-
A leggyorsabb – lehullt a lepel a Lamborghini Aventador SVJ-ről
2018 augusztus 25.
Auto Pult
-
Lehullt a lepel a Nürburgring-Nordschleife jelenlegi leggyorsabb sorozatgyártású autójáról. Mondhatnánk, hogy ezzel egyben Pebble Beach sztárját is köszönthetjük, de nem lenne igaz: a Bugatti Divo egyediségével és különlegségével elrabolta a reflektorfényt. Pedig a Lamborghini Aventador SVJ versenypályán még az 1500 lóerős szörnyeteget is vígan körbeautózza.
-
Másodikként első – a Bugatti Divo bemutatkozik
2018 augusztus 25.
Auto Pult
-
Bemutatkozott a Bugatti újkori történelmének első második modellje, amely a Chiron mellett gyarapítja a gyártó sorozatgyártású kínálatát. Persze a sorozatgyártás erősen relatív fogalom az 1500 lóerős Divo esetében, ugyanis minden idők leggyorsabb Bugattijából mindössze 40 példány készül majd.

A legdrágább sorozatgyártású autó lesz a Bugatti Divo
2018 augusztus 8.
Auto Pult
-
A Bugatti már több ízelítőt is megosztott velünk az augusztus végén bemutatkozó, egyelőre még ködbe burkolózó újdonságáról, ami a Divo nevet viseli majd. Ezúttal új képeket nem láthatunk az autóról, de a márka vezetője, Stephen Winkelmann, a főtervező Achim Anscheidt, a Divo megjelenéséért felelős Frank Heyl és a Divo projektmenedzsere, Pierre Rommelfanger is elmondott néhány szót a…

1300 lóerős Bugatti rivális Ausztriából
2018 augusztus 4.
Autónavigátor
-
Egy pici osztrák manufaktúra, a Milan Automotive terméke szeretné megenni reggelire a Bugatti és a Koenigsegg szupersportautóit.
-
Ízelítőn a Bugatti új csodafegyvere – jön a Divo (videó)
2018 július 30.
Auto Pult
-
A Bugatti még július elején elárulta el, hogy a Chiron alapjain egy még vadabb hiperautót dobnak piacra, méghozzá Divo néven. Akkor még csak egy fotót osztottak meg a francia autóversenyzőtől örökölt típusnévvel, ám most egy rövidke videót is láthatunk az újdonságról, amiből az is egyértelművé válik, hogy külcsín tekintetében sem marad érintetlen – és a hangjából is kapunk egy kis ízelítőt.

400 fölött most már bámulhatod a csillagos eget is
2018 július 26.
Autónavigátor
-
Különleges extrával bővítette a Chiron extralistáját a Bugatti, mellyel extra fejtér is elérhető, valamint a lehetőség, hogy 400 km/h felett is a csillagokat bámulhassa az utas.
-
Különleges extrával gazdagodott a Bugatti Chiron palettája
2018 július 26.
Auto Pult
-
A Bugatti Chiron nem csak a világ egyik legdrágább és leggyorsabb autója, hanem az egyik legexkluzívabb is. Elődje, a Veyron elérhető volt kabrió verzióban is, ám a Chironból már nem terveznek ilyet, de éppen ezért most elérhetővé tettek egy új opciót, amely bár a hétköznapi autók esetében nem számít túl nagy durranásnak, de az ilyen hiperautók világában bizony nagyon is ritka – ez pedig nem más,…

Felfoghatatlan tempót diktál majd a Bugatti Divo
2018 július 11.
Auto Pult
-
A Bugatti egy olyan hiperautón dolgozik, amely a Chiron alapjait használja, de a nevét nem örökli. A vadonatúj Divo a szuperlatívuszok szuperlatívusza lesz, amely az árát látva is egészen gyorsan nyilvánvalóvá válik. Nettó 5 millió euró. Hazai forgalomba helyezéssel 2,1 milliárd forint. Ennyi lesz majd a legújabb Bugatti modell alapára, amely mellett az átlagos lottóötös is eltörpül. Igaz,…

Az egyik legolcsóbb Bugatti, amit megvehetsz
2018 június 2.
Autónavigátor
-
1:8-as méretarányban a tiéd lehet a Bugatti Chiron, amelyet ráadásul saját magad építhetsz meg.
-
Ez már művészet: íme, a Bugatti Chrion LEGO Technik változata
2018 június 1.
Auto Pult
-
A LEGO Technic nem csak az építés, de az autózás szerelmesei számára is folyamatosan szolgál lenyűgöző újdonságokkal. Ezúttal az autóipar egyik legnemesebb képviselőjét formázták meg a LEGO szakemberei, méghozzá a Bugatti Chiron képében, aminek 1:8 méretarányú modelljének tervezésében még a Bugatti mérnökei is részt vettek. Mondanunk sem kell, a végeredmény lenyűgöző.

Titokzatos újdonsággal készül a Bugatti a Chiron alapjain
2018 május 3.
Auto Pult
-
A Bugatti nemrég mutatta be a Chiron még gyorsabb verzióját a Sport változat képében, de úgy tűnik, hogy a gyáriak nem terveznek leállni, ugyanis néhány szerencsés ügyfélnek már meg is mutatták a következő nagy dobásukat – az egyikük pedig néhány morzsát el is ejtett nekünk, amelyekből ugyan sokat nem tudunk meg, de annál izgatottabban várjuk a bemutatót.

Ennyibe kerül a világ legdrágább rendszáma
2018 április 18.
ATV
-
A világ legdrágább rendszámát dobták piacra Nagy-Britanniában: 12,5 millió fontért (4,3 milliárd forint) árulják az F1 rendszámot, amely eddig Afzal Khan brit autódizájner Bugatti Veyron típusú gépkocsiján volt.
-
A világ legdrágább rendszáma - brutális összegbe kerül
2018 április 18.
Infostart