Eltérhettek a kiszabott feladattól a Fehérgyarmat és Nábrád között egy használaton kívüli repülőtérre lezuhant kiképző gép pilótái - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a légi baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón pénteken.
Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaiipari cégek magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg, az abból származó bevételt pedig szociális kompenzációra használnák fel - jelentette ki a pénzügyminiszter.
A gyermekek napközbeni ellátása a nyári szünetben is kötelező önkormányzati feladat - hívja fel a figyelmet a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. A szülő kötelessége, hogy jelezze az iskoláknak, ha nem tud gondoskodni vakációzó gyermekéről, az intézménynek pedig meg kell oldania a felügyeletet, hiszen a tévhittel ellentétben a pedagógusoknak nincs nyári szünetük, csak tanítás nélküli…
Eltérhettek a kiszabott feladattól azok a pilóták, akik gyakorlógépükkel lezuhantak Fehérgyarmat és Nábrád között - mondta a honvédelmi miniszter a légi baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón. Szekeres Imre értelmetlen és felesleges halálnak nevezte a történteket.
Egy új tervezet szerint a járdán állva is elsőbbsége lenne a gyalogosnak az autókkal szemben a lámpa nélküli gyalogátkelőhelyeknél. Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint a sofőröknek minden esetben számítaniuk kellene arra, hogy a gyalogos át akar kelni az úttesten.
Kövér László a jelenlegi körülmények között azt látja valószínűnek, hogy a szocialista kormány kitart a ciklus végéig. A Fidesz választmányi elnöke erről péntek este egy pápai rendezvényen beszélt.
Eltérhettek a kiszabott feladattól annak a kiképző gépnek a pilótái, amely Fehérgyarmat közelében zuhant le; nem született döntés az energiaárak emelkedésének megfékezéséről a brüsszeli uniós csúcstalálkozón; a tudósok szerint jeget talált a Marson a Phoenix szonda - a nap legfontosabb hírei.
Kommandósok állították elő azt az 53 éves férfit, aki egy XVIII. kerületi lakásban feltehetően gázpisztollyal többször rálőtt testvérére, de sérülést nem okozott - közölte a rendőrség pénteken.
Antall József néhai miniszterelnökről készített jelentéseket elemez legújabb könyvében Rainer M. János történész. Az 1956-os Intézet főigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a Jelentések hálójában című kötet az egykori kormányfő fiatalkori tevékenységéről, valamint édesapjáról szól.
Fiala fizet Bakácsnak, Bakácsnak fizet a Hajdú, Fiala szerepel Hajdú műsoraiban, Bakács műsort vezet Fiala műsorában, Hajdú jövendő televíziós hajléktalan-show-ját pedig bank is szponzorálja. Fiala élő rádiós műsorban nekimegy Hajdúnak és Bakácsnak, Bakács visszatámad, s mivel a perpatvarról nemcsak a bulvárlapok tudósítanak, de még a közszolgálati Híradó online-ja is, ezért megtörténik a jövendő…
A parkolási társaságok és a díjhátralékosok között támadt és néhány éve folyó jogi perpatvart nem biztos, hogy megoldja az a héten életbelépő rendelkezés, amely szerint az egy évnél régebbi ki nem fizetett díj miatt a társaságok nem perelhetnek. A lapunknak nyilatkozó parkolási cégek vezetői kijelentették, problémásnak látják az intézkedés bizonyos kitételeit, azokat például, amelyek a régi…
Már interneten is megrendelhető a menetjegy az Intercity járatokra - szól egy minapi hír. Jó hír, aminek mégsem lehet teljes szívvel örülni, ismerve és megtapasztalva a MÁV szervezettségének furcsaságait, melyekről az elmúlt hetekben, hónapokban riporterünk számos, keserű élményt szerzett.
