2013. március 4. hétfő

márc. 4
15:54
Kártérítéshez fényképezkedni kell a kátyúnál (Infostart)
Minden esetben le kell fényképezni a kátyút, ha kárt tesz a járműben - tanácsolja Kovács Kázmér az Autóklub jogásza. Az ügyvéd szerint rendőrt csak személyi sérülés esetén kell hívni.
márc. 4
15:54
Más is felelős Jacko haláláért? (Blikk)
Los Angeles - Michael Jackson nagy visszatérő koncertje szervezőinek is része lehetett a világsztár korai halálában – derült ki a polgári per meghallgatásán.
márc. 4
15:54
Varga: adócsökkentésre kevés az esély (ProfitLine)
Rendszeresített, intézményes keretek között, így a Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve a fogyasztóvédelmi hatóságok által kell a fogyasztóvédelmet biztosítani - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának meghallgatásán, hétfőn.
márc. 4
15:56
Begyűrűzött a válság a német autópiacra is (ProfitLine)
Az európai autópiaci válság hatására Németországban is tovább zsugorodott a piac.
márc. 4
16:00
Ufók rejtőzködnek Orbán körül? (Gondola)
márc. 4
16:00
Nemzetközi gyakornoki programot indít a MOL (HR Portál)
Hetedik alkalommal indítja el Growww2013 elnevezésű nemzetközi gyakornoki programját a MOL-csoport, amely idén 14 országot ölel fel. A kezdeményezés célja, hogy a vállalat a munkaerő-állományát tehetséges, jó képességű és a szakmai fejlődés iránt elkötelezett gyakornokokkal erősítse.
márc. 4
16:00
Londonban már látják a következő devizahiteles mentőcsomagot (Portfolio)
A devizahitelek átváltására vagy visszafizetésére használhatja fel a jegybanki devizatartalék egy részét a Magyar Nemzeti Bank új vezetése - írja a jegybankelnök kinevezésével kapcsolatos elemzői...
márc. 4
16:00
Asszad serege nagyszabású támadást indított Homsz ellen (ATV)
A szíriai kormányerők hétfőn nagyszabású támadást indítottak a közép-szíriai Homsz felkelők kezén lévő negyedeinek visszafoglalására - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
márc. 4
16:06
A Vasas edzője szerint megtiszteltetés a Debrecennel csatázni az elődöntőben (Agroinform)
Dirk Berger, az angyalföldiek vezetőedzője elmondta, büszke arra, hogy a döntőbe jutásért léphetnek pályára.
márc. 4
16:12
Brit színésznővel kavar Russell Crowe (Blikk)
Los Angeles - Úgy tűnik, nem maradt sokáig facér a Gladiátor Oscar-díjas sztárja, Russell Crowe (48) a hírek szerint a nála 26 évvel fiatalabb Saman­tha Barks-szal (22) került közelebbi kapcsolatba.
márc. 4
16:12
Vettel: ezek a téli tesztek semmit sem mondanak (Sport365)
Sebastian Vettel szerint még sohasem teljesítettek ennyire semmitmondó téli szezont: szerinte lehetetlen olvasni az erőviszonyok között. A világbajnok többet várt magától a barcelonai teszten.
márc. 4
16:14
Czvitkovics: "Ha a helyzeteket berúgjuk..." (Sport365)
Csalódottan nyilatkozott a KTE-Phoenix Mecano elleni 0-0-s döntetlent követően Czvitkovics Péter, a DVSC-TEVA középpályása.
márc. 4
16:15
Sikerült kigyógyítani egy csecsemőt a veleszületett HIV-fertőzésből Mississippi államban (WebBeteg)
Sikerült kigyógyítani egy kislányt a veleszületett HIV-fertőzésből Mississippi államban - jelentették be vasárnap egy atlantai tudományos konferencián.
márc. 4
16:15
Légy boldogabb tíz perc alatt! (Éva Magazin)
Összeállításunkban azok osztják meg velünk trükkjeiket, akik jelest kaptak boldogságból! Hogyan lehetünk tíz perc alatt boldogabbak, jobb kedvűek? Nos, vannak néhányan, akiknek biztos hangulatjavító eszközeik vannak, amelyek – állításuk szerint legalábbis – mindig minden körülmények között működnek. Lássuk, melyek ezek és vajon nálunk beválhatnak-e? Győzzük le a télvégi depressziót! Fotó: Martin…
márc. 4
16:18
Kiengedték a kórházból II. Erzsébetet (Infostart)
Hazatérhetett hétfő délután a brit uralkodó, akit előző nap szállítottak kórházba emésztőszervi fertőzés miatt.
márc. 4
16:18
Akadály tornyosul a piacok elé (QUAESTOR) (Portfolio)
Az előttünk álló héten továbbra is a korábbi csúcsok közelében mozoghatnak a nemzetközi részvényindexek, és a piaci szereplők újabb impulzusokra várnak, hogy soha nem látott magasságokba húzzák a...
márc. 4
16:18
Elhagyta a kórházat II. Erzsébet királynő (ATV)
Hazatérhetett hétfő délután a brit uralkodó, akit előző nap szállítottak kórházba emésztőszervi fertőzés miatt.
