2008. október 28. kedd

okt. 28
16:21
Halálos áldozatot követelő magyar kisrepülőgép-balesetek (Metropol)
Budapesten, a hármashatárhegyi repülőtéren lezuhant egy motoros vitorlázógép, a gépet vezető férfi a helyszínen életét vesztette. Összeállítás az elmúlt öt évben történt halálos áldozattal járó kisrepülőgép-balesetekről.
okt. 28
16:24
Dávid Ibolya szerint fel kell függeszteni a 13. havi nyugdíjt (Alternatív Energia)
A költségvetésben 1.000-1.100 milliárd forintos megtakarítást kell elérni a válság leküzdése érdekében, amelyből az azonnal bevezethető intézkedések 500 milliárdot jelenthetnek - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden délelőtt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
okt. 28
16:26
"Utolsó csepp vérünkig próbáljuk megvédeni a nyugdíjasok pozícióját" (Alternatív Energia)
Stabilizációs és növekedési megállapodásra van szükség a pártok és a társadalmi partnerek között - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az általa kezdeményezett ötpárti megbeszélésen, kedden az Országházban. A kormányfő mindkét cél eléréséhez javaslatokat fogalmazott meg.
okt. 28
16:42
Pozitív adóslista készül május elsejétől (Alternatív Energia)
A kormány múlt héten jóváhagyta a központi hitelinformációs rendszerről (khr) szóló törvényjavaslatot, amely egy teljes körű lakossági hitelnyilvántartást is magában foglal, pozitív adóslistával kiegészülve - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a keddi, budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
okt. 28
17:00
Sztrájkbizottság a 13.havi nyugdíjak befagyasztása ellen (Alternatív Energia)
Azonnali tárgyalásokat sürget a kormánnyal a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és kezdeményezi az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tevékenységének felújítását, mivel az érdekvédelmi szervezet szerint a közszolgálati bérek befagyasztásával és a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban a kormány egyoldalúan felmondja a tavaly februárban kötött megállapodást.
okt. 28
17:02
100 milliárd forint a munkába való visszavezetésre (Alternatív Energia)
Az "Út a munkához" program fő célja, hogy a rendszeres szociális segélyen lévő, tartósan munkanélkülieket munkára ösztönözze, javítsa foglalkoztathatóságukat; a programra 97 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke kedden a miskolci kistérségi fórumon.
okt. 28
17:03
Akár közműszámláit is kifizetheti mobiltelefonnal (Infostart)
Mobilfizetési szolgáltatást nyújt a két nagyobb mobilszolgáltatóval az FHB Kereskedelmi Bank ettől a héttől. A bank vezérigazgatója azt mondta: az új szolgáltatás akár még biztonságosabb is, mint a bankkártya-használat.
okt. 28
17:05
Gyurcsány: El kell kerülni az államcsődöt (Infostart)
Jövőre nem lesz 13. havi bér, nem emelkedik a közszféra dolgozóinak fizetése, csökken az állami cégek vezetőinek tiszteletdíja, és a kormány befagyaszt több kormányzati kommunikációs kiadást - jelentette be a miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos megállapodásról szóló ötpárti tanácskozáson. Gyurcsány Ferenc nem mondta meg, hogy mekkora hitelt kaphat Magyarország a nemzetközi…
okt. 28
17:39
Újabb "sakkozás" kezdődhet a kórházi ágyakkal (Infostart)
Rugalmasabb lesz a járó- és fekvőbeteg-ellátás kapacitáselosztása, módosítják a gyógyszer-gazdaságossági törvényt és a gyógyszerészek doktori címet kapnak - jelentette be az egészségügyi miniszter.
okt. 28
17:57
Több rendőr lesz a temetőkben a hétvégén (Infostart)
A hétvégén több rendőr lesz a temetők környékén és a sírkertekben - mondta Tafferner Éva, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője.
okt. 28
18:12
Csak az öregségi nyugdíjkorhatárt elérők kapnak 13.havi ellátást? (Alternatív Energia)
A parlament költségvetési bizottsága Varga Mihály elnök javaslatára délután fél négykor egy órára felfüggesztette a jövő évi költségvetés általános vitára alkalmasságáról szóló napirendi pont tárgyalását.
