2009. május 22. péntek

máj. 22
13:34
Elhalasztották az Atlantis leszállását (Infostart)
Elhalasztották a kedvezőtlen időjárás miatt az Atlantis amerikai űrrepülőgép délutánra tervezett leszállását.
máj. 22
13:39
Kiknek megkérdőjelezhetetlen a hitelessége és a szakértelme? (Alternatív Energia)
A soron következő európai parlamenti választás nem a hatalomról, nem a hatalomgyakorlásról és nem a pártpolitikáról szól, hanem arról a huszonkét képviselőről, "nemzeti huszonkettőről", akik Magyarországot fogják képviselni az Európai Parlamentben - hangoztatta pénteken Dávid Ibolya, az MDF elnöke egy Szombathelyen tartott sajtóbeszélgetésen.
máj. 22
13:57
MTV: Elnapolták az üzleti terv elfogadását (Alternatív Energia)
Elnapolta a közszolgálati médium idei üzleti tervének és tavalyi mérlegének tárgyalását formai hiba miatt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma pénteken - mondta az ülés után az MTI érdeklődésére a testület vezetője.
máj. 22
13:59
Az SZDSZ 14 pontos cselekvési programot dolgozott ki (Alternatív Energia)
A Magyarországnak szánt felzárkózási támogatások szinten tartását, ha lehet növelését tekintik fontosnak a szabad demokraták az unió következő, 2014-2020-as költségvetési ciklusában - közölte Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti (EP) listavezetője pénteken Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 22
14:24
Külföldiek árasztják el a magyar orvosképzést (Infostart)
A gazdasági válság ellenére már az év első öt hónapjában tömegesen jelentkeztek külföldi hallgatók a Semmelweis Egyetem orvosképzésére - számolt be a legfrissebb tapasztalatokról az intézmény rektora. Tulassay Tivadar hozzátette: a képzés nem olcsó, de az unióban korlátozás nélkül praktizálhatnak vele az itt végzett orvosok.
máj. 22
14:33
Cigányszerelem (Alternatív Energia)
A Szegedi Szabadtéri Játékok július 3-i nyitóelőadásaként Lehár Ferenc Cigányszerelem című operai igényű művét mutatják be; a nagyszabású produkció - amely július 4-én, 10-én és 11-én is látható - 80 millió forintos költségvetéssel készül - mondta Bátyai Edina, a fesztivál igazgatója a pénteki budapesti olvasópróbán.
máj. 22
14:35
Fidesz: az emberek lezárhatják a Gyurcsány-Bajnai-korszakot (Alternatív Energia)
Az európai parlamenti választáson az emberek lezárhatják a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, a szavazás a kormány szimbolikus dolgairól is szól majd, az ingatlanadóról és a tervezett újabb bankmentőcsomagról - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 22
14:37
"Olaszliszkán ganéj és rendes állampolgár van" (Alternatív Energia)
Derékba törte a 2003-ban indult új szakmai munkát 2006-ban Szögi Lajos tiszavasvári tanár tragikus halála a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán - mondta Molnár Mariann, a sárospataki Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa a zempléni településen pénteken tartott a "Médián túl - Olaszliszka másik arca" című konferencián.
máj. 22
14:42
A Fidesz szerint az EP-választás lezárhatja a Gyurcsány-Bajnai-korszakot (Infostart)
Az európai parlamenti választáson az emberek lezárhatják a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, a szavazás a kormány szimbolikus dolgairól is szól majd, az ingatlanadóról és a tervezett újabb bankmentőcsomagról - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 22
14:44
Adókalkulátort készíttetne a kormánnyal Herczog Edit (Infostart)
A szocialista Herczog Edit azt javasolja, hogy a kormány készítsen mindenki számára érthető adókalkulátort, és azt tegye hozzáférhetővé az interneten, a lapokban vagy kis kártyákon. Az európai parlamenti képviselő az InfoRádiónak azt mondta: a magyar gazdaság erősödik, az MSZP a kormány mellett áll.
máj. 22
14:51
Fidesz: Gusztos alaptalanul és hiteltelenül vádaskodik (Alternatív Energia)
Alaptalan és hiteltelen vádaskodásnak minősítette a Gusztos Péter pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakat közleményében Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója. A szabad demokrata politikus az eseményen arról beszélt: a Fidesz több mint fél tucat országos aláírásgyűjtést szervezett az elmúlt években, és nem elképzelhetetlen, hogy ezzel kizárólagos céljuk az adatbázis építése volt.
máj. 22
15:09
Tüntetés Miskolcon (Alternatív Energia)
Száznál több civil tüntetett egy Miskolchoz közeli üzem, a Borsodi Érc-, Ásvány- és Hulladékhasznosító (BÉM) Zrt. általuk vélt környezetszennyező működése miatt pénteken Miskolcon az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség székháza előtt.
