2009. március 10. kedd

márc. 10
13:51
Gyurcsány rejtegeti Orbánt (Infostart)
Közeledve az európai parlamenti választáshoz, az MSZP és Gyurcsány Ferenc elővette a megszokott taktikát: lejárató kampányt folytat a Fidesz és személyesen Orbán Viktor ellen. Gyurcsány Ferenc "politikai szélhámosnak" nevezi vetélytársát, blogjában pedig "rejtegeti" Orbán Viktort, úgy szól a Fidesz elnökéről a teljes szöveg, hogy egyszer sem szerepel benne a címzett neve.
márc. 10
13:57
A kormány fél év alatt 800 milliárd forintot spórolt meg (Alternatív Energia)
Tavaly október óta a kabinet 800 milliárd forintos kiadásszűkítésről döntött, ez az összeg a GDP 3 százaléka - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MTI-nek kedden. Hozzátette: nem igaz az ellenzéki pártok azon állítása, hogy a kormány a válság hatására nem lépett meg elegendő kiadáscsökkentést.
márc. 10
13:59
Gyenesei megnyírbálná a bürokráciát (Alternatív Energia)
Nem az önkormányzatok számát, hanem a bürokráciát kellene csökkenteni - jelentette ki Gyenesei István önkormányzati miniszter kedden Hódmezővásárhelyen.
márc. 10
14:01
Csütörtökön fizetik a 13. havi nyugdíjat (Alternatív Energia)
Március 12-én, csütörtökön kezdődik a 13. havi nyugdíjak első felének kifizetése - közölte a kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
márc. 10
14:15
A pártok közösen oldanák meg az építőipari recessziót (Alternatív Energia)
A parlamenti pártok, a kormány és a szakma összefogása jelenik meg abban az ötpárti határozati javaslatban, mely az építőipar válságára kíván megoldást adni - mondta expozéjában az előterjesztő, Baráth Etele szocialista képviselő a parlament plenáris ülésén kedden.
márc. 10
14:17
A Miniszterelnöki Hivatal cáfolja az Index értesüléseit (Alternatív Energia)
A kormányszóvivő szerint nem kapott kormányzati megrendelést a McKinsey and Company, így nem is fizettek a cégnek.
márc. 10
14:33
Nem lesz népszavazás Csepelen (Metropol)
Nem ír ki népszavazást a csepeli önkormányzat, a képviselő-testület ugyanis kedden elutasította a Fidesz-KDNP-frakció erre irányuló kezdeményezését.
márc. 10
14:33
Panasszal él a MOK a szakmai kollégiumi választások miatt (Alternatív Energia)
Panasszal él a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Fővárosi Főügyészségnél az orvosi szakmai kollégiumi választások miatt - közölte Éger István, a MOK elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatón.
márc. 10
14:35
Kaiser Ede egyedül rabolt Ausztriában (Metropol)
Előre eltervezte az ausztriai pénzváltó kifosztását, és a bűncselekményt egyedül követte el - mondta Kaiser Ede elsőrendű vádlott a lopás miatt indult büntetőügy tárgyalásán kedden a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon.
márc. 10
14:35
Hamarosan felgyorsulhat a bírósági ítélkezés (Alternatív Energia)
Egy hónapon belül az Országgyűlés elé kerül a gyorsabb bírósági ítélkezést lehetővé tevő törvénycsomag - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden Budapesten a parlament európai ügyek bizottságának ülésén.
márc. 10
14:37
Tovább áradnak a Körösök (Metropol)
Tovább árad a Fehér- és a Kettős-Körös, míg a Fekete-Körös az anti vízmércénél harmadfok mellett, 705 centiméterrel tetőzött keddre virradóra.
márc. 10
14:45
Gyenesei csökkentené a bürokráciát (Infostart)
Az önkormányzati miniszter szerint nem a helyhatóságok számát, hanem a bürokráciát kellene csökkenteni.
márc. 10
14:47
Szemérem elleni erőszak egy kilencéves kislány ellen (Infostart)
lőzetes letartóztatásba helyezte a bíróság kedden azt a 42 éves istvándi férfit, aki a gyanú szerint egy kilencéves siketnéma kislánnyal fajtalankodott.
