-
Spórolásból a Jaguar Land Rover (is) kihagyja a Genfi Autószalont
2018 december 5.
Auto Pult
-
Szomorúan konstatáltuk az indiai Tata kezében lévő Jaguar Land Rover (JLR) mai közleményét, amelynek értelmében sem a Jaguar, sem pedig a Land Rover nem lesz jelen a 2019-es Genfi Autószalonon. Azért is sajnáljuk különösen, mert mi viszont jelen leszünk a genfi seregszemlén, a JLR pedig a Ford és a Volvo után a harmadik márka(csoport), amely bejele
-
Velar génekkel mutatkozott be a vadonatúj Range Rover Evoque
2018 november 23.
Auto Pult
-
A divatos Range Rover Evoque a Land Rover luxusmárkájának legkisebb, ám a darabszámok és a bevétel szempontjából egyben legfontosabb modellje, ami remek húzásnak bizonyult a britek részéről. A márkát felvirágoztató luxus szabadidőmodell eladásai még a hetedik évre sem csökkentek jelentősen, de már ideje volt a váltásnak: bemutatkozott az új generác
-
A Velar tükrében – gyári fotókon a vadonatúj Range Rover Evoque
2018 november 22.
Auto Pult
-
A divatos, szupermenő Range Rover Evoque a Land Rover luxusmárkájának legkisebb, ám a darabszámok és a bevétel szempontjából egyben legfontosabb modellje, ami remek húzásnak bizonyult a britek részéről.
-
G-osztályt, vagy Defendert látsz a Jimny-ben?
2018 november 16.
Autónavigátor
-
Kicsinyített G Merci, vagy Land Rover? Az első kommentek alapján mindenki ezt látta az új Jimny-ben, nekik mostantól nem kell képzelegniük, fergeteges készleteket alkottak hozzájuk.
-
A jövő héten érkezik az új Range Rover Evoque – itt az első ízelítő
2018 november 14.
Auto Pult
-
Az Evoque az évtized elején gondoskodott a Land Rover feltámadásáról, ami az ötleteket és az irányvonalat követi. A méretéhez képest méregdrága mivolta ellenére is sikeres divatdiktátor első generációja most búcsúzik, és rövidesen helyet ad az új kiadásnak, amely minden tekintetben felül tervezi múlni elődjét.
-
Gyorsulási verseny: a V8-as Defenderre vagy a Civic Type R-re fogadnának?
2018 november 12.
Auto Pult
-
Emlékeznek még a Land Rover Defender utolsó, 70th Edition nevű különkiadására, amit a gyártó a típus 70. évfordulójára készített? Idén januárban írtunk az ősi modellről, amellyel kapcsolatban nem volt kockázatos megjósolni, hogy gyűjtői darab lesz. A 150 példány villámgyorsan gazdára talált, áruk pedig már most növekvő tendenciát mutat.
-
Matus Tibor: Magyarországon fejleszt, Szlovákiában csak összeszereltet a Jaguar Land Rover
2018 november 7.
Könyves Magazin
-
Egy héten belül jelent meg két hír, amelyek között talán első látásra nincs is összefüggés. Először a szlovák Számvevőszék adta ki elemzését a szlovákiai kutatás és fejlesztés helyzetéről, a források felhasználásának hatékonyságáról, majd jött a bombasztikus bejelentés, hogy a Jaguar Land Rover Budapesten alakítja ki a legújabb fejlesztő központját
-
Budapesten nyit fejlesztőközpontot a Jaguar
2018 november 3.
Autónavigátor
-
Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója, a Jaguar-Land Rover hazánkban nyitja meg - már jövőre - legújabb K+F központját.
-
Mérnöki irodát nyit Budapesten a Jaguar Land Rover
2018 november 2.
Menedzsment Fórum
-
Az iroda 2019-ben nyithat meg.
-
Fontos központot nyit Budapesten a Jaguar
2018 november 2.
Portfolio
-
Mérnöki központot nyit Budapesten a Jaguar Land Rover, ahová száz embert vesznek fel - jelentette be közleményében az autógyártó. A magyar kiszolgálóegységbe több területre keresnek majd munkaerőt. Úgynevezett technikai mérnöki irodát...
-
Elstartolt az új Jaguar-gyár a szomszédban - Komótosan fut fel a termelés
2018 október 26.
Portfolio
-
Csütörtökön elindult a termelés a Jaguar Land Rover nyitrai gyárában hivatalosan is - írja az Új szó. Az üzemnek jelenleg 1500 alkalmazottja van, de novemberben további 850 főt vesznek fel és a tervek szerint ez a létszám 2-3 éven belül...
-
Eldőlt: a történelem egyik legszebb autóját elektromos változatban gyártja a Jaguar
2018 augusztus 24.
Portfolio
-
Az indiai székhelyű Tata Motors tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) úgy döntött, hogy megkezdi klasszikus, E-type sportautója elektromos változatának gyártását. A klasszikus E-type elektromos változatban készül majd A cég...
-
Upsizing – nagyobb alapdízelt kapott a Range Rover Sport
2018 július 23.
Auto Pult
-
Az új WLTP normák miatt rengeteg gyártó kényszerű arra, hogy meglévő erőforrásait teljesen kiiktassa, frissítse vagy éppen újra cserélje. Nem kivétel ez alól a Land Rover sem, ráadásul az angolok a Range Rover Sport lemezei alatt található, belépő szintű kétliteres dízelt egy nagyobb háromliteres egységre cserélték le, ezzel némileg szembe menve a „downsizing” trendjének – habár manapság egyre…

Luxus telekjáró lehet a Land Rover első elektromos autója
2018 július 6.
Auto Pult
-
A Land Rover most érezheti csak igazán nyeregben magát, hiszen a crossoverek és SUV-k iránti őrület egyre csak fokozódik, és ez a prémium márkákat sem kerülheti el. Az angolok azonban mégis úgy érezhetik, hogy valami még hiányzik a kínálatból, ugyanis a tavaly őszi pletykák után most újra felszínre kerültek olyan hírek, hogy a Road Rover néven normál, nem emelt hasmagasságú modellt mutatnának be a…

Brexit: Milliárdos veszteségek kereskedelmi megállapodás nélkül
2018 július 6.
ProfitLine
-
A Jaguar Land Rover (JLR) vezetője szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralph Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben több tízmilliárd font további nagy-britanniai beruházás maradhat el.
-
A "Hard Brexit" veszélybe sodorná a Jaguar Land Rover működését az Egyesült Királyságban
2018 július 5.
Portfolio
-
A Jaguar Land Rover (JLR) vezetője szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralf Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben...
-
A "Hard Brexit" veszélybe sodorná a Jaguar Land Rover működését az Egyesült Királyásgban
2018 július 5.
Portfolio
-
A Jaguar Land Rover (JLR) vezetője szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralf Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben...
-
Bajban a Jaguar Land Rover - 18 milliárd dollárral orvosolnák
2018 június 26.
Portfolio
-
A Jaguar Land Rover komoly elektromos autó offenzívár készül, a terveik szerint hamarosan az összes modelljük elérhető lesz részben, vagy teljesen elektromos meghajtással is. Annak érdekében pedig, hogy tervüket tényleg megvalósítsák...