Cadillac

Amerikai csapat jelentette be Forma–1-es csatlakozási szándékát
2023 január 5.   Magyar Hírlap
Az Andretti Cadillac hivatalosan is be fogja nyújtani a felvételi kérelmet.
A Senna mellett megszégyenült pilótával pályázik az F1-be a patinás márka
2023 január 5.   Racingline
Csütörtökön bejelentette Michael Andretti és a Cadillac, hogy közösen, “összamerikai” csapatként pályáznak a részvételre a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bővítheti a jelenlegi tíz istállóból álló mezőnyt, a folyamat első lépéseként most mérik fel az érdeklődést. Az nem meglepetés, hogy az IndyCar-ban érdekelt csapatfőnök az And
Forma-1: Andrettiék összebútoroznak a Cadillac-kel
2023 január 5.   Racingline
Újabb jelentős fordulat állt be Andrettiék tervezett Forma-1-es programjában. A Michael Andretti vezette alakulat hivatalosan...
Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be
2023 január 5.   Racingline
Az Andretti Global és a General Motors hivatalosan is bejelentette, hogy a Cadillac-kel együttműködve csatlakoznának a jövőben a Forma-1-es mezőnyhöz. Az Andretti még tavaly februárban nyilatkozta azt, hogy a közeljövőben egy Forma-1-es projektbe vágnák bele a fejszéjüket. Emiatt pedig az egész tavalyi szezonban arról szóltak a találgatások, hogy a
Visszatér az Istennő a Cadillac modellekre
2022 december 24.   Autónavigátor
Bár nem olyan híres, mint a Rolls-Royce emblémája, a Cadillac múltjában is ott egy hölgy, amit az amerikai márka modelljei
Elképesztő luxus az utolsó útra, ezek nem hullazsukok
2022 december 12.   Autószektor
1. CADILLAC MILLER METEOR A Rock and Roll királya Elvis Presley még európai katonáskodása idején, 1956-ban Messerschmitt KR200-as háromkerekű buborékautót vásárolt. Valószínű hogy nem nyűgözte le a kocsi „kényelme”. Rövidesen beszámították egy ruhaboltban és cserébe néhány öltözéket kapott. A „kisiklást” követően megszállottként gyűjtögette a mére
Bajban a Bmw, rossz hírrel szolgált a Porsche, és az Acura sem túl magabiztos
2022 december 7.   Racingline
Rossz hírrel szolgált a BMW és a Porsche is, míg az Acura mindenre felkészül, a Cadillac pedig megint lépett előre egyet…
Egy kategóriától búcsúzunk, miközben mindenki Ferrarit akar
2022 november 9.   Racingline
A hétvégén rendezik meg a Bahreini 8 órás versenyt, az idei Endurance Világbajnokság (WEC) szezonzáróját, amelyen egy korszaktól veszünk majd búcsút. Valamit valamiért Jövőre érkeznek majd az LMDh autók a Hypercar kategóriába, ami kétségtelenül felforgatja a WEC világát. Négy Porsche, két Ferrari és egy – de Le Mans-ra akár három – Cadillac érkezik
A Cadillac a riválisok orra előtt teljesített egy nagy mérföldkövet
2022 november 5.   Racingline
Csaknem teljesen zavartalanul teljesített 24 órát a Cadillac autója Sebringben, ezzel készülve a januári Daytonai 24 órásra. Két autó és hat pilóta volt jelen a teszten, igaz, a második egység nem hosszabb etapokat futott. Ezzel 19 000 kilométernél jár az amerikai márka a tesztek hosszát összesítve. Csak mintegy összehasonlításképpen a nemrég bemut
Egy újabb nagy lépés után 24 órás tesztre készül a Cadillac
2022 október 27.   Racingline
A Cadillac elmondása szerint sok mindent megtudtak az év végi IMSA teszten, amivel már 11 000 km fölé értek. Viszont most jön csak az igazi nagy dobás. Az amerikai márka két autóval is (Chip Ganassi és Action Express Racing) ott volt a road atlantai teszten. „Sosem kapod meg teljesen, amit szeretnél, mert általában őrült és
Amerikai álom – Celestiq néven készült el a Cadillac elektromos csúcsmodellje
2022 október 20.   Auto Pult
Noha a hazai értékesítést már rég feladta a Cadillac, Európában több piacon még most is elérhető az amerikai prémiummárka egy-egy modellje, így közvetett kötődésünk azért nekünk is lehet a márkához. Bár minden újdonságuktól nem szoktunk beszámolni, a vadonatúj Celestiq esetében úgy éreztük kivételt kell tennünk, hiszen a Cadillac ezzel a modellel i
Ilyen autót ad 130 millióért a Cadillac
2022 október 20.   Villanyautósok
Biztosan nem készül majd belőle két ugyanolyan.
