Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort az Egyesült Államok védelmi miniszteréül, John O. Brennan terrorelhárítási elnöki tanácsadót pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójául jelölte hétfőn Barack Obama amerikai elnök.
Máris elérkeztünk a négy friss prémium kompakt típust összehasonlító tesztünk második felvonásához. Az izgalom a motorok felbőgésével tetőpontjára hág, de a csikorgó abroncsok mellett a kényelem és a gazdaságosság is komoly szerephez jut. Ha esetleg lemaradt volna az első részről, mindenképp érdemes ide kattintva bepótolni, de egyébként nem habozunk. Vágjunk hát a közepébe!
Híztam néhány kilót, elfelejtettem szőrteleníteni, pattanásos a hátam – alig akad olyan nő, aki nem aggódna valami hasonló miatt, amikor kedvese ágyba akarja cipelni. Pedig a férfiak a legkevésbé sem foglalkoznak ilyen apróságokkal – csak a szexre és a megszerzett nőre koncentrálnak. Mivel sok nő ezzel nincs tisztában, összegyűjtöttünk hét olyan dolgot, amivel a pasik egyáltalán nem törődnek az…
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2012-es teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat.
Indokolt az energiaárak csökkentése, mivel az elmúlt 15 évben megvalósult emelések miatt jelentős a tartalék az árképzésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint akár további csökkentés is indokolt lehet.
Várhatóan negyedszer is módosítani kell az új berlini repülőtér átadásának dátumát, a forgalom legkorábban 2014-ben indulhat el hétfői német sajtóbeszámolók szerint.
A portugál sportnapilap, az O Jogo internetes kiadása tényként közli, hogy Paulo Sousa utódaként Sérgio Conceição lesz a Videoton új vezetőedzője. A honlap közli: az egykori válogatott játékos fizetése 20 000 euró lesz, havonta.
Korábbi hírek szerint a 14 legnagyobb amerikai jelzáloghitelező összesen mintegy 10 milliárd dollárra rugó büntetés fizetésére számíthat. Ezen társaságok közül 10 pénzintézetnek sikerült...
Heves esőzések és a szélviharok sújtják Izraelt: legalább tízen megsérültek a heves szélviharokban elszabaduló tárgyak vagy a letörő faágak, kidőlő és autókra zuhanó fatörzsek miatt.
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el a FIFA, valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat!
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Márton Gábor vezetésével hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre az OTP Bank Ligában szereplő PMFC-Matias labdarúgócsapata, amelyből négy játékost elküldtek.
Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort az Egyesült Államok védelmi miniszteréül, John O. Brennan terrorelhárítási elnöki tanácsadót pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójául jelölte hétfőn Barack Obama amerikai elnök.
Elfogadhatatlannak tartja a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározatot.
Pénteken egyeztethet ismét a HÖOK-kal a felsőoktatás átalakításáról az emberi erőforrások minisztere. Nem készül teljesen új törvény a választási eljárásról. Önkormányzati cégekkel mentenék meg a gyulai és a kaposvári húsüzemet.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a város önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa '99...
Bayer Zsolt cikke megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amiben a Fidesz hisz – ezt Navracsics Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint származása alapján nem lehet beskatulyázni senkit. Bayer Zsolt írása súlyos, demokráciát sértő állításokat tartalmaz – jelentette ki.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
A magyar férfi ifjúsági röplabda-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a belga csapattól a Kecskeméten rendezett Európa-bajnoki selejtezőtorna hétfői zárónapján.
A világon elsőként télen, mindenféle külső segítség és a mentés lehetősége nélkül akarja átszelni sítalpakon az Antarktiszt Sir Ranulph Fiennes ismert brit kalandor.
Bár ezen a héten még több tenisztorna is zajlik, a legnagyobb sztárok már az ausztrál nyárban, Melbourne-ben készülnek az év első Grand Slam tornájára, az Ausztrál Openre.
Napi minimumuk közelében fejezték be a kereskedést az irányadó nyugat-európai indexek, majd ezt követően az amerikai piacokon is az eladók kerültek többségbe. Az indexek a nap végéig sem tudtak...
Február 11-étől tarthat nagyobb demonstrációkat országszerte a Hallgatói Hálózat (HaHa), ha a kormányzat nem teljesíti korábbi, valamint a hétfőn megfogalmazott újabb követeléseiket. Erről a szervezet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán mintegy kétszáz egyetemista, gimnazista és szülő részvételével tartott fórumán döntött hétfőn Budapesten.
Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah nyerte a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hétfői, harmadik szakaszát, összetettben pedig a címvédő francia Stéphane Peterhansel vette át a vezetést.