Az MDF az Országgyűlés szeptember 30-ával történő feloszlatását kezdeményezi, s még a héten benyújtják a parlament elnökének az erről szóló határozattervezetet - jelentette be Hock Zoltán, párt elnökhelyettese.
A nyugdíjasok terhei folyamatosan nőttek az elmúlt években - közölte az InfoRádió megkeresésére a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezető-helyettese. Mináry Borbála elmondta: az infláció, az élelmiszerár-emelkedés, és a közüzemi díjak növekedése mindenki másnál jobban sújtotta az időseket.
Budapesten bemutatták a Nagy Imre-per DVD-n megjelent hangfelvételét és szó szerinti leiratát. A történész szakma élénk érdeklődése mellett tartott sajtótájékoztatón a Nagy Imre-pertől elkülönítve tárgyalt Szilágyi József-per hanganyagából is bemutattak néhány percet.
A magyar és lengyel nép ezeréves barátságának ápolásáért szerdán a budapesti Lengyel Intézetben Duna-díjjal tüntették ki Joanna Stempinska (kiejtése: joanna sztempinyszka) asszonyt, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetét.
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP rendkívüli kongresszusának azt kell mérlegelnie, hogy kiáll a "Megegyezés" programja és a mostani kormány mellett, vagy elfogadja az SZDSZ által igényelt - bár részletesen még nem ismert - változásokat a kormányban, illetve programjában, annak érdekében, hogy a parlamenti többség mindenképpen biztosítható legyen. A miniszterelnök-pártelnök az MTI-nek szerdán adott…
Az MDF az Országgyűlés szeptember 30-ával történő feloszlatását kezdeményezi, és még ezen a héten benyújtja a parlament elnökének az erről szóló határozattervezetet - jelentette be Hock Zoltán, párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Átadhatják Magyarország legújabb hídját, hiszen a Szentendre és Szigetmonostor között évek óta folyó tárgyalások hamarosan megegyezésre vezethetnek: a két önkormányzat megállapodhat arról, hol épüljön fel az úgynevezett kis híd. A Megyeri híddal kapcsolatban ugyanakkor egyre több kérdés vetődik fel.
Időközi polgármester-választást tartanak szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Baskón, a posztért két független jelölt indul - tájékoztatta Szunyogh Szabolcs körjegyző az MTI-t szerdán.
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, mert az általa vezetett kiskunmajsai roma érdekvédelmi szervezet több mint tíz millió forint állami támogatással nem tud elszámolni - közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese szerdán.
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, mert az általa vezetett kiskunmajsai roma érdekvédelmi szervezet több mint tíz millió forint állami támogatással nem tud elszámolni - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese szerdán.
Évekkel többet kellene rács mögött tölteniük azoknak, akik csoportosan, illetve bűnszövetségben lopnak vasúti- vagy telefonkábelt - ha elfogadja a parlament az igazságügyi tárca tervezetét. A dokumentum szerint a színesfémlopások jelentős részét ilyen módon követik el.
Veszélyes politikai patthelyzet alakult ki, ezért olyan cselekvőképes kormányra van szükség, amely az év végén el tud fogadtatni egy végrehajtható, a magyar gazdaság versenyképességének növelését megcélzó költségvetést - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szerdai sajtótájékoztatóján. Az MSZP reagálásában az MTI-nek üdvözölte, hogy a SZDSZ "eddig álláspontját finomítva" személyi kérdéseken…
A MÁV Cargo őrizetbe vett vezetője, Kovács Imre nem érti, hogy miért indult ellene eljárás a vasúti kocsik értékesítése miatt. Ő ugyanis az érintett időszakban került a MÁV Cargo élére. A vezérigazgató-helyettes szerint az eladott vasúti teherkocsikat nem érte meg felújítani, mert az túl sokba került volna, és használni sem lehetett már őket. A rendőrség hűtlen kezelés miatt indított eljárást a…
Veszélyes politikai patthelyzet alakult ki, ezért olyan cselekvőképes kormányra van szükség, amely az év végén el tud fogadtatni egy végrehajtható, a magyar gazdaság versenyképességének növelését megcélzó költségvetést - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A csődhelyzetben lévő Tiszaderzs minden értékesíthető vagyonának eladását rendelte el a bíróság, miután hitelezőkkel való adósságrendezési eljárás során nem tartották be a jogszabályokban előírt határidőket - közölte a Tisza-menti település jegyzője szerdán az MTI-vel.
