A pécsi főjegyző felelősségre vonását indítványozza vizsgálatában az Állami Számvevőszék. A város fideszes polgármestere még adós a válasszal, hogy megfogadja-e az ÁSZ tanácsát, a pécsi szocialisták ugyanakkor máris tiltakoznak a tisztogatási elképzelések ellen. Nincs egyetértés a költségvetés ügyében sem.
Már-már katonai biztosítás mellett állhatott munkába tegnap a Főtaxi Ferihegyen. A kora délután hazánkba érkező külföldiek abban a meglepő látványban részesülhettek, hogy rajtuk kívül csak rendőr és biztonsági ember tartózkodik a terminálon. A reptéri fuvarszolgáltatás körül kialakult botrány ellenére a Zóna Taxi békében levonult a Budapest Airport drosztjáról. Ettől függetlenül nem nyugszanak…
Huszonhatan vesztették életüket a kínai Henan tartományban álló szénbányában bekövetkezett gázrobbanásban - közölte szerdán a Hszinhua hírügynökség, hozzátéve, hogy a bánya üzemeltetői elismerték, hogy több munkás tartózkodott a szerencsétlenség idején a mélyben, mint azt eredetileg közölték.
Szerdán minden eddiginél magasabb üzemanyagárakra ébredtünk. Az emeléssel a benzin 353-354 forintra nőtt, a gázolaj pedig 341 forint lett. Ez a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest 40-50 forintos emelkedést jelent.
Emelte bruttó 8, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot értek el az árak.
A többi között korrupcióellenes szervezeti egységek létrehozását tervezi az ügyészségen belül a megválasztott legfőbb ügyész. Polt Péter a Magyar Televízió Este című műsorában úgy fogalmazott: a szervezet munkáját a folyamatosságnak és a megújulásnak kell jellemeznie, az új kihívásokra pedig új struktúrákkal kell válaszolni.
Polt Péternek déja vu érzése volt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő adta bérbe a volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet épületét a Bolondok Haza címmel meghirdetett összművészeti fesztiválhoz. A rendőröknek kell járőrözniük egy székesfehérvári szakképző iskolánál. Információk, témák a ma reggeli lapokból és az internetes portálokról.
A következő hét évben továbbra is az Állami Nyomda által vezetett konzorcium gyártja a legvédettebb hazai okmányokat, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH) kötött szerződés értéke 16,5 milliárd forint - jelentette be az Állami Nyomda a BÉT hivatalos honlapján.
Megosztottság, bezárkózás és individualizmus jellemzi a magyar elitet, derül ki az MTA Politikatudományi Intézete és Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete által készített kutatásból, amit a Népszabadság ismertet.
A főváros minden gyermekotthonában és gyermekvédelmi intézményében találtak balesetveszélyes bútorokat és egyéb hiányosságokat - tájékoztatta a Blikket a Főpolgármesteri Hivatal illetékes alosztályvezetője.
A Külügyminisztérium nem kommentál hírlapi kacsákat - így reagálta szaktárca sajtóosztálya a Népszava azon értesülésére, amely szerint új vezető kerülhet a minisztérium élére.
Az ágazati szövetség becslése szerint 3-5 ezer hirdetőfelületet szüntethet meg az a beterjesztett törvényjavaslat, amely felszámolná az autópályák mentén az óriásplakátokat és jóval kevesebbet engedélyezne városi felületekből is - írja a Világgazdaság.
Sikeres szívátültetést hajtottak végre szerdára virradó éjjel azon a hatéves kisfiún, akit 264 napja műszív-kezeléssel tartottak életben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - közölte az intézmény az MTI-vel.
A Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn adományautókat adott át a Magyar Vöröskeresztnek és a Heim Pál - Madarász utcai Gyermekkórháznak a cég 20. születésnapja és az közelgő ünnepek alkalmából .
Üres marad a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kasszája, mert a parlament elutasította a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnökének, L. Simon Lászlónak a módosító indítványát, amelynek értelmében 3,5 milliárd forint többletforrást kapott volna az alapítvány - írja szerdai számában a Népszava.
„Afrikai származásúként mindig felelősnek éreztem magam nemcsak az országom, hanem a kontinens mindazon lakói iránt, akiknek naponta szembe kell nézniük a nyomor és a betegség kihívásaival” – foglalta össze motivációját Djimon Hounsou, az afrikai Beninből származó, Akadémia díjra jelölt amerikai színész, aki többek között a Csillagkapu és a Gladiátor című filmekben is szerepelt.
A nemzeti erőforrás miniszter szerint átfogó intézkedésekre van szükség a szegénység csökkentéséhez. Réthelyi Miklós Budapesten, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének záró rendezvényén hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett az ügyben.
Meghalt a berceli szánkóbalesetben megsérült kisfiú, akit napok óta kezeltek a Heim Pál Gyermekkórházban. Harmat György főigazgató a Független Hírügynökségnek elmondta: az orvosokból álló bizottság kedd este úgy határozott, hogy a napok óta a klinikai halál állapotában lévő gyereket lekapcsolják a lélegeztetőgépről. A főigazgató azt mondta, a kisfiú bekerült az úgynevezett donációs programba, de…
Az európai néppárt elnöke, volt belga miniszterelnök kapta idén a Polgári Magyarországért díjat. A rendezvényen Szájer József európai parlamenti képviselő azt mondta: Európa politikusai között kevesen vannak, akik annyit tettek Magyarországért, mint Wilfried Martens.
A 8 évvel ezelőtti móri mészárlás egyetlen életben maradt vádlottja, Weiszdorn Róbert ügyében várhatóan csütörtökön hirdet másodfokon ítéletet a Fővárosi Ítélőtáblán Lassó Gábor büntetőtanácsa.
Január elején nyílik meg a budapesti Európa Pont, amely egyszerre lesz európai uniós információs központ, könyvtár, találkozóhely valamint kapocs az állampolgárok és az EU intézményei között. A nyitóünnepségre a szervezők az esemény nagyságához és színvonalához mérten színes programokkal és nívós koncertekkel készülnek az európai kulturális sokszínűség jegyében. Fellép Palya Bea, Gryllus Dorka és…
Nyersanyagért és katonai bázisokért vadászik szigetekre Peking és Moszkva, miközben Amerika befolyása csökken, Észak-Korea pedig atommal próbál túlélni.
Megszűnne itthon az összes jogi kar az állami egyetemeken a kereszténydemokrata oktatási kormányzat felsőoktatási koncepciója szerint - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Hiller István szocialista politikus. A tervek szerint ugyanis egyetemi minősítést csak az a kar kaphatna, ahol az oktatók és kutatók kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik. Hiller István úgy véli, hogy ez az elképzelés nem…
Az emberi jogi bizottság üléséről kivonuló szocialistákat leszámítva a többi négy párt képviselői egyhangúlag elfogadták a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről készült részjelentést.