A kormány a politika „szolgálóleányává” kívánja tenni az egyházakat, legalábbis Lendvai Ildikó szerint erre enged következtetni az a Lázár János által tett bejelentés, mely szerint az állam átvállalja az egyházak teljes devizaadósságát.
Több mint 4 százalékkal nőtt az önkéntes pénztárak vagyona tavaly. Ráadásul úgy, hogy közben folyamatosan csökkent a taglétszám. Eközben pedig magas hozamot értek el.
Az FHB 200 milliárd forint értékben bocsát ki kötvényeket és jelzálogleveleket. A vállalt kezdeményezheti az értékpapírok tőzsdei bevezetését idehaza. A FHB Jelzálogbank Nyrt. Kettőszázmilliárd...
Harminc millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Zrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtévesztő mobilinternet reklámok miatt - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Indexerősödéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír piacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA 30 index 0,37 százalék, az S&P 500 index 0,35 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,29 százalék emelkedést mutatott.
Több városban is eredményesen működik az idei évtől a polgári ügyekben bevezetett jogintézmény, a mediáció. Jelenleg már folyamatban van a bírósági mediátorok képzése. A legfőbb ok, amiért ez a vitarendező eljárás még nem terjedt el hazánkban az az, hogy az emberek nem tudnak róla.
Szülőként mindenki a legjobbat szeretné adni gyermekének. Fontos, hogy egészségesek és fittek legyenek nemcsak a kicsik, hanem a tinédzserek és a felnőttek egyaránt.
A pénztárgépek engedélyezése, gyártása kellő időre megtörténik, így nem lesz akadálya a jogszabálynak megfelelő határidő betartásának és az állami adóhatóság általi betartatásának - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
Immáron biztos, hogy kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső Szeles Mónika lesz a március 30-án Veszprémben rendezendő I. magyar teniszfesztivál díszvendége.
Bár a korábbi napokban a nemzetközi sajtóban felröppent az a pletyka, miszerint a McLaren csapata Honda motorokra vált, Martin Whithmarsh csapatfőnök egyértelműen tagadta ezt.
A német érdekeltségű Hubertus Agráripari Bt. haszonbérleti szerződésének több pontját érvénytelenítette a Kaposvári Törvényszék, a szerződés egészének érvénytelenségét azonban nem mondta ki.
A Microsoft lett az első olyan vállalat, amelyet megbüntettek a saját maga által tett ígéret megszegése miatt. 561 millió euróra bírságolta ugyanis az Európai Bizottság a szoftveróriást az Internet...
A bajnokságban listavezető Győr hazai környezetben 3-3-as döntetlent játszott az Eger együttesével, így utóbbi jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Ligakupában.
Hétfőn az üzemanyagok árának csökkenését közlő hírünkkel már szolgáltunk kellemes tényekkel a hazai autósoknak, de péntektől megint változnak az árak. A 95-ös esetében közepesen alacsony mértékű változásról, 3 Ft-os csökkenésről számolhatunk be, míg a dízelmotoros autók gazdái az eddig ismert áron tölthetik meg kedvencük tankját.
A bajnokságban listavezető Győr hazai környezetben 3-3-as döntetlent játszott az Eger együttesével, így utóbbi jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Ligakupában.
Ketten sérültek meg a komlói társasházban történt szerdai robbanás és tűz következtében - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A magyar gazdaság legnagyobb problémájának a bizalom és a kiszámíthatóság hiányát nevezték a PwC második vezérigazgatói felmérésében megkérdezettek, akik új termékek bevezetésével és a belföldi piaci részesedés növelésével akarják fejleszteni cégeiket.
Személyiségi jogainak megsértése miatt a Fővárosi Törvényszékhez fordult és keresetet nyújtott be Bayer Zsolt, valamint az Echo TV ellen Ulrike Lunacek, az osztrák Zöldek európai parlamenti képviselője - mégpedig a publicista tavaly február 10-én, az Echo TV Korrektúra című műsorában tett kijelentései miatt. Míg Bayertől 300 ezer, a televíziótól 500 ezer forint kártérítést követel a keresetben,…
A romániai Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerős ítéletben minősítette kedden az egykori politikai rendőrség, a Securitate ügynökévé Sallai Jánost, a néphagyományairól híres Kolozs megyei Szék község polgármesterét.
Az Európai Bizottság 561 millió euró büntetést szabott ki a Microsoftra, amiért a vállalat nem tette lehetővé felhasználóinak a szabad böngészőválasztást - közölte szerdán Joaquín Almunia, az Európai Unió versenyjogi biztosa.
Januárban a várt 2,2 százalék helyett 2 százalékkal csökkent az ipari cikkek rendelésállománya az USA-ban - jelentette a kereskedelmi minisztérium.A csökkenést a repülőgépgyártóknál tapasztalt...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) 2012. február 13. március 31. között jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé, ezért 30 millió forint bíráságot szabott ki a vállalkozásra....
Joe Biden amerikai alelnöknek az Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság (AIPAC) előtt elmondott beszéde tükrözte azt az amerikai szemléletmódot, amely még most is fontosnak tartja Izrael biztonságát.
Kiemelkedő, 15,57 százalékos átlagos hozamot értek el 2012-ben a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, az egy tagra vetített átlagos vagyon az előző évhez képest 4,5 százalékkal, 740 ezer forintra nőtt. A magánnyugdíjpénztárak egy tagra jutó vagyona 21 százalékkal gyarapodott, az egészségpénztárak tagdíjbevétele pedig 5 milliárd forinttal magasabb az egy évvel…
A Fidesz szerint a kórházak költségvetési intézménnyé alakítása egy újabb fontos lépése a megkezdett állami feladatátvállalásnak, amely egyértelműen a kórházak és az ott dolgozók érdekét szolgálja.
