Megindult az eljárás Németországban a Jud Süss magyarországi vetítései miatt - értesült lapunk a film összes jogát birtokló wiesbadeni Friedrich Wilhelm Murnau Alapítványtól és a Wiesbadeni Állami Ügyészségtől. A nyomozást azután kezdték, hogy az alapítvány július végi ígéretéhez híven feljelentést tett az újlipótvárosi "mozizások" miatt. Az eljárást - ahogyan az várható volt - szerzői jogok…
Meglepetést okozott az Európa Parlamentben Hegyi Gyula felszólalása, amelyben a magyar-osztrák határon tapasztalható anomáliákat kifogásolta. A szocialista EP-képviselő diszkriminációnak mondta, hogy az osztrák rendőrök időnként útlevelet követelnek a beutazó magyaroktól, és ennek hiányában büntetéseket szabnak ki. Osztrák politikusok már jelezték, hogy készek a vitás kérdések megbeszélésére.
Bérharcot indít a Magyar Orvosi Kamara annak érdekében, hogy a minisztérium változtasson az egészségügyi ágazat alacsony fizetésein. Éger István, a szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem elegendő az a forrás, amit a reformtervezet erre a célra elkülönít.
A Népszabadság információi szerint Fodor Gábor SZDSZ-elnök elsősorban nem is a miniszterelnök cselekvési programjáról, hanem a szakértői kormány felállításának menetrendjéről egyeztetne. A napilap pénteki számában megjelent cikk felidézi, hogy a liberálisok pénteken összeülő ügyvivői testülete minden bizonynyal elfogadja Gyurcsány Ferenc tárgyalásra hívó felkérését, ám az egyelőre kérdéses, hogy…
Ez így nem het tovább, olyan négypárti tárgyalásra van szükség, amelynek eredménye is van - nyilatkozta az MTV Nap-kelte című műsorában Herényi Károly.
A Népszabadságból kiderül: a BRFK szerint a budapesti út- és közműfelújítások, az útlezárással járó építkezések mára elérték azt a szintet, amikor már nem tudják hová terelni a forgalmat. A főváros ugyanakkor a rendőrséget hibáztatja a kaotikus közlekedésért.
Politikai patthelyzet alakult ki - nyiltkozta Gusztos Péter a Magyar televízió Nap-kelte című műsorában. Az SZDSZ ügyvivője szerint azért lehetne szakértői kormány Magyarországon, mert a mostani politika "beszáradt".
Liberálisok, bal- és jobboldaliak számára egyaránt lesznek meglepetésnevek a támogatói névsorban - mondta a Népszabadság egyik informátora a szombaton megalakuló Magyar Demokratikus Chartáról. A napilap pénteki száma ismerteti, hogy a pártoktól függetlennek szánt, az 1991-es Demokratikus Charta eszmei alapjaira épülő mozgalmat Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök hirdette meg a nyár eleji…
Vége a szocializmus korából örökölt állami tartozások behajtásának: a lényegében egyetlen jó adós Oroszország a 2007-es zárszámadás szerint - céges megrendeléseken keresztül - tavaly 2 milliárd forintot fizetett vissza, fennálló tartozása pedig 280 millió forintra csökkent - írta a pénteki Napi Gazdaság.
Még e hónapban népszavazási kérelmet nyújtanak be az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a magántulajdon védhetőségéről Erdei Csaba ügyvéd és jogásztársai - tudta meg a Magyar Nemzet. A napilap pénteki száma ismerteti, hogy a pontos szöveget még jogászok fogalmazzák, de a kérdés lényege az lesz, az aláírásgyűjtő ívet szignáló személy akarja-e, hogy az Országgyűlés jogszabályban rögzítse: a…
Nem arra van szükség, hogy az ellenzéki pártok költségvetést vagy adópolitikát dolgozzanak ki, hanem hogy cselekvőképes és jó irányba induló kormányzás legyen Magyarországon - jelentette ki Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Televízió pénteki Nap-kelte című műsorában.
A jövő héten kedden vagy szerdán találkozhatnak az ellenzéki pártok elnökei, de az időpontról még folynak az egyeztetések- jelentette ki Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője erről a Magyar Televízió Nap-kelte pénteki műsorában beszélt.
Nem arra van szükség, hogy az ellenzéki pártok költségvetést vagy adópolitikát dolgozzanak ki, hanem hogy cselekvőképes és jó irányba induló kormányzás legyen Magyarországon - jelentette ki Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Televízió pénteki Nap-kelte című műsorában.
