Navracsics Tibor szerint súlyos késésben van a 2011-es magyar európai uniós elnökségre való felkészülés, a kormány ahol lehet, igyekszik hátráltatni a konszenzus kialakulását - a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki blogbejegyzésében arról is írt: az egész ország "égése" lesz, ha felkészületlenül éri a feladat.
Hat autótulajdonos nyújtott be kártérítési igényt eddig a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-hez azért, mert az Árpád hídon végzett munkálatok miatt megsérült a gépkocsijuk.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra utasította a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT), hogy jövőre ne fizessen prémiumot, jutalmat az állami vállalatok vezetőinek.
Elegánsnak tartja a miniszterelnök, hogy csak a 2010-es választási kampány végéig tudják felhasználni azt a mintegy 25 milliárd dolláros hitelt, amelyet szerdán több forrásból is biztosítottak Magyarországnak. Gyurcsány Ferenc szerint elképzelhető, hogy ezzel magasabb kamatozású hiteleket váltanak majd ki. Ha a kormány lehív bizonyos összegeket a készenléti hitelből, akkor azt majd a következő…
Nicolas Sarkozy magyar származású édesapjának és első feleségének a bankszámláját is megcsapolták a bűnözők - értesült a Mediapart című francia internetes portál. Az ügyben a rendőrség újabb három személyt letartóztatott, és immár azt állítja: valószínűleg jól szervezett bűnözői hálózat fosztogatja a bankszámlákat.
Húsz éve nem romlott ilyen mértékben az üzleti hangulat mutatója az eurózóna országaiban. Magyarországon a válság miatt végre esély van szerkezeti reformokra.
A Vision Consulting szerint a megnövekedett gazdasági kockázatok több területen is csökkentették a politikaikat Magyarországon. A politikai elemző intézet igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a válság újra rajzolhatja a magyar politikai térképet. Török Gábor hozzátette: nem stratégiai, hanem tartalmi megfontolások kerültek előtérbe.
Újratárgyalandónak tartja a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság 2007-ben aláírt megállapodását a Közszolgálati Szakszervezete Szövetsége (KSZSZ) a jelenlegi pénzügyi válságban, és nem fogadja el a kormány október 28-án bejelentett, négy pontból álló, a közszolgálatban dolgozókat és a nyugdíjasokat sújtó megszorító intézkedéseit - tartalmazza az érdekvédelmi szervezet mai…
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) azon határozatát, amellyel a testület hitelesítette a jelenlegi Országgyűlés feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.
Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön Zürichben köszönetet mondott a svájci kormánynak és az alpesi ország népének, amiért 1956-ban befogadták a magyar menekülteket.
Patthelyzet alakult ki a Pest megyei Dány önkormányzatánál, miután a 12 tagú, csak független képviselőkből álló testület két 6 fős csoportra oszlott, és emiatt hónapok óta képtelen a települést érintő kérdésekben döntéseket hozni - közölte a falu polgármestere csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: még az általa többször javasolt önfeloszlatást sem tudták napirendre tűzni.
Az idén bevezetett új társadalombiztosítási forma, a rehabilitációs járadék igénybe vételére országosan 15, ezen belül a Közép-magyarországi régióban 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ projektmenedzsere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szili Katalin Házelnök paradigmaváltást, Parragh László, az MKIK újraválasztott elnöke pedig a megakadt vagy el sem kezdett szerkezeti átalakítások folytatását sürgette a kamara tisztújító küldöttgyűlésén csütörtökön a Parlamentben.
Vita nélkül, egyhangú szavazással támogatta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt, hogy a BKV vezérigazgatója Klados Gusztávot nevezze ki a BKV Zrt. DBR Metro Projekt Igazgatósága új vezetőjének.
Néhány kivételtől eltekintve minden bolt zárva lesz halottak napján. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: a munka törvénykönyve szerint csak azok az üzletek lehetnek nyitva, ahol a tulajdonos áll be a pult mögé.
