2009. március 3. kedd

márc. 3
15:29
A kormány ismét becsapta az embereket? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány ismét becsapta az embereket, mert sok százezer rászorult helyzetben lévő adóst hagy segítség nélkül a lakáshiteleseknek nyújtott állami garanciáról szóló törvény - mondta Mádi László, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
márc. 3
15:31
Kóka nemzetközi összefogást sürget a Nabucco-ért (Alternatív Energia)
A Nabucco-program siker érdekében több országot átfogó politikai támogató testület felállítását kezdeményezte kedden Brüsszelben az SZDSZ országgyűlési frakcióvezetője, a magyar parlament Nabucco-bizottságának elnöke.
márc. 3
15:45
Indulhat a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása (Infostart)
A magyar kormány átutalta a kolozsvári Mátyás-szobor felújítására szánt 100 millió forintot. Fadrusz János szobrának renoválása decemberre fejeződhet be.
márc. 3
15:46
Továbbra is fennáll a sztrájkveszély a BKV-nál (Alternatív Energia)
Nem sikerült egyezségre jutniuk a BKV vezetőségének és a sztrájkot jelentő, zömében buszos szakszervezeteknek a keddi bértárgyaláson sem - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője az MTI-vel. Kocsis István vezérigazgató személyesen veszi kezébe a bérmegállapodás ügyét.
márc. 3
15:47
A metróépítkezésre omlott a kölni városi levéltár, kilencen eltűntek (Infostart)
Összeomlott egy épület kedden Kölnben, az épületben dolgozók a folyamatosan erősödő morajlás hallatán időben ki tudtak menekülni.
márc. 3
16:03
A "kórházvédők" szerint megpróbálják megfélemlíteni őket! (Alternatív Energia)
Az egri "kórházvédők" szerint megfélemlítést szolgáló, koncepción alapuló és tendenciózus hatósági eljárások indultak az aktivistáik ellen.
márc. 3
16:05
Többen rosszul lettek Tatárszentgyörgyön (Alternatív Energia)
A Száztagú Cigányzenekar tagjainak közreműködésével, katolikus szertartással eltemették a tatárszentgyörgyi gyilkosság két áldozatát, a huszonhét éves Csorba Róbertet és ötéves kisfiát. A búcsúztatáson körülbelül ötezren jelentek meg, a szertartás alatt többen kiszorultak az utcára.
márc. 3
16:21
Egy kamionnyi mobilt loptak, börtönbe kerülnek (Infostart)
Tizenhárom férfit ítélt jogerősen börtönre a Pécsi Ítélőtábla, amiért elloptak egy kamionnyi, félmilliárd forint értékű félkész mobiltelefont.
márc. 3
16:21
A felsőoktatás dolgozói is helyeslik a diákok kezdeményezését (Alternatív Energia)
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) egyetért a hallgatói önkormányzatok javaslatával a diákhitel moratóriumára és a kezdeményezés támogatására kérik a kormányt is - közölte Kis Papp László, az FDSZ elnöke az MTI-vel kedden.
márc. 3
16:39
Eltemették a tatárszentgyörgyi támadás áldozatait - képriport (Infostart)
Eltemették a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatait. A 27 éves férfit és fiát katolikus szertartáson vettek búcsút. A településen nagy a rendőri készültség.
márc. 3
16:58
Guyrcsány módosítaná az Európai Újjáépítési és Fejlesztési bank alapszabályát (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint középtávon érdemes lenne módosítani a Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alapszabályát, hogy a jelenleginél kétszer, háromszor több hitelt tudjon kihelyezni.
márc. 3
17:00
A miniszterelnök bízik a magyar gazdaság erejében (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar gazdaság finanszírozását sem közép, sem hosszú távon nem fenyegeti veszély. A magyar miniszterelnök erről Londonban beszélt, a Veres János pénzügyminiszterrel és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden.