Jogos felvetés, hogy nem jó az a rendszer, amelyben a szociális segély a mininálbérhez közelít, mert nem ösztönzi a munkába állást. De erre nem az a megoldás, hogy az önkormányzatok jog- és alkotmánysértő rendelkezéseket hoznak - véli Kállai Ernő. A kisebbségi ombudsman, aki csaknem pontosan egy éve tölti be tisztségét, azt mondja, elbizonytalanodás és bűnbakkeresés jellemzi a társadalmat,…
Ma délután a parlamentben tart megbeszélést egymással a szabad demokraták és a Fidesz elnöke. Fodor Gábor a találkozón nem kíván az előrehozott választásokról tárgyalni Orbán Viktorral - közölte lapunkkal az SZDSZ országos tanácsának elnöke. Gulyás József - aki elkíséri Fodort a tanácskozásra - elmondta, újfajta politikai együttműködésre sem készül a párt.
Az idén 48 papot szentel a Magyar Katolikus Egyház, közülük 38 egyházmegyés és 10 szerzetes; ezzel szemben több mint ezer egyházközségben nincs betöltve a papi állás - mondta Tál Zoltán, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, lelki vezetője az MTI-nek. A szertartások sora a múlt hét végén kezdődött meg, egyes helyeken a ceremóniát most szombaton tartják.
A felszámolás alatt álló Bábolna Zrt. szendrői gazdaságára kiírt mindkét pályázatot érvénytelennek kellene nyilvánítani, mégpedig formai okok miatt - értesült a Magyar Nemzet. Mint a Magyar Nemzet írta: a lapot egy neve elhallgatását kérő informátor arról tájékoztatta, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek nagy fejtörést okoz a szendrői gazdasághoz tartozó mintegy ötezer hektárra kiírt…
Mától szünetel a vasúti forgalom az óbudai vasútállomás és a Nyugati pályaudvar között az északi összekötő vasúti híd felújítása miatt; a vonatok szeptember 21-ig a Margit híd és Kaszásdűlő között a HÉV-vonalon szállítják majd az utasokat, így az Esztergom-Budapest vonal végállomása a Margit híd lesz - közölte a MÁV-START Zrt. szóvivője az MTI-vel. Balogh-Fazekas Anita közölte: a Budapest-…
Az őszi parlamenti ülésszak nyitányaként dönthetnek a képviselők az új távfűtés-támogatási rendszerről - írta szombati számában a Népszabadság. A kormányfő egyetért az elvekkel és a megoldási javaslatokkal, a jogszabályi képletek júliusra elkészülnek, ez után következik a pártokkal és a civil szervezetekkel való egyeztetés, majd ősszel a szavazás. A fűtési szezonra készen lehetnek az új szabályok.
Káoszt okoz majd az M0-s körgyűrű északnyugati szektorának hiánya a Megyeri híd átadása után, nemcsak az agglomerációban, hanem Budán is - ismerte el a Magyar Nemzetnek Demszky Gábor főpolgármester. Lapszemle.
A KDNP arra kéri az olajtársaságokat, hogy az autósok minden benzinkútnál ingyenesen mérhessék meg, hogy gépkocsijuk tankjából milyen mértékben szivárog az üzemanyaggőz, s lehetőséget kíván adni arra, hogy a hibásnak bizonyuló tanksapkákat kedvezményesen vagy akár ingyenesen is lecserélhessék az autósok.
A hevesi MSZP szerint jogellenesen biztosított 15 évre szóló adómentességet a városi rendelőintézetet működtető cégnek a település fideszes többségű önkormányzata.
Nyolc hatóság összehangolt munkájának eredményeként indulhat átfogó ellenőrzésekre a Kánikula Kommandó; az ország turisztikailag frekventált területein június 30-a és augusztus 25-e között dolgozó egységeket egy kormánydöntés alapján állítják fel - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő a szombati kihelyezett tájékoztatóján Siófokon.
