Melegebb éghajlatra küldte a kormánypárti képviselőket Varga László még a tegnap hajnali ülésen, emiatt a Fidesz lemondásra szólította fel az érintettet.
Újabb, immár a negyedik gyanúsítottat hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukorói telekcsere ügyében. Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkára tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, vallomást nem tett, szabadlábon védekezhet.
Átragadt a Fidesz és a KDNP politikusaira is a kormány féléves tevékenységére jellemző hatalomkoncentráció: a két parlamenti frakció tagjainak fele nem elégszik meg egy állással. Ráadásul, minden harmadik kormánypárti politikus három vagy annál több tisztséget is ellát.
Az új alkotmányban kiemelten kell kezelni az emberi méltóság védelmét. Ennek a minden embert egyenlő mértékben megillető jognak a biztosítása egyre nagyobb teret kap a közbeszédben az utóbbi időben - hívta fel a figyelmet az Ünnepek előtt az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Levette a műsorvezetésről, azaz lényegében elnémította a Magyar Rádió Mong Attilát. A műsorvezető tegnap reggel egyperces adásszünetettel reagált a médiatörvény elfogadására. A közmédium vezetői vizsgálatot indítottak ellene és a műsor szerkesztője ellen, egyelőre mindketten "csak újságíróként" dolgozhatnak.
Magyarország több nagyvárosában is az egészségyügyi határérték felett mérték a szálló por koncentrációját, ezért már Miskolcon és Budapesten is szmogriadót rendeltek el. A legszennyezettebb jelenleg Pécs levegője, ám riasztás elrendelésére nem volt szükség. Aki a fővárosban a tiltás ellenére mégis használja "kifogásolt" autóját, az 100 ezer forintos birságra számíthat.
Elnézést kérünk Gábor József Sándortól a 2010. december 16-i számunkban a személyéről közölt valótlan adatok miatt és ezzel kapcsolatosan az alábbi helyreigazítást tesszük közzé:
Megszűntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság, így a szülész-nőgyógyász az ünnepeket már otthon, előzetes letartóztatásban töltheti. A bíróság szerint már csak a bűnismétlés lehetősége áll fenn.
Az új arányos adórendszerrel mindenki jól jár, a 16 százalékos adókulcs a gazdasági növekedés motorja lehet - közölte a miniszterelnök szóvivője az InfoRádió Aréna című műsorában. Szijjártó Péter kiemelte: a kormány olyan politikát folytat, amellyel tíz év alatt egymillió új munkahely teremthető. Változásra van szükség az egészségügy és oktatás rendszerében is, erről már elkezdődött a konzultáció…
A két ellenzéki párt csupán 80 voksot tudott összehozni a szükséges 101 helyett kedden, amikor a prágai parlament a jobbközép kormány elleni bizalmatlanság indítványról voksolt a 200 fős cseh törvényhozásban. Ez azt jelentette, hogy a kormány megmenekült a bukástól.
Budapest és agglomerációs térségének harminc, városfejlesztési szempontból legfontosabb közterét gyűjtötte össze a Studio Metropolitana a 30Tér program keretében.
A miniszterelnök szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdaságpolitikai elképzeléseket érintően "két különböző malomban őröl". Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában emellett arról is beszélt, hogy az évtized végénél hamarabb nem tűnik realitásnak az euróövezethez való csatlakozásunk. A kabinet munkájával elégedett a kormányfő.
Továbbra is indokolt a kedden elrendelt szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása a budapesti szállópor-szennyezettségről mért adatok alapján - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A parlament őszi ülésszakán is folytatódott a nemzeti vágta, az Országgyűlésre nagy munka hárult - vont mérleget Harrach Péter az elmúlt hónapok tennivalóiról. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a Fidesszel való kapcsolatukat dinamikusnak nevezte, s jelezte: a vasárnap, mint pihenőnap törvényi szabályozásához ragaszkodnak.
Véget ért kedden a több mint kilenc hónapig tartó politikai patthelyzet Irakban, miután a parlament bizalmat szavazott a miniszterelnök, Núr al-Máliki kormányának, és elfogadta a kabinet 43 pontos programját. A program gazdasági liberalizmust és a terrorizmus elleni harcot hirdeti meg a két legfontosabb célkitűzésként.
