2008. szeptember 18. csütörtök

szept. 18
18:36
A digitális műsorszórás buktatói (Infostart)
Még mindig számos kérdés tisztázatlan a digitális televíziós és rádiós műsorszórás kapcsán, annak ellenére, hogy várhatóan decembertől már ezen a módon is fogható lesz számos televíziós csatorna. Mindez jó hír annak a több mint egymillió embernek, aki jelenleg is mindössze három televíziót tud fogni analóg módon, nem látják azonban tisztán a jövőjüket például a helyi és a regionális televíziók.
szept. 18
18:38
Perre mehetnek a Hospinvest ellen (Infostart)
Polgári peres úton támadja meg a Heves Megyei Kórház vagyonkezelésének átadásáról szóló szerződést az egri önkormányzat, ha erre lehetőség nyílik - közölte a működtetés magánkézbe adása ellen tiltakozó, úgynevezett kórházvédő dolgozók jogi képviselője közölte az InfoRádióban.
szept. 18
18:45
Duna TV: kezdeményezték az elnök megbízatásának meghosszabbítását (Alternatív Energia)
Pályázat nélkül hosszabbítsák meg Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének megbízatását - kezdeményezte csütörtöki ülésén a televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
szept. 18
18:47
Bombafenyegetés:letelt a határidő (Alternatív Energia)
A Terrorizmus Ellenes Koordinációs Bizottság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtökön bombafenyegetés érkezett több budapesti közintézmény ellen. A testület kora este azt közölte, hogy a bombafenyegetés megadott határideje lejárt, de "a kilátásba helyezett cselekményre nem került sor".
szept. 18
19:12
A Google is népszerűsíti Budapest nevezetességeit (Infostart)
Csütörtöktől háromdimenziós változatban is látható a huszonhat leglátogatottabb budapesti épület a Google internetes keresőprogram térképén - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester.
szept. 18
19:21
Bombafenyegetés több budapesti közintézmény ellen (Metropol)
A Terrorizmus Ellenes Koordinációs Bizottság arról tájékoztatott, hogy csütörtökön bombafenyegetés érkezett több budapesti közintézmény ellen.
szept. 18
19:21
Fodor-Orbán: a Fidesz elnöke új politikát és új kormányt javasol (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a csütörtöki Fidesz-SZDSZ tárgyaláson nem sikerült feloldani a két párt közötti nézetkülönbséget a szakértői kormány és az előre hozott választások ügyében, de abban egyetértettek, hogy a kormányfő Megegyezés című programjáról szavazni kell a parlamentben; a Fidesz vezetője erről a Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökével lezajlott megbeszélés után beszélt.
szept. 18
19:39
KDNP a Fodor-Orbán találkozóról: a megbeszélés maga eredmény (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint van olyan helyzet a politikában, amikor már azt is eredményként kell értékelni, hogy a két fél leül tárgyalni - mondta a párt szóvivője, aki a csütörtöki Orbán-Fodor találkozót is ilyennek értékelte.
szept. 18
19:48
Orbán: Az SZDSZ úgy fél az előrehozott választásoktól, mint ördög a tömjénfüsttől (Infostart)
A Fidesz és az SZDSZ is támogatni fogja, hogy szavazzon az Országgyűlés a kormányfő Megegyezés című programjáról. Erről a legnagyobb ellenzéki párt elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Orbán Viktor a liberális párt elnökével tartott találkozóról elmondta: egyetértettek Fodor Gáborral a helyzet értékelésében, de a lehetséges megoldásokban nem.
szept. 18
19:57
Dávid Ibolya: a Fidesz is időhúzásban érdekelt (Alternatív Energia)
A csütörtöki Fodor-Orbán találkozón kiderült, hogy nemcsak a liberálisok ódzkodnak egy előrehozott választásoktól, hanem a Fidesz is - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön az MTI-vel, az SZDSZ és a Fidesz vezetőjének megbeszélésére reagálva.
szept. 18
20:06
Elcsúszott egy épülő völgyhíd pályatestje (Infostart)
Baleset történt a 8-as számú főút Márkót elkerülő szakaszának építése közben Veszprém megyében; senki nem sérült meg, de egy kétsávos völgyhíd pályatestje egy méterrel elcsúszott a helyre tolás közben - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
szept. 18
21:45
Orbán Viktor: a polgári kormányhoz méltatlan Dávid és Stumpf vitája (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a polgári kormányhoz méltatlan Dávid Ibolya MDF-elnök, egykori igazságügy-miniszter és Stumpf István, volt kancelláriaminiszter vitája - a Fidesz elnöke erről csütörtökön beszélt az InfoRádióban.