Megindult a forgalom a Hungária körúton. A Thököly és a Kerepesi út közötti szakaszt korábban lezárták a Népliget irányába, miután egy személygépkocsi és egy teherautó összeütközött Ajtósi Dürer sor és a körút kereszteződésében, és veszélyes anyag folyt az útra péntek reggel
Abban bízik, hogy a Megegyezés programjának és az ahhoz kapcsolódó költségvetésnek meglesz a parlamenti többsége, de nyitott arra, hogy másokat is meghallgasson - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában péntek reggel.
A Gyurcsány-kormány menesztéséről bárkivel hajlandó tárgyalni a Fidesz - szögezte le a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjújában Kövér László, az ellenzéki párt országos választmányának elnöke.
Péntekre virradó éjjel Budapest XIX. kerületében lopás miatt megrongálódott huszonegy távközlési törzskábel, emiatt Kispesten több mint tízezer előfizető átmenetileg elérhetetlenné vált - közölte a Magyar Telekom pénteken. A rendőrség elfogott két feltételezett kábeltolvajt, harmadik társukat még keresik.
Abban bízik, hogy a Megegyezés programjának és az ahhoz kapcsolódó költségvetésnek meglesz a parlamenti többsége, de nyitott arra, hogy másokat is meghallgasson - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában péntek reggel.
Szombathelyen megfenyegették az MSZP frakciójából júliusban kilépett Soós József városi önkormányzati képviselőt és családját, azt tanácsolva nekik, jobban tennék, ha egy időre elutaznának a városból.
Az ügyészség elrendelte a nyomozást a 2006-os fővárosi útfelújítások kapcsán, s ennek lefolytatására a VPOP Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalának visszaadta az ügyet - mondta a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke pénteken, Budapesten.
Az oktatási tárca vezetője megingathatatlan abban, hogy a mennyiségi változások kora lejárt és a színvonalközpontú felsőoktatásé a jövő. Hiller István erről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanévnyitó ünnepségén beszélt pénteken a fővárosban.
Nem valószínű, hogy Magyarországon idő előtti választás lesz: inkább Gyurcsány kisebbségi kormányának túlélésére, esetleg - Gyurcsánnyal vagy nélküle - új szocialista-liberális koalícióra lehet számítani, de így vagy úgy, az mindenesetre csak az ország válságát elmélyítő tengődés lesz - írta pénteken a Pozsonyban megjelenő SME.
Az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követően.
Az SZDSZ a szakértői kormányról akar tárgyalni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki ülését követően.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megkötötte a hálózatok üzemeltetésre jogosító szerződéseket az Antenna Hungáriával, a földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázat nyertesével. Az előbbi lefedettsége év végére eléri a 60 százalékot, a digitális rádiózásé pedig meghaladja a 30 százalékot.
Az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követően. A politikus szerint az elmúlt egy év új helyzetet teremtett, a kisebbségi kormány beterjesztette programját, amire az SZDSZ tartalmi és személyi okok miatt nemet…
Szombaton vezetik be a budapesti közösségi közlekedést érintő változtatások kétharmadát - ez több mint hétszáz változtatást jelent. Ennek során megújul számos járat menetrendje, megváltozik számozása, útvonalvezetése és végállomása is - derült ki a BKV pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az MSZP frakcióvezetője örömmel vette, hogy az SZDSZ kész a tárgyalásra, a szocialista párt nem szavakról és nevekről, hanem továbbra is a programról akar egyeztetni. Ezt Lendvai Ildikó mondta pénteken az SZDSZ ügyvivői testületének döntését kommentálva.
Késnek az új diákigazolványok, ezért a MÁV-START Zrt. elfogadja az iskolalátogatási igazolást is a szeptemberi bérletek megváltásakor - közölte a MÁV-START Zrt. pénteken.
Nem sérti a magyar reklámetikai kódexet az a gyorsétteremreklám, amelyet az Albannach Skót Kulturális Egyesület panaszolt be azt vélelmezve, hogy az negatív összefüggésben említi a kelta nemzetet - olvasható az egyesület internetes oldalán, a skocia.hu webcímen.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak a megállapodásban rögzített 9 eurócentes (mintegy 21,5 forint) ipari almafelvásárlási ár miatt tiltakozó magyar feldolgozóüzemek.
A Fidesz azt kéri a kormánytól és az MSZP-től, hogy a Magyar Demokratikus Charta megalakulása érdekében ne áldozza fel azoknak az embereknek a biztonságát, akik a csendes többséghez tartoznak - mondta Lázár János, az ellenzéki párt parlamenti képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az MSZP elmúlt tíz napban tartott regionális frakcióülésein a képviselők támogatták a miniszterelnök által ismertetett Megegyezés című programot - mondta Lendvai Ildikó, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője a regionális tanácskozások tapasztalatait összegezve pénteken.