márc. 4
16:20
Nagyot zuhant a földgázfogyasztás: 10 milliárd köbméter alá mentünk (Portfolio)
2012-ben ismét jelentősen csökkent a magyarországi gázfelhasználás mértéke, mind a szabadpiacon, mind az egyetemes szolgáltatásban közel 10%-kal esett vissza az értékesített földgáz mennyisége...
márc. 4
16:22
El kell kerülni a magyar kötvénypiacot? - Nagybankok a magyar kilátásokról (Portfolio)
A gyenge magyar gazdasági adottságok miatt egyre inkább sérülékeny a forint a gyengülésre egy esetleges külpiaci korrekcióban, de az nem valószínű, hogy az euróval szembeni kurzus a 310 feletti...
márc. 4
16:24
297-nél az euró, nem javul a hangulat (Portfolio)
A kínai ingatlanpiaci szigorítás, az eurótagságról szóló népszavazás olasz és francia felvetése, valamint a hétvégi több tízezres portugál tüntetések után ma mérsékelten borongós hangulatban indult a...
márc. 4
16:27
A hitelezés 'agresszív' újraindítását tervezi az Erste (ProfitLine)
Az Erste Bank Hungary 6,1 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta az elmúlt évet, ez azonban jelentős javulást mutat az előző évhez képest - mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató a bank hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten
márc. 4
16:29
Jelentős bírságot kapott az Aldi (ProfitLine)
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor nem volt elég akciós áruja – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért 25 millió forintra bírságolta - közölte hétfőn a GVH az MTI-vel.
márc. 4
16:30
Kemény bírságot kapott az Aldi - egész nap gyengül a forint (Privátbankár)
A gazdaságpolitika irányában nem, az eszközeiben viszont lehet változás az új miniszter szerint - az Aldi megtévesztette a vásárlókat, keményen megbüntette a Versenyhivatal - Lettország bejelentkezett az euróért - egész nap gyengül a forint - Nézze meg itt >>
márc. 4
16:30
Kérdezd ByeAlexet! (Blikk)
márc. 4
16:33
Nem kap közmunkát, akinek lóg a gyereke az iskolából (HR Portál)
Kizárná a közfoglalkoztatásból a kormány azokat, akik nem járatják rendszeresen iskolába gyermeküket, vagy nem tartják rendben a lakókörnyezetüket - írja a hvg.hu.
márc. 4
16:36
Kiengedték a kórházból II. Erzsébetet (Blikk)
márc. 4
16:36
Kerüljük a magyar kötvénypiacot? - Nagybankok a kilátásokról (Portfolio)
A gyenge magyar gazdasági adottságok miatt egyre inkább sérülékeny a forint a gyengülésre egy esetleges külpiaci korrekcióban, de az nem valószínű, hogy az euróval szembeni kurzus a 310 feletti...
márc. 4
16:36
Erre figyelj, ha 50 évnél régebbi tárgyat vinnél ki az országból (Pénzcentrum)
Engedéllyel lehet csak kivinni az országból az 50 évesnél régebbi tárgyakat - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatón a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az adóhatóság Bevetési Főigazgatósága büntetőeeljárást indított két bolgár férfi ellen, akik megközelítőleg tízezer darab műtárgyat, köztük római kori pénzérméket, valamint egyéb régiségeket próbáltak meg engedély nélkül kivinni az országból, mintegy…
márc. 4
16:36
298 forint fölött az euró árfolyama (ATV)
A forint árfolyama gyengült a főbb devizákkal szemben hétfő estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
márc. 4
16:42
A Real Madrid jobban megtervezte az idényét, mint a Barca - Maradona (Agroinform)
Az "isteni Diego" szerint Guardiola távozásában Mourinho egyedül maradt a sakktáblánál, CR7 pedig egy "állat".
márc. 4
16:45
McLaren: "hihetetlenül szoros lesz a 2013-as szezon" (Sport365)
Sam Michael, a McLaren sportigazgatója szerint hihetetlenül szoros versenyre van kilátás az ausztráliai idénynyitón jövő vasárnap.
márc. 4
16:47
Özil: "aki Barcelonában nyerni tud, az Manchesterben is" (Sport365)
A Real Madrid német középpályása elmondta, hogy mindig nagyon motivált, amikor a Barcelona ellen játszhat. Özil magabiztosan várja a Manchester United elleni Bajnokok Ligája visszavágót.
márc. 4
16:48
Kirúgnák a lógós gyerekek szüleit a közmunkából (Privátbankár)
Nem dolgozhatnának a közmunkaprogramban azok, akiknek a gyereke nem jár iskolába. A Belügyminisztérium azokat is ugyanígy büntetné, akik nem tartják rendben a kertjüket. A munkaügyi kirendeltség döntene a kizárásról.
márc. 4
16:48
Drágább lesz a jegy a kényelmes buszokon (Blikk)
Magyarország - Pluszpénzt kér az utasoktól a Volán a dönthető ülésért, a légkondiért vagy a nagyobb széktávolságért egyes járatokon. Szerintük ugyanis ezek olyan kényelmi szolgáltatások, amikért kiegészítő díjat kell fizetni.