szept. 18
22:30
Fidesz-SZDSZ egységfront a Megegyezéssel szemben - a nap hírei (Infostart)
A Fidesz és az SZDSZ is támogatni fogja, hogy szavazzon az Országgyűlés a kormányfő Megegyezés című programjáról; újabb SZDSZ-es politikus bírálta nyíltan a párt vezetésének politikáját; leállították a világ legnagyobb részecskegyorsító berendezését.

2008. szeptember 19. péntek

szept. 19
5:51
Az eljáró bíró még nem tűzte ki a tárgyalási napot a Gárda-ügyben (Alternatív Energia)
Várhatóan december közepe előtt folytatódhat a Magyar Gárda elleni per a Fővárosi Bíróságon (FB) – tudta meg lapunk. Szebeni László, az FB általános elnökhelyettese lapunknak azt mondta: az eljáró bíró még nem tűzte ki a tárgyalási napot, de „az bizonyosan még ebben az évben lesz”. Hozzátette: „nem ülnek” az aktákon, csak az eljárási határidők betartása hosszabb időt vesz igénybe. Ezzel arra…
szept. 19
5:53
Bebizonyosodott, hogy a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert is megfigyelték (Alternatív Energia)
Elutasította Dávid Ibolya feljelentését a Fővárosi Főügyészség. Az indoklás szerint az MDF elnökének megfigyelését tervező hangfelvétel legfeljebb a magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette előkészületét jelentheti. Ezt azonban a törvény nem bünteti, s Dávid Ibolya ugyan bejelentésről beszél, ám mindez kevéssé számít: nyomozáshoz egyelőre nincs elég adat a hatóságok kezében.
szept. 19
6:27
Az előrehozott választást az SZDSZ, a szakértői kormányt a Fidesz ellenezte (Alternatív Energia)
Napirendre tűzné és leszavazná Gyurcsány Ferenc kormányfő Megegyezés című programját az SZDSZ és a Fidesz. Orbán Viktor legalábbis erről beszélt azt követően, hogy pártjának delegációja tárgyalásokat folytatott Fodor Gábor liberális pártelnök csapatával. Az előrehozott választást az SZDSZ ellenezte, míg a szakértői kormány létrehozásával a Fidesz nem értett egyet. Így hivatalosan e témákról nem is…
szept. 19
7:21
Egyeztet a MÁV és a VDSZSZ (Alternatív Energia)
Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet követeléseiről.
szept. 19
7:39
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete lázad a Ptk. módosítása ellen (Alternatív Energia)
Tiltakozik a polgári törvénykönyv tervezett módosítása ellen a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) - írta a pénteki Magyar Hírlap.
szept. 19
7:48
"Cáfolhatatlan bizonyítékok" a megfigyelési ügyben (Infostart)
Több magas beosztású pénzügyminisztériumi tisztviselő, köztük Keller László államtitkár is célszemélyként szerepelt a megfigyelési ügyben - írja a Népszabadság. Lapszemle.
szept. 19
8:17
Személyi nyomkövetőt raknának egyes nehézfiúkra (Index)
Hiába akarja a bíróság, a rendőrségnek nincs meg a technikai háttere.
szept. 19
8:42
Orbán Viktor: Feleennyi politikus is elegendő lenne (Infostart)
Készen áll a Fidesz a kormányzásra, a pártnak vannak jelöltjei a különböző miniszteri posztokra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Viktor pártelnök. Arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a miniszterelnök-jelölt, úgy fogalmazott: még nincs kampány, így nincs jelölt sem, de ha meg kell kezdeni a felkészülést, őt kérdezik majd meg, mi a teendő. Az alábbiakban az interjú teljes, szerkesztett…
szept. 19
8:51
Siketek világnapja programsorozat kezdődik Budapesten (Metropol)
Kétnapos programsorozattal ünnepli a siketek világnapját péntektől a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Budapesten.
szept. 19
9:09
Jászkisér nem adja fel (Metropol)
Nem támogatták az idén Jászkisér várossá válásra benyújtott pályázatát, de miután az önkormányzat elhatározása nem változott, a szakemberek az anyagot átdolgozzák, kiegészítik, és 2009-ben ismét élni kívánnak a pályázás lehetőségével - közölte a jászsági nagyközség polgármestere.