márc. 10
14:49
Több mint 600 milliárd forint környezetvédelemre (Infostart)
A következő 2 évben 600 milliárd forint európai uniós forrás jut a környezetvédelmi projektekre. A tárca államtitkára elmondta: az új Környezet és Energia Operatív Programban 6 témakörben 31 pályázat nyílik meg folyamatosan a hét végéig.
márc. 10
14:51
Panasszal él a MOK a szakmai kollégiumi választások miatt (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) panasszal él a Fővárosi Főügyészségnél az orvosi szakmai kollégiumi választások miatt - közölte Éger István, a MOK elnöke
márc. 10
14:51
Kilencéves siketnéma kislánnyal fajtalankodott (Metropol)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság kedden azt a 42 éves istvándi férfit, aki a gyanú szerint egy kilencéves siketnéma kislánnyal fajtalankodott.
márc. 10
14:53
Felmentették a vöröscsillag-perben Vajnai Attilát (Metropol)
A jogerős ítéletet megváltoztatva felmentette Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indult eljárásban kedden a Legfelsőbb Bíróság.
márc. 10
15:03
Ötpárti javaslat az építőipari recesszió megoldására (Infostart)
A parlamenti pártok, a kormány és a szakma összefogása jelenik meg abban az ötpárti határozati javaslatban, mely az építőipar válságára kíván megoldást adni - mondta expozéjában az előterjesztő, Baráth Etele szocialista képviselő a parlament plenáris ülésén
márc. 10
15:09
Tudjon meg részleteket az állami készfizető kezességről! (Alternatív Energia)
Megjelent a keddi Magyar Közlönyben a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló, a parlament által március 2-án elfogadott törvény, de csak az Európai Bizottság általi elfogadást követő 15. napon lép hatályba.
márc. 10
15:11
"Elherdálták Pécs vagyonát" (Alternatív Energia)
Páva Zsoltot, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja a pécsi polgármester-választáson az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) - közölte Kővári János, az ÖPE városi közgyűlési frakciójának vezetője a baranyai megyeszékhelyen kedden.
márc. 10
15:27
Draskovics: a rendőrség felkészült a tüntetésekre (Metropol)
"Ha március 15-én, akár Budapesten, akár máshol valakinek az a szándéka, hogy megzavarja ennek a szép ünnepnek a nyugalmát, akkor a rendőrség minden törvényes eszközzel, nagyon határozottan fel fog lépni, és meg fogja őket akadályozni, ahogy ezt tette október 23-án is. Véget kell vetnünk annak, hogy egy ország tartson néhány száz rendbontótól" - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti…
márc. 10
15:27
Draskovics bekeményít? (Alternatív Energia)
A rendőrség felkészült az esetleges tüntetések és rendbontások kezelésére március 15-én - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden Budapesten az MTI-nek.
márc. 10
15:57
Magyar rádióba magyar zenét! Legalább 40 százalékban (Infostart)
Legalább negyven százalékban magyar zenét kell játszaniuk a hazai rádióknak, ha az Országgyűlés elfogadja a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének javaslatát. Az újonnan alakult szervezet az Artisjussal és a Mahasszal közösen a médiatörvény módosítását kezdeményezi ennek érdekében. Az egyesület elnöke szerint az internetes letöltések statisztikája és a mr2-Petőfi Rádió hallgatottsága…
márc. 10
15:59
Nyáron indul a Margit híd felújítása, késtek az engedélyek (Infostart)
Különböző hatósági engedélyek késése miatt várhatóan egy hónapot csúszik a Margit híd rekonstrukciójának kezdése, így május helyett a nyári szünet elején indulnak a munkálatok - mondta az InfoRádiónak a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián hozzátette: a kivitelező céget a híd lezárása előtt néhány héttel közbeszerzési eljárás útján választják ki.
márc. 10
16:03
Átadták Ophélie holttestét a francia rendőrattasénak (Metropol)
Kedden átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai Ophélie Bretnacher koporsóját a francia nagykövetség rendőrattaséjának. A rendőrattasé kedden intézkedett a holttest Franciaországba szállításáról. A holttest elszállítása nem érinti az emberrablás gyanújával folyó büntetőeljárás menetét, az továbbra is folyamatban van.