okt. 28
18:14
Több száz patika mehet csődbe (Alternatív Energia)
Több száz patika van bajban, továbbá olyan helyen létesültek gyógyszertárak, ahol már szükség nem volt rájuk. Erről Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke beszélt a nagyjából négyszáz résztvevővel megkezdődött szakmai nagygyűlésen kedden Budapesten.
okt. 28
18:15
Már a szocialisták is bírálják a kormány lépéseit (Infostart)
Az Európai Parlament költségvetési bizottságának MSZP-s tagja bírálja a magyar kormány és jegybank globális válsággal összefüggésben meghozott döntéseit, elképzeléseit. Bár Fazakas Szabolcs támogatja a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodást, az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta: Brüsszelben nem értik, hogy Magyarország miért megy szembe az európai gyakorlattal.
okt. 28
18:48
"Pedagógus-számláló" adatok az oktatási tárcától (Alternatív Energia)
Mintegy 1800 pedagógussal kevesebbet tartott nyilván az oktatási tárca elektronikus azonosító rendszere október 21-én, mint június végén, ám az adatok tartalmazzák a részmunkaidős és a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó kollégákat is, tehát az összehasonlításra nem teljesen alkalmasak - közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel kedden.
okt. 28
18:51
A Fidesz válasza: "Miniszterelnök úr, ez így nem fog menni" (Infostart)
A szocialistákon kívül csak az SZDSZ támogatja, hogy a kormány kössön megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. A Fidesz szerint ez a kormány nem képes kivezetni az országot a válságból. Az MDF-nek több megválaszolatlan kérdése is maradt a Valutaalap hitelajánlatával kapcsolatban, a KDNP pedig úgy látja, a kormány romba dönti a családokat az állam stabilizálásával.
okt. 28
19:27
Megszorításokat jelentett be a kormányfő - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Jelentős takarékossági intézkedéscsomagot jelentett be a miniszterelnök a pénzügyi válság kezelése érdekében. Gyurcsány Ferenc a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásról tartott ötpárti egyeztetésen azt mondta: ennek részeként jövőre a közszférában nem jár majd a 13. havi bér, a fizetéseket pedig a jelenlegi szinten befagyasztják.
okt. 28
19:42
A fővárosi SZDSZ eladná Főgáz Zrt-t (Alternatív Energia)
A fővárosi SZDSZ-frakció kedd esti ülésén alapvetően egyetértett azzal a városvezetői javaslattal, hogy csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé kerüljön a Főgáz Zrt. eladásáról szóló előterjesztés - közölte John Emese frakcióvezető a képviselőcsoport ülését követően.
okt. 28
20:03
Törvénytelen az egyetemisták bevett módszere (Infostart)
Ön tudta, hogy tilos teljes művek fénymásolása? Az egész országban bevett gyakorlat az egyetemisták, főiskolások körében, hogy lemásolják a tanáraik által feladott könyveket, jegyzeteket - holott ezt tiltja a törvény. A hallgatói érdekképviselet szerint ennek fő oka, hogy nehéz vagy egyenesen lehetetlen beszerezni a műveket, a szerzői jogi szervezet szerint viszont a tájékozatlanság és az anyagi…
okt. 28
20:36
Az MSZP tovább tárgyalna a parlamenti pártokkal (Alternatív Energia)
Az MSZP nyitott minden további ötpárti tárgyalásra, akár a gazdasági válság elleni teendőkről, akár az önkormányzati rendszer szükséges reformjáról, vagy a képviselők fizetésének befagyasztásáról legyen szó - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője kedden az MTI-vel.
okt. 28
21:48
Fidesz: "érdemes az Unió tagjának lenni"? (Alternatív Energia)
Az uniós szabályok sok gondot okoznak a hazai vállalkozásoknak, és bár vannak előnyei a tagságnak, az Európai Unió még nem segített Magyarországon a gazdasági válságban - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, a televíziónak az MTI-nek elküldött összefoglalója szerint.
okt. 28
22:09
Januárban döntenek Meszlényi Zoltán boldoggá avatásáról (Infostart)
Január 16-án tárgyalja az Apostoli Szentszék szentté avatási kongregációja Meszlényi Zoltánnak, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mártírhalált halt segédpüspökének boldoggá avatási ügyét - jelentette be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Hittel és hűséggel című egyháztörténeti konferencián kedden, Budapesten.