szept. 19
9:18
Közegészségügyi vészhelyzet az Alzheimer-kór miatt (Infostart)
Közegészségügyi és szociális vészhelyzet fenyegeti az idősödő társadalmakat: 2050-re a szellemi hanyatlásban szenvedők száma eléri a 100 milliót, az esetek kétharmadáért az Alzheimer-betegség a felelős - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Demencia Központjának szakmai vezetője.
szept. 19
9:27
Bajnai, Keller és Laborc is célszemély volt? (Alternatív Energia)
Több magas beosztású pénzügyminisztériumi tisztviselő, köztük Keller László államtitkár is célszemélyként szerepelt az UD Vagyonvédelmi Zrt. nevével fémjelzett megfigyelési ügyben - írta pénteken a Népszabadság.
szept. 19
9:45
A Genocídium nevet viselné a Budapestre tervezett népirtás elleni központ (Alternatív Energia)
A Genocídium nevet viselné az a népirtás elleni budapesti központ, amelynek megalakításáról Göncz Kinga külügyminiszter beszélt még augusztusban egy budapesti nemzetközi emberjogi konferencián - írta a pénteki Népszabadság.
szept. 19
9:47
Hazavihetik a tűzoltókocsikat a tűzoltók (Index)
Ha két héten belül nem kap fejenként 3 milliót a szombathelyi csapat, viheti a technikai eszközöket.
szept. 19
10:30
Gyurcsány: A szociális rendszert is át kell alakítani (Infostart)
Sokkterápia helyett mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ígért a miniszterelnök a budapesti Politikai és vállalati vezetői fórumon.
szept. 19
10:45
Az európai falakon nem lehet áthatolni (Index)
A magyar kormány egy hatályos rendeletével embercsempészek karjaiba kergeti a menekülteket.
szept. 19
11:17
Taroltak a Fodor-hívek Budapesten (Index)
Csúnyán buktak az SZDSZ elnökét nyílt levelekben bíráló kerületi erők a fővárosi választmány elnökségében.
szept. 19
11:33
"Nem fenntartható növekedésről, hanem fenntartható fejlődésről van szó" (Alternatív Energia)
A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos távlatos kérdések megvitatásához nyújt segítséget a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés és a tanács elnöke pénteken Budapesten, a Parlament felsőházi termében.
szept. 19
11:35
Gyurcsány Ferenc:ha tudsz és képes vagy rá, akkor dolgozz (Alternatív Energia)
Nem hiszek a sokkterápiában, helyette mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ajánlok - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, a Politikai és vállalati vezetői fórum nevű rendezvényen, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) harmadszor szervezett meg.
szept. 19
12:18
Draskovics szerint reálisnak tűnt a tegnapi bombafenyegetés (Infostart)
Megerősítették azoknak a közintézményeknek a biztonságát, amelyekkel összefüggésben reálisnak tűnt a tegnapi bombafenyegetés - jelentette be az igazságügyi és rendészeti miniszter.
szept. 19
12:20
Az Élőlánc szerint alkotmányellenes a kisiskolák bezárása (Infostart)
Alkotmányellenesek tartja az Élőlánc Magyarországért mozgalom azokat az intézkedéseket, amelyek megfosztják a településeket oktatási intézményeiktől.
szept. 19
12:27
Nagy erővel keresik a bombával fenyegetőket (Metropol)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, nehezen megítélhető, hogy mi a csütörtökön bombával fenyegetők szándéka, mert különböző formákban különböző követeléseket fogalmaztak meg.
szept. 19
12:27
Bomba fenyegetés: nem tudják mi volt a szándék (Alternatív Energia)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, nehezen megítélhető, hogy mi a csütörtökön bombával fenyegetők szándéka, mert különböző formákban különböző követeléseket fogalmaztak meg.
szept. 19
12:29
"Az állam és intézményei még mindig nem kellően védettek" (Alternatív Energia)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint minden politikai erőnek világossá kellene tennie: teljességgel elfogadhatatlan, hogy bárki politikai vagy más célból mások magánéletében kutakodjon. A miniszter erről pénteki budapesti sajtótájékoztatón beszélt a múlt héten kipattant megfigyelési ügy kapcsán.