márc. 10
16:03
Csúszik a Margit híd rekonstrukciója (Alternatív Energia)
Május helyett várhatóan csak júniusban kezdődik meg a Margit híd rekonstrukciója az engedélyezési eljárások elhúzódása miatt, de a tervek szerint határidőre, a jövő év augusztusában átadják a már felújított hidat a forgalomnak - közölte a városháza kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
márc. 10
16:05
Később kezdődik a Margit híd rekonstrukciója (Metropol)
Május helyett várhatóan csak júniusban kezdődik meg a Margit híd rekonstrukciója az engedélyezési eljárások elhúzódása miatt, de a tervek szerint határidőre, a jövő év augusztusában átadják a már felújított hidat a forgalomnak.
márc. 10
16:21
Kiégett két autó Budapesten (Metropol)
Teljesen kiégett két személyautó és egy harmadik is megrongálódott kedden Budapest VIII. kerületében.
márc. 10
16:33
Dávid Ibolya: Nem önszántunkból leszünk függetlenek (Infostart)
Nem önszántunkból leszünk függetlenek - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Demokrata Fórum elnöke annak kapcsán, hogy jövő hétfőn kilép az MDF frakcióból Csáky András, így megszűnik a képviselőcsoportjuk. Dávid Ibolya szerint most az ellenzék többségén múlik, hogy ki legyen Magyarország miniszterelnöke. A Fidesz előrehozott választásokra vonatkozó felvetésére pedig azt mondta:"álmodni én is…
márc. 10
16:39
A kisgazdák saját EP-jelölteket indítanak (Metropol)
Aktivizálja jelenlegi és volt tagjait, illetve szimpatizánsait a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, hogy indulni tudjon a júniusi európai parlamenti (EP) választáson.
márc. 10
16:39
Indulni akar az EP választáson az FKGP (Alternatív Energia)
Aktivizálja jelenlegi és volt tagjait, illetve szimpatizánsait a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, hogy indulni tudjon a júniusi európai parlamenti (EP) választáson - közölték az FKGP térségi vezetői Nyíregyházán kedden.
márc. 10
16:41
Böhm András veszi át az SZDSZ elnöki kabinetjének vezetését (Alternatív Energia)
Böhm András veszi át péntektől az SZDSZ elnöke kabinetjének irányítását - tudta meg az MTI kedden szabad demokrata politikusoktól.
márc. 10
16:51
Böhm András veszi át az SZDSZ elnöki kabinetjének vezetését (Infostart)
Böhm András veszi át péntektől az SZDSZ elnöke kabinetjének irányítását.
márc. 10
16:53
Továbbra sincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között (Infostart)
Nem született megállapodás a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői között kedden, Herczog László közvetítő részvételével megtartott kollektív munkaügyi vitán.
márc. 10
16:55
Átadták Ophélie koporsóját (Infostart)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai átadták Ophélie Bretnacher koporsóját a francia nagykövetség rendőrattaséjának - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Sass Oszkár elmondta: a holttest elszállítása nem érinti az emberrablás gyanújával folyó büntetőeljárás menetét, az továbbra is folyamatban van.
márc. 10
16:57
Felháborító hogy a Jobbik egy plébánia termében tartja fórumát (Alternatív Energia)
Biztosan van legalább 200 000 plusz egy ember, aki úgy gondolja, hogy Isten nem bal-, nem jobb- és nem szélsőjobboldali - mondta Merker Dávid, a fővárosi Mária Keresztények Segítsége plébánia előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden.
márc. 10
17:27
Négy Mancs: ellenkampányba lendül a Baromfi Terméktanács (Infostart)
Nemzetközi ellenkampányt indít a hízottliba-termékek népszerűsítésére a Baromfi Terméktanács, ellensúlyozandó a Négy Mancs Alapítvány negatív akcióját - tudta meg az InfoRádió. A terméktanács még nem döntötte el, hogy beperelik-e a Négy Mancsot, mert az erre felkért német ügyvédi iroda több százezer eurót kér a bizonytalan sikerű jogi képviseletért. Az ágazat kára az ügy miatt meghaladja az…
márc. 10
17:29
Az orosz elnökkel tárgyalt Gyurcsány Ferenc (Infostart)
Az orosz-magyar kapcsolatok további erősödését, valamint az Oroszországgal való stratégiai partnerség jelentőségét méltatta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott megbeszélésen kedden a moszkvai Kremlben.