márc. 3
17:02
Az MSZP a szülőknek is adna az örökségből (Alternatív Energia)
Az MSZP azt javasolja, hogy egy házaspár egyik tagjának halála esetén - ha nincs gyermekük - ne csak az életben maradt házastárs, hanem az elhunyt szülei is örököljenek - mondta Szabó Éva, a párt képviselője az új polgári törvénykönyv (Ptk.) keddi részletes vitájában, az Országgyűlésben.
márc. 3
17:15
A magyarok negyede nem jó szemüveget hord (Infostart)
Az élelmiszerboltokban, bevásárlóközpontokban és benzinkutakon kapható, előre gyártott szemüvegek használatának veszélyeire figyelmezteti a fogyasztókat a Magyar Látszerész Szövetség. A szervezet elnöke az InfoRádió Fórum című műsorának erről, valamint a szövetség tavaszi UV-szűrési akciójáról beszélt.
márc. 3
17:16
A franciák szerint "Kelet-Európa nem egy ország" (Alternatív Energia)
A kelet-európai szolidaritási alap létrehozására tett magyar javaslat brüsszeli elutasítása ellenére a teljes kelet-európai régió gazdasági zuhanás felé halad, és ennek pénzügyi terhét Nyugat-Európa fogja megfizetni. A terheket meg kellene osztani azok között, akiket a politikai felelősség illet a jelenlegi helyzet kialakulásáért és azok között, akik Nyugaton ezt a felelőtlenséget bátorították,…
márc. 3
17:34
A Fidesz aláírja hogy legyen közvetlen vonal Budapest és Baja között (Alternatív Energia)
Aláírásgyűjtést indított a Fidesz Tolna megyei szervezete a Baja és Budapest közötti közvetlen vasúti közlekedés visszaállításáért - jelentették be a párt országgyűlési képviselői kedden Szekszárdon, a vasútállomáson tartott sajtótájékoztatójukon.
márc. 3
17:51
Fel kell állítani "a gyűlöletkeltő véleménynyilvánítás alkotmányos korlátait". (Alternatív Energia)
Csütörtökön a kormány által benyújtott alkotmánymódosítás szövegének megvitatásával folytatódik az ötpárti egyeztetés; a keddi találkozón arról beszéltek a pártok képviselői, létezik-e a probléma, és ha igen, akkor azt alkotmánymódosítással lehet-e megoldani - mondta a gyűlöletbeszéd büntethetősége érdekében tervezett alkotmánymódosításról szóló megbeszélés után Draskovics Tibor igazságügyi és…
márc. 3
17:53
Újabb politikus hagyja el az MDF-et (Alternatív Energia)
Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Koszó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere, a párt egyik alapítója, mert nem ért egyet azzal, hogy Bokros Lajos volt pénzügyminiszter vezesse az MDF EP-listáját.
márc. 3
18:09
Megfelezték a képviselők és a miniszterek fizetését Ukrajnában (Infostart)
Julija Timosenko miniszterelnök kezdeményezésére az állami vezetők fizetésének átmeneti csökkentéséről döntött az ukrán parlament.
márc. 3
18:10
A püspökök aggódnak az erőszak miatt (Alternatív Energia)
Aggodalmának adott hangot az elmúlt időszakban Magyarországon elharapódzott erőszakos cselekmények miatt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kedden az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
márc. 3
18:12
Meghiúsult a debreceni repülőtér eladása! (Alternatív Energia)
Elállt a szerződéstől a debreceni repülőtér új tulajdonosa, illetve üzemeltetője, a Xanga Holding Zrt. - értesült magát megnevezni nem kívánó forrásból kedden az MTI.
márc. 3
18:27
A kormány számára a legfontosabb az emberek védelme (Alternatív Energia)
A Magyarországot sújtó globális gazdasági-pénzügyi válság kezelésében a kormányzati intézkedések legfontosabb célja az állampolgárok védelme, mert az embereket segíteni kell, hogy átvészeljék ezt a nehéz helyzetet - mondta a szociális és munkaügyi miniszter kedden Szolnokon, ahol a kormány válságkezelést és növekedést szolgáló stratégiáját ismertette egy országos konferenciasorozat részeként.