Orbán Viktor meggondolatlan kijelentései komoly károkat okoznak Magyarországnak, a Fidesz elnöke nem ismeri az ország tényleges lehetőségeit a jövedéki adó csökkentése terén - mondta Szabó Lajos szocialista képviselő az MTI-nek szombaton. Orbán Viktor nemrégiben "adósságkonvertálásról, átütemezésről, adósságcseréről" beszélt. Az ilyen mondatok komolyan elbizonytalanítják a piacokat, a bizalom…
A kormány napirendjén továbbra is szerepel a nemdohányzók védelméről szóló törvény, ez a következő időszak egyik legfontosabb politikai ügye - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel szombaton annak kapcsán, hogy a Hírszerző arról írt, a kisebbségi kormányzásban a szocialisták végleg lemondtak a szigorításról.
Fodor Gábor és Orbán Viktor szerint is cselekvőképes kormányra van szükség, de a Fidesz elnöke az előre hozott választásban látja a megoldást, míg az SZDSZ vezetője csak akkor tartaná ezt lehetségesnek, ha sem a kisebbségi kormány cselekvési terve, sem pedig az ezt követő szakértői kormány nem válna be.
A határokon túli magyarok és az anyaországi magyarok között új egyezségre van szükség. A világ változásának megfelelő új formákat kell találnunk, amelyeknek nyomán a határon túli és az anyaországi magyarok újraköthetik az egyezségüket - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártja megalakulásának 10. évfordulóján rendezett jubileumi ünnepségen.
Fodor Gábor és Orbán Viktor szombati találkozójukon abban egyetértettek, hogy cselekvőképes kormányra van szükség, de míg a Fidesz elnöke az előre hozott választásban látja a megoldást, az SZDSZ vezetője csak akkor tartaná ezt lehetségesnek, ha sem a kisebbségi kormány cselekvési terve, sem pedig az ezt követő szakértői kormány nem válna be. Fodor Gábor és Orbán Viktor a Parlamentben tartott…
Ukrán nacionalista fiatalok csoportja pénteken ukrán címert és a Kárpátaljára 1939-ben bevonuló magyar csapatoknak ellenálló ukrán fegyvereseket dicsőítő márványtáblát szerelt fel a Vereckei-hágón felépült magyar honfoglalási emlékműre. A Vereckei-hágóra ukrán nemzeti zászlókkal felvonuló mintegy ötven fiatal közül többen felmásztak a hét méter magas emlékműre, és a homlokzatán fémből készült…
Az MDF szerint Fodor Gábor átverte szombati találkozójukon Orbán Viktort, hiszen éppen arról az egyetlen témáról nem akart tárgyalni a Fidesz elnökével, amiért ő odament: a Parlament feloszlatásáról és az új választásokról."Fodor ügyes trükkel csőbe húzta Orbánt, hiszen az SZDSZ számára kizárólag a keddi miniszterelnöki találkozó a fontos. Minden jel arra mutat, hogy az SZDSZ sem a…
Büntetőeljárást indított a Debreceni Katonai Ügyészség a pénteken Fehérgyarmat és Nábrád között lezuhant oktatógép balesete ügyében, amelyben két pilóta életét vesztette - közölte az MTV Híradója szombaton.
Cselekvőképes kormányt szeretne, de más-más módon a Fidesz illetve az SZDSZ elnöke. A kormányszóvivő szerint napirenden van a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása. A szerb hatóságok kiadták a Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnökkel vádolt Stojan Zupljanint. A nap hírei 2008. június 21-én, szombaton.
Büntetőeljárást indított a Debreceni Katonai Ügyészség a Nábrádnál pénteken lezuhant oktatógép balesete ügyében, amelyben két pilóta életét vesztette - közölte az MTV Híradója szombaton. "A pilóták olyan repülési manővereket hajtottak végre, amelyek nem szerepeltek a kiképzési tervben. A mi adataink is erre utalnak, és éppen ez vezetett arra, hogy a Btk. 185. paragrafusában szabályozott halált…
Folyamatos a kormányzati pazarlás, erre példa, hogy a kormány az átlagosnál négyszer többért festetett át egy autót - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője - parlamenti nyári szünet lévén - írásbeli kérdést intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, hogy hozzák nyilvánosságra a 200 millió forintot felemésztő "kormányzati luxusportál" szerződéseit és pályázatát.