Egyhangúlan támogatta az Idősügyi Tanács 15 szervezete Gyurcsány Ferenc kormányfő Megegyezés című adócsökkentési programját. A találkozót, amelyen részt vett a kormányfő is, a testület kezdeményezte. A tárgyalás után az InfoRádió kérdésére elhangzott, hogy a kormány megtartja a 13. havi és a méltányossági nyugdíjat, a 65 év felettiek utazási kedvezményét, és folytatja a nyugdíjkorrekciós…
Miközben Fodor Gábor keddi nyílt levelében végzetes hibák sorozataként értékelte az MSZP által meghatározott elmúlt hat évet, és a Megegyezés programot is újra határozottan elutasította, Gyurcsány Ferenc szerdán továbbra is az SZDSZ-szel való együttműködésről beszélt. A kormányfő blogjában üzent: "az MSZP-n kívüli balliberális oldalt" is szívesen látja a szocialista párt. Újabb adalékot kaphatnak…
Bár a nyári eleji csapadékos és párás időjárás nem kedvezett a szőlőtermesztésnek, a tokaji Szepsy István mégis jó minőségű termésre számít. A borász az InfoRádiónak elmondta: a soha nem látott méretű lisztharmat-fertőzéstől is sikerült megvédeni a termést. A csapadékos nyár Egerben is megnehezítette a fürtök védelmét, Dula Bence borász ezért a közepesnél csak kicsivel több mennyiségű, ám sokkal…
A kötelező gépjármű felelősség biztosítási időszaka a jövőben naptári év helyett a szerződéskötéstől számított egy évre szólna, és liberálisabb lenne a bónusz-malusz besorolás - az MTI értesülése szerint ezek a legfontosabb változások a Pénzügyminisztériumban készülő törvényjavaslat tervezetben.
Az Országgyűlés szeptember 30-ával történő feloszlatását kezdeményezi az MDF - közölte a párt elnökhelyettese. Hock Zoltán három ellenzéki párt egyeztetése után elmondta: az erről szóló határozattervezetet még a héten benyújtják a parlament elnökének.
Elavult, hitelét és súlyát vesztett az állami gyermekfogászat - mondta az InfoRádió által a fogászati hónap apropóján megkérdezett szájsebész-fogszakorvos. Kámán Attila szerint a 30-50 éves korosztály hetven százaléka gyermekkorban traumaként megélt iskolai fogászati ellátás miatt tart a fogorvosoktól. A szakértő úgy véli: a megoldást a módszer megváltoztatása jelentené.
Ha rövid időn belül nem lesz eredménye a fővárosi önkormányzat és a kormány közötti BKV-mentő tárgyalásoknak, a szeptember 30-i határidő lejárta után elképzelhető egy, a tavasziakhoz hasonló munkabeszüntetés a közlekedési cégnél. Ennek egyre nagyobb az esélye, mert nem áll jól a főváros és a BKV azzal a szakszervezeteknek tett vállalásával, hogy a határidőre elkészítik a társaság stabil…
Összességében több a nyertese a rendszerváltásnak, mint a vesztese - állapítják meg a most megjelent tanulmánykötet, a Társadalmi Riport 2008 szerkesztői. Az elmaradt reformok, valamint az elmúlt évek elhibázott gazdaságpolitikája miatt azonban komoly kihívások elé néz a magyar társadalom. A várható tendenciákról Kolosi Tamás, a Tárki elnöke és Tóth István György, a kötet társszerkesztője beszélt…
Zökkenőmentesen indult a tanév a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, van már új igazgató, jelenleg béke van és nyugalom válaszolta kérdésünkre az iskola tanára, Bedő Katalin.
Értesüléseink szerint már az MSZP hétfői, a parlamenti évadot nyitó frakcióülésén felmerült, hogy a szocialisták kijátszhatnák a Budapest-kártyát. Úgy tudjuk, éppen egy nem budapesti szocialista politikus emlékeztetett a zárt ülésen elhangzott felszólalásában arra, hogy az SZDSZ-szel folytatott alkuban jelentékeny nyomást gyakorolhatnának a liberális pártra azzal, ha kilátásba helyeznék a…
Érdemi tárgyalásokra készülnek ma mind a szocialisták, mind a liberálisok ez derül ki a lapunk által a két párt vezető politikusaival folytatott tegnapi háttérbeszélgetésekből. Az MSZP arra számít, hogy végre egyeztetés lesz a kormányfő programjáról, ugyanakkor az SZDSZ a szakértői kormány létrehozását tartja elsődlegesnek. A szocialista elnökség tegnapelőtt éjjel egyhangúlag úgy döntött,…
Létszámleépítés helyett struktúraváltoztatást tervez a BKV vezérigazgatója, Kocsis István szerint ugyanakkor az irodai teendőket kevesebb ember is el tudná látni. A privatizációt nem tartja elképzelhetőnek, viszont kisebbségi tulajdonosokat szívesen látna az új vezető, aki szerint a buszpark 60 százalékát le kellene cserélni.