Az MSZP országos elnöksége nem tart rendkívüli ülést Fodor Gábor pénteki bejelentése után - közölték vezető szocialista tisztségviselők. A szocialisták azért nem tartják szükségesnek az elnökség összehívását, mert a két párt közötti tárgyalásokra világos mandátumuk van, az elnökségnek a tárgyalások előrehaladtával kell majd újból döntést hoznia.
Az SZDSZ hajlandó egyeztetni a szocialistákkal, de csak egy olyan szakértői kormány felállításáról, amelyben nincs helye Gyurcsány Ferencnek. Egyebek mellett erről határozott a liberális párt ügyvivői testülete, amely elfogadta az MDF meghívását is az ellenzéki pártok találkozójára, de mint a pártelnök elmondta, az SZDSZ nem vesz részt ellenzéki költségvetés vagy adótörvények készítésében.
Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos szerint az ipari és kereskedelmi szoftvereket hamisítják a legtöbbször Magyarországon. Az ellenőrzések során azonban előfordult olyan is, hogy hamis repülőgép-alkatrészt találtak az ellenőrök. Kondorosi Ferenc hozzátette: várhatóan szigorítják a jogszabályokat, és szigorúbban lépnek majd fel a hamisítókkal szemben. A hamisítás elleni nemzeti…
Az MDF "mély megdöbbenéssel" veszi tudomásul, hogy az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor nem tud elmenni az ellenzéki pártvezetők találkozójára - közölte Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke pénteken.
A költségvetésről, hanem kizárólag az adótörvényekről akarnak egyeztetni az ellenzéki pártokkal - nyilatkozta az MDF frakcióvezetője a Klubrádiónk. Herényi Károly a Megbeszéljük című műsorban leszögezte: az ellenzék ki tudná használni számbeli fölényét és kilendíthetné az országot a jelenlegi helyzetből.
A szervezők csak a megalakulás napján, szombaton teszik közzé a Magyar Demokratikus Charta alapítóinak és támogatóinak névsorát. Az MTI-nek pénteken a kezdeményezők közül többen is hangsúlyozták, hogy a charta nem egy szervezet, hanem egy állásfoglalás.
Összekoccant öt gépkocsi az M1-M7-es autópályák közös, fővárosból kivezető szakaszán. A baleset miatt hatalmas jelentős torlódás alakult ki, akárcsak az M5-ösön a gyáli csomópont közelében.
Országos közadakozást hirdet a Fejér Megyei Önkormányzat a Nemzeti Emlékhely megvalósításához szükséges önrész hiányzó összegének biztosítására - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a megyei közgyűlés elnöke. Balogh Ibolya (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy a megyei önkormányzatnak kötelessége megtalálni a még hiányzó forrást az ország középkori szakrális központjában, a Szent István által…
A szakértői kormányról akar tárgyalni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel az SZDSZ; 2 százalékkal növekedett a második negyedévben a GDP; megkötötte a földfelszíni digitális hálózatok üzemeltetésére jogosító szerződéseket az Antenna Hungáriával a Nemzeti Hírközlési Hatóság - a nap legfontosabb hírei.
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint szélsőséges eszmék követői támadtak békésen alvó cigányokra csütörtök éjjel a hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztai házra, melyben hatan aludtak. A rendőrség közlése szerint két lövés érte a lakóházat.
Csak akkor maradt mozgástere Gyurcsány Ferencnek, ha Fodor Gábornak és az SZDSZ-nek valóban az a célja, hogy programjaikat közelebb hozza egymáshoz. Ám ha személyi kérdésekről fog szólni a tárgyalás, akkor ez a mozgástér szűkül - mondta a Progresszív Intézet igazgatója a Klubrádióban. Magyar Kornélia úgy látja: nem lesz egyszerű elmozdítani Gyurcsány Ferencet, hiszen ehhez nem elég az elnökség…
A Szabadság híd rekonstrukciója körülbelül annyi időt vesz igénybe, mint 1894-96 közötti megépítése. A többszöri határidő-módosítások után a teljes forgalom várhatóan csak jövő májusban indulhat meg. A héten olyan hírek láttak napvilágot, hogy az éjszakai munkavégzés korlátozása miatt késhet az átadás, összeállításunkból azonban kiderül, hogy a csúszás okai korábbra nyúlnak vissza.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint az ország nehéz periódus előtt áll, de reális és koncepciózus gazdaságpolitikával gyorsan lehet változtatni a jelenlegi helyzeten. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere a Vállalkozók Zuglóért Egyesület pénteki rendezvényén emellett arról is beszélt, hogy miniszterelnök programja nem csak koncepciótlan, de a bizalom is hiányzik mögüle.