek és önkormányzatok, ezzel 9 ezer ember közfoglalkoztatása érhető el - közölte Deák Miklósné, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója.
Rekorderedményt és értékesítési bevétel ért el a Lenovo számítógépgyártó vállalat üzleti évének 2011. december 31-én zárult harmadik negyedévében, piaci részesedését pedig sorban a 11-ik egymást követő negyedévben növelte.
Mérsékelt pluszban kezdték a mai kereskedést az amerikai részvényindexek, miután a rétestésztaként nyúló görög ügyben ma egy újabb döntést tudhatunk magunk mögött. A görögök megállapodtak a...
Akárcsak szerdán, csütörtökön is fél négy körül érkezett meg a Miskolcról hétfőn indult, és Budapestre tartó éhségmenet az aktuális, aznapi célállomásra, ezúttal Detkre.
Csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének gyanúja miatt tizenkét feljelentést tett a Kehi.
Én, József Attila (Attila szerelmei) címmel József Attiláról szóló zenés játékot tűz műsorra a Madách Színház: a kettős szereposztásban látható musical bemutatóját pénteken és szombaton tartják.
Az új Btk. szigorítaná a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, és a tervezet kizárná az elterelésből azokat a fiatalokat, akik rendszeres fogyasztók, és két éven belül többször is előállította őket a rendőr.
Világsztárok álltak ki a doppingvétség miatt eltiltott Alberto Contador mellett. Fernando Alonso, Rafael Nadal vagy az ítélet egyik haszonélvezője, Andy Schleck szerint is ártatlan a spanyol kerekes.
Los Angeles – Mégis lehet visszaút Lewis Hamilton (27) számára? A Forma-1-es McLaren jelenleg Jerezben tesztelő brit pilótáját ismét együtt látták korábbi szerelmével, Nicole Scherzingerrel (33).
Egy sor egyértelműen jobboldali kötelezettségvállalásra tett ígéretet Nicolas Sarkozy francia államfő egy lapinterjúban az alig három hónap múlva esedékes elnökválasztás előtt.