2008. október 21. kedd

okt. 21
9:48
Sok nyomozást szüntettek meg 2006-os zavargások során (Alternatív Energia)
A rendőrség és az ügyészség által nyilvánosságra hozott statisztikából is az derül ki, hogy a 2006. őszi zavargásokkal összefüggésben indított eljárások közül jóval több nyomozást szüntettek meg, mint ahány ügy jogerős ítélettel zárult.
okt. 21
10:42
A Pénzügyminisztérium 13,5 milliárd hiányt vár októberre (Alternatív Energia)
A Pénzügyminisztérium (PM) 13,5 milliárd forint államháztartási hiányt vár októberre az önkormányzatok nélkül, az első tíz hónapra pedig 745 milliárd forintot - közölte Keller László államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
okt. 21
10:51
"A terroristák célja nem elsősorban a rombolás" (Infostart)
A terrorizmus károkat okoz, egyben hasznot is hajt - elég például arra gondolni, hogy a megtámadott országok milyen mértékben növelik védelmi, biztonsági kiadásaikat - mondta Tálas Péter A terrorizmus politikai gazdaságtana című rendezvényen.
okt. 21
10:53
Keller: ha kell, korrigálható a módosított költségvetés (Infostart)
Meg kell kezdeni az Országgyűlésben a módosított költségvetési javaslat tárgyalását, ha a folyamatok úgy alakulnak, menet közben még lehetőség van a további korrekcióra - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
okt. 21
11:09
Balesetek miatt útzárak az M0-áson (Infostart)
Két-két személyautó ütközött össze az M0-ás két oldalán a 14-es és a 15-ös kilométernél, a Duna-hídnál, emiatt az M5-ös irányába teljes, Győr felé pedig félpályás útlezárásra kell számítani.
okt. 21
11:45
Verespatak és az autópályák a magyar-román kormányülés napirendjén (Infostart)
Több mint 10 kétoldalú megállapodást írnak alá a felek a román és a magyar kormány negyedik együttes ülésén. A szegedi tanácskozáson döntenek egyebek mellett az energiahálózatok és az autópályák összekötéséről, a Bécs-Budapest-Bukarest szuperexpresszről, de szó lesz Verespatakról és a magyar iskolák felújításáról is.
okt. 21
11:47
Fidesz: évi 400 milliárdba kerül az adófizetőknek a kormány működése (Infostart)
A Fidesz szerint évi 400 milliárd forintba kerül a magyar adófizetőknek a Gyurcsány-kormány működése. Balsai István azt mondta: Magyarország kétszer akkora kamatot fizet a felvet hitelekre, mint Csehország.
okt. 21
12:03
Milyen lakások ára csökken a válság miatt Magyarországon? (Infostart)
Csökkennek-e a lakásárak Magyarországon a globális válság hatásaként? Milyen lakások iránt csökken várhatóan a kereslet? A régióban melyik országokat bünteti leginkább pénzügyi krízis? Ezekre a kérdésekre válaszolt a portfolio.hunak Aradi Ferenc, a TriGranit regionális lakóingatlan-fejlesztési igazgatója, aki meghívott előadója lesz a november 11-én immár negyedszer megrendezésre kerülő Portfolio…
okt. 21
12:12
Fidesz: "az MSZP és az MDF újabb pénznyelő gépezetet gyárt" (Alternatív Energia)
A Fidesz semmiképpen nem támogatja a közös MSZP-MDF javaslatban megfogalmazott költségvetési hivatal felállítását, a legnagyobb ellenzéki párt szerint ez csak egy "újabb pénznyelő gépezet" lenne - jelentette ki Balsai István, a Fidesz parlamenti képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 21
12:30
A CIB Bank előtt tiltakoztak a Zalabaromfi beszállítói (Alternatív Energia)
A Zalabaromfi baromfifeldolgozó vállalat beszállítóinak megbízottai mintegy 30-an tiltakoztak kedden délelőtt Budapesten a Medve utcában a CIB Bank Zrt. székháza előtt.
