Tavaly 26 ügyben hozott ítéletet Magyarország vonatkozásában az Emberi Jogok Európai Bírósága, ebből kilenc esetben az elhúzódó bírósági eljárások miatt született elmarasztaló döntés - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár hétfőn, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának adott tájékoztatójában.
Nagyon megnyugtató szinten állnak a jegybank nemzetközi tartalékai, amelyeket csak óvatosan, a külső adósság csökkenésével párhuzamosan lehet mérsékelni - mondta ma a parlament gazdasági...
A VW konszern két márkaneve alatt is forgalmazza egyik legújabb autóját. Előbb, még 2012 utolsó negyedévében a Skoda Rapid jelent meg a magyar piacon, a SEAT Toledo pedig 2013 február végétől érhető...
Március 4-én megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége. A szervezet új elnökséget, elnököt és elnökhelyettest választott - közölték. Március 21-én Portfolio.hu Biztosítási...
Összességében közel hárommilliárd forinttal nőttek 2012-ben Somogy megyében az önadózásos nettó adó- és járulékbevételek az előző évihez képest - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatósága hétfőn.
A miniszterelnök évértékelőjében bejelentett, a bérből és fizetésből élő támogatása érdekében bevezetendő akcióterv kidolgozása folyamatban van, de még korai ennek részleteit ismertetni - mondta Varga Mihály hétfőn a parlament foglalkoztatási bizottsági meghallgatását. A politikus nemzetgazdasági miniszterré való kinevezését 12 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett támogatta a testület.
A kormánytisztviselői karra vonatkozó szabályokat pontosítja a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011-es törvény módosítására irányuló törvényjavaslat, amelyet hétfőn általános vitára alkalmasnak talált az alkotmányügyi bizottság.
A gazdaságpolitika irányában nem, annak eszközeiben lehet változás, ez azonban az idei költségvetés számait alapvetően nem érinti - mondta Varga Mihály a parlament költségvetési bizottságának meghallgatásán hétfőn.
Az E.ON földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlása garantálja a magyar emberek szociális és energiabiztonságát, és több lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy beleszólhasson a lakosság gázellátását érintő kérdésekbe - közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.
Az előrejelzésekkel ellentétben jelentősen bővült az ipari termelés januárban éves és havi szinten is Horvátországban - közölte a helyi tömegtájékoztatás hétfőn.
Nem jogerősen tíz év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék hétfőn azt a fiatalt, aki gyermekkorú társával életveszélyesen megsebesített egy nevelőt a bócsai gyermekotthonban 2011-ben.
Holoda Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium decemberben leköszönt helyettes energiaügyi államtitkára a Népszabadságnak adott interjújában kifejtette, hogy nem ért egyet az E.ON-gázüzletágának...
Hétfőn, már jóval a szavazóhelyiségek megnyitása előtt szavazni vágyó békés kenyaiak hosszú sora kígyózott az öt éve erőszakba fulladt választást követő első voksoláson. 2007 augusztusában, néhány órával a választások kezdete előtt egy halálos kimenetelű rendőrségi támadás döntötte romba a kulcsfontosságú eseményt.
A Matolcsy-csomagok után jöhetnek a Varga-csomagok. Ha Magyarország szeretne kikerülni az ellene folyó túlzottdeficit-eljárás alól, és tartani szeretné a három százalék alatti hiányt, akkor - a GKI előrejelzése szerint - újabb megszorításokra lesz szükség a költségvetésben - írja közleményében Tukacs István.
Közel két év után elvesztette éllovas pozícióját az FC Barcelona a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistáján. Az új listavezető a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea, a Videoton pedig legjobb magyar csapatként bekerült a top 100-ba.
Mintegy félmillió ember kezdett el sportolni Magyarországon a Médiaunió Alapítvány által tavaly szervezett A sport mindenkié! című társadalmi célú kampány hatására.
Fontos tisztázni, hogy a narancsbőr, más néven cellulit, nem betegség. Mégis sok nő életét keseríti meg. A has, a csípő, a fenék és a comb felületén kidudorodó zsírpárnácskák kialakulása a nők bőrének felépítésével magyarázható.