Egy 34 éves győri férfi belefulladt az écsi Rába-ring vízgyűjtőjébe, holttestét szombaton késő este találták meg a katasztrófavédelmi szakemberek. A férfi egy 12 méter mély, kibetonozott vízgyűjtőben fürdőzött, annak ellenére, hogy nem tudott úszni.
A kánikulai vasárnapon számos budapesti célozta meg a Palatinus Strandot. Többségük vasárnap dél körül egy hatalmas sor végére kényszerült beállni. A hosszú várakozás idején vizet osztottak a sorban álloknak.
Hajó- és repülőroncsokban az Adria a világ egyik leggazdagabb tengere. Az Adria horvátországi felségvizein mintegy 15 ezer roncsot találhatnak a búvárok, és még legalább 1500 olyan barlang és víz alatti hasadék van, ami felfedezésre vár. A roncsok toplistáját egy 1914-ben elsüllyedt komphajó vezeti.
"Extrém" magas - 8,1-es UV-B sugárzást jelez a meteorológiai szolgálat hétfőre. Ez a riasztás komolyabb a május véginél, akkor 7,9-es erősségű sugárzási érték miatt figyelmeztették a lakosságot. Hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn elérheti a 35 fokot.
Ketten meghaltak egy közúti balesetben szombaton a 63-as számú főúton Jánosmajor és Szedres között. Egy 47 éves szedresi férfi feltehetőleg ittasan vezette személygépkocsiját, lesodródott az úttestről, majd egy fának csapódott.
Földhöz csapódott felszállás közben egy helikopter a Somogy megyei Nagybajom külterületén vasárnap délután. A helikopter Csányi Sándornak, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójának a tulajdonában lévő Alexander kft-é, amely úgynevezett "szárazbérbe" adta a gépet, azaz csupán a helikoptert bocsátotta a szolgáltatást igénybe vevők rendelkezésére.
Frontálisan ütközött két személyautó vasárnap a 81-es főúton, egy ember kirepült a kocsiból. Az érintett útszakaszt a 8-as kilométer térségében teljes szélességében lezárták.
Az adófizetőknek joguk van tudni, hogy az adóforintjaikból kiket támogatnak fideszes vezetésű önkormányzatok egészségügyi intézményeken keresztül, ezért az MSZP felszólítja a fideszes vezetésű önkormányzatokat, hozzák nyilvánosságra a Diagnosztikum Zrt.-vel kötött szerződéseket, valamint minden olyan szerződést, amelyet az Orbán Viktor bizalmasához, Kékessy Dezsőhöz köthető üzleti körökkel írtak…
Folyamatos a kormányzati pazarlás, erre példa az is, hogy a kormány az átlagosnál négyszer többért festetett át egy biztonsági autót - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten. A kormányszóvivő azt közölte: a biztonsági autók cseréje során jelentős összeget takarítottak meg, azok átfestése pedig biztonsági, rendőrszakmai kérdés, melybe a védett személyek nem is…
Egy halottja és négy sérültje van annak a balesetnek, amelyben kisbusz és személyautó ütközött Kecskemétnél az M5-ös felhajtóján vasárnap - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A sérültek közül három súlyos, egy könnyebb - tette hozzá Dobson Tibor szóvivő.
A baleset a nagybajomi Mélyéger elnevezésű erdőrészletnél történt. A polgári helikopter felszállás közben földnek csapódott, bezuhant az erdőbe és az oldalára fordult, de a gép nem gyulladt ki. A sérülteket mentőhelikopterrel illetve mentőautóval a kaposvári, a pécsi és a zalaegerszergi kórházba szállították.
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hétfőre várható, 8,1-es erősségű UV-B-sugárzás miatt. Újabb, 25 bázispontos jegybanki alapkamat-emelésre számít az elemzők többsége a monetáris tanács hétfői ülése előtt. Az Európai Unió minden tagállamára kiterjedő népszavazást javasol a reformszerződés írországi elutasítása miatt kialakult helyzetben a luxemburgi miniszterelnök - az…