Kis híján katasztrófával végződött egy tudatlan turista számára, hogy nem bírta kivárni, míg elér egy autóparkolóban épített vécét, és a bokrok között könnyített magán Ausztráliában. Nem vette ugyanis észre a mérges barnakígyót, amely megmarta a péniszét.
Nem nyerte el a londoni közlekedési vállalat vezetőinek tetszését az a mutatvány, amelyet a buszmegállókban és a buszok oldalán mutatott be egy akrobatacsoport.
Elektromos sokkolóval lőtték meg, aminek hatására helyreállt a szívritmusa egy amerikai férfinak. Az illető kezelőorvosa szerint ez az első alkalom, hogy az eszköz használata pozitív következménnyel járt.
Felrobbant egy UFO, amelynek maradványai fémes törmelékkel borítottak be egy aprócska vietnami szigetet. Biztos, hogy nem egy repülőgépet néztek idegen űrhajónak a helyiek, egyetlen légitársaság és a hadsereg sem jelentette, hogy a térségben eltűnt volna egy gépe.
Az Egyesült Államokban elhuny az a nő, aki szinte egész életét vastüdővel élte le. A 61 éves asszony hároméves korában kapott paralízist, ezután pedig már csak ágyban fekve, gépekhez kötve tudott élni.
Senki sem emlékszik cápatámadásra azon a mexikói partszakaszon, ahol a megszállott szörfözők mellett Hollywood krémje is előszeretettel üdül. Most azonban nem egészen egy hónap alatt 3 cápa is emberre támadt - ketten belehaltak sérüléseikbe. A váratlan agressziót sokan azzal magyarázzák, hogy egyre népszerűbb a szörfözés.
Súlyos trópusi betegségek kórokozói jelentek meg Dél-Európában a globális felmelegedés miatt - hívja fel a tengerparti nyaralásra készülők figyelmét a Trópusi és Utazási Betegségek Intézetének igazgatója. Axmann Ágnes a Kínába utazókat arra inti, hogy az olimpiát rendező országban legalább annyi a hepatitis B-vírusa által fertőzött ember, mint Fekete-Afrikában.
Éretlen gyümölcsöket majszoló denevéreket akarnak kiutálni Sydney botanikus kertjéből, mert a részeg jószágok a látogatókra esnek, zajosak, büdösek, ráadásul veszélyes vírust hordoznak.
Több mint 150 ezer szavazattal a búbos banka nyerte meg azt az internetes voksolást, amelynek során Izrael lakossága az országot jelképező nemzeti madarat választott. A szavazás eredményét Simon Peresz izraeli elnök jelentette be.
Sok szívbeteg ember nincs tisztában az infarktus jeleivel, holott kockázatuk ötször-hétszer nagyobb, mint azoké, akiknek nem volt még problémájuk a szívükkel - figyelmeztetnek amerikai kutatók.
Nagy-Britanniában egy indiai származású, de brit állampolgárságú pár otthagyta a kórházban újszülött ikergyermekeit, mert a kicsik lányok lettek. Az eset előtt mindenki megdöbbenve áll. Indiában előfordul, hogy a szülők lemondanak a gyermekekről, mert nem tetszik a nemük, a szigetországban azonban még nem tapasztaltak ilyesmit.
Egy amerikai italbolt-tulajdonos úgy próbálta elrettenteni a fülöncsípett bolti tolvajokat, hogy megfenyegette őket: ha nem adják oda egyik cipőjüket, hívja a rendőrséget. A hatóságok azonban figyelmeztették: ez cipőlopás.
A népszerű fájdalomcsillapítók, például az aszpirin vagy az ibuprofen csökkentik az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét - állapította meg egy amerikai felmérés.
Pucér takarítónőt rendelt egy szalmaözvegy Floridában, a "bércseléd" pedig kitakarította még az ékszeres fiókot is: 40 ezer dollárnyi (5,6 millió forintnyi) értéket vitt magával.
Egy New York-i ügyvéd egymillió dollárra (mintegy 155 millió forintra) perli az amerikai Delta Air Lines-t, mert a légitársaság rémálommá változtatta családja karácsonyi üdülését: több napra a reptéren ragadtak, a Delta alkalmazottjai pedig lekezelően bántak velük.
Bár csak nemrég mutatták be a legújabb Indiana Jones-filmet, valószínűleg vége lesz a láznak, mivel az amerikai mozikban a hétvégén kezdik vetíteni a Szex és New York sorozat egész estés változatát. Egy online jegyiroda felmérése szerint az amerikai nők számottevő része a moziban ül majd hétvégén, előtte vagy utána pedig Cosmoplitan koktélt iszogat.
Jelentősen megnőtt a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao népszerűsége, amióta ellátogatott a földrengés sújtotta Szecsuan tartományba. Az esemény után a tizedik legnépszerűbb politikus lett a Facebook közösségi internetes oldalon.
Sharon Stone bocsánatot kért a kínaiaktól, amiért az ország rossz karmájával magyarázta a május 12-i, több tízezer halálos áldozattal járó földrengést, az országban azonban sokan úgy gondolják: soha nem fognak megbocsátani a hollywoodi színésznőnek.
A portugál ügyészség vizsgálja, hogy nem voltak-e felelőtlenek Madeleine McCann szülei kislányuk eltűnésének éjszakáján, amikor magukra hagyták gyermekeiket az apartman szobájában. A szülők azt mondják: ésszerűen viselkedtek.
Az áram a XXI. században életünk szinte nélkülözhetetlen része. A városi ember nehezen tudná elképzelni az életét nélküle, arra azonban érdemes felkészülni, ha átmenetileg nélkülöznünk kell a háztartási gépeinket és lámpáinkat működtető energiát. A Times tanácsokat gyűjtött össze áramszünet esetére.
A salátához vágjuk kétfelé az avokádót, vegyük ki a magját, kanalazzuk ki a húsát. Tegyük hozzá a rákhúst, tegyük rá a majonézt, a mustárt és a joghurtot.
Csodagyereknek tartják az orvosok azt a kislányt, akit édesanyja a méhén kívül hordott ki. A csecsemő, annak ellenére, hogy a terhesség ideje alatt folyamatosan életveszélyben volt, teljesen egészséges.
A felröppen hírek ellenére nem születtek meg Angelina Jolie és Brad Pitt ikrei - közölte a színésznő szóvivője. Az Entertainment Tonight ugyanis azt a hírt repítette világgá, hogy a színésznő Franciaországban életet adott gyermekeinek.
Az Egyesült Államokban életre kelt egy asszony azután, hogy 17 órát töltött a klinikai halál állapotában. Ezzel hatalmas megdöbbenést keltett családja és az orvosok körében is.
Napjaink fiataljai már nem kíváncsiak a tündérmesékre, a gyermekek újabban a mesékből is az izgalmasakat és a vicceset keresik - derült ki egy brit felmérésből, amely szerint a Grimm-fivérek vagy Beatrix Potter már kevéssé népszerű, Roald Dahl, Steve Cole és Jeremy Strong viszont igen kedvelt író a gyermekek körében.