Feltámad a Cadillac? 170 milliós luxusautó az új zászlóshajó!
2022 október 18.   Autónavigátor
Elektromos luxusautóval térhet vissza a dicső múlt a Cadillac számára, az amerikai gyártó kínálatát évtizedekkel ezelőtt hatalmas szedánok, kupék és
Az Acura ütközésével ért véget a Gtp teszt Road Atlantán
2022 október 9.   Racingline
Öt LMDh autó tesztelt a szezonzárót követően a jövőre induló GTP kategória tesztje. Egy BMW mellett két Acura és két Cadillac volt a pályán. Az eddigi legnagyobb közös tesztre a BMW egy korábbi, Watkins Glenben elszenvedett ütközés miatt később érkezett a Rahal Letterman Lanigan Racing autója, míg a Porsche inkább Sebringbe utazott, az Acura pedig
Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac
2022 október 6.   Racingline
Két márka érkezik egyszerre az Endurance Világbajnokság (WEC) és az észak-amerikai IMSA mezőnyébe. A Porschén kívül a Cadillac lesz régi-új résztvevő. Bár előbbiek teszteltek a legtöbbet, amerikai vetélytársaik most egy bizonyos szempontból eggyel előttük járnak, ugyanis bejelentették pilótáikat. A Cadillac 2002 után szerepel majd ismét Le Mans-ban
Szándékosság nélkül ütközött a Ganassi két Cadillacje
2022 október 3.   Racingline
A Petit Le Mans késői szakaszában jónak tűnt a Ganassi extra kiállásos stratégiája, végül azonban nem az ellenfelek, hanem a csapattársak fosztották meg egymást a győzelmi esélytől. Earl Bamber már a verseny korai szakaszában is vezette a mezőnyt, a verseny végén pedig éppen egy kerékcsere után a harmadik helyen haladt. A célegyenesben ki kellett k
Hajmeresztő balesettel esett ki egy Dpi autó a Petit Le Mans-on
2022 október 1.   Racingline
Valamivel a 10 órás verseny féltávja előtt ütközött egy GT autóval az #5-ös számú Cadillac, ezzel kiestek a Petit Le Mans-ról. Az idei IMSA Sportautó Bajnokságának utolsó fordulójában egy eléggé rosszul kinéző baleset áldozata lett Loic Duval, a JDC-Miller Motorsports pilótája. Road Atlanta kanyargós részén száguldott bele hátulról az amatőrök közö
Kobayashi utolsó versenyére készül a Cadillac-kel
2022 október 1.   Racingline
Mivel jövőre a Cadillac a Toyota ellen versenyez majd a Hypercar kategóriában, Kamui Kobayashi többé nem ugorhat át a tengerentúlra versenyezni. Az idei Petit Le Mans lesz a japán versenyző utolsó IMSA versenye, legalábbis egy ideig biztosan. Idén a 48-as számú – csak a négy endurance versenyen induló – Action Express Racing legénység tagja volt,
A semmiből szerzett pole-t az Acura a Petit Le Mans-on
2022 október 1.   Racingline
Tom Blomqvist és a Meyer Shank Racing Acura ARX-05-öse szerezte meg az IMSA DPi korszakának utolsó pole pozícióját a Petit Le Mans-on. A Meyer Shank Racing 60-as autója Cadillac Racing 02-es autóját, melyet a WRT bajnoki éllovas 10-es Acurája követett. Tom Blomqvist pole-ja azt jelenti, hogy ezzel csökkentett a Wayne Taylor Racing pontelőnye az IMS
Elkezdődtek a szabadedzések Road Atlantában, de vajon lesz futam?
2022 szeptember 30.   Racingline
A Cadillac autói uralták a Petit Le Mans első edzéseit Road Atlantában, de vajon hatással lesz-e a hurrikán a versenyre. Bár az Ian névre hallgató hurrikán már partot ért, és óriási pusztítást végzett Floridában, mégis új erőre kaphat, és harmadszor is partot érhet, immáron Dél-Karolina partjainál. A hurrikán nagyon széles, és nagyon lassan halad,