2008. október 29. szerda

okt. 29
4:42
Igazságosabb, hatékonyabb, biztonságosabb egészségügyet ígért a miniszter (Alternatív Energia)
Jövőre bevezethetik a kórháztörvény részeként elhíresült intézményi kapacitáselosztást, de – új formában – az Alkotmánybíróság által eltörölt orvoslátogatói díjat is. Erről is beszélt Székely Tamás egészségügyi miniszter, aki elmondta: jövőre a gyermekgondozási díj összegének felét – 55 milliárd forintot – az E-Alap megtakarításából fizetik ki.
okt. 29
4:46
Megszólalt a régi Fidesz-lemez: Kósa megint "Gyurcsányozott" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ támogatja a kormány kiadáscsökkentő programját, ha az nemcsak „tűzoltás”, hanem tartós intézkedéseket jelent – közölte Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a pénzügyi válságról folytatott ötpárti egyeztetés után. A Fidesz arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy mondjon le, az MDF pedig arra, ismerje el, a 2002-es száznapos program vitte csődbe az országot.
okt. 29
5:00
Az MSZP és az SZDSZ támogatja a kormányfőt (Alternatív Energia)
Politikusok és szakszervezeti vezetők is elismerik, hogy a pénzügyi és gazdasági válság közepette sürgős lépések kellenek, de abban már nem értenek egyet, hogy kinek kellene áldozatokat hoznia ebben a helyzetben. Ezt tükrözték azok a válaszok, amelyeket lapunk kérdésére adtak a tegnapi ötpárti tárgyalások után a pártok és az érdekképviseletek vezetői. Valamennyien úgy vélték, az IMF hitelét csak…
okt. 29
5:18
Negyven-ötvenezer dolgozó lehet vesztese a krízisnek (Alternatív Energia)
A pénzügyi válság miatt 40-50 ezer munkavállaló elbocsátásától tart a munkaügyi miniszter, Szűcs Erika számításait a munkaerő-piaci szakértő is reálisnak tartja. Az autóipar, az építőipar, a szolgáltatás és az elektronika területén már érződik a válság hatása, Északnyugat-Magyarországon, Somogyban és az Észak-Dunántúlon megkezdődtek az elbocsátások. A képzetlen álláskeresők most még nehezebb…
okt. 29
5:36
Bordó útlevéllel szabad az út Amerikába (Alternatív Energia)
November 17-től a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba. Ezt erősítette meg a Budapesten tárgyaló amerikai belbiztonsági miniszter. Michael Chertoff – aki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterrel és Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkárral együtt ismertette a szabályokat – közölte, azok tehetik ezt meg, akik 90 napnál rövidebb időre mennek,…
okt. 29
6:30
Népbíróságot követel az MDF szövetségese (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum bízik benne, hogy a párt parlamenti frakciójába tagot delegáló Független Kisgazda Nemzeti Egységpárt (FKNP) rövidesen átdolgozza programját. Erről beszélt lapunknak Pettkó András, az MDF elnökségi tagja. Úgy vélte, hogy a Lengyel Zoltánon keresztül immár parlamenti képviselővel is rendelkező kisgazdák felülvizsgálják majd követeléseiket és azokról egyeztetnek a fórummal.
okt. 29
6:51
"Európának fel kell tartóztatnia az orosz energiabirodalom kiépítését" (Infostart)
Európának fel kell tartóztatnia az orosz energiabirodalom kiépítését, hogy megelőzze saját Oroszországtól való energiafüggőségét - mondta Giorgi Baramidze, Grúzia miniszterelnök-helyettese Budapesten a lengyel-magyar szervezésű Energia Fórumon.
