Az elektromos mobilitás megszervezésével foglalkozó portugál konzorcium, a MOBI.E a mai napon átvett 9 Nissan LEAF személygépkocsit, és ezáltal a világ első nagy sorozatban gyártott, 100%-osan elektromos hajtású autójának első kereskedelmi felhasználójává vált Európában. A Nissan LEAF-et - amely a napokban nyerte el az "Európa Év Autója 2011" címet - az első kerekein keresztül egy kisméretű…
Megkapják a nekik járó pénzt időben a rendőrszakszervezetek, egyedül a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezetnél (TMRSZ) lesz csúszás. A múlt héten derült ki, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság túllépte a decemberi keretét, ezért a Belügyminisztérium ideiglenesen felfüggesztette a kifizetéseket, azonban végül több mint 8 milliárd forintot különítettek el az általános tartalékból a rendőrségnek,…
Öt évre visszamenőleg bekéri a négy közmédium menedzsmentjéhez és tanácsadóihoz köthető, elsősorban személyi jellegű kifizetésekről szóló szerződéseket a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma; Németh Vladimir LMP-s kurátor előterjesztését legutóbbi ülésén egyhangúlag megszavazta a testület.
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Földesi-Szabó László ellen, aki szerdán eltűnt a fővárosi Bíróságról, miután hét év börtönre ítélték nem jogerősen. A rendőrség ellenőrizte a férfi ismert tartózkodási helyeit, de egyelőre nem találták meg, ezután adták ki a nemzetközi elfogatóparancsot. Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnökét, egykori rendőrtisztet…
Információnk szerint holnap nevezi meg Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi miniszter a január elsejétől a nemzetgazdasági tárca felügyelete alatt működő Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnökét és helyettesét.
Valójában nem emelt érdemi kifogást az Európai Központi Bank (EKB) a kormánynak a Magyar Nemzeti Bank-ról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslata ellen - közölte szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A sajtóban megjelent állításokkal szemben, Jean-Claude Trichet, EKB elnök levele a tárca szerint nem tartalmaz ilyen kitételeket.
Vizsgálja a héten jóváhagyott magyar médiatörvényt az Európai Bizottság. Aláírta a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő jogszabályt az államfő. Megszökött a bíróságról az Egymásért Alapítvány első fokon hét év börtönre ítélt volt elnöke.
A Sukoró-ügy újabb gyanúsítottja nyomán ismét Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfők, illetve Veres János korábbi pénzügyminiszter felelősségét firtatta az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, akinek hivatkozása azonban ellentmondásos.
A Kenedi-bizottság "javaslataira, kezdeményezéseire semmilyen választ nem kapott a miniszterelnök úrtól és a belügyminiszter úrtól sem közvetlenül, sem a kijelölt közvetítő útján" - egyebek közt ez olvasható abban a jelentésben, amelyet a rendszerváltás előtti állambiztonsági iratok, illetve a mágnesszalagok ügyében írt a testület.
Kiterjesztik az indoklás nélküli kirúgás lehetőségét a köztisztviselőkre, illetve korlátozzák a sztrájkjogot - a jövő évi büdzsé elfogadása mellett a többi között ezek a döntések várhatóak a parlament mai ülésén. Aligha kétséges, hogy ezek a sokat bírált javaslatok megkapják az elfogadáshoz szükséges többséget az Országgyűlésben. Az idei év utolsó ülésnapjára mintegy tucatnyi határozathozatalt…
Megalakult a Haza és Haladás Alapítvány, amelynek célja, hogy "átfogó közpolitikai koncepciók" kialakításával támogassa a "közjóra törekvő haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatát".
Aláírta az államfő a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt.
Újinfluenza betegített meg négy kismamát a Semmelweis Egyetem Klinikáján - tudta meg a Népszabadság Online. A szülészeten ezért látogatási tilalmat léptettek életbe - közölte a lappal Kovács Eszter, az egyetem kommunikációs referense. Beszámolójuk szerint az elmúlt napokban megbetegedett várandósoktól torokváladék mintát vettek, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) által elvégzett…
Csempészet és sikkasztás miatt hét év letöltendő börtönre ítélte tegnap első fokon a Fővárosi Bíróság az Egymásért alapítvány volt elnökét, Földesi-Szabó Lászlót, és amint a bíróság a tárgyalás végéhez ért, a vádlott fogta magát, és kiszökött a teremből. A bírói tanács nem vette észre azonnal az eltűnését, és mire érteküldtek, már késő volt. A férfi nem került elő, ügyvédje szerint "rosszul lett".
Változatlanul a szmogriadó tájékoztatási fokozata érvényes Budapesten, mert azt a szerdai mérési alapok alapján továbbra is indokolt fenntartani - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön hajnalban.
Ma szavaz az Országgyűlés a jövő évi költségvetés elfogadásáról. Az idei utolsó ülés a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és a tervezett napirend szerint nagyjából háromórás lesz.