Suchman Tamás szocialista képviselő szerint korántsem egységesek az SZDSZ ügyvivői a kormányfő Megegyezés című programjának megítélését illetően. A politikus erről csütörtökön beszélt az MTV Nap-kelte című műsorában.
Veszélyes a jobbkormányos autók használata a jobboldali közlekedésben, ráadásul az Angliából hazajáró munkavállalók okán egyre több van belőlük Magyarországon - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Gyurcsány Ferenc szerint a hét évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terrortámadás évfordulója nemcsak a több ezer ártatlan áldozat emléknapja, hanem a szabadság iránti elkötelezettség kinyilvánításáé is; a miniszterelnök csütörtökön az MTI-nek elküldött közleményben emlékezett meg az évfordulóról.
Nyugodtnak és tárgyszerűnek nevezte a miniszterelnök az SZDSZ-szel folytatott tárgyalást, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor nem tudott konkrét eredményről beszámolni. Az egyeztetést jövő héten folytatják. Fodor Gábor SZDSZ-elnök azt mondta: a szocialistákkal és az ellenzékkel is főképpen gazdaságpolitikai kérdésekről akarnak egyeztetni.
A jövő héten szakpolitikai kérdések megvitatásával folytatódik az MSZP és az SZDSZ közötti egyeztetés - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a csütörtöki budapesti megbeszélés után újságíróknak.
A házbizottság ülése idején megérkezett az Országgyűléshez az MDF kezdeményezése, hogy az Országgyűlés oszlassa fel magát - közölte Szili Katalin házelnök a testület ülését követő sajtótájékoztatón.
Az SZDSZ leszögezte álláspontját a kialakult helyzetről, elmondta a véleményét a miniszterelnök javaslatáról, valamint a szakértői kormány koncepciójáról is - közölte Fodor Gábor liberális pártelnök a csütörtöki budapesti MSZP-SZDSZ-tárgyalást követő sajtótájékoztatón.
A jövő héten szakpolitikai kérdések megvitatásával folytatódik az MSZP és az SZDSZ közötti egyeztetés - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a csütörtöki budapesti megbeszélés után újságíróknak.
Az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményez annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eléréssel tárgyalja, és még aznap szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról. Erről Szili Katalin tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményez az MDF annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól való eltéréssel tárgyalja, és még aznap szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról.
Novemberre várható kormányhatározat Magyarország átfogó, 10-15 éves katonai stratégiájáról. A civil szakértők által készített tervezetet társadalmi vitára bocsátották, ahhoz interneten keresztül bárki hozzászólhat - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
Az SZDSZ-frakció tagjai azt kérték saját tárgyalódelegációjuktól, hogy ne a szakértői kormányról, hanem tartalmi ügyekről egyeztessenek az MSZP-vel - tudta meg az MTI szabad demokrata forrásokból csütörtökön. Horn Gábor (SZDSZ) szerint később még a szakértői kormány kérdése elő fog kerülni.
Az Alkotmány és a házszabály sem ír elő különleges eljárási szabályokat az Országgyűlés feloszlásának kimondására - nyilatkozta Szili Katalin házelnök csütörtökön az MTI megkeresésére.
Czuczi Mihályt, Kunszentmárton polgármesterét, a megyei közgyűlés tagját választotta elnöknek a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei választmánya - közölte a párt területi szervezője csütörtökön az MTI-vel.
A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ elnöke nemcsak egymással, de korábbi nyilatkozataikkal is ellentmondásokba került csütörtökön; a legnagyobb ellenzéki párt az MTI-nek közleményben reagált a szocialisták és a liberálisok tárgyalására.
Az oktatási rendszer 2013-ig tervezett fejlesztéseit veszi számba a Figyelő. Montessori iskola bezárását követelik szülők, akik feltárták, hogy a fizetős alapítványi iskolában milyen viszonyok uralkodnak - írja a Heti Válasz. A hvg az élsportolók visszavonulásának lehetőségeit vizsgálja. A hetilapok szemléje.
Az elmúlt egy-két évben 25-30 településen volt szükség csődbiztos kinevezésére - mondta az InfoRádiónak a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gémesi György szerint az önkormányzatok közel fele napi szintű megélhetési gondokkal küzd, egyre többen igényelnek rendkívüli támogatásokat. Szerdán a csődhelyzetben lévő Tiszaderzs minden értékesíthető vagyonának eladását rendelte el a bíróság,…