okt. 29
7:27
Tukacs: Nem csak jó szándék kérdése, mennyi pénzt oszt szét az állam (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalaptól felvehető hitelnek nincs forintban kifejezhető ára, feltétele azonban igen - mondta a miniszterelnök adóügyi megbízottja az InfoRádió Aréna című műsorában. Tukacs István hozzátette: tisztességesen el kell mondani az embereknek, hogy milyen veszélyt jelentene egy államcsőd.
okt. 29
7:45
"Amit mi követelünk, nem kerül pénzbe" (Infostart)
A gyógyszertár-alapítás moratóriumát, egyúttal a patikaliberalizáció megszűntetését követelték a gyógyszerészek. A kamara elnöke szerint válság van a gyógyszerellátásban, ráadásul a módosító javaslatok nem jelentenek megoldást a helyzetre. Az egészségügyi miniszter, akinek beszédét a gyógyszerészek folyamatos felhördülése kísérte, cáfolta a patikusok kijelentéseit.
okt. 29
8:00
Fodor: nincs szükség előre hozott választásra (Alternatív Energia)
Az SZDSZ követ dobott a politikai élet állóvizébe, amikor letette az asztalra a szakértői kormány megalakításának javaslatát, de ma már nem ennek van aktualitása - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Magyar Televízió (MTV) Nap-kelte című műsorában szerdán.
okt. 29
8:03
A válság következményei: költségcsökkentés, gyárleállás, munkanélküliség (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy költségcsökkentő intézkedésekkel, létszámleépítéssel, a termelés visszafogásával, ideiglenes leállításával próbálják átvészelni a cégek a gazdasági válságot. A stagnáló gazdaságban ráadásul várhatóan a munkanélküliség is nőni fog.
okt. 29
8:05
"Önnek új csomagja érkezett" - megszorítások 1988-tól 2008-ig (Infostart)
A rendszerváltás óta negyedjére szenved el jelentősebb megszorítást az ország lakossága. Kivétel nélkül a mindenkori kormány korábbi felelőtlen költségvetési politikája, és/vagy egy világgazdasági krízis váratlan fenyegetése késztette arra az államcsőd rémétől megrettenő döntéshozókat, hogy saját politikai érdeküket fogcsikorgatva félretéve pénzt vegyenek el az emberektől. A Gyurcsány-kormány 2006…
okt. 29
8:36
Miért pont most felelne ezért valaki? (Alternatív Energia)
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes arra kérte a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának vezetőjét, hogy haladéktala­nul vizsgálja ki, kit és milyen mértékben terhel a felelősség az Árpád híd felújításával kapcsolatban kialakult forgalmi dugó miatt. Hagyó a vizsgálat eredményeit szerda reggelre várja, s ennek alapján szólítja fel a felelőst „a szerkezeten fennakadt járművek…
okt. 29
8:39
"A nyugdíjasok kétharmadát nem érinti a 13. havi nyugdíj maximálása" (Infostart)
A nyugdíjasok kétharmadát nem, mintegy kilencszázezer nyugdíjast viszont hátrányosan érinthet a 13. havi nyugdíj 80 ezer forinton való maximálása - derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
okt. 29
9:33
Húszezerrel több a munkanélküli, mint egy éve (Infostart)
Húszezerrel több munkanélkülit tartottak nyilván Magyarországon a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban. Július és szeptember között 328 ezer regisztrált állásnélküli volt az országban.
okt. 29
9:48
Mi a magyar vészforgatókönyv? (Alternatív Energia)
Nem tartja a valóságtól elrugaszkodott, megvalósíthatatlan elképzelésnek Szanyi Tibor, hogy soron kívül kérjük felvételünket az eurózónába - írta a szerdai Magyar Hírlap.