okt. 21
12:32
A román kormányfő a Nabucco mellett (Alternatív Energia)
Minél hamarabb alá kell írni a Nabucco-projektről a kormányközi megállapodást a részt vevő országok között - hangsúlyozta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök kedden Szegeden.
okt. 21
12:48
MSZP: "szűkíteni kell a Robin Hood-adót fizetők körét" (Alternatív Energia)
Bár minden ellenzéki frakció jelezte, hogy nem támogatja a Robin Hood-adót, az MSZP kapcsolódó módosító indítványokkal tovább "csiszolná" az előterjesztést. A szocialisták szűkítenék a 8 százalékos adót fizető energiacégek körét - derül ki a távhőszolgálatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslathoz hétfőn beadott kapcsolódó módosító indítványokból.
okt. 21
13:12
Panasz a rendőrök ellen: a főkapitány szinte mindent elutasít (Infostart)
Mindössze három esetben adott helyt az országos rendőrfőkapitány olyan rendőri intézkedés miatti állampolgári panasznak, amely esetében a Független Rendészeti Panasztestület előzőleg megállapította a súlyos alapjogsértést - mondta Kaltenbach Jenő, a testület elnöke.
okt. 21
13:24
Fél év alatt 64 rendőri túlkapást állapítottak meg (Alternatív Energia)
Április óta 194 panasz érkezett a Független Rendészeti Panasztestülethez; eddig 109 panaszt vizsgáltak meg, és 64 esetben állapítottak meg rendőri intézkedéshez köthető jogsértést - közölte Kaltenbach Jenő, a testület elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
okt. 21
14:00
Az MSZP a 2006. szeptemberi és október 23.-i eseményekről tájékozódik (Alternatív Energia)
Nem vesznek részt a szocialista képviselők az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülésén - közölte az MSZP-frakció emberi jogi szakcsoportja az MTI-vel.
okt. 21
14:24
Vasút épülhet Fiume és Konstanca között (Infostart)
Kiemelten fontos a Fiume és Konstanca közötti vasúti fővonal kialakítása, ehhez új pályára van szükség Szeged és Temesvár között - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Szegeden a magyar-román kormányülés után.
okt. 21
14:36
Tariceanu: hamarosan megszületik a kormányközi szerződés a Nabuccóról (Alternatív Energia)
Az év végéig aláírhatják a kormányközi megállapodást a Nabucco- projektről - mondta a román miniszterelnök kedden Szegeden a magyar-román kormányülés után; a találkozón a két ország közös nyilatkozatot fogadott el az EU klíma- és energiacsomagjáról.
okt. 21
14:54
Folytatódik a nemzeti csúcs! (Alternatív Energia)
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője kedden az MTI-nek; a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg.
okt. 21
15:12
Orbán tudja a megoldást... (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak; a forinttal csak akkor lesz baj, ha nem sikerül megoldani a kormánnyal és a kormányfővel szembeni bizalmi válságot. A Fidesz elnöke, miután a Budapest Értéktőzsde vezetőivel tárgyalt kedden, arról is beszélt, hogy 10 milliárd eurós növekedési programra van szükség.
okt. 21
15:18
Elbúcsúztatták Jászai Jolit (Infostart)
A pécsi köztemetőben a város polgármestere búcsúztatta Jászai Jolit. A művész életének 102. évében hunyt el Piliscsabán, de életéből több mint fél évszázadot Pécsett töltött.
okt. 21
15:30
A Fidesz ott lesz a nemzeti csúcson (Alternatív Energia)
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője kedden az MTI-nek; a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg.
okt. 21
15:32
Elakadt a Vásárhelyi-terv megvalósítása (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Tarpai-szőlőhegyen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi-terv megvalósítása elakadt.
okt. 21
15:34
Megkezdődött az utazásszervezési jogszabályok felülvizsgálata (Alternatív Energia)
Megkezdődött az utazásszervezéssel, az utazási irodák működését meghatározó jogszabályok felülvizsgálata és korszerűsítése a feketegazdaság visszaszorítása érdekében - közölte Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos kedden.