márc. 10
17:45
Letartóztatások a baktalórántházi gyilkosság ügyében (Infostart)
Letartóztatták a Baktalórántházán február 26-án elkövetett gyilkosság gyanúsítottjait - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság elnökhelyettese.
márc. 10
17:51
Holnap talán sikerül (Metropol)
Szerdán fut neki ötödször a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára. Ha ez sikerül, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium kora délutánra dönthet a személyi javaslatról.
márc. 10
18:03
Draskovics a bírósági ítélkezésről (Infostart)
Egy hónapon belül az Országgyűlés elé kerül a gyorsabb bírósági ítélkezést lehetővé tevő törvénycsomag - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter.
márc. 10
18:09
Elfogadta az Európai Parlament Herczog Edit előterjesztését a kisvállalkozások támogatásáról (Alternatív Energia)
Elfogadták az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén Herczog Edit szocialista EP-képviselő előterjesztését a kisvállalkozások támogatásáról.
márc. 10
18:11
Ez már nevetséges! Lesz végre elnöke az MTV-nek? (Alternatív Energia)
Szerdán fut neki ötödször a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára; ha ez sikerül, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium kora délutánra dönthet a személyi javaslatról.
márc. 10
18:21
Elnökségi ülést tart az MDF szerdán (Infostart)
Elnökségi ülést tart szerdán a Magyar Demokrata Fórum (MDF) - mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának (ov) elnöke, elnökségi tag
márc. 10
18:23
Mulasztott a kaposvári háziorvos (Infostart)
Az ÁNTSZ szerint mulasztott az a kaposvári háziorvos, aki februárban nem látta el a rendelő szomszédságában lévő postán rosszul lett idős férfit.
márc. 10
18:25
Az UD Zrt. pereket indít és feljelentéseket tesz (Infostart)
Pontosan fél éve indult az UD Zrt. elleni büntetőeljárás, de továbbra sincs gyanúsítottja, több feljelentés ügyében pedig megszüntették a nyomozást; a társaság személyiségi jogi és kártérítési pereket indít, rágalmazás, hamis vád, valamint hatóság félrevezetése miatt feljelentéseket tesz - közölte a cég.
márc. 10
18:27
Simor: "Nekünk az a dolgunk, hogy időt adjunk a kormánynak" (Alternatív Energia)
Minél tovább vár Magyarország a változtatások megindításával, annál nagyobb "érvágást" kell a társadalomnak elszenvednie, és annál hosszabb ideig fog tartani a kilábalás - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a TV2 Tények című műsorának adott interjújában kedden, amelynek vágatlan változata a televízió honlapján olvasható.
márc. 10
18:27
Az „árnyék-titkosszolgálat” visszavág (Metropol)
Pontosan fél éve indult az UD Zrt. elleni büntetőeljárás, de továbbra sincs gyanúsítottja, több feljelentés ügyében pedig megszüntették a nyomozást; a társaság személyiségi jogi és kártérítési pereket indít, rágalmazás, hamis vád, valamint hatóság félrevezetése miatt feljelentéseket tesz.
márc. 10
19:15
Gyógyszeripari stratégia az ágazat erősítésére (Infostart)
A magyar gyógyszeripar versenyképességének erősítését célzó stratégiát dolgozott ki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium - közölte Mester Zoltán szakállamtitkár.
márc. 10
19:33
Orbán Viktor: "A legnagyobb pánikba akkor esnék, hogyha Bokros Lajosnak hívnák a miniszterelnököt" (Infostart)
Orbán Viktor az InfoRádió Arénájában beszélt arról, hogy a Fidesz nem támogatja az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványát, az előrehozott választásoknál nem lát jobb megoldást, mert csak az szünteti meg a bizalmi válságot. A Fidesz elnöke szerint egymillió új munkahelyre van szüksége a magyar gazdaságnak, aminek a lehetőségét adócsökkentéssel lehet megteremteni. A volt miniszterelnök egy…

Keresés