2009. március 4. szerda

márc. 4
16:03
Orbán úgy viselkedik, mint "egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát" (Alternatív Energia)
Amíg a kormánynak és az MSZP-nek vannak megoldási javaslatai az ország előtt álló kihívásokra, addig a Fidesz csak annyit tud mondani, hogy a kormány mondjon le - közölte Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
márc. 4
16:21
Az MSZP az elbizonytalanodás vesztese (Infostart)
Folytatódott a közvélemény tavaly nyár óta megfigyelhető elbizonytalanodása, tovább csökkent a nagy pártok támogatottsága, aminek most leginkább az MSZP volt a vesztese - tartalmazza a Marketing Centrum február 19-e és 25-e közötti felmérése.
márc. 4
16:21
A Reformszövetség javaslatait akarja tárgyaltatni az SZDSZ és az MDF (Alternatív Energia)
Közös levélben fordult Kóka János (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) Varga Mihályhoz, az Országgyűlés költségvetési bizottsága fideszes elnökéhez szerdán, annak érdekében, hogy a testület a lehető leghamarabb tűzze napirendjére a Reformszövetség javaslatcsomagját.
márc. 4
16:23
Fidesz: fizessék vissza a miniszterek, államtitkárok a felvett jutalmat (Alternatív Energia)
Felszólította a Fidesz szerdán a minisztereket és államtitkárokat, hogy azonnal fizessék vissza a felvett jutalmukat.
márc. 4
16:25
Olajos Péter nem ért egyet az MDF EP-listájával (Alternatív Energia)
Olajos Péter nem ért egyet a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöksége által beterjesztett EP-listával. Ezt a párt európai parlamenti képviselője a szerdai elnökségi ülés után nyilatkozta az MTI-nek.
márc. 4
16:39
Súlyos a helyzet Budapesten (Infostart)
A rákkeltő hatású szálló por mennyisége Budapest több pontján az egészségügyi határérték felett van. A környezetvédelmi tárca arra figyelmeztet, hogy a gyermekek, időskorúak légzőszervi, szív és érrendszeri betegségben szenvedők kerüljék a forgalmas útvonalakat.
márc. 4
16:39
Gyurcsány: az első számú kötelesség a gazdasági stabilitás megőrzése (Alternatív Energia)
A válság idején a kormány első számú kötelessége, hogy megóvja az ország pénzügyi-gazdasági stabilitását - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán Szegeden.
márc. 4
16:41
Október óta kormánytag nem kapott jutalmat (Alternatív Energia)
Tavaly október vége, a miniszterelnök erre vonatkozó bejelentése óta egyetlen kormánytag sem kapott év végi jutalmat - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón arra reagálva, hogy a Blikk szerdai száma arról írt, tavaly több mint 58 millió forint jutalmat kapott különböző jogcímeken 21 miniszter és államtitkár. A jubileumi juttatás, a projektprémium és a céljuttatás viszont adott esetben…
márc. 4
16:43
Jövő héten a bizottságok előtt a Reformszövetség javaslata (Alternatív Energia)
Már a jövő héten tárgyalhatják a parlamenti bizottságok az SZDSZ és az MDF javaslatait, amelyek a Reformszövetség programjának országgyűlési megvitatását indítványozzák, mert az MSZP mégis támogatja a sürgősséggel való tárgyalást.
márc. 4
16:45
"Nem állt szándékomban Marian Cozma emlékét megsérteni" (Alternatív Energia)
Közleményben kért bocsánatot Mohácsi Viktória, az SZDSZ európai parlamenti (EP) képviselője a meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma ügyében tett kijelentéséért.
márc. 4
16:47
Két műszakban dolgoznak a rendőrök (Alternatív Energia)
Kétműszakos munkarendet vezet be a rendőrség a bűnügyi szolgálatánál március 15-től, hogy hatékonyabb legyen a bűncselekmények megelőzése és felderítése - mondta Házi István, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
márc. 4
16:57
Hárommilliárd forint zárolt a kormány az agrárköltségvetésből (Infostart)
Több mint 3 milliárd forintot - ezen belül a növényi génbank finanszírozására szánt 600 millióból 200 millió forintot - zárolt a kormány az idén az agrártárca költségvetéséből.
