Hárman meghaltak, amikor két autó frontálisan ütközött a Csongrád megyei Szatymaznál az 5-ös főúton - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A baleset helyszínelése idejére a főutat lezárták. A két balesetet szenvedett autó közül az egyik kigyulladt, a tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal - mondta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság…
Pusztaszabolcsnál, az állomásra való érkezés közben - a váltóberendezések térségében - kisiklott egy FLIRT motorvonat, amely Budapestről érkezett. Személyi sérülés nem történt, de jármű visszaemeléséig jelentős késések várhatóak Pusztaszabolcsnál.
Felemás sikerrel zárult Fodor Gábor és Orbán Viktor szombati találkozója. Abban ugyan az SZDSZ és a Fidesz elnöke is egyetértett, hogy cselekvőképes kormányra van szükség, az előrehozott választásról azonban mind a ketten másként gondolkodnak. Fodor holnap találkozik Gyurcsány Ferenccel, és már világossá tette, cselekvési programot vár a kabinettől.
A fővárosban tapasztalható, illetve Budapest és az agglomeráció kapcsolatában létező problémákra megoldást nyújtó törvénymódosítások, illetve új jogszabályi rendelkezések közül csak azok tudnak megvalósulni, melyek elfogadásának politikai realitása van. Ezzel kénytelen szembenézni a Budapest-törvény koncepcióját előkészítő szakértői csoport, amely nyár végére készíti el a koncepciót.
Továbbra sem tudni pontosan, mennyi és milyen ingatlan vásárlására vesznek fel hitelt a parlamenti pártok abból az egyenként egymilliárd forintos keretből, amit egy tavaly szeptemberi törvénymódosítás nyitott meg számukra. A hónap végéig dönthetnek, de már mindegyikük jelezte, hogy él a lehetőséggel. Sokan bírálják őket, mondván, a pártok ismét kivételezett helyzetbe hozták magukat, akárcsak a…
A korábbinál nagyobb lendületet vett a középületek akadálymentesítése, az uniós pályázatok miatt több pénz jut erre a célra. 2010-ig 60 milliárd forintból lehet gazdálkodni, az önkormányzatok pályázat útján juthatnak pénzhez. Erre szükség is van, önerőből nem tudják fedezni a költségeket, például egy lift kiépítése 15-20 millió forintba kerül.
Látványos felfutás várható a következő években a magyarországi szállodafejlesztéseknél. Hiány főleg a két-három csillagos szállodákból van Magyarországon, ezért elsősorban ezeknél számíthatunk nagy fejlesztési hullámra - írja a Világgazdaság. Átalakul a fővárosközpontú szemlélet is: a cégek mind gyakrabban térképezik fel a megyeszékhelyeket, illetve a Balaton, a Dunakanyar és Északkelet-…
Szerdán a Honvédelmi Minisztériumban kezdődnek tárgyalások a Budai MÁV-kórház és az Állami Egészségügyi Központhoz (ÁEK) került volt központi MÁV-kórház helyzetének értékeléséről - írja a hétfő Magyar Nemzet. Az egyeztetést a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezete kezdeményezte. Azt szeretnék elérni, hogy a Budai MÁV-kórházból újra aktív tüdőkórház legyen, mivel a kormánnyal tavaly kötött…
Az igazgatóság tagjaként Péterffy Ágoston volt SZDSZ-es képviselő megszavazta, hogy a Főkert egyik leányvállalatában megszűnjön a főváros többségi tulajdona. Ez időben az érintett cég felügyelőbizottságának is tagja volt - írja hétfői számában a Magyar Hírlap. Péterffy Ágoston három cikluson át volt a Fővárosi Közgyűlés szabad demokrata tagja. Ez idő alatt több fővárosi és állami tulajdonú cég…
Egyre nehezebben tudják felvenni a bíróságok a küzdelmet a perek elnyújtására alkalmazott praktikák ellen - olvasható a hétfői Népszabadságban. A kábultságig benyugtatózott vádlottak, a váratlan védőváltások az ítélethirdetés előtt - és még hosszan lehetne folytatni a sort azokkal a technikákkal, amelyekkel a renitens vádlottak az eljárás elhúzására törekednek. A bírók igyekeznek "lépést tartani"…
Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn országszerte - hívja fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az időjárási helyzet kedvezőtlenül befolyásolja a főváros levegőminőségét. A nitrogén-oxidok és az ózon koncentrációja Budapest egyes részein elérheti az egészségügyi határértéket.
A hétvégi nagy meleg hatására megnőtt a vízfogyasztás Budapesten, ám ez messze elmarad a tavalyi hőségriadó és kánikula idején fogyasztott mennyiségtől - mondta a Fővárosi Vízművek Zrt. szóvivője. Lévai Zsuzsanna hozzátette: Budapesten a 80-as évek vége óta nem kellett vízkorlátozást elrendelni.
60 éves korában elhunyt Osztojkán Béla író, politikus, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi alelnöke. Osztojkán a rendszerváltás után megjelenő roma értelmiség egyik kiemelkedő alakja.