márc. 4
16:49
Räikkönennek fogalma sincs, mit keres az isten háta mögött - videó! (Sport365)
Elkészült a Renault legújabb reklámfilmje, melyben Kimi Räikkönen a főszereplő. A finn pilóta egy isten háta mögötti helyre megy autójával, de ő maga sem tudja hogy miért.
márc. 4
16:50
Pandurics Anett a biztosítók szövetségének első embere (Privátbankár)
2013. március 4-én megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége. A szervezet új elnökséget, elnököt és elnökhelyettest választott.
márc. 4
16:50
Micsoda mutatvány: egy keréken vallott szerelmet (Blikk)
Kistelek –  Tavasz, motor és szerelem: ennél veszélyesebb kombinációt talán el sem lehet képzelni, Tápai Tomi (27) pedig pontosan tudja ezt.
márc. 4
16:52
Rólunk írják: "látens konfliktus" és "elfoglalt jegybank" (Privátbankár)
Az IMF-tárgyalásokról és magyar makrogazdasági adatokról közölt elemző írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap. A Handelsblatt című német lap pedig arról értekezik, hogy most már nem független az MNB.
márc. 4
16:54
Orbán Viktor: Van élet az unión kívül, de rosszabb, mint belül (Infostart)
Kérdésekkel bombázták a miniszterelnököt az ellenzéki képviselők az Országgyűlésben.
márc. 4
16:54
Még mindig Carlos Slim a világ leggazdagabb embere (Infostart)
Hetvenhárom milliárd dollárra becsült vagyonával már negyedik éve Carlos Slim mexikói üzletember vezeti a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáját. A dollármilliárdosokat számba vevő lista idei kiadása minden korábbinál több, összesen 1426 nevet tartalmaz.
márc. 4
16:54
Mérgező tejet árulnak a piacokon (Blikk)
Budapest – Súlyosan mérgező tejet árulnak az összes nagyobb fővárosi piacon. A Hír TV Panaszkönyv című műsorának riporterei bevizsgáltatták a házi tejként árusított italt, amelyben megdöbbentő módon az egészségügyi határérték kétszerese volt a rákkeltő, májkárosító, erősen mérgező aflatoxin M1-ből.
márc. 4
16:54
Hasznos tanácsok kezdő műgyűjtőknek (Portfolio)
Az artprice.com 2013-ban megjelent tanulmánya alapján a műtárgy.com összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat kezdő műgyűjtők számára. A dokumentum többek között arra vonatkozóan ad hasznos...
márc. 4
16:54
15 milliót vett fel, 9-et visszafizetett, még 27-tel tartozik: a bíróság dönt (ATV)
Az AXERMIX munkacsoport öt pertársaságot indított az AXA és kettőt az ERSTE bank ellen, az AXA-s perek 100 szerződést támadnak, perértékük átlépte az egymilliárd forintot.
márc. 4
16:56
Takarjuk el a kihalt Budapestet - Új városszépítő akció indul (Portfolio)
Ötletpályázatot írt ki a fővárosi önkormányzat az üres budapesti kirakatok hasznosítására, a mintaprojekt helyszíne az V. kerületi Kossuth Lajos utca egy szakasza lesz, írja az MTI. Ughy Attila, a...
márc. 4
16:58
297 felett az euró! - Új egyhavi forintmélypont (Portfolio)
A kínai ingatlanpiaci szigorítás, az eurótagságról szóló népszavazás olasz és francia felvetése, valamint a hétvégi több tízezres portugál tüntetések után ma mérsékelten borongós hangulatban indult a...
márc. 4
17:00
Megtépték a Clovis Oncology részvényeit (ProfitLine)
A jelentés hatására 16%-os pluszban a Clovis Oncology részvényei. A Clovis Oncology egy amerikai bio gyógyszerkutató vállalat. Profilja különböző rákellenes gyógymódok és gyógyszerek felkutatása. A vállalat február 28-án tőzsdezárás után jelentett.
márc. 4
17:00
Berki Krisztián is indul a szerdai csapat ob-n (Agroinform)
A lólengés olimpiai bajnoka mellett Hidvégi Vid is ott lesz a budapesti Tornacsarnokban rendezendő viadalon.
márc. 4
17:02
Pandurics Anett a Mabisz új elnöke (ProfitLine)
Pandurics Anettet, a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnökének, helyettese Erdős Mihály, a Generali-Providencia Biztosító vezérigazgatója - közölte a szövetség az MTI-vel.
márc. 4
17:02
Útkeresés, tradíció, flex? - reakciók az új cselgáncs szabályokra - videó (Agroinform)
A Hathárom TV aktív és már visszavonult sikeres dzsúdósainkat kérdezte a sportág 2013-ban módosult új szabályairól.
márc. 4
17:04
Pazar héten vagyunk túl (Agroinform)
A hetente jelentkező összesítések célja, hogy továbbfejlesszük ismereteinket a sportfogadás terén. Tartsatok velünk!

Keresés