márc. 3
18:29
Az MSZP szívesen tárgyal a reformszövetség javaslatairól (Alternatív Energia)
Az MSZP támogatja a Reformszövetség javaslatainak parlamenti megtárgyalását - jelentette ki Lendvai Ildikó kedden Egerben.
márc. 3
19:03
Két román tengerészt raboltak el szomáliai kalózok (Infostart)
Görög felségjelzésű, romániai kapitány vezette hajót raboltak el múlt héten Szomália partjainál.
márc. 3
19:03
A Fidesz beveszi a Budai Várat (Alternatív Energia)
A Várban lesz a Fidesz március 15-i ünnepi megemlékezése - tudta meg fideszes körökből az MTI kedden.
márc. 3
19:05
"Tipikus szocialista pótcselekvés" (Alternatív Energia)
Míg a Fidesz "tipikus szocialista pótcselekvésnek" minősítette az alkotmány kormány által tervezett módosítását, addig az erről tartott ötpárti egyeztetést az SZDSZ szakpolitikusa alapvetően hasznosnak tartotta.
márc. 3
19:57
Vitézy: a BKV nem játszhatja el a pénzhiányos céget, ha közben pazarol (Infostart)
A közelmúltban kötött tanácsadói szerződések vizsgálatát kezdeményezi a BKV felügyelőbizottságának fideszes tagja, Vitézy Dávid. Székely Gábor (SZDSZ) fb-elnök szerint Vitézy nyitott kapukat dönget.
márc. 3
20:15
A polgárok biztonságérzetének növelése fontos cél (Alternatív Energia)
Az MSZP támogatja a közbiztonság javítását célzó intézkedéseket - közölte Gál Zoltán, a párt keddi, tematikus frakcióülését követően az MTI-vel.
márc. 3
20:33
Gyurcsány Londonban, új választás, kilépett MDF-es - A nap legfontosabb hírei (Infostart)
A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság finanszírozását sem közép-, sem hosszútávon nem fenyegeti veszély. Továbbra is politikai fordulatot és új választást sürget a Fidesz. Kilépett a Magyar Demokrata Fórumból a párt egyik lakitelki alapító tagja.
márc. 3
20:35
Állami tulajdonba kerülhet 100-200 önkormányzati iskola (Infostart)
Akár már a 2010-2011-es tanévtől állami intézményként működhet száz-kétszáz iskola - mondta az oktatási és kulturális miniszter egy keddi sajtótájékoztatón, miután a tárca elképzeléseiről egyeztetett a szakszervezetekkel, amelyek megosztottak a tervekkel kapcsolatban.
márc. 3
20:51
Terrorista-gyanús guantánamói foglyokat fogadhat be Magyarország (Infostart)
Egy-két egykori guantánamói foglyot fogadhat be Magyarország, a tárgyalások azonban még folynak. A foglyok magyarországi tartózkodási engedélyt kapnának, de menekült-státuszt nem. A Fidesz nem érti miért pont Magyarországnak kell befogadnia ilyen foglyokat.
márc. 3
20:51
Provokációtól tartanak a katolikusok (Alternatív Energia)
A katolikus püspöki kart aggodalommal töltik el "az utóbbi időben hazánkban elharapódzott erőszakos cselekmények" - írta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében, kifejezve együttérzését az áldozatokkal és hozzátartozóikkal.
márc. 3
21:45
Tovább marakodnak a pártok az alkotmány módosításról (Alternatív Energia)
Az alkotmány módosításában valamint a "három csapásnál" sokkal több, "10-15 csapásban" kell gondolkodni ahhoz, hogy a jelenleg tapasztalható feszültségeket kezelni lehessen Magyarországon - véli az igazságügyi és rendészeti miniszter.

Keresés