Az MDF aktivistái "Vakációzó város 2008" címmel nyári akciósorozatot indítanak, amelynek keretében áttekintik a zöldszervezetek helyzetét, a kánikula okozta problémák kezelését, illetve az úgynevezett utcabútor- program végrehajtását - mondta Katona Kálmán országgyűlési és fővárosi képviselő, az MDF választmányi elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A zsidó hitközség visszakapja gyömrői ingatlanát; a megállapodást Pest megye önkormányzata és a Mazsihisz vezetője írta alá hétfőn a megyeházán Budapesten. Elképzelhető, hogy az ingatlant Pest megye majd megveszi a zsidó hitközségtől. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke (Fidesz) és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a két fél közötti jó viszony eredményének értékelték a…
Körülbelül 270 közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat a hétvégén - mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor hozzátette: a balesetekben 45-en sérültek meg, 12-en pedig életüket vesztették.
A Vision Consulting igazgatója adott pillanat termékének, és nem hosszú távú együttműködésnek tartja a Fidesz és az SZDSZ egymáshoz való közeledését. Török Gábor politológus az InfoRádiónak azt mondta: az előrehozott választás felé vezető úton fontos állomás lehet a szakértői kormány felállítása, de ez hosszú távon életképtelen lenne.
A néhány nappal ezelőtt kihirdetett esélyegyenlőségi törvény célja, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel kezdhesse meg az iskolát; ezért 2009. január 1-jétől a halmozottan hátrányos helyzetben lévő kisgyermekek anyagi támogatást kapnak a rendszeres óvodába járás ösztönzése érdekében - emelte ki az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője hétfőn Budapesten.
Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere, aki országos ügydöntő népszavazást kíván kezdeményezni a segélyezési rendszer átalakításának ügyében.
Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely szerint versenykorlátozásra alkalmas magatartást tanúsított több tojástermeléssel és tojás-értékesítéssel foglalkozó vállalkozás - közölte a GVH hétfőn. A GVH még 2006 novemberében állapította meg, hogy a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 2002-től kezdve versenykorlátozó döntéseket hozott. A…
Kecskeméten megkezdték a Fehérgyarmatnál pénteken lezuhant katonai oktatógép fekete dobozának vizsgálatát. A géppel vélhetően olyan manővereket hajtottak végre, ami nem volt engedélyezett és nem tartozott a repülési feladatok közé.
Stabil az állapota annak a 10 éves kislánynak, akit a hajdúnánási strandon beszippantott a medence lefolyója - tudta meg az MTI a debreceni Kenézy Gyula kórház sajtóreferensétől hétfőn.
Tudomásul vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy július 5-én este a Rendszerváltó Fórum vonulásos demonstrációt tartson ugyanazon az útvonalon, hasonló feltételek mellett, mint a nap folyamán melegfelvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A Rendszerváltó Fórum a melegfelvonulás után három órával vonul végig az Andrássy úton.
Pályázaton kívánja értékesíteni a szegedi önkormányzat az I-es kórház épületét, a vételárból kétszázmillió forintot a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kap, a fennmaradó összegből pedig az új klinikai tömb megépítéséhez szükséges infrastruktúrát fejleszti a város - közölte Solymos László (MSZP) alpolgármester hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.
A Vision Consulting igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a szakértői kormány létrehozása egy lépés lenne az előre hozott választások felé vezető úton, de hosszú távon életképtelen lenne.
Nincs konszenzus a kormánypártok és az ellenzék között az úgynevezett Budapest törvény koncepciójáról. Steiner Pál miniszterelnöki megbízott elmondta: a törvény garantálná, hogy egyes kiemelt beruházásokat - így például a négyes metró építését - kormányváltás után se lehessen leállítani. Ehhez azonban az önkormányzati törvényt kellene módosítani, ami kétharmados támogatást igényel.
Kedden a parlamentben tart megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke és Fodor Gábor, az SZDSZ vezetője. Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök nem készül semmilyen megállapodás-tervezettel és nem született külön erre az alkalomra kormányzati cselekvési terv sem, hiszen a Munka, Tudás, Tulajdon program már tartalmazza a kormány terveit.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben 54 fogvatartott tanulja ki a kőműves szakmát, 60-an pedig a parkgondozói ismereteket sajátítják el - mondta Pantali Zoltán dandártábornok, az intézet parancsnoka a tanfolyamok hétfői megnyitóján.
A Fejér Megyei Közgyűlés szocialista frakciója szerint ingatlanpanamának nevezhető az a bérbeadási megállapodás, amelyről hétfői ülésén döntött a megyei képviselő-testület; erről a frakció vezetője számolt be a közgyűlés után az újságíróknak.
Az SZDSZ szerint az utóbbi hetekben több kulturális helyszínt és eseményt be akartak zárni, illetve meg akartak szüntetni politikai okok miatt. John Emese fővárosi frakcióvezető szerint némi jóindulattal könnyedén engedélyezhető lenne a Gödör Klub múlt héten az V. kerületi jegyző által bezáratott büféjének működése is. Reméli, hogy még a héten sikerül olyan megoldást találni, amelyet a kerület…
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal menesztett vezetője is tagja annak a négyfős európai uniós testületnek, amely Magyar Bálintot jelölte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Irányító Testületébe. Boda Miklóst négy évvel ezelőtt az egykori szabad demokrata oktatási miniszter állította a hivatal élére.