máj. 22
15:18
Bod Péter Ákos: Adminisztratív káoszt okozhat a vagyonadó (Infostart)
Adminisztratív káosz alakulhat ki, ha a kormány a jelenlegi tervek szerint vezeti be a vagyonadót - mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos közgazdász. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint, ha valóban 30 millió forint lesz az adóköteles vagyon határa, akkor alig jön be belőle pénz, miközben óriási összegeket emésztene fel a beszedéshez szükséges infrastruktúra.
máj. 22
15:36
Nem állítja le a kormány a panelporgramot (Infostart)
A gazdasági válság ellenére nem állítja le a kormány a panelprogramot, a héten 14,9 milliárd forint állami támogatás nyújtásáról született döntés. A Fidesz szerint a program több eleme hibás és átalakításra szorul.
máj. 22
15:45
Lamperth Mónika: "Nem állt föl senki sem, én sem" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Lamperth Mónika saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt azzal, hogy három év után ismerte fel, hogy az őszödi beszédnél valakinek fel kellett volna állnia - erről kérdésre válaszolva beszélt Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 22
15:54
Demszky: "A vagyonadó a budapestieket sújtaná leginkább" (Infostart)
Demszky Gábor szerint igazságtalan a vagyonadó, mivel az egyébként is sokat adózó budapestieket sújtaná leginkább. A holokauszt-tagadás kapcsán pedig a főpolgármester átíratná az alkotmányt.
máj. 22
16:03
Újabb információk a pátkai romák elleni támadás peréről (Alternatív Energia)
Tanúkihallgatásokkal folytatódott pénteken a Fejér Megyei Bíróságon azoknak a pátkai polgárőröknek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly júniusban Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra.
máj. 22
16:21
Vác perli a pénzügyi tárcát (Alternatív Energia)
Beperli a pénzügyi tárcát mint az állam képviselőjét Vác önkormányzata, hogy megakadályozza a váci székhelyű Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. állami tulajdonú üzletrészének vagyonkezelésbe adását más társaságoknak - közölte Kiss János MSZP-s helyi képviselő pénteken az MTI-vel.
máj. 22
16:39
Demszky Gábor elutasítja az ingatlanadót (Alternatív Energia)
Demszky Gábor jelenlegi formájában elutasítja az ingatlanadót, amit a 30 millió forintos értékhatár miatt elsősorban a Budapesten és a környékén élők fizetnének - a főpolgármester az ingatlanadóval kapcsolatos álláspontját egy pénteken az MTI birtokába került, május 15-i keltezésű levélben ismertette Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
máj. 22
17:15
Oszkó: "nagyon nagy eredmény" (Alternatív Energia)
A jövő évben radikálisan átalakuló adórendszer célja a növekedés serkentése, munkahelyek megőrzése rövidtávon, hosszú távon pedig munkahelyek teremtése, a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási szint 65 százalékra növelése, amely megfelel az európai uniós átlagnak - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
máj. 22
17:24
Bod Péter Ákos: A munkanélküliség a fő ellenség (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint a Nemzetközi Valutaalap engedékenysége az államháztartási hiánycéllal kapcsolatban arra utal, hogy most már nem a deficit, hanem a munkanélküliség és a gazdaság lassulása a fő ellenség. Bod Péter Ákos az InfoRádiónak azt mondta, ha az előkészítetlenség miatt megbukik az adócsomag, évekig nem nyúlnak majd hozzá a kormányok.
máj. 22
17:42
Két óra alatt kimutatja az új vírust a magyar gyorsteszt (Infostart)
Három nap helyett két óra alatt ki tudja mutatni az új vírust két magyar gyorsteszt. Amennyiben az Országos Epidemiológiai Központ megadja az engedélyt, a teszt két-három héten belül rendelkezésre állhat.
máj. 22
18:18
Véglegesítették a fővárosi MSZP országgyűlési választási listáját (Infostart)
Elsöprő többséggel, többórás heves vita után az MSZP budapesti elnöksége által benyújtott jövő évi országgyűlési választási listát fogadta el pénteken délután a párt fővárosi küldöttértekezlete - tudta meg az MTI a résztvevőktől.
máj. 22
18:27
Véglegesítették a fővárosi MSZP országgyűlési választási listáját (Alternatív Energia)
Elsöprő többséggel, többórás heves vita után az MSZP budapesti elnöksége által benyújtott jövő évi országgyűlési választási listát fogadta el pénteken délután a párt fővárosi küldöttértekezlete - tudta meg az MTI a résztvevőktől.