A pénzügyi válság leküzdésére tett intézkedések után a gazdasági válság kezelése, elsődlegesen a munkahelyek megőrzése a legfontosabb kihívás - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Egerben.
Kósa Lajos Debrecenből az adósság városát csinálta, mivel még 2019-ben is olyan kötelezettségeket fognak fizetni, amelyet mostanában vállalt a fideszes városvezetés - jelentették ki az SZDSZ debreceni önkormányzati képviselői csütörtökön a városban.
A pénzügyi mentőcsomag nagysága arra utal, hogy a kormány egy küszöbön álló államcsődöt kívánt elkerülni - mondta a Fidesz alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bencze József országos rendőrfőkapitány csütörtökön közleményben visszautasította Juhász Imrének, a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) alelnökének kijelentéseit, amelyekben az alelnök arra utalt, hogy a rendőrség nincs tisztában az emberi jogokkal, illetve elutasított egyes, a Panasztestület által megállapított jogsértéseket.
Megszületett a "fémkereskedelem tízparancsolata", miután a kormány szerdán elfogadta a szigorítással kapcsolatos törvénytervezetet - mondta Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
November 1-jén - januárig visszamenő hatállyal - 1,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások; ekkor fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét is - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság csütörtökön.
Az építésügyi törvény szigorítását szeretné elérni a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület; a kezdeményezéshez csatlakozott Gegesy Ferenc, az SZDSZ-ből nemrégiben kilépett IX. kerületi polgármester és több belső pesti városrész, így a VI., a VII, és a VIII. kerület is.
November 1-jén - januárig visszamenő hatállyal - 1,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások; ekkor fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét is - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.
A fémkereskedők tízparancsolatának nevezte Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa azt a törvénytervezetet, amely az illegális fémkereskedelmet hivatott visszaszorítani. A jövőben a pénzügyőrség felügyeli az átvevőhelyeket, a testület már télen kiemelten ellenőrzi a fémkereskedelmet.
Társadalmi ellenállásra szólítja fel az embereket a Magyar Szociális Fórum. Simó Endre, a fórum szervezője az InfoRádiónak azt mondta: november 15-én Civil Nemzeti Csúcsot tartanak a neoliberális politikával szembeni társadalmi ellenállás jegyében.
Ismét növekszik a gyermekszegénység Magyarországon - mondta Ferge Zsuzsa szociológus a Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal stratégiai kutatásokról szóló beszámolóján. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy a segélyezettek fele, mintegy 200-300 ezer ember kimarad a programokból.
Új vizsgáztatási rendszert vezet be a MÁV a mozdonyvezetőknek, amelytől a vasúti közlekedés biztonságának javulását is várják. Zsákay László, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: olyan helyzeteket is gyakoroltatnak a mozdonyvezetőkkel, amelyek során tartósan korlátozni kell a vonatok sebességét, hogy hozzászokjanak a lassú menethez, és ne kapcsolják ki a biztonsági…
A Vision Consulting igazgatója szerint nem lehet véletlen, hogy a három forrásból származó, mintegy 25 milliárd dolláros hitelt ez a kormány tudja felhasználni, a törlesztés viszont a következő kabinetre hárul. Török Gábor az InfoRádiónak azt mondta: a pénzügyi válság fejbe kólintotta a magyar politikát, hiszen nemcsak a gazdaság, hanem a politika is összeomolhatott volna.
Életének nyolcvannegyedik évében szerdán elhunyt Siklósi Norbert. 1958-tól 1973-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára, később a Lapkiadó Vállalat vezetője volt. Temetéséről később intézkednek.
Az állami normák tömeges társadalmi és hatósági megszegése az államműködés része, annak zavarai pedig mindenekelőtt társadalmi jelenségek - állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének kutatása, amelynek témája az volt, hogy miként generálja az állam maga a társadalmi rendetlenséget.
A koalíciós képviselők szavazataival jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés, hogy 300 millió forinttal megemeljék a Szabadság híd rekonstrukciójára fordított összeget.