Ez így nem mehet tovább, mert összeomlik, de hogy ne omoljon össze, még így kell mennie tovább - ebben az ellentmondásban értenek egyet a szakértők, amikor a nyugdíjrendszer átalakításáról esik szó. A politikusok pedig jóformán csak abban, hogy nem akarják elveszíteni a legkönnyebben megszólítható szavazóbázisukat. Holott a nyugdíjkassza 500 milliárd forintos hiánnyal küzd, egy, a Napi Gazdaságnak…
Belső és rendőrségi vizsgálat is indult a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy volt parkolóőr állításai miatt. A férfi 8 társával együtt arról számolt be, hogy parkolási díj helyett 500 forintot szedtek mintegy ezer autóstól, és a pénzből feletteseik is kaptak.
Nem hozta nyilvánosságra a gazdasági minisztérium államtitkára a Kecskemétre települő Mercedes gyárnak ígért támogatások mértékét. Garamhegyi Ábel a kormányszóvivő tájékoztatóján annyit mondott: az unió által engedélyezhető maximumot ajánlották a Daimler-Benz cégnek.
A nyugdíjasokat rosszabb helyzetbe hozó tervek a szocialisták számára elfogadhatatlanok: az MSZP kiáll a jelenlegi nyugdíjemelési törvények mellett, amelyeket az Idősügyi Tanács is támogat - közölte a párt szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 8,5 százalékos szintjén a monetáris tanács. Az elemzők többsége 25 bázispontos alapkamat-emelésre számított. A döntés után a forint gyengült a bankközi devizapiacon. A monetáris tanács legutóbb május 26-án emelte az alapkamatot, ami akkor változott 8 és fél százalékra.
Mégsem büntetik meg automatikusan azokat a háziorvosokat, akik drágább készítményeket írnak fel a betegek számára. Ha valaki három hónapon keresztül több mint 50 százalékkal túllépi az országos átlagot, tételes ellenőrzést tartanak nála. A Budapesti Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke támogatja a változtatást.
A vezető köztisztviselőknél, az államtitkároknál és a minisztereknél sem váltható meg pénzben a ki nem vett szabadság, de ha jogviszonyuk megszűnik, akkor kifizetik nekik az addig felhalmozódott napokat - közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI kérdésére.
Másfél milliárd forintos uniós pénzre pályázik Szentendre, hogy a támogatásból a belváros rehabilitációját elvégezzék. A város saját kasszájából 300 milliót tud hozzáadni a műemléki épületek rendbetételéhez és a MűvészetMalom hiányzó szárnyának megépítéséhez. A munkálatok jövőre kezdődhetnek el.
Sztrájkot szerveznek a Volán-társaságoknál működő szakszervezetek, amennyiben a társaságok magánkézbeadásáról az érdekvédelmi szervezetek megkérdezése nélkül dönt június 30-i ülésén a kormány - tájékoztatta a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége közleményében hétfőn az MTI-t.
Nyálkahártya-irritáció, köhögési inger, súlyosabb légző-, illetve szív- és érrendszeri tünetek léphetnek fel az extrém magas UV-B sugárzás, valamint a környezetszennyezés miatt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium levegő, zaj és közlekedési osztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: előállhat az a helyzet, hogy a járműközlekedés korlátozását rendelik el.
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter tartott beszámolót az MSZP megyei elnökeinek és országos elnökségének együttes hétfői budapesti ülésén - erősítették meg a szocialista párthoz közel álló források az MTI-nek.
Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához.
Munkabeszüntetést szerveznek a Volán-társaságoknál működő szakszervezetek, ha a társaságok magánkézbe adásáról az érdekvédelmi szervezetek megkérdezése nélkül dönt június 30-i ülésén a kormány - tudatta a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége.
Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere, mert országos ügydöntő népszavazást kezdeményezne a segélyezési rendszer átalakításáról.
Elkeseredettek a Sashalmi Tanoda Általános Iskola szülői munkaközösségének tagjai, mert a nyugdíjba vonuló igazgató helyére a XVI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete a szülők, a diákok, a tantestület és más fórumok véleményét figyelmen kívül hagyva választott új vezetőt.
Több mint 106 000 rászoruló gyerek étkezhet ingyen a nyáron is, a támogatás nélkül ők valószínűleg nem ennének naponta egyszer sem meleg ételt. Az iskolai szünidőben nemcsak a közétkeztetés szüneteltetése jelenthet gondot a családoknak, a gyerekek felügyeletéről is fokozottan gondoskodni kell. Többségük nem tud úszni, sokan tiltott helyen fürdőznek. A következő napokban az UV-sugárzás terheli meg…
A szocialisták 400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagját is szóba hozza ma Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke, amikor Fodor Gáborral találkozik. A liberális pártelnök értesüléseink szerint arra szeretne választ kapni, van-e a kormánynak cselekvési terve. A miniszterelnök konkrét ügyekről, köztük az adórendszer átrendezéséről szeretne megegyezni.