A Kia sosem volt a harapós, sportos gépekről ismeretes, most mégis úgy tűnik, ilyen irányban bővítik a kínálatot a kihalással fenyegetett Soul maradványaiból táplálkozva. A Chicagói Autószalonon debütáló Track’ster viszont pont azt mutatja meg, hogy a Kia is ért a teljesítmény nyelvén.
Nem változtatott 1,00 százalékos irányadó kamatlábán az Európai Központi Bank (EKB)kormányzótanácsa csütörtöki kamatdöntő ülésén, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) azzal számol, hogy nem éri kár a nyári charterutasokat a Malév leállása kapcsán, mivel már elkezdték az átfoglalásokat - közölte Molnár Gabriella, a szervezet elnöke fogyasztóvédelmi egyesületekkel közösen tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
Úgy érzed, megfagy a levegő, ha a főnököd a közeledben van? Lehet, hogy az egész csak a te fejedben létezik! Ám, ha emiatt aggódsz, olvasd el összeállításunkat, amiből kiderül, felettesed valóban nem rajong-e érted.
A magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra és a növekedésre kell összpontosítania - mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén csütörtökön. Kifejtette: a Nemzetközi Valutaalap folyamatos párbeszédet folytat a magyar kormánnyal, és több javaslatát is nyilvánosságra hozta a…
A hosszú évek óta beállt hazai mobilpiaccal és az e téren megfigyelhető paradigmaváltással magyarázta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese, hogy egy negyedik mobilszolgáltató is beléphet a már így is túlzsúfoltnak mondott magyar piacra.
"Egyértelműen a legjobb könyv amit a befektetésekről valaha is írtak!"- ezekkel a szavakkal méltatta Warren Buffett, a világ legnagyobb befektetési guruja tanárának és mentorának örök érvényű...
Hamarosan frissülni fog a kormány hivatalos oldalán elérhető adósságnyomás-mérő honlapja - árulta el Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az origónak adott interjújában. ...
A görög minimálbér 22 százalékos csökkentését és 150 ezer közalkalmazott elbocsátását látná szívesen az IMF/EU/EKB trojka az athéni tárgyalásokon egyebek mellett, feltételéül a következő mentőcsomagnak. Az egyelőre beláthatatlan, hogy mi lenne a totális csőd következménye. Közben az Európai Központ Bank és a brit jegybank is dönt a kamatokról és a monetáris politika folytatásáról. A magyar piac…
Minden akadály elhárult a Ryanair budapesti bázisnyitása elől - közölte mai sajtótájékoztatóján az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary. Sikerült elérni a megállapodást a...
A Financial Times értesülései szerint beleegyeztek a görög politikai vezetők a nemzetközi szervezetek által vállalt gazdaságpolitikai követelésekbe, azaz az újabb megszorító csomagba. Ezzel elhárult...
Elhárulni látszik a trojkával való görög megegyezés legfőbb akadálya azok után, hogy további 300 millió eurós kiigazításról tudtak megállapodni a kormánypártok. Ez jót tett a régiós devizáknak,...
Sangli - Hatalmas szemöldök, dús arcszőrzet, durva, fekete haj, erős testszőrzet, egyszóval meglehetősen ijesztő küllem jellemzi a három szerencsétlen nővért. Az úgynevezett farkasember-szindrómában szenvedő indiai lányok attól félnek, soha nem találnak párra a kontrollálhatatlan szőrnövekedésük miatt.
A Financial Times értesülései szerint megszületett a megállapodás a görög belpolitikai erők között arról, hogy milyen lépéseken keresztül érik el a nemzetközi szervezetek által követelt költségvetési...
15 ezer fővel kevesebben, 358 ezren igényeltek első ízben munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban múlt héten. A várakozás 370 ezer fő volt, vagyis az adat kellemes meglepetést jelent. Az egy...
Kartelleztek az útépítőcégek a 2001-ben és 2002-ben kiírt fővárosi útépítési munkák elnyerése érdekében – így döntött a Kúria. A Gazdasági Versenyhivatal még 2005-ben tárta fel a versenykorlátozó megállapodást, ami miatt nyolc vállalkozásra összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki. Az ilyen típusú kartellt az EU is nagyon szigorúan bünteti, mert torzítja a források hatékony elosztását és…
Változni fognak a fedezetelfogadási szabályok - mondta Mario Draghi, az Európai központi Bank elnöke, a kamatmeghatározó ülést követő sajtótájékoztatón, a részleteket azonban csak a sajtótájékoztató...
A 3 és 5 éves kötvényből a megnövelt meghirdetést alacsony érdeklődés fogadta a csütörtöki kötvényaukción, így az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 évesből a tervezett mennyiséget, 5 évesből kevesebbet, a leginkább keresett 10 éves kötvényből viszont többet értékesített.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 15.000 fővel 358.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 373.000 főről, holott az elemzők 370.000 főre történő emelkedésre számítottak.
A magyarországi jogalkotási folyamattal kapcsolatos állásfoglalásról való szavazás is szerepel az Európai Parlament (EP) jövő heti strasbourgi plenáris ülésének napirendjén - döntött csütörtökön az EP házbizottsága.
A Financial Times értesülései szerint megszületett a megállapodás a görög belpolitikai erők között arról, hogy milyen lépéseken keresztül érik el a nemzetközi szervezetek által követelt költségvetési...
A Chevrolet Magyarországon nem tudott eddig jelentős eredményeket elérni a céges vásárlók körében, aminek egy részről maguk a termékek az okozói. A modellválaszték összetétele nem esett egybe a cégek...
A fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó InterCash Consulting Kft., a Group Saving Kft. valamint a vele szerződésben álló vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, ami a kiszabható legmagasabb, összesen közel 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a cégeket. A vállalkozások többnyire reményvesztett, anyagilag…
A Budapest Bank kamatemelésről értesítette devizahiteleseit, 1,04 százalékkal növekedett a banknál lévő tartozások után fizetendő kamatdíj - derül ki a Tékozló homár bloghoz küldött levélből. A megnövekedett törlesztőrészletekre májustól számíthatnak a bank ügyfelei....
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal megmutatjuk, miért keveredett megint rendőrségi ügybe Berki Krisztián, és mi az új trend a norvég ügetőpályákon.
Megérkezett a befektetők által várva-várt hír: a görög parlamenti pártok megegyezésre jutottak az EU és az IMF által a 130 milliárd eurós hitelcsomag fejében elvárt reformintézkedések minden pontját...
Az IMF magyarországi képviseletének vezetője elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a kormány képviselőivel, hangsúlyozta, hogy sok minden múlik most a kormányon. Iryna Ivaschenko kiemelte, hogy az ország megítélésének javítása érdekében ki kell vonni a különadókat és növelni kell a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát.
Ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is - figyelmeztetett Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke csütörtökön Brüsszelben, a magyarországi jogalkotási folyamatról az Európai Parlamentben tartott közmeghallgatáson.
Panama City — Első pillantásra úgy tűnik, keresztet vethetünk erre a floridai városra, s bizony a gigászi hullám el is sodorná a part menti házsorokat, ha nem pehelykönnyű felhőből lenne.
Nem bővült a demokrácia, és nem javult a kisebbségek helyzete sem Szlovákiában a 2011-es év második felében - derül ki a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) csütörtökön nyilvánosságra hozott aktuális jelentéséből.
Minden akadály elhárult a Ryanair budapesti bázisnyitása elől - közölte mai sajtótájékoztatóján az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary. Sikerült elérni a megállapodást a...