márc. 4
16:57
Az MDF péntekre rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez a forint helyzetéről (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum péntekre rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez a forint helyzetéről - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán. A pártelnök közleményében kiemeli: szerdán délelőtt a magyar valuta elérte eddigi mélypontját, 312 forint felett jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben.
márc. 4
16:59
Hiller: szülői szervezetek az állami iskolák melle (Alternatív Energia)
Az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács szervezetei egyhangúlag támogatják az állami iskolák létrehozásáról szóló elképzeléseket - mondta Hiller István szakminiszter az érintettekkel való szerdai budapesti egyeztetés után sajtótájékoztatón.
márc. 4
17:01
Hangfelvétel bizonyítja! Szolgálatban hívta a rendőr a meleg prostit (Alternatív Energia)
"Az egész város rajtunk nevet, egyenruhás rendőrökön. Az egyik körzeti megbízott ugyanis abban leli örömét, hogy fogyatékos homoszexuálisokkal szórakozik" - olvasható a sonline.hu internetes portálon.
márc. 4
17:15
A miniszter nem hallgat Gyurcsányra - közel négymilliót nyer rajta (Infostart)
Tavaly csaknem 60 millió forint jutalmat osztottak szét állami tisztségviselők között, annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő korábban a prémiumok visszautasítására kérte az állami cégek vezetőit. A miniszterelnök azt szerette volna elérni, hogy a válság miatt a cégvezetők vállaljanak szolidaritást a munkavállalókkal, de hiába, mert a jutalmaknak 99%-át felvették az érintettek.
márc. 4
17:51
Gyurcsány: A kormány első számú kötelessége... (Infostart)
A válság idején a kormány első számú kötelessége, hogy megóvja az ország pénzügyi-gazdasági stabilitását - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán Szegeden.
márc. 4
17:51
Dávid Ibolya rosszul tudta (Alternatív Energia)
A köztársasági elnök nem hívhat össze rendkívüli parlamenti ülést, de - hasonlóan a kormányhoz - kezdeményezheti a házelnöknél annak összehívását - derül ki az Alkotmányból és a házszabályból.
márc. 4
17:53
Szülői szervezetek az állami iskolák mellett (Infostart)
Az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács szervezetei egyhangúlag támogatják az állami iskolák létrehozásáról szóló elképzeléseket - mondta Hiller István szakminiszter
márc. 4
18:09
Megrepedt a Tisza-híd fő tartóeleme (Infostart)
Megrepedt a vásárosnaményi Tisza-híd fő tartóeleme, ezért lezárták a forgalom elől a folyami átkelőt - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
márc. 4
18:09
Gyurcsány: forint gyengülése figyelmeztetés és bátorítás egyszerre (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a forint gyengülése figyelmeztetés és bátorítás egyszerre, ami azt jelenti, hogy a piacok azt igénylik, kezdődjenek el jelentős átalakítások, reformok. A miniszterelnök erről az euró szerda délelőtti 312,25 forintos jegyzése kapcsán nyilatkozott. Hozzátette: az árfolyammozgást mindig a piacok visszajelzéseként kell értékelni.
márc. 4
18:11
Országos ügydöntő népszavazást kezdeményez Monok polgármestere (Infostart)
Országos ügydöntő népszavazást kezdeményez Szepessy Zsolt, Monok független polgármestere azért, hogy módosítsák a büntető törvénykönyv azon szakaszát, amely a jogos önvédelemről szól.
márc. 4
18:27
Hány napos matrica a négy napos matrica? (Infostart)
A négy napos autópálya matricák ügyében fordult a közlekedési minisztériumhoz a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. A civil szervezet a többi között azt kifogásolja, hogy egy például éjjel 11 órakor megvásárolt matrica valójában csak három napra érvényes. Álláspontjuk szerint ez a fogyasztók megtévesztése.
márc. 4
19:03
Szekeres Imre nem indul az MSZP elnöki posztjáért (Infostart)
Nem indul az MSZP elnöki posztjáért Szekeres Imre honvédelmi miniszter a párt tisztújító kongresszusán.
márc. 4
19:03
Demján Sándor: Magyarország a világgazdasági válságtól függetlenül is beteg (Alternatív Energia)
Magyarország a világgazdasági válságtól függetlenül is beteg. Változtatásra van szükség. Mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy ezt fájdalommentesen meg lehet csinálni - mondja a Magyar Narancs legfrissebb számában megszólalva Demján Sándor nagyvállalkozó, a Reformszövetség egyik alapítója.