okt. 29
10:09
Engedély birtokában is visszafordíthatnak bárkit az Egyesült Államokból (Infostart)
Jövő hónap közepétől már vízum nélkül utazhat az Egyesült Államokba az, aki 90 napnál rövidebb időre, magánlátogatásra vagy üzleti célból megy oda. Aki munkavállalás vagy tanulás céljából utazna, annak továbbra is vízumot kell kérnie. A vízummentes utazás lehetőségéről az amerikai belbiztonsági miniszter jelenlétében, a Külügyminisztériumban tartottak tájékoztatót.
okt. 29
11:54
A Fidesz nem bírta tovább- ismét kivonult (Alternatív Energia)
Kivonultak a Fidesz és a KDNP képviselői az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága szerdai üléséről a jövő évi költségvetési javaslat tárgyalásakor.
okt. 29
12:12
Új médiatörvény (Alternatív Energia)
A Fidesz és az MSZP már szövegezi az új médiatörvény végleges verzióját, ami még az idén a parlament elé kerülhet; erről számolt be szerdán az Index internetes portál.
okt. 29
12:30
Általános vita előtt a költségvetés (Alternatív Energia)
A parlament gazdasági bizottsága általános vitára alkalmasnak minősítette a jövő évi költségvetési javaslatot, valamint az azt megalapozó törvénymódosításokat szerda délelőtti ülésén.
okt. 29
12:32
Fidesz: továbbra is a gazdasági recesszió irányába haladunk (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint közel kétmillió ember lehet a kárvallottja a kormány által tervezett megszorító csomagnak, amelyről kiderült, hogy nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelésére, hanem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya saját elhatározására vezetik be - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
okt. 29
13:09
Fidesz: kétmillió kárvalottja lehet az újabb megszorító csomagnak (Infostart)
A Fidesz szerint közel kétmillió ember lehet a kárvallottja a kormány által tervezett megszorító csomagnak, amelyről kiderült, hogy nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelésére, hanem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya saját elhatározására vezetik be - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
okt. 29
14:00
A Magosz a köztársasági elnökhöz fordult (Alternatív Energia)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a köztársasági elnökhöz fordult az Országgyűlés többsége által elfogadott új mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) miatt, és arra kérte Sólyom Lászlót, hogy ne írja alá a törvényt - ezt Jakab István, a Magosz elnöke jelentette be szerdán Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
okt. 29
14:02
Lesz devizahiteleseket segítő intézkedés? (Alternatív Energia)
A kormány nem tárgyalta a devizahitelesek terhei enyhítésére vonatkozó javaslatokat - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után az MTI-nek.
okt. 29
14:04
Felsőoktatási törvénymódosítás (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága általános vitára alkalmasnak találta szerdai ülésén a felsőoktatási törvény módosítási javaslatát, amelyet Magyar Bálint és Sándor Klára szabaddemokrata képviselők nyújtottak be a felsőoktatási intézmények gazdálkodási szabadságának növelésére.
okt. 29
14:54
"Meg kell erősíteni az immunhiányos demokráciát" (Alternatív Energia)
Ötödször is Hanti Vilmost választotta a szervezet elnökévé a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) szerdai közgyűlése, amely az Összefogás a Demokráciáért utótaggal egészítette ki a tömörülés nevét.
okt. 29
14:56
TÁRKI: kétpárti parlament (Alternatív Energia)
Továbbra is a Fidesznek a legnagyobb a támogatottsága, az MSZP-é kismértékben nőtt, egy most vasárnapi választáson csak a két legnagyobb párt jutna be a parlamentbe - derült ki a TÁRKI által készített legfrissebb közvélemény-kutatásból.
okt. 29
15:30
MSZP: a kormány nem jószántából cselekszik (Alternatív Energia)
A magyar kormány nem saját jószántából, hanem "kényszer hatása" alatt kénytelen cselekedni, amikor meghozza a nemzetközi hitelkerettel kapcsolatos intézkedéseket - közölte Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 29
15:32
Az önkormányzatokat nem érintik a megszorítások (Alternatív Energia)
A kormány a benyújtott költségvetésből és a miniszterelnök által kedden bejelentett intézkedésekből következőkön felül nem tervez további kiadáscsökkentő lépéseket - mondta a kormányszóvivő egy kérdésre válaszolva a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján.

Keresés