okt. 21
15:48
Megkezdődött a párbeszéd a pártok között? Épp ideje! (Alternatív Energia)
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője kedden az MTI-nek; a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg.
okt. 21
15:54
Az ünnepi hétvégén az órát is át kell állítani (Infostart)
A csütörtöki ünnep utáni hosszú hétvége alatt módosul az üzletek nyitva tartása, a fővárosi parkolási rend, valamint a MÁV és a Volán menetrendje. Vasárnap hajnalban az órát is át kell állítani.
okt. 21
16:12
A budapestiek karácsonyi ajándéka (Infostart)
Karácsony előtt megindul a villamosforgalom, májustól pedig az autók is járhatnak a felújított Szabadság hídon; a Margit híd teljes rekonstrukciója a jövő év elején indul - közölte Demszky Gábor főpolgármester.
okt. 21
16:14
Az SZDSZ és az MDF közös kezdeményezése (Infostart)
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője szerdára az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - közölte a szabad demokraták ügyvivője. Horn Gábor azt mondta: a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg.
okt. 21
16:24
A Fidesz spórol! (Alternatív Energia)
A Fidesz semmiképpen nem támogatja a közös MSZP-MDF javaslatban megfogalmazott költségvetési hivatal felállítását, a legnagyobb ellenzéki párt szerint ez csak egy "újabb pénznyelő gépezet" lenne - jelentette ki Balsai István, a Fidesz parlamenti képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint a javasolt összeg a hivatal feladatainak ellátásához szükséges és elégséges.
okt. 21
16:48
Sólyom a minisztériumokat okolja a Vásárhelyi-terv elakadásáért (Infostart)
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a környezetvédelmi tárca miatt megrekedt a Vásárhelyi-terv - mondta Sólyom László a Hortobágyi Nemzeti Parkot bejáró túrájának utolsó napján. Az államfő kiemelte, hogy sürgős szemléletváltásra van szükség: a gazdasági célok és az előnyszerzés helyett a gazdák érdekeit kellene figyelembe venni.
okt. 21
17:00
Az MSZP szűkítené a Robin Hood-adót fizetők körét (Alternatív Energia)
Bár minden ellenzéki frakció jelezte, hogy nem támogatja a Robin Hood-adót, az MSZP kapcsolódó módosító indítványokkal tovább "csiszolná" az előterjesztést. A szocialisták szűkítenék a 8 százalékos adót fizető energiacégek körét - derül ki a távhőszolgálatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslathoz hétfőn beadott kapcsolódó módosító indítványokból.
okt. 21
17:18
Orbán: "A forinttal nincsen nagyobb baj" (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak, az MSZP-nek gondoskodnia kell arról, hogy cselekvőképes vezető álljon az ország élén. A Fidesz elnöke, miután a Budapest Értéktőzsde vezetőivel tárgyalt kedden, arról is beszélt, hogy 10 milliárd eurós növekedési programra van szükség.
okt. 21
18:00
A válság idején különösen ébernek kell lenniük a vásárlóknak (Infostart)
Szeptembertől hatályos az a törvény, amellyel Magyarországon is életbe lépett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló uniós irányelv. Erről tanácskoznak két napon át Budapesten a jogszabályt ellenőrző három hatóság szakemberei a civil fogyasztóvédők meghívására. A konferencia otthont adott egy kerekasztal-beszélgetésnek is, amelyen a fő téma a pénzpiaci világválság volt.
okt. 21
18:12
Van megoldás Sólyom aggodalmára! (Alternatív Energia)
Az IRM tanulmányozza az államfő észrevételeit a vízummentességi megállapodás kihirdetéséről szóló törvénnyel kapcsolatban, ennek keretében létezik olyan opció, hogy az újra a parlament elé kerülő tervezetet a tárca kiegészíti a bűnügyi nyilvántartási törvény módosításával - válaszolta az MTI megkeresésére a tárca szóvivője kedden.