Hazavihető és kidobható lesz a történelem - Jövőre 600 ezer szülő mentesül az szja megfizetése alól - Helyi hatalmi felfordulásokkal jár a főispánok kinevezése. Témák a reggeli sajtóból.
A kínai nyelv "tisztaságának" megóvása érdekében Peking megtiltotta az angol nyelvű kifejezések használatát kínai napilapokban, folyóiratokban, könyvekben és internetes oldalakon - adta hírül a kínai média.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról; a légitársaság iránt két komoly érdeklődő is van - a miniszterrel a szerdai Napi Gazdaság közöl interjút.
Az amerikai elnök üdvözölte az irakiakat a nemzeti egységkormány megalakítása után, hangsúlyozva, hogy "az ország történelmében jelentős pillanat" érkezett el.
Érthetetlennek és értelmezhetetlennek nevezik a történészek az állambiztonsági iratokról szóló kormányzati tervet - írja a Népszabadság. A javaslat szerint bárki hazaviheti a róla szóló dokumentumokat és szabadon rendelkezhet velük.
A felnőttképzési törvény módosítását, az elmaradott térségek érdekében a képzési rendszer átalakítását és hatékonysági követelményrendszer kidolgozását javasolja a többi között az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a kormánynak.
A történészek szerint a múlt megismerését veszélyezteti, hogyha mindenki hazaviheti a mágnesszalagokon szereplő állambiztonsági adatokat, a hivatalos verzió szerint még készülnek a részletek.
A köztársasági elnök aláírta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt, amelyet december 13-án fogadott el az Országgyűlés.
Korlátozzák a nehéz tehergépjárművek forgalmát a karácsony és szilveszter környéki munkaszüneti napokon és hétvégéken - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Mentesül a személyi jövedelemadó megfizetése alól jövőre az egygyermekes szülők 58 százaléka, a kétgyermekesek 68 százaléka és a háromgyermekesek 98 százaléka, összesen 621 ezer szülő - írja a Magyar Nemzet a szerdai számában.
Orbán Viktor népszerűsége öt százalékkal esett vissza, ahogy a többi fideszes politikus népszerűsége is csökkent, csak Gyurcsány Ferenc és Szekeres Imre lett népszerűbb - derül ki az Ipsos legfrissebb felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet.
A 2010-es évet elemzi blogjában Gyurcsány Ferenc. A szocilaista politikus szerint az "undorító hatalmi cinizmus ocsmány, dölyfös pöffeszkedése" áll velük szemben. A volt miniszterelnök - kormányzása bizonyos hibáinak elismerése mellett - kritizál másokat is a kialakult helyzet miatt: "De hol vannak a Fideszt megértő elemzők, a kétharmadot támogató publicisták, az "egyrészt-másrészt" középen állók…
A főváros megfellebbezi a francia bíróság határozatát, de mérlegeli egy új tender kiírását is - jelentette be Tarlós István főpolgármester a sajtótájékoztatóján.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint azzal, hogy az ügyészség meggyanúsította Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát, egyértelművé vált, hogy a sukorói ingatlanpanama szálai a Gyurcsány-kormányig érnek.
A BKV-n kívül további három fővárosi cég lehet csődközelben: a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., a szippantást végző Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., valamint a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. - közölte a főpolgármester.
Megkapta szerdán délelőtt a csődbe ment Aeroviva utazási iroda utaslistáját a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe, a listán 1500 név szerepel, de nincs mindenütt feltüntetve a befizetett összeg.
Tovább csökkent a választási hajlandóság decemberben - derül ki a Századvég felméréséből. A kutatás szerint a szavazásra jogosultak 52 százaléka menne el voksolni, ha most vasárnap rendeznék a parlamenti választásokat.
Elemzők szerint öt éves börtönbüntetésre ítéli majd a bíróság Juljia Timosenkót, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztik - írja szerdai kiadásában a Szevodnya. A lap szerint ezzel sikerül egy ideig kiiktatni őt a politikai életből, mégsem lesz belőle mártír.