máj. 22
18:45
Schmitt Pál: veszteség az országnak, ha a fiatalok külföldön maradnak (Alternatív Energia)
Schmitt Pál szerint manapság a külföldön tanuló magyar diákok közül sokan nem jönnek vissza Magyarországra, ami nagy veszteség a család mellett az országnak is. A Fidesz európai parlamenti (EP-) listavezetője erről fiataloknak beszélt pénteken, Budapesten.
máj. 22
18:54
Helyreállították az összeomlott matricaértékesítő rendszert (Infostart)
Helyreállították az elektronikus autópálya-matrica értékesítő rendszert, ami az után omlott össze, hogy Gödöllőnél, az M31-es sztráda építkezésén átvágtak egy optikai kábelt.
máj. 22
19:03
Hiller: szükség van állami fenntartású iskolákra (Alternatív Energia)
Hiller István szerint a magyar alapfokú oktatási rendszer ma újratermeli és erősíti az esélyegyenlőtlenséget, emiatt szükség van állami fenntartású iskolákra; az adott intézmények fenntartását az állam nem rendelet alapján, hanem az önkormányzatokkal megegyezve venné át.
máj. 22
19:05
Mivel készül az SZDSZ? (Alternatív Energia)
Az SZDSZ 13 plusz egy pontban fogalmazta meg európai parlamenti (EP) választási programját. A hat csoportba osztott programpontok többek között a munkavállalókkal, a fejlesztésekkel, a kisebbségek védelmével, a mezőgazdasággal, az euró bevezetésével és az energiapolitikával is foglalkoznak.
máj. 22
19:07
Veres: a Fidesz hazudik (Alternatív Energia)
A Fidesz hazugsággal riogat, hiszen hétfőn, az Oszkó Péter pénzügyminiszter által tartott tájékoztatón a frakciók képviselői láthatták a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) írt szándéklevél-tervezetet. Abban pedig nem szerepelt egy újabb, 600 milliárd forintos bankmentő csomagra vonatkozó tervezet - reagált az ellenzéki párt szóvivőjének pénteki szavaira Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő.
máj. 22
19:21
Lamperth Mónika: hiteles, felkészült jelölteket indít az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP jelöltjei hitelesen, magas szakmai felkészültséggel tudják képviselni a magyar nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben (EP) - hangsúlyozta Lamperth Mónika pénteken Martonvásáron.
máj. 22
19:39
Az OVB helyt adott a Jobbik kifogásának (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén helyt adott Novák Előd Jobbik-delegált kifogásának, aki azt tette szóvá, hogy az Országos Választási Iroda pénteki tájékoztatása szerint a MIÉP és Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP) még mindig nem adta le az összegyűjtött, de le nem adott ajánlószelvények megsemmisítéséről készített jegyzőkönyvet.
máj. 22
19:57
"Kikérjük magunknak, hogy a milliárdosok összefognak az emberekkel szemben" (Alternatív Energia)
Semmiféle titkos tárgyalás nincs, minden dokumentum, amely az IMF-fel kapcsolatban született, nyilvános, vagy később az lesz - mondta Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke pénteken az MTI-nek arra reagálva, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az európai parlamenti (EP) választás a Gyurcsány-Bajnai-korszak szimbolikus dolgairól, az ingatlanadóról és a…
máj. 22
20:15
Vajon hova került Gyurcsány az MSZP választási listáján? (Alternatív Energia)
Elsöprő többséggel, többórás, heves vita után az MSZP budapesti elnöksége által összeállított és a párttanács által kismértékben módosított jövő évi országgyűlési választási listát fogadta el péntek délután a párt fővárosi küldöttértekezlete - tudta meg az MTI a résztvevőktől.
máj. 22
20:42
Fák dőltek a sínekre a Balatonnál, késnek a vonatok (Infostart)
Az erős vihar miatt több helyen fa dőlt a vasúti sínekre pénteken a Balaton déli partján, Fonyód és Balatonszentgyörgy között - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel. Fákat döntött ki, tetőket rongált meg az országon átvonuló vihar Vas megyében is.
máj. 22
20:51
Több helyen fa dőlt a sínekre (Alternatív Energia)
Az erős vihar miatt több helyen fa dőlt a vasúti sínekre pénteken a Balaton déli partján, Fonyód és Balatonszentgyörgy között - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
máj. 22
21:18
Oszkó: a munkahely-megőrzés a rövid távú cél - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint a jövőre radikálisan átalakuló adórendszer célja rövidtávon a munkahelyek megőrzése, hosszú távon pedig munkahelyek teremtése, a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási szint 65 százalékra növelése. Oszkó Péter az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén úgy vélte: az adóváltoztatások a munkaadókat arra ösztönzik, hogy minél több embert foglalkoztassanak, ennek…

Keresés