Összeállításunkban azok osztják meg velünk trükkjeiket, akik jelest kaptak boldogságból! Hogyan lehetünk tíz perc alatt boldogabbak, jobb kedvűek? Nos, vannak néhányan, akiknek biztos hangulatjavító eszközeik vannak, amelyek – állításuk szerint legalábbis – mindig minden körülmények között működnek. Lássuk, melyek ezek és vajon nálunk beválhatnak-e? Győzzük le a télvégi depressziót! Fotó: Martin…
Összekötik az uniós és a hazai vasutat. Ebben a hónapban eldől, hogy melyik cég építheti ki a speciális kommunikációs hálózatot 900 kilométer vasúti vonalon. Főleg fővárosi és azt érintő vasúti vonalat kötnek össze az európai rendszerrel.
Szerkesztőségünk vendége volt Erdélyi Mónika és Gáspár Laci. A Nagy Duett szombati kiesői olvasóink kérdésére elárulták, milyen a kapcsolatuk a színfalak mögött. Ráadásul jelentkezett az a titokzatos idegen, aki virágcsokrot küldött Mónikának.
A GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítésére pályázó négy induló közül hárommal kezdi meg a tárgyalásokat a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.) - közölte a NISZ hétfőn az MTI-vel.
Az E.ON földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlása garantálja a magyar emberek szociális és energiabiztonságát, és több lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy beleszólhasson a lakosság gázellátását érintő kérdésekbe - közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.
A mai kereskedésben gyengén teljesítettek az ázsiai tőzsdék, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kínában bejelentették, hogy 20 százalékos adót vetnek ki a használt lakások értékesítésére,...
A Fővárosi Főügyészség vádiratot nyújtott be P. Tamás és társai ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt hétfőn a Fővárosi Törvényszékre.
Haruhiko Kuroda, Japán jegybankelnök-jelöltje, beszédében arról számolt be, hogy minden lehetőséget meg fog ragadni a defláció leküzdése érdekében. Ezzel további nagymértékű államkötvény vásárlás...
Megérkezett Manchesterbe a United elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő Real Madrid. Cristiano Ronaldónak máris sikerült kiakasztania az angol sajtót az öltözékével.
A szegényembereket sarcolják leginkább a brutális élelmiszeráfával a szocialisták szerint. Az áfa csökkentésére nincs költségvetési forrás, reagált a kormány. Varga Mihály megkapta a Jobbik igénylistáját, de az államtitkára már el is utasította a kéréseket.
Február elején úgy tűnt, akár egy nagyobb korrekció is kibontakozhat a világ tőkepiacain, a hónap azonban nagy kilengések mellett összességében nem hozott jelentős elmozdulást januárhoz képest a...
Szerdától bruttó hat forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára két forinttal kerül lejjebb. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin és a gázolaj literjét is bruttó 413,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek....
Joggal merül fel a kérdés, hogy Matolcsy megfelel-e a jegybanktörvény által előírt követelményeknek – ezt Róna Péter közgazdász mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában. A szakember rámutatott, a törvény szerint a jegybank elnökének pénzügyi, monetáris és hitelintézeti tevékenységekkel kapcsolatos kérdésekben kiemelt elméleti és gyakorlati ismeretekkel kell rendelkeznie.
Hétfőn délelőtt az utolsó jegyek is elkeltek, így teltház előtt kerül sor vasárnap az Ferencváros-Újpest rangadóra a labdarúgó OTP Bank Ligában. Ez az összecsapás lesz az utolsó tétmérkőzés az Albert Stadionban.
Az amerikai külpolitikát irányítókat jobban érdekli az arab tavasz, valamint Irán kérdése, mint az izraeli-palesztin békefolyamat – vélekedett Izrael volt washingtoni nagykövete, Zalman Shoval a Jerusalem Postnak.
Összességében közel hárommilliárd forinttal nőttek Somogy megyében 2012-ben az önadózásos nettó adó- és járulékbevételek az előző évihez képest – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatósága hétfőn, Kaposváron.