szept. 19
12:45
Cigánymentesítik Ferencvárost? (Alternatív Energia)
Azonnal szüntesse be a ferencvárosi önkormányzat a szociális okokból lakásra szorulók szervezett átköltöztetését Csepelre - szólította fel a csepeli önkormányzat pénteken, az MTI-hez is eljuttatott közleményében Ferencvárost.
szept. 19
13:03
Fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani szombaton (Alternatív Energia)
A szombatra meghirdetett budapesti demonstrációk miatt fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a főváros utcáin és közterületein, több helyen forgalomkorlátozásokat vezettek be.
szept. 19
13:12
Megsemmisítő kritika a fővárosi közlekedésszervezéssel szemben (Infostart)
Átgondolatlannak tartja a belváros három forgalmas villamos-útvonalának egyidejű lezárását a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. A szervezet közleményében emlékeztet arra: az útlezárások miatt ellehetetlenülő autós közlekedést így tömegközlekedéssel sem lehet majd kiváltani.
szept. 19
13:21
Fokozottabb rendőri ellenőrzés Budapesten (Metropol)
A szombatra meghirdetett budapesti demonstrációk miatt fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a főváros utcáin és közterületein, több helyen forgalomkorlátozásokat vezettek be.
szept. 19
13:21
A Fidesz alkotmányosan aggályai (Alternatív Energia)
A Fidesz több ponton is alkotmányosan aggályosnak tartja a kormány által előterjesztett az új polgári törvénykönyvet - mondta Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
szept. 19
13:39
Budapesten találkoztak a V4 környezetvédelmi miniszterek (Alternatív Energia)
Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia környezetvédelmi miniszterei közös nyilatkozatot írtak alá pénteken Budapesten, a dokumentumban lefektették a négy ország közös álláspontját egyes, Európai Unió szerte fontos környezetvédelmi kérdésben.
szept. 19
13:41
Megvan a cigány szervezetek szombati menetrendje (Alternatív Energia)
A Magyar Demokratikus Charta (MDC) rendezvényének közelében tart demonstrációt holnap a Magyar Cigány Szervezetek Fóruma (MCF). Korábban felmerült, hogy a roma demonstráció csatlakozik a charta rendezvényéhez, ám ezt az értesülésünket Kolompár Orbán, a roma demonstráció főszervezője akkor nem kívánta kommentálni.
szept. 19
13:43
12 százalékkal csökkenhet Magyarország népessége (Alternatív Energia)
Várhatóan 12 százalékkal csökken Magyarország népessége 2050-ig - derült ki a Tárki és az UniCredit Bank Európai Társadalmi Jelentés című tanulmánykötetéből, amelynek a demográfiai folyamatokról szóló fejezetéről pénteken tartottak műhelybeszélgetést Budapesten.
szept. 19
13:48
Önkormányzati felhívás: Ne küldjenek több romát Csepelre! (Infostart)
A szociális okokból lakásra szorulók szervezett Csepelre költöztetésének beszüntetésére szólította fel a XXI. kerület önkormányzata a IX. kerület vezetését.
szept. 19
13:50
Aggódik a Fidesz az új törvénykönyv-tervezet miatt (Infostart)
Több ponton is alkotmányosan aggályosnak tartja a Fidesz a kormány által előterjesztett új polgári törvénykönyv-tervezetet.
szept. 19
13:57
Bacsó Péter a Magyar Demokratikus Chartáról (Alternatív Energia)
Nagyon élénken él az első charta emléke Bacsó Péter filmrendezőben, s ez elevenedett föl benne, amikor most a Magyar Demokratikus Chartát aláírta.
szept. 19
14:15
Lemondott Szárliget polgármestere (Alternatív Energia)
Szárligeten a személyét ért támadások, az elégtelen önkormányzati finanszírozás és egészségi okok miatt lemondott posztjáról és nyugdíjba ment a polgármester. Ezt maga az érintett mondta pénteken az MTI-nek.
szept. 19
14:24
Lendvai Ildikó az SZDSZ-ről: koalíció nem, együttműködés igen (Infostart)
Lendvai Ildikó arra nem lát esélyt, hogy ismét koalícióra lépjenek az SZDSZ-szel, arra azonban igen, hogy együttműködjenek. Az MSZP frakcióvezetője ezt pénteken Balatonszemesen mondta a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) kétnapos találkozójának zárónapján.

Keresés