Tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Vajnai Attilát, a budapesti horvát nagykövetség előtt hétfőn tartott demonstrációról - tudta meg az egyik résztvevőtől az MTI; a politikus évek óta küzd a szimbólum engedélyezéséért, többször előállították, ügye bíróságra került.
Tévedésből nyomta meg az "igen" gombot Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben, amikor a Ház a miniszteri fizetések csökkentéséről szavazott - közölte a párt sajtófőnöke az MTI érdeklődésére hétfőn este.
A baloldali pártok gyengítése helyett a Fidesz az európai parlamenti (EP) választási kampányban is a Jobbik Magyarországért Mozgalmat támadja, emiatt a mozgalom semmilyen konzultációba nem bocsátkozik a Fidesszel sem most, sem a jövőben - jelentette ki Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke hétfőn Dunavarsányban.
Tudomásul vette a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság a magyarországi makropálya módosítását. A pénzügyminiszter a testületek delegációjával folytatott megbeszélés után elmondta: erre a várttól elmaradó bevételek miatt volt szükség. Oszkó Péter közölte: az államháztartás hiánya az idén a GDP 3,9 százaléka lehet, jövőre 3,8 százalékkal számolnak, és 2011-ben csökkenhet 3 százalék alá.
Jogerős bírói ítélet alapján hétfőn gyöngyösi otthonából Egerbe, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a Jobbik gyöngyösi elnökét - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Jogerős bírói ítélet alapján hétfőn gyöngyösi otthonából Egerbe, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a Jobbik gyöngyösi elnökét - tájékoztatta az MTI-t Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit - közölte egy birtokába jutott munkaanyagra hivatkozva hétfőn az Origo hírportál.
Éjjelig áll a vonatforgalom a Balaton déli partján, mivel egy fa dőlt Fonyódligetnél a vasúti vezetékeket tartó kábelre - közölte a katasztrófavédelem ügyelete hétfőn este az MTI-vel.