A gazdasági válság miatt Magyarországnak továbbra is számolnia kell a forint elleni támadásokkal vagy a részvények értékének esésével - nyilatkozta az Aegon Befektetési Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak. Hetilapszemle.
Magyarország azzal, hogy hihetetlenül gyorsan lépett, a legstabilabb pénzügyi helyzetet megteremtő országok közé került - mondta a miniszterelnök a Klub Rádió Kontra című műsorában csütörtökön.
A kormány rossz irányba megy: a válságból nem megszorításokon, hanem a gazdasági növekedésen át vezet a kiút - jelentette ki Navracsics Tibor csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Óvnám magunkat attól, hogy kívülről várjunk megváltást - mondta csütörtökön a zágrábi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a pénzügyi válság elleni védekezésében igénybe veszi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kisegítő csomagját.
A Szegedi Tudományegyetem adjunktusa szerint a Nemzetközi Valutaalap a kilencvenes években többször inkább ártott egy-egy segítségre szoruló országnak, mint használt. Halmosi Péter az InfoRádiónak elmondta: Magyarországnak még sincs oka aggódni, az IMF az ezredforduló után tanult a hibáiból, amit a korábban károsult országok is elismertek.
A miniszterelnök arra utasította a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, hogy jövőre ne fizessen prémiumot, jutalmat az állami vállalatok vezetőinek. Az idén viszont csak kéri Gyurcsány Ferenc a felsővezetőket, hogy mondjanak le a még fel nem vett plusz bérjuttatásaikról. Minderről a tanács rendkívüli ülésén beszélt. A megkérdezett cégvezetők megértéssel fogadták a bérbefagyasztási terveket.
A miniszterelnök fő feladatának azt tekinti, hogy csillapítsa a gazdasági válság következményeit a versenyszférában. Sokan azt gondolják, hogy most a közalkalmazottakkal és a nyugdíjasokkal fizettetjük meg a krízis árát, pedig még őket védtük meg a leginkább az eddigi hatásoktól: a közalkalmazottak nem veszítik el tömegesen a munkahelyeiket - mondta lapunknak Gyurcsány Ferenc. Az interjúban arról…
Épp csak bejelentette a pénzügyi kormányzat a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és a Világbank húszmilliárd eurós hitelkeretéről szóló megállapodást, máris megkezdődtek a találgatások, vajon mikor lesz szükség a biztonságos finanszírozási hátteret biztosító pénzek lehívására. Egyes szakértők úgy tartják, a nemzetközi forrásokat rövidesen mozgósítani kell, más, kormányközeli vélemények…
A pénzpiaci válság sok területen érinti a gazdaságot. A kivitel például jelentősen csökkenhet, hasonlóan mérséklődik a kiskereskedelmi forgalom. A bankoknak újra kell gondolniuk globális és regionális stratégiájukat, emiatt a következő években nem lesz ritka, hogy a nagybankok komplett közép-európai hálózatai válthatnak tulajdonost. Összeállításunkból kiderül, hogy ebben a helyzetben általános…
Szmogriadó esetén korlátozhatják a forgalmat a Hungária körúton, a dízelmotoros autókat pedig akár ki is kitilthatják a fővárosból - ez áll a környezetvédelmi, az egészségügyi és a földművelésügyi miniszter közös rendeletében. A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója szerint a rendelet betartatására egyelőre nincsenek felkészülve.
"A kormány eltitkolja az IMF-el kötött hitelszerződés részleteit. Ennek okát nem tudjuk" - mondta el Hock Zoltán az MDF elnökhelyettese a Nap-kelte reggeli műsorában.
Az MDF a válságot átmenetinek tekinti, ezért óvja a munkaadókat olyan létszámleépítéstől, amelynek hosszú távú következményei lehetnek - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A nemzetközi hitelcsomag hatása és a belföldi intézkedések jó kiindulási alapnak tekinthetők ahhoz, hogy Magyarország közeledjen az eurózóna-csatlakozáshoz, amihez azonban mindenképpen teljesíteni kell a kritériumokat - mondta Jyrki Katainen finn pénzügyminiszter Veres János pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.