okt. 21
18:30
Magasabb ösztöndíjakat az Erasmus-osoknak! (Alternatív Energia)
Egyenlő tandíjakat, a harmadik országok diákjainak vízumkönnyítést és magasabb ösztöndíjat szeretnének az európai parlamenti (EP-) képviselők az Erasmus Mundus program jövőre induló második szakaszában.
okt. 21
19:06
Elég a milliárdos elvonásokból! (Alternatív Energia)
Az MSZP debreceni önkormányzati képviselői kezdeményezik, hogy a helyi vagyonkezelő tagvállalataiként működő, nyereséges vízmű és hőszolgáltató az idén és jövőre ne fizessen osztalékot az önkormányzatnak, s a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyonkezelő se vonjon el osztalékot tőlük - közölte kedden Zsiros Zsolt, a szocialisták önkormányzati frakcióvezetője.
okt. 21
19:12
Kedden is gyengült a tőzsde és zuhant a forint - a nap hírei (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsdén kedden ismét 10 százalék feletti mértékben gyengültek az OTP-részvények. A bankpapírok 10,1 százalékkal estek és 2650 forinton álltak záráskor. A papír forgalma a részvénypiac 26 milliárd forintot meghaladó forgalmából 19 milliárd forintot tett ki. A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely 0,4 százalékos pluszban nyitott, zárásra 2,7 százalékkal maradt el a…
okt. 21
19:42
Két mondaton múlott Nagy Imre élete (Alternatív Energia)
Nagy Imre miniszterelnök élete két mondaton múlott, az egyikkel le kellett volna mondania, a másikkal pedig el kellett volna ismernie Kádár János kormányfőségét, és minden bizonnyal nem végzik ki - vélekedett Varga László levéltáros az Új részletek a Nagy Imre-perről című kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten.
okt. 21
20:18
Költségvetés-"Ha van is vészforgatókönyv, arról nem lehet nyilvánosan beszélni" (Alternatív Energia)
Ma nincs szükség az átdolgozott költségvetés újra átdolgozására, de ha szükségesnek látnám, nem haboznék egy percig sem - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában kedden.
okt. 21
21:36
Kercaszomor, Magyarország legbátrabb faluja (Infostart)
A körmendi polgármester négy párt által is támogatott törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a Vas megyei Kercaszomor legyen Magyarország legbátrabb faluja. Az 1920-as évek elején ugyanis a szomoróciak megrohamozták a megszálló jugoszláv katonaságot, majd másfél év múlva a határmegállapító bizottság több községgel együtt Magyarországnak ítélte a települést.
okt. 21
22:12
"Történelmi távlatban esély sincs a nemzetközi terrorizmus felszámolására" (Infostart)
A terrorizmusban óriási pénzek mozognak, a szervezetek pénzügyekkel foglalkozó szakemberei pedig rendkívül jól ismerik a nyugati pénzvilágot - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai elemző a Magyar Közgazdasági Társaság A terrorizmus politikai gazdaságtana című panelbeszélgetésén.

2008. október 22. szerda

okt. 22
4:06
"A megemlékezéseknek egyre kevesebb közük van ahhoz, amit a forradalom valójában jelentett" (Alternatív Energia)
Korszakonként változhat, hogy mit jelent az ország életében az 56-os forradalom. A múltat ugyanis sokszor a jelen magyarázatára használják fel – mondták történészek a forradalom évfordulója alkalmából. Alapvető változások 1956 megítélésében ma már nem várhatóak, annak ellenére sem, hogy előkerülhetnek „izgalmas” dokumentumok. Legutóbb az 1956. október 23-i Nagy Imre-beszéd utáni órák eseményeiről…
okt. 22
4:24
Gyenesei: nem kötelez az ajánlás (Alternatív Energia)
Interpellációban vonta kérdőre hétfőn Gyenesei István önkormányzati minisztert Deutsch Tamás fideszes parlamenti képviselő, amiért a turizmusért is felelős tárcavezető levélben ajánlotta a színházat fenntartó városok polgármestereinek „egy földije remekbe szabott zenés vígjátékát”. Ugyanezért Gusztos Péter, a liberális párt ügyvivője a miniszter „fejét” követelte.