Mesterházy Attila szerint az MSZP számára az építkezés éve lesz a következő esztendő, amely "kutya kemény" munkát igényel, de eredményeként a párt választható alternatíva lesz a Fideszből kiábrándultak számára is. A szocialista pártelnök az MTI-nek adott interjújában úgy vélekedett: 2011 az országnak a családódások éve lesz, mert jövőre a maradék illúzió is szertefoszlik és az emberek…
Két halálos áldozata van annak a tűzesetnek, amely csütörtökön hajnalban történt Budapesten, a XV. kerület Szerencs utcában - tudta meg az MTI a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletén.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) befejezte az Ukrajnával kötött készenlétihitel-szerződésének első felülvizsgálatát, és annak második részleteként 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá - jelentette be szerdán a szervezet.
A nyugdíjrendszer átalakítása nem jelenti azt, hogy végleg elfogytak volna a felelős öngondoskodás lehetőségei azok számára, akik hosszú távon is gondolnak anyagi biztonságukra - írja a Portfolio.hu.
Nem kaphatnak gyest azok, akik nyolc órában végeznek munkát: 2011-től legfeljebb hat órában lehetne dolgozni az ellátás mellett. A jogszabályról ma szavaz a parlament, nem világos ugyanakkor, hogy vonatkozik-e a rendelkezés a korábban született gyerekekre - írja a Népszabadság.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Jadranka Kosor horvát miniszterelnök Zágrábban átadja ma a magyar-horvát gázösszeköttetést biztosító gázvezetéket.
A miniszterelnök-helyettes szerint csak a külföldi szervezetek egy része bírálja a sajtótörvényt, és a kritikusok sem olvasták. Egyébként pedig társadalmi konzultáció kell a médiatörvényről, és jó lenne, ha a kereskedelmi média rendes példaképeket állítana, olyanokat, mint Szent Imre és Rózsa Sándor.
Ma nevezi ki a miniszterelnök a megyei kormánymegbízottakat, akik a jövő évtől az eddigi közigazgatási hivatalok helyett létrejövő kormányhivatalokat vezetik.Január 3-tól pedig 300 munkatárssal, az ország 29 pontján megkezdik munkájukat az úgynevezett kormányablakok, vagyis ügyfélszolgálatok, amelyek feladata a területi közigazgatási ügyek intézésének egyszerűsítése - nyilatkozta Szabó Erika, a…
Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 is tíz pont körüli erősödéssel nyithat csütörtökön. A Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán stagnáló, a szerdai záró árakhoz hasonló értékeket és alacsony forgalmat várnak csütörtökön az elemzők.
Még mindig nem fizette ki az állam a Felsőzsolcai és az Ónodi árvízkárok teljes összegét. Az államtitkár korábban azzal érvelt, hogy nem számoltak még el az előleggel az önkormányzatok. Az államkincstár hiánypótlásra szólította fel a két települést, amit december közepére teljesítettek. A Belügyminisztérium megkeresésünkre azt válaszolta, az adatok feldolgozása közben az látszik, az elszámolást…
Bolívia elnöke levélben ismert el egy palesztin államot. A lépés azonban nemzetközi jogilag nehezen értelmezhető, így alig lehet több, mint politikai gesztus.
A szegedkurir.hu információi szerint a Jobbik szentesi alelnöke kocsmai verekedésbe keveredett, ahol súlyosan bántalmazott egy férfit. Az eset december 17-én, múlt pénteken történt a szentesi Graffiti Klubban.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt szorgalmazza, hogy a metrókocsiügy minden részletének tisztázása érdekében a magyar hatóságok hallgassák meg a BKV és az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) volt vezetőit.
Auschwitzi vonatozás, sima büdös zsidózás, sínbe tört fogak: a társdalom harmada erősen rasszista, kétharmad szerint pedig a zsidók gazdasági túlhatalommal rendelkeznek. És hogy ki a zsidó azt ugyan nem tudni, de egy szakáll elég a fogak kitöréséhez.
Brutális gyilkosság nyomaira bukkantak egy észak-spanyolországi barlangban. A tudósok úgy gondolják, hogy az állítólag negyvenkilencezer évvel ezelőtti bűntény segítségével megismerhetik a neandervölgyi emberek családszerkezetét.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elvárja, hogy a hatóságok hivatalból intézkedjenek és derítsék fel, kik a felelősei az Alstom-ügyben a rendkívüli károkat okozó szerződéskötésnek, illetve a szerződés nem teljesítésének. A civil szervezet csütörtöki közleményében azt írja: fel kell tárni, kik voltak azok, akik hanyagságukkal, hozzá nem értésükkel, vagy esetleg bűnös módon ebbe az…
A Magyarországi Evangélikus Egyház arra törekszik, hogy ahány templomot bezárnak, legalább annyit nyissanak ott, ahol hívők vannak - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Gáncs Péter. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte: a városban is meg kell találni a közösséget teremtő formákat, ahol újra lelki otthonra találnak az emberek.