Támogatja a 90 napon túli tartozással rendelkező devizahitelesek megsegítését a Bankszövetség - mondta az InfoRádiónak a szervezet alelnöke, megbízott vezetője. Gyuris Dániel szerint egy ilyen csomag létrejötte nem gyengítené a pénzügyi stabilitást, hiszen a bankok érdeke is a jól fizető ügyfél. A kormányzati elképzelésekről még nem voltak tárgyalások a nemzetgazdasági tárca és a Bankszövetség…
Az MKB Veszprém azzal az ajánlattal kereste meg az Ademar León csapatát, hogy a két csapat BL-nyolcaddöntőjének mindkét mérkőzésére Magyarországon kerüljön sor - számolt be róla a handball-planet.com.
A TLC sikersorozata végre Magyarországon! (X) PREMIER: MÁRCIUS 6-ÁN 20.10-KOR, CSAK A TLC MŰSORÁN! Sokan ismerik már Alana Thompsont, azaz Honey Boo Boo-t, aki a családjával az amerikai Dél-Georgiában él. Az excentrikus kislány, szókimondó stílusával és saját maga által kitalált vicces, és azóta a védjegyévé váló becenevével már hatévesen meghódította a gyermekszépségversenyek zsűrijének és…
A gazdaságot, az államot és magukat is hibáztatják a devizahitelesek. Igaz magukat kevésbé tartják felelősnek, mint ahogy mások gondolják. A devizahitelesek is megosztottak ebben a kérdésben.
Robbanás történt, egy komlói társasház első emeleti lakásában, szerdán délután. Egy embert szénmonoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállítottak - értesül a HavariaPress.
Nem szolgált szenzációval, de épp ezért tett jót a közhangulatnak Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása - állapította meg Páva Adorján publicista, az erdélyi Krónika című lap internetes oldalán szerdán közölt írásában.
Miközben érkeznek a hírek a bajban lévő devizahitelesek megsegítéséről, a PSZÁF új, sokkal konkrétabb javaslatokkal állt elő a késedelem nélkül (vagy kis késedelemmel) fizetők megsegítésére...
Periratok eltűnéséről, hamis bizonyítékok kreálásáról, a bolíviai kormányzaton belüli érdekcsoportokról, a Tóásó Előd és további 38 személy ellen "terrorista összeesküvés" miatt indított per összekuszálódott szálairól beszél Marcelo Soza főügyész azon a hangfelvételen, amelyet La Pazban hozott nyilvánosságra egy bolíviai ellenzéki szenátor, és amely szerint a Rózsa Flores Eduardo és társai ellen…
Kolompár Orbán felmentését kérte ügyvédje az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnöke és társai ellen folyó másodfokú per szerdai tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. Védője szerint a Kolompár Orbán ellen hozott elsőfokú ítélet téves következtetéseken alapul, megalapozatlan a tényállás, ezért az elsőrendű vádlott felmentését indítványozta. A bíró pénteken hirdet ítéletet.
Grimsby - Kislánya lesz Vilmos hercegnek (30) és Katalinnak (30), a nagy titkot a jelek szerint épp a hercegnő fecsegte ki véletlenül egy hivatalos megjelenésen.
Budapest — Alibit igazolt egy tanú T. Lászlónak (44), aki a gyanú szerint Jozef Rohác bűntársa volt a Fenyő-gyilkosságban – tudta meg a Blikk. A férfi 15 év távlatából most egészen tisztán emlékezni kezdett arra, hogy a szlovák férfi Léván tartózkodott, amikor a médiamogult Budapesten meggyilkolták.
A lengyel központi bank a vártnál nagyobb mértékben csökkentette az alapkamatot szerdán, aminek a hatására 0,6 százalékkal gyengült a zloty árfolyama az euróhoz képest.
Orbán Viktor szerint 2020-ig biztosan nem lesz euró - Német érdekeltségű cég zsebszerződését érvénytelenítette részben a kaposvári bíróság - A mai a komoly bírságot napja: büntetést kapott a Vodafone és a Microsoft is - Nézze meg itt >>
A német érdekeltségű Hubertus Bt. szerdán közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a Bécsi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bíróság érvényesnek nyilvánította a 1992-ben kötött privatizációs szerződését, amelyet a magyar állam megtámadott.
Az illetékes miniszteri biztos szerint mind Budapesten, mind vidéken jelen pillanatban is lehet jelentkezni a tavaly decemberben indult, uniós forrásból finanszírozott nyelvi és informatikai képzésekre - Deák Rita erről újságíróknak beszélt szerdán azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a kistelepülésen élők és a fővárosiak képzésen való részvétele is problémás.
A 298-as szint körüli stabil kezdés után 300 közelébe gyengült a forint délelőtt az euróval szemben, jórészt a reggeli lapokban megjelent új devizahiteles mentőcsomag miatti piaci aggodalmak hatására...
Folytatódott szerdán a Kaposvári Törvényszéken az úgynevezett MVM-per, amelyben a vádhatóság bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja Kocsis István volt vezérigazgatót és öt vádlott-társát, akik a vád szerint tizenötmilliárd forint kárt okoztak. A nap folyamán meghallgatott vádlottak szerint nem történt bűncselekmény.
Ha csak a kamatokat nézzük, nem olyan nagy butaság, hogy az MNB tartalékába rubel is kerüljön. Vannak egyéb szempontok is. Rogán Antal szerint ostobaság, hogy rubelt akarnánk felhalmozni, Moszkvában nem erről volt szó.
Az elemzői várakozásokhoz képest jobban, 3,8 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,6 millió hordóval, fűtőolajból 3,8 millió hordóval kevesebbet...