okt. 22
5:00
A döntés ellenére valószínűleg Somogyi Béla marad az utca neve (Alternatív Energia)
Én nem az SZDSZ-frakció vezetőjeként szavaztam meg ezt a napirendi pontot a képviselő testületben, hanem levezető elnökként - felelte Takács Gábor, VIII. kerületi alpolgármester arra a kérdésünkre, miért nem állt ki a Somogyi Béla utca nevének védelmében. Mint arról a Népszava beszámolt, Józsefváros önkormányzatának képviselő testülete múlt héten szerdán döntött úgy, hogy a VIII. kerületi Somogyi…
okt. 22
5:18
Nem kapnak majd segélyt?-Változnak a szociális ellátások (Alternatív Energia)
Munkahelykeresés ösztönzése és a foglalkoztathatóság növelése – ezek a legfontosabb elemei az „Út a munkához” programnak, mely ma kerül a kormány elé. Ha a kabinet elfogadja, és majd a parlament is rábólint a tervezetre, jövő januártól csak az kap a nyugdíjminimumhoz és a minimálbérhez igazított segélyt, aki kora, családi vagy egészségi állapota miatt nem tud dolgozni. Aki képes munkát vállalni, a…
okt. 22
6:12
Zuschlag-per: ma is Ladossal folytatódik (Alternatív Energia)
Ma folytatódik Lados István meghallgatása a 75 milliós csalásról szóló Zuschlag-perben, melynek ő másodrendű vádlottja. A tárgyalás a vádirat ismertetésével október 8-án kezdődött a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Az október 14-i, második tárgyalástól kezdve Lados István meghallgatása volt napirenden. Lados ekkor még tulajdonképpen csak a vád állításait támasztotta alá.
okt. 22
6:36
Fodor: félre kell tenni az értelmetlen és ostoba szembenállásokat (Infostart)
Azért van szükség a mai ötpárti egyeztetésre, mert bár a kormánynak a gazdaság fehérítése és az adórendszer egyszerűsítése kapcsán tervezett intézkedési iránya jónak látszik, "az ördög a részletekben lakozik", ezért közösen kell áttekinteni a javaslatokat; az SZDSZ elnöke erről az MTI-nek adott interjúban beszélt.
okt. 22
7:06
Fodor Gábor: "az ördög a részletekben lakozik" (Alternatív Energia)
Azért van szükség a mai ötpárti egyeztetésre, mert bár a kormánynak a gazdaság fehérítése és az adórendszer egyszerűsítése kapcsán tervezett intézkedési iránya jónak látszik, "az ördög a részletekben lakozik", ezért közösen kell áttekinteni a javaslatokat; az SZDSZ elnöke erről az MTI-nek adott interjúban beszélt.Fodor Gábor kiemelte: már a múlt szombati nemzeti csúcson is elmondta, hogy van jó…
okt. 22
7:08
"Legyünk optimisták még a válság idején is"! (Alternatív Energia)
"A legjobb tudásunk szerint raktuk össze a legújabb költségvetést" - ezt Keller László pénzügyi államtitkár mondta el a Magyar Telvízió Nap-kelte című reggeli műsorában.
okt. 22
7:30
Adókérdésekről egyeztetnek a pártok (Infostart)
A hitelválság miatt újabb egyeztetés lesz; most az MDF és az SZDSZ kezdeményezte a találkozót, amelyre ezúttal csak a parlamenti pártokat hívták meg. A két párt képviselői reggel 8-tól a Parlamentben az adókérdésekről és a költségvetési plafontörvényről tárgyalnak.
okt. 22
7:48
"A magyarok szerint a törvények megszegése a túlélés feltétele" (Infostart)
A magyar társadalom individuális, és az emberek 85 százaléka szabályszegő - derül ki a Magyar lelkiállapot 2008 című kötetből. Ez azonban nem akadálya a hatékonyságnak, az individuális társadalmak ugyanis demokratikus keretek között nagyon jól tudnak működni közös célokért is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos…

Keresés