márc. 4
19:05
"Az MDF önmagát kiárusító törpepárt" (Infostart)
Kemény szavakkal illették az MDF lakiteleki alapítói egykori pártjuk jelenlegi politikai irányvonalát. A Demokrata Fórum több mint húszéves története amúgy is a kizárásokról és a kirekesztésekről szólt, a mostani helyzetben pedig elképzelhető, hogy még többen hagyják hátra a pártot. A "lakiteleki hetek" már régen kiszálltak az 1987-ben alapított MDF-ből.
márc. 4
19:05
Nem indul az MSZP elnöki posztjáért Szekeres (Alternatív Energia)
Nem indul az MSZP elnöki posztjáért Szekeres Imre honvédelmi miniszter a párt tisztújító kongresszusán - ezt maga a politikus közölte szerdán, Tatán. A tárca vezetője - aki egyben az MSZP elnökhelyettese is - Kormányzás a gazdasági válságban címmel tartott előadást az érdeklődőknek a Komárom-Esztergom megyei városban.
márc. 4
19:21
Simor András: ami most történik, az vergődés, perspektíva nélkül (Infostart)
A maastrichti kritériumok mielőbbi teljesítését szorgalmazta a jegybank elnöke. Simor András a HVG-nek adott interjúban úgy fogalmazott: ami most történik, az vergődés, perspektíva nélkül.
márc. 4
19:23
Mohácsi Viktória elnézést kér Cozma emlékének megsértéséért (Infostart)
Közleményben kért bocsánatot Mohácsi Viktória, az SZDSZ európai parlamenti (EP) képviselője a meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma ügyében tett kijelentéséért.
márc. 4
19:57
Gyurcsány Ferenc javaslata Barrosónak (Infostart)
Ismét a pénzpiaci stabilitás erősítését javasolta az Európai Bizottság elnökének a magyar kormányfő. Tizenhárom kiemelt projekt korábban megítélt uniós támogatását vonta vissza a kormány. Megállapodtak a hitelminősítő intézetek közvetlen felügyeletében az uniós országok képviselői. A nap hírösszefoglalója.
márc. 4
19:57
Bajnai: a vállalkozások számíthatnak a kormányra (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint a válságból való kilábalás érdekében a kormánytól és az Európai Uniótól kapott segítség mellett a vállalkozásoknak önmaguknak is tenniük kell azért, hogy túljussanak a nehéz időszakon.
márc. 4
20:15
Rasszizmus nálunk és Nyugat-Európában (Infostart)
Nehéz megállapítani, hogy Magyarországon a rasszizmus mennyivel erőteljesebb, mint Nyugat-Európában - mondta Kovács András szociológus. A Közép-európai Egyetem professzora hozzátette: Magyarországon több területen is érzékelhető a diszkrimináció, de ennek jellege nem hasonlítható a tőlünk nyugatabbra tapasztalthoz.
márc. 4
20:33
Március 15 - Szilvásy: van esély a békés ünnepre (Alternatív Energia)
Hosszú idő óta első alkalommal van legnagyobb esélye annak, hogy békés és méltóságteljes legyen az ünnep március 15-én - közölte Szilvásy György titokminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán este. A politikus kifejtette: bár a szélsőséges szervezetek most is szeretnének megjelenni, de az erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamosabb csoportok elmúlt évi sikertelensége mindenképpen…
márc. 4
20:51
Timosenko a Naftogaz lebénításának szándékával vádolta az ukrán elnököt (Infostart)
Julija Timosenko ukrán kormányfő párizsi látogatásán elítélte az ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálatnak (SZBU) a Naftogaz elleni "cinikus" akcióját, és közvetett módon Viktor Juscsenko elnököt azzal vádolta, hogy meg akarta bénítani az ukrán állami gázszállító működését.
márc. 4
21:27
"Nincs olyan szervezet, amely a romák ellen elkövetett erőszakos cselekmények mögött állna" (Alternatív Energia)
A titokminiszter szerint nincs egy olyan szervezet, amely a romák ellen az utóbbi időszakban elkövetett erőszakos cselekmények mögött állna. Erről Szilvásy György